LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ideje lenne már a gázpedálra lépni

Nem tévedés ez a cím, hiszen két olyan csapat fog találkozni egymással keddi napon Zalaegerszegen, amelynek szurkolói nagy reményekkel várták a bajnokságot, de aztán mindkét gárda beragadt a rajtnál. Az első öt forduló már szinte lement a bajnokságból, így le lehet vonni némi konzekvenciát. Nincs még késő javítani, de nyugodt szívvel kijelenthető, hogy mindkét félnek nagy szüksége van a pontokra. Mégis kettejük közül a Lokira és szurkolóira férne rá jobban egy siker, hiszen eddig eléggé pocsékul érezhetik magukat. Ezért a találkozó tétje egyértelműen az, hogy ki találja meg hamarabb a gázpedált és nyer némi egérutat a kiesés elleni versenyben.

A Zalaegerszeg nyáron szintén egy kisebb átalakuláson esett át és főleg fiatal játékosokat szerződtetettek. A kispadon is váltottak, miután a korábbi ferencvárosi Ricardo Moniz személyében egy a magyar bajnokságot jól ismerő szakembert szerződtettek, akinek irányításával az előszezonban megverték például az olasz bajnok AC Milant egy gálameccsen, de aztán az idei kiírásban a Honvéd legyőzésén és az Újpest elleni döntetlenen kívül nem tudtak többet felmutatni, a Kisvárda és nagy meglepetésre a Kecskemét is kétvállra fektette őket. Igaz, utóbbi esetben Huszti András kiállítása miatt egy félidőt emberhátrányban voltak a zalaiak. Így mindenképpen javítaniuk kell, de a védekezésen túl elsősorban a támadójátékuk szenvedett eddig csorbát.

Azonban a DVSC sem lehet túl büszke az előre játékára, hiszen a védő harmad optimális kialakításán túl a kapu előtti hatékonysággal és higgadtsággal bizony problémák vannak, ami miatt több „agyonnyert” mérkőzésen három pont helyett csak egyet adtak, amelyek még nagyon hiányozhatnak a végelszámolásnál. Remélhetőleg az új igazolásaink közül Horváth Krisztofer például megrázza magát és csapatjátékosként játszva nevelőklubja ellen gólt tud majd szerezni, vagy forintos gólpasszokat adni, neki alighanem nagyon sokat jelentene egy gól. Ehhez azonban az kellene, ha összeállnánk hátul és a lehetőségekhez mérten a legoptimálisabb embereket jelölné a kezdőbe Janeiro. Az eddigiek alapján Romanchuk és Deslandes voltak azok, aki kisebb nagyobb megingásoktól eltekintve hátvédekre emlékeztető megmozdulásokat produkáltak. Nagy kérdés, hogy marad-e a három belső védős megoldás, vagy ismét egy nyíltabb, támadóbb focit láthatunk majd. Ha igazak a zuhanyhíradós pletykák, akkor vereség esetén elköszönnek a portugál trénertől, így a magunk részéről nem lennénk meglepve ismét egy óvatosabb hadrenden.

Zalaegerszegre egyébként nem sűrűn jártunk a múltban sem győzni, amit a tavalyi szezon is tükrözött, amikor még Joan Carrilloval a kispadon 2-1-es vereséget szenvedtünk. Voltak azonban üdítő kivételek is, amikor Haruna Garba duplájával győztünk, habár mint utóbb kiderült az csak szépségtapasz volt, hiszen a szezon végén kiestünk. Reméljük, hogy siker esetén ez a párhuzam nem ismétlődik meg, de annyi bizonyos, hogy sürgősen rá kell lépni a gázpedálra és kioldani a kéziféket, mert abból sok jó nem származik, ha csak túráztatjuk a motort.

HAJRÁ LOKI!