LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Tűzközelben #5 – Varga Kevin

Legújabb interjúsorozatunkban azokat a fiatalokat szólaltattuk meg, akik most kerültek fel a DVSC felnőtt csapatába, vagy kölcsönjáték után tértek vissza a felnőtt kerethez. A Loki kerete jelenleg meglehetősen szűkös, Leonel Pontes pedig többször is hangoztatta, hogy az arra érdemes fiatalokat gond nélkül beteszi a csapatba. Így tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ezek a srácok most tényleg tűzközelben vannak, kérdés, hogy élnek-e a lehetőséggel. Az ötödik részben azt a Varga Kevint kérdeztük meg, aki másfél szezonon át a szomszédvár Balmazújváros csapatában futballozott kölcsönben, és idén télen visszatért a DVSC első keretéhez.

kevin (Medium)

Hogyan értékeled a balmazújvárosi kölcsönjátékodat, hasznodra vált?

2015 nyarán kerültem Balmazújvárosba, ahol 1,5 évet töltöttem. Közel 20 mérkőzésen léptem pályára, melyeken 3 gólt sikerült szereznem. Mindképp hasznos volt ez az időszak, hiszen ez volt az első felnőtt csapatom. Itt mások az elvárások, nagyobb a tét, és a hozzáállás is profi mindenki részéről. Megtapasztalhattam más szemszögekből is a futballt, hogy milyen, amikor megy a csapatnak vagy éppen milyen, amikor nem, és hogy ezeket a szituációkat hogyan kell megfelelően kezelni. Összességében sokat köszönhetek Balmazújvárosnak, hiszen nagyszerű embereket ismerhettem meg, akikkel valószínűleg a továbbiakban is tartani fogom a kapcsolatot.

Hogy látod a jelenlegi esélyeidet a felnőtt keretbe kerülést illetően? A középpályáról eddig sokan távoztak, így tavasszal akár előtted is megnyílhat a lehetőség.

Január elején csatlakoztam a Lokihoz, ezután pedig sikerült bekerülnöm a portugáliai edzőtábor utazó keretébe, ami mindenképp pozitívum számomra. Itt kint folyamatosan vannak felkészülési mérkőzések, amelyeken ha lehetőséget kapok, akkor igyekszek a legtöbbet nyújtani és teljesíteni, amit a szakmai stáb és a csapat elvár.

varga_kevin_foto

Milyen a kapcsolatod Leonel Pontessel, beszéltetek már? A portugál tréner többször is hangozatta, hogy szeretne helyi kötődésű fiatalokat beépíteni.

Egyre többet beszélünk a mesterrel, átbeszéljük egy-egy mérkőzés után hogy, mit lehetett volna másképp megoldani. Minden fiatal játékost segít és biztat. Ha pedig megkapjuk a lehetőséget tőle, akkor minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.

Van példaképed a világ futballjából? Ha igen, ki?

Kiskorom óta Bayern München szurkoló vagyok, így mindig a csapatban játszó játékosokat csodáltam. Talán Arjen Robbent tudnám említeni, aki újravarázsolta a Bayern játékát és nagyon sok szép emléket okozott nekem.

Van valami hobbid, amivel a futballon kívüli szabadidődet töltöd ki?

Sok időt töltök a barátaimmal, akikkel rendszeresen összejárunk Fifázni. Időm nagy részét velük és a barátnőmmel töltöm. Hétvégente viszont gyakran hazajárok a családomhoz Karcagra, hiszen otthon tudok igazán feltöltődni.


A balmazújvárosi stadion avatóján két gólt is szerzett a Palermo ellen

Mik a rövid, illetve a hosszú távú céljaid?

Szeretnék bemutatkozni bajnoki mérkőzésen is a DVSC színeiben és idővel meghatározó játékossá válni. Álmom hogy magamra húzhassam tétmérkőzésen a magyar válogatott címeres mezét.

Látva a csapat jelenlegi tabellán elfoglalt helyezését, el tudod képzelni, hogy kiesési gondjai lesznek a Lokinak tavasszal?

Rossz látni, hogy egy ilyen nagy múltú klub, mint a Debrecen kiesési gondokkal küzdjön. Viszont én bízok benne, hogy egy jó tavaszi szerepléssel sikerül elhessegetni ezeket a gondolatokat és visszakapják a szurkolók azokat az örömöket, amiket a játékosok okoztak nekik.

(Képek forrása: dvsc.hu)