LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Vasutas kupacsata

Habár előzetesen sima győzelmet várt mindenki, végül a hajrában esett Pintér gólnak köszönhetően „bravúros” pontmentéssel kellett beérnünk vasárnap este az ősi rivális Nyíregyháza otthonában, így továbbra is élen állunk a tabellán, de az idegenbeli fóbiánkat továbbra sem sikerült levetkőznünk; reménykedem ennek mihamarabbi elmúlásában. Sok időnk azonban nem lesz a kesergésre és a rangadó miértjeinek megválaszolására, hiszen szerdán folytatjuk a Magyar Kupás szereplésünket, remélhetőleg egy simább 90 perccel, méghozzá hozzánk hasonlóan egy vasutas egylet, a Budapesti Vasutas Sport Club, azaz a BVSC ellenében.

Az 1911-ben alapított kék-sárga mezes egylet hajdanán még a legmagasabb osztályban is szerepelt, de aztán mélyrepülésbe kezdtek és meg sem álltak az NB III-ig, ahol most is játszanak. Jelenleg a harmadosztályú pontvadászat Keleti csoportjának a nyolcadik helyét foglalják el megszerzett 22 pontjukért cserébe. Csak emlékeztetőól ezt a bajnoki csoportot az a Tiszakécske vezeti, akiket az előző fordulóban mi búcsúztattunk a kupában. Legutóbb egyébként a zuglóiak a Sopron SC-t tudták kiejteni, nagyon nagy erőfeszítések árán végül tizenegyesekkel 5-4 arányban.

Ha az előjeleket nézzük, akkor egy „hajszállal” jobb lelkülettel készülhetünk erre a mérkőzésre, hiszen míg mi vesztett helyzetből pontot szereztünk, addig a pesti vasutasok vezetésről végül vereséget szenvedtek közvetlen riválisuk, a hetedik helyezett Kisvárda II ellen. Ezt megelőzően viszont 4-2-re megverte a kiesőjelölt Sajóbábonyt Gabala Krisztián csapata. Az elmúlt öt mérkőzésükön a győzelem és a vereség váltogatta egymást, azaz a „végletek emberei” a zuglóiak. Ezzel szemben az NB II-ben a Loki a hazai győzelmei mellett javarészt idegenbeli döntetleneket tudott felmutatni. Azonban ha a papírformát nézzük, nem megbántva ellenfelünket: nem szabadna gondot okozni a továbbjutásunk kiharcolása.

Ami a kezdőcsapatunkat illeti, szerintem körülbelül hasonló lesz, mint amelyik a Tiszakécskét megverte. Az egész azon múlik, hogy az eddigi hiányzóink közül kit tudunk esetleg bevetni, de ha őket még nem kockáztatja meg Kondás Elemér, akkor jöhetnek a fiatalok és perememberek, akik remélhetőleg bizonyítani tudnak majd a szakmai stábnak. Mindenképp számítok Lakatos Benjámin játékára, akit nyugodt szívvel be lehetne vetni a bajnoki mérkőzéseken is, hogy adott esetben ne Kinyiknek kelljen sokadszorra is kényszerből jobb bekket játszania – rosszul. Lakatos most bizonyíthatja azt a szakmai stábnak, hogy komolyabb összecsapáson is számíthatnak rá. A kevesebbet játszók közül Szécsi, Bévárdi, Pintér, Haris és Zöldesi játékára látunk még nagy sanszot.

Ellenfelünk keretéről tudni érdemes, hogy náluk játszik az MTK-val szép sikereket elérő Balogh Béla és Hrepka Ádám kettőse például, de Murai Márk és Kovács Norbert személyében további NB I-es tapasztalattal rendelkező játékosokat is foglalkoztatnak. Érdekesség még a BVSC-vel kapcsolatban, hogy nemrég azzal kerültek a hazai sportsajtó figyelmének középpontjába, hogy szakmai igazgatónak azt a Kisteleki Istvánt nevezték ki, aki korábban az MLSZ elnöke is volt.

A találkozót szerdán 12:30-kor rendezik meg a Szőnyi úton és a játékvezető Katona Bence lesz. A munkaidőben megrendezett mérkőzést alighanem a többség streamen lesz kénytelen követni.

HAJRÁ LOKI!