LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Két emberrel nem lehet meccset nyerni!

A Vácot fogadtuk hazai környezetben, de sajnos pont nélkül maradtunk a forduló rangadóján, azonban nem szabad túlságosan rápörögni a vereségre, mert szombaton már Békéscsabán vár ránk egy komoly összecsapás, amelynek az a pikantériája, hogy a nézők nem lehetnek jelen a sporteseményen. Közvetítésről a házigazdák gondoskodnak!

Legutóbb azt írtam, hogy ezúttal egy teljes hete volt felkészülni a Vác elleni rangadóra a lányoknak. Bíztam benne, ez azt jelenti majd számunkra, hogy fitten és kipihenten vágunk bele a meccsbe. Tudomásul kellett vennem, hogy a sorozatterhelés súlya nem múlt még el, még több idő kell a regenerálódásra. Rémálom szerűen kezdődött a találkozó, első gólunk csak az ötödik percben második találatunk pedig a kilencedik perc végén született. Ezen időszak alatt a vendégek hat alkalommal is mattolták védelmünket és kapusunkat. Az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy Bulath Anita hetese messze elkerülte a kaput. Vezetőedzőnk, látva csapatunk tanácstalan játékát, már az első negyedóra végén másodszor is időt kért (5-8). Kovács Anna góljai jelentettek némi reményt, Anna büntetőből és akcióból is eredményes tudott lenni, zsinórban öt találat fűződött a nevéhez. Az első játékrész hajrájában Triffa Ági is bemutatott néhány nagyon fontos védést, Jeca is megérkezett a meccsbe, fontos gólokat szerzett, ezáltal közelebb kerültünk a váci lányokhoz, a szünetben mindösszesen két gól volt a lemaradásunk (13-15). Gyakran láthattuk korábban, hogy a második félidőben kisebb csodákra képesek a lányok, akár nagyobb hátrányt is ledolgozva megfordítani a találkozókat. Azonban a folytatásban a vendégcsapat jelezte, nem engedik, hogy megérezzük a vérszagot. Visszaállt a korábban tapasztalt négy-ötgólos lemaradásunk. Továbbra is a Kovács-Despotovic kettős bizonyult egyetlen veszélyes fegyverünknek, ehhez a pároshoz csatlakozott beállósunk, Bordás Réka is (20-24).

A Vác rettentő kevés cserét alkalmazott a találkozó során, hiába ült a padon a Paróczy, Szondi, Kovács trió, mégsem léptek a küzdőtérre, az utolsó percekben úgy tűnt, ez lehet a kulcs: amennyiben elfárad a vendégcsapat, akkor lesz keresnivalónk, hogy legalább az egyik pontot itthon tartsuk. Baba és Anna révén sikerült kiegyenlíteni, ekkor már csak bő kettő perc volt hátra az összecsapásból. Azonban Kácsor nyolcadik gólja és Tóvizi kiállítása után nem maradt több puskaporunk. Egygólos vereséggel zártuk ezt a rettentően fontos meccset. Csalóka csak a végeredményből kiindulva mérleget vonni erről az összecsapásról! Sajnálatos módon egyszer sem vezettünk, rettentő sok hibával játszottunk. Két fecske nem csinál nyarat, egyszerűen nem lehet így meccset nyerni. Egyéni sportág esetén csakcsak belefér, de csapatsport esetén nem! El kell gondolkodnia mindenkinek, mennyit tett bele a közösbe. Anna tizenhárom, Jelena nyolc gólja azt jelenti, hogy ők ketten szerezték az összes találatunk 73%-át. Fáj ezt leírni, de szombati teljesítményünk alapján nem érdemeltünk meg egy pontot sem. Vili bácsi sokat cserélt mezőnyben, szembetűnő volt, hogy Vica és Mirtill is hibázott a szélen, ezek után Borgyos játszott balszélsőt. Triffa sem tudott extrát nyújtani lagymatag védelmünk mögött, lehet ha hamarabb érkezik Ogu, neki sikerült volna hozzátenni egy kis extrát. Azt érzem, hogy időben jött ez a gyomros, az újabb egy hét alatt lesz idő rendezni a sorokat.

DVSC SCHAEFFLER – Váci NKSE 28:29 (13-15).

Hiába Anna 13 találata, a DVSC padlót fogott…

Szombat koraeste Békéscsabán meccsel a Lokomotív, a lányok ott terelhetik helyes vágányra csapatunk szekerét. Egy dolog biztos, a szurkolók támogatása hiányozni fog. A viharsarki csarnok felújítási munkálatai miatt nézők nélkül kell megrendezni a tiszántúli rangadót. Ez nem könnyíti meg sem a hazaiak, sem a piros-fehér mezes debreceniek dolgát, de fogjuk fel úgy, hogy ezzel az összecsapással hangolódunk a Ferencváros elleni MK meccsre, melyet szintén zárt kapuk mögött fognak megrendezni. Ellenfelünk jelenleg a kiesést jelentő tizenharmadik helyen tanyázik, bár csak négy pont a lemaradása az előtte elhelyezkedő Alba Fehérvár – Kisvárda kettőstől. Mikor ezt a cikket írom, sőt, már korábban, nagyjából a bajnokság felénél ki mertem volna jelentetni, hogy a lilák nem tudják megőrizni élvonalbeli tagságukat. Családi körben beszéltünk is erről, de akárhogyan is számolgattuk a hátralévő fordulókat, nem jött ki olyan eredmény, hogy bennmaradnak. Tény az is, hogy az utóbbi években rendre ott lebegett a fejük felett Damoklész kardja. Azért hogy ezen állításom hitelességét megcáfolja, Horváth Roland csapata tükörsimán verte hazai pályán az MTK gárdáját (meglepetésre), majd Mosonmagyaróváron is benne volt a pontszerzés a meccsben, végül vereséget szenvedtek. Az idény során tizenhárom alkalommal hagyták el vesztesen a küzdőteret, erejükből továbbá egy SZISE elleni döntetlenre futotta pályaválasztóként, valamint a Szombathely ellen diadalmaskodtak.

Úgy keződött az idény a lilák számára, hogy az első négy találkozójukat elveszítették, mindegyiket egyaránt két góllal. Ezt lehet a pechre fogni, netán a balszerencsére, vagy épp a szűkös rotációs lehetőségre. Meccsenként átlagban 26,7 gólt szereznek, miközben majdnem 31 találatot kapnak. Ezért is dönthetett úgy a szakmai stáb, hogy kapust igazolnak szezon közben. A fővárosi kék-fehérek ellen debütált csabai színekben Tatalovic Dragica. Első meccsén óriási teljesítménnyel jelentkezett, a kapujára irányuló harmincnyolc lövésből tizenhét alkalommal védeni tudott, ez közel 45%-os hatékonyság. Egy körrel később Mosonmagyaróváron már nem volt ennyire top formában. Nekünk sem szabad megtenni azt a szívességet, hogy naggyá tesszük pontatlan vagy erőtlen lövésekkel.

Legeredményesebb játékosuk, Kopecz Barbara január végén megsérült, így rá nem számíthatnak a lila-fehérek. A válogatottban is bemutatkozó átlövő 1+1 éves szerződést kötött a szezont megelőzően a csabaiakkal, hallani olyan híreket, hogy akár az is bekövetkezhet, hogy hozzánk igazol. Mindenesetre erről hivatalos információ még nem látott napvilágot. Alexandra Vukajlovic mellett a korábbi debreceni Marincsák Niki tartozik még a gólfelelős játékosok közé. Jobbszélsőjük, Kovács Anett is szépen termeli a találatokat, eddigi ötvenegy alkalommal volt eredményes, ez is azt jelzi az ellenfelek számára, hogy rá figyelni kell (vele kapcsolatban azt csiripelik a madarak, hogy Lukács Vica pótlására szerződteti a Fradi). Hétről-hétre bizalmat szavaz Horváth Roland két fiatal tehetségének, a Kukely testvéreknek. Anna és Klára fiatal koruk ellenére (májusban lesznek 17 évesek) már több száz játékpercet kaptak az NB I 2019-2020-as kiírásában. Legutóbb megégtünk a viharsarokban, most nem szabad újabb pontokat veszítenünk. Szerencsére az MTK legyőzte az Érdet (ahol áll a bál a pénzügyek végett), így a tabella negyedik helyéről várhatjuk a folytatást, reményeink szerint már Vámos Petrával a sorainkban! Győzni kell! Nincs mese, nincs kifogás, csak a két pont begyűjtése lehet a cél! Nehéz meccs lesz, de hosszabb kispadunk van és jobb játékosaink, de ez csak akkor jár eredménnyel, ha mindenki hozzáteszi a maga tudásának legjavát!

K&H Liga Női NB I. 17. forduló:
2020. február 22. 18:00, Békéscsaba

EUbility Group-Békéscsaba – DVSC SCHAEFFLER

Játékvezetők: Paska Dániel – Vastag Sámuel

Hajrá DVSC! Hajrá Debrecen! Mindent bele csajok!

Iceman