Eldöntendő kérdések

A kicsit néhol akadozó játékot hozó, de azért mindent egybevetve biztató nemzetközi kupameccsünk után következett az első bajnoki mérkőzés, a közel sem kedvenc ellenfelünknek számító felcsútiak ellen. A jerevániak legyőzése kapcsán bennem számos kérdés felvetődött, így kíváncsian vártam, hogy mit látok majd a nyitó fordulóban a csapattól. Összességében bizakodó voltam, de ezt az alap hozzáállást sajnos nagyon nem igazolta végül a mutatott játék és az eredmény.

Azt sejtettem, hogy a kezdőcsapatunknak nem sok köze lesz a nemzetközi kupameccsen látotthoz, így nem különösebben lepett meg, hogy a 11-ből 7 helyen is változtatott Gert Remmel. Az már váratlanabb volt, hogy Tercza és Dzsudzsák is „duplázott”: arra számítottam, hogy ők pihennek, bár előbbinél még értem is a döntést, ha idegenben Kusnyír már bevethető lesz. Az összeállítás gyenge pontjának egyértelműen a védelem közepe tűnt: a Meijas, Batik párostól előre is kirázott a hideg; mint kiderült, nem alaptalanul.

A kezdőcsapat kapcsán fontos megemlíteni, hogy Remmel labdakihozatali sémája látványosan Samperre épült csütörtök este: Andrejev, illetve a középhátvédeink rendre őt keresték, és szemmel láthatólag spanyol légiósunknak nem is okozott nehézséget ezeknek a szituációknak a megoldása. Az is szépen kirajzolódott, hogy a Lang-Hofmann páros alapvetően alkalmas arra a fajta kockázatvállaló támadásépítésre, amit az új edzői stáb megálmodott. Az viszont az örmények ellen egyből kérdésként merült fel bennem, hogy ugyanezeket a játéksémákat hogy valósítjuk majd meg azokon a mérkőzéseken, amikor a fent említett játékosaink közül egy vagy több hiányzik; márpedig sejthető volt, hogy ez legkésőbb a felcsútiak ellen bekövetkezik; és mint kiderült, végül mindhárom kulcsemberünk hiányzott is a mezőnyből.

Az EKL selejtezőn egyébként váratlan volt, hogy mennyire bátran nyúlt a fiataljainkhoz a szakmai stáb annak ellenére, hogy semmilyen szabály, kvóta nem kényszerítette őket erre. Ennek fényében nem okozott meglepetést, hogy az NB I-ben még inkább „belecsaptunk a lecsóba”: Tercza mellett Patai és Macsó is kezdett. Eléggé látványos lehetett tehát, hogy a fiatal játékosok beépítése ebben a szezonban egészen biztosan nem csak alibiszöveg.

A találkozó aztán egy olyan forgatókönyvet hozott, amit az elmúlt kb. 10 évben már sokszor láttunk, különböző módokon és árnyalatnyi különbségekkel előadva. A Pontes-éra hazai szenvedéseitől kezdve a Huszti-Toldi páros próbálkozásain, a Carrillo-féle Mezőkövesd elleni 1:4-en és a Blagojevic-korszak utolsó mérkőzésein át a kiesés elől menekülés közben a Fehérvártól elszenvedett hazai 2:1-es vereségig sok minden felsejlett előttem. És bizony köztük volt számos „Puskás” „Akadémia” elleni borzadály is. Ezt már ismerjük: hazai pályán próbálkozunk, nem is annyira vészes, amit mezőnyben mutatunk, de hátul nevetséges hibákat vétünk, lekontráznak minket, kapjuk a gólokat, aztán futunk az eredmény után. Ezekből a meccsekből összesen talán egyet tudnék felidézni, amiből végül jól jöttünk ki, a tavalyi Diósgyőr elleni 3:2-es győzelmet, ahol 0:2-ről jöttünk vissza csodával határos módon a találkozóba. Ennyi.

És bizony most sem alakult szebben, mint máskor. Volt ugyanis egy Meijas-Batik kettősünk, akik közül előbbi számára ez az új taktika, utóbbi számára pedig bármilyen futballmeccs rémálom. Venezuelai középhátvédünk kapcsán nem szeretném a közhelyes hasonlatot elővenni, hogy vajon ő adott el 90 perc alatt több labdát vagy a Decathlon (nem, ez sajnos nem fizetett reklám, pedig nyitottak lennénk rá). Magyar „védőtársa” esetében pedig már önmagában a vele való hosszabbítás is a szégyen kategória volt, az pedig, hogy a fordulás után a csapatkapitányi karszalagot is megörökölhette, komoly kérdéseket vetett fel bennem azzal kapcsolatban, hogy akarok-e én egy ilyen csapatnak szurkolni. (Röviden megválaszolva: igen, de azért némi szekunder-szégyenérzettel társul ebben az esetben a dolog. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy „Áá, annak a Lokinak szurkolsz, amelyiknek Batik a csapatkapitánya?”, lehet, hogy csak azt mondanám, hogy „Milyen Batik?” Amikor pedig a szégyenről írok, nem a Bogdánt utálók egyre gyarapodó táborát akarom gyarapítani, sőt… De ez az egy döntése eléggé megfeküdte a gyomrom.)

Rövidre zárva a találkozó összegzését: a látottak tehát nagyjából megfeleltek a Felcsút elleni hazai fiaskóink 50%-ának, de bizonyos egyedi sajátosságok most is megfigyelhetőek voltak. Egyrészt a fiataljaink közül úgy igazán senkit nem tudnék elmarasztalni. Tény, hogy kiemelkedő hozzáadott értékük sem volt a játékhoz, de nem is igazán rajtuk ment el a meccs. (Vagy ha mégis, nekik akkor is jobban meg tudom bocsátani.) Ez a találkozó inkább alapvetően azon úszott el, hogy volt egy taktikánk, elképzelésünk, amit annak ellenére meg akartunk valósítani, hogy semmilyen eszközünk nem volt meg hozzá. És ezt már sok-sok edző kapcsán láthattuk korábban, hogy nem jó irány. Most sem lesz az. Ha majd Lang, Hofmann és Samper pályán lesznek, hosszú távon akkor is kiismerhetővé válik ez a játék. Még ha egész szezonban mindhárman bevethetőek is lennének, akkor is ráállnának egy idő után az ellenfelek, hogy Samper elől elzárják a passzsávot, vagy olyan letámadási sémákat csináljanak, amikkel hirtelen már nem tudunk mit kezdeni. Khmm, Loki-Rapid 0:5. Vagy ha erre nem képesek, akkor csak eljátsszák azt, amit a PAFC: hol hátrahúzódnak bunkerezni, hol letámadnak középmagasan, és „ránk esnek” fordulásból. Egész biztos, hogy ezzel az egy kőbe vésett játékfelfogással nem lehet nekimenni egy teljes szezonnak.

Említhetném még azt is, hogy a Remmel kapcsán előzetesen elhangzott számmisztikai dolgokból mennyire nem látszik egyelőre semmi (gyors bedobások, 10 mp-en belül ellenfél tizenhatosához eljuttatott labdák stb.), mint ahogy a pontrúgásaink sem annyira élesek eddig, mint az be lett harangozva (bár némi veszélyt azért sikerült belőlük kialakítanunk). Ezek kapcsán ugyanakkor még mindenképp adnék időt arra, hogy hátha szép lassan tudunk előrelépni bennük.

 És hogy akkor én mit gondolok most összességében? Hol helyezkedem el az apokaliptikus „Mind meghalunk/kiesünk, mindenki takarodjon, mindenki idióta, ez minden idők legrosszabb Lokija” tengelyen? Egész biztosan az origó környékén. Tehát ha megkérdeznék tőlem, hogy ezzel a szurkolói lelkülettel mennyire tudok azonosulni egy 0-100-as skálán, akkor én legfeljebb csak azt kérdezném, hogy lehet-e 0 alá menni. (Még konkrétabban: lásd lentebb.) Azt viszont racionálisan nézve is egyértelműnek látom, hogy itt szinte mindenkinek meg kell bizonyos eldöntendő kérdéseket válaszolnia a klub környékén. Ezekből szedek össze alább párat.

Klubvezetés:

1. Fontosabb a profitorientált, önfenntartó működés, mint az aktuális eredmények? Ha igen, akkor ezt nem lenne esetleg célszerű a szurkolók felé őszintén kommunikálni? (Magyarázat: ha tényleg fel akarunk csomó tehetséges fiatalt amiatt építeni, hogy aztán jó pénzért eladjuk őket, akkor garantáltan nem a bajnoki címért, sőt, nagy eséllyel nem is a dobogóért fogunk menni, mert ez időigényes folyamat. Természetesen bizonyos körülmények között lehetséges úgy játékosokat kinevelni, hogy az komolyabb eredményekkel is párosuljon, de ehhez egyszerre kell több területen is kiemelkedő szakmai munka, megfelelő külső körülmények és a csillagok szerencsés együttállása. Ez nálunk jelenleg nem látszik reálisan garantálhatónak.)

2. Az előző kérdés nyomán továbbhaladva: tényleg elég mély és minőségi ez a keret a minimális céljaink (pl. stabil felsőház) eléréséhez? Igen, azt tudjuk, hogy pl. szélsőt még terveznek igazolni, de azért szívesen felvetném azt a kérdést, hogy a most pályára lépett Meijas-Batik páros kapcsán elképzelhető, hogy velük bármelyik meccsen is ne ismétlődjenek meg ezek a problémák? (És ha igen, akkor az ne a fatális véletlennek vagy a gyenge ellenfélnek legyen köszönhető?) Mi történik, ha megsérül pl. Samper vagy Boskovic? Van hasonló profilunk, akikkel helyettesíthetőek? (Függetlenül attól, hogy eddig mit gondolunk Boskovic játékáról.)

3. Ha valóban intenzív focit szeretnénk játszani, akkor nem lenne érdemes egy olyan erőnléti edzőt hozni, aki nemzetközi szinten is bizonyított? (Hátha akkor nem kellene a balhátvédünket a 80. percben lecserélni amiatt, mert egy magyar szinten sem kiemelkedő iramú találkozón görcsöt kapott.)

Sajnos tehetnék fel kérdéseket a klub kommunikációja kapcsán is (pl. arról, hogy miért nem jelentjük be hivatalosan még azt sem, hogy bizonyos játékosaink távoznak tőlünk), de talán a fenti témák fontosabbak.

Szakmai stáb:

Ezt leírtam fentebb részletesen, de röviden összefoglalva: nem lenne érdemesebb olyan taktikát játszani, amihez megvannak a játékosaink? Ami nem azon múlik, hogy a Lang-Hofmann-Samper hármas elérhető vagy sem?

Szurkolók:

És itt jön a lényeg. Mert bármennyire jogosak is a fenti felvetések, akármilyen jó vagy rossz döntéseket hozott is a klubvezetés/szakmai stáb az elmúlt időszakban, akiknek szerintem leginkább a tükörbe érdemes nézniük, azok mi, drukkerek, vagyunk. Olvasom a szurkolói hozzászólásokat, és nem győzök álmélkodni. Sőt, bevallom, néha úgy érzem magam, mint akivel mindenki szembe megy az autópályán. Olyan stílusú, hangvételű és tartalmú vélemények tömegét olvasom, amit mondjuk a DVTK szurkolók körében várnék. Néha meg is nézem bizonytalanul, hogy biztosan jó helyen járok-e. De igen, és ez csak még jobban elbizonytalanít. Nem tudok és nem is akarok minden agymenésre reagálni, de azért az alábbiakban pár kedvenc visszatérő sémámat hadd említsem meg (mindenki egészítse ki kedve szerint képzeletben).

1. Tényleg azt hisszük, hogy az a tulajdonosi kör, amely nélkül csődbe ment volna a Loki, azért jött ide, hogy kiárusítsa a legjobbjainkat?Tragédiának éljük meg azt, hogy sikerül a kulcsjátékosainknak külföldi csapatokba igazolniuk, vagy a fejlődés, fejlesztés optimális kifutási lehetőségének?

2. Akik azt írják, hogy ez minden idők/az elmúlt 10 év leggyengébb Lokija, komolyan elhiszik ezt? Látták ők a Pontes-féle csapatot? Vitelki dicsőséges hordáját? Kondás Elemér utolsó időszakát? A Huszti-Toldi párostól átvett, Carrillo által valahogy benntartott brigádot? Inkább nem folytatnám a sort, pedig lehetne.

3. De a kedvencem mégsem ez. Hanem a fiatalok. Most akkor játszatni kell őket vagy sem? Jó, ha építünk a saját nevelésű játékosainkra? Ha igen, akkor miért gondoljuk spórolásnak, ha a keret fix tagjaiként számolunk velük, és nem hozunk a nyakukra egy csomó játékost? Ha nem, akkor máskor miért panaszkodunk a zsoldosok miatt, akik elveszik előlük a lehetőséget?

Félreértés ne essék, a fentiek nem a jogos, konstruktív, racionális kritikát megfogalmazó szurkolókra vonatkoznak. Mint látható, ez az eszmefuttatás is jócskán tartalmaz ilyeneket. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy egy sokkal jobb, közvetlenebb és őszintébb klubkommunikációval (lásd: ne beszéljünk dobogóról, ha egy fiatalított kerettel vágunk neki a szezonnak), valamint a keret további, jól átgondolt megerősítésével ezen kritikák töredékükre csökkennének. (Szóval bizony a klubvezetés felelősségét sem szeretném elvitatni.) Az viszont tényleg szürreális a számomra, hogy mennyire nem tudnám reálisan összerakni, éppen mi történik most a klubbal, ha csak a szurkolói reakciókból tájékozódnék. Ezzel pedig az a fő problémám, hogy az alacsonyan repkedő kritikák kereszttüzében sokkal nehezebb meghallani a valóban építő jellegű észrevételeket is.

Ezért remélem igazán, hogy minden érintett megtalálja a megfelelő választ a fenti kérdésekre. Szerencsére még senki nem késett le semmiről.

Hajrá, Loki!

Enderson