LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mindegy hogyan, de kötelező a továbbjutás!

Jelenleg nem éppen ideális körülmények között készülnek a DVSC labdarúgói az első Magyar Kupa megmérettetésükre az idei szezonban, mivel Joao Janeiro távozását követően még mindig nem derült fény az új szakmai munkáért felelős szakemberre, akinek hosszú távon is a kezébe adják az irányítást. Így még mindig a Loki egyik megkerülhetetlen legendája és pályaedzője, Dombi Tibor készíti fel a csapatot a Meton FC – Dabas SE elleni vasárnapi kupacsatára.

Hallva a korábbi válogatott játékos mérkőzés előtti nyilatkozatát, egyértelműen óvatosságra int mindenkit, de ugyanakkor én úgy gondolom, hogy félgőzzel is meg kellene lenni a továbbjutásnak, hiszen elég nagy szégyen lenne, ha már első adandó alkalommal búcsúznánk. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem igazán van mit tartalékolni, hiszen válogatott szünet jön a mérkőzés után, így bőven ki lehet pihenni a fáradalmakat az október első napján esedékes bajnoki csatára. Kérdés, hogy mi a fontosabb: meccsterhelést adni az alapembereknek, vagy kipróbálni újakat, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak?

Ellenfelünk az NB III Közép csoportjában játszó Dabas csapata lesz, akik jelen pillanatban a 20 csapatos bajnokságban a 11. helyet foglalják el 12 megszerzett pontjukkal, de miután elég nagy tülekedés a középmezőnyben, egy győzelemmel könnyedén dobogó közeli helyek valamelyikén találhatják magukat. Ebben a pontvadászatban egyébként olyan csapatok vannak, mint a listavezető Iváncsa, a második ESMTK és a két korábbi Loki játékost (Kenderesi Dávid, Deczki Máté) foglalkoztató harmadik Hódmezővásárhely. Továbbá meglepő, hogy évekkel ezelőtt még az élvonalban is megforduló Szolnoki MÁV kieső helyen szerénykedik.

A pestiek egyébként már korábban megkezdték a kupakötelezettségüket, hiszen augusztus 6-án a Pécel otthonában nyertek két góllal, majd a második körben a Lajosmizse vendéglátását egy ötössel köszönték meg és jutottak tovább. E két találkozón különösen elemében volt Lettner Lóránt László, aki már háromszor zörgette meg a hálót és bajnokságban is van már két találata, de mellette érdemes lesz Kiss Krisztiánra is figyelni, aki az előző szezonban Hódmezővásárhelyen lőtt szép számmal a gólokat. A dabasiak keretét alapvetően fiatalok alkotják három harmincon felüli (Fritz, Forgács, Domokos), rutinosabb játékossal kiegészülve. Utóbbi két játékos egyébként volt korábban az akkor még NB II-es Balmazújváros játékosa is egy rövidebb kitérő erejéig.

A kezdőt illetően elképzelhető, hogy a kapuban például az a Raul Balbarau kaphat lehetőséget, aki eddig a második csapatunkban lépett pályára elvétve. Mellette Major Sámuel és több parkoló pályára került futballista szerepvállalását várom, valamint a sérülésből esetlegesen visszatérő játékosoknak is jó lehetőség lenne egy kis játékra és meccsterhelésre, hiszen ilyenkor azért jobban lehet kísérletezgetni és rotálgatni a pihentetés jegyében, mint egy vérre menő bajnoki mérkőzésen.

Összegezve mindegy milyen formációban és összeállításban lépünk is pályára, kötelező a továbbjutás! Ha ez társul adott esetben még több rúgott góllal is, akkor az csak hab lenne a bizonyos tortán. Arra azonban nem árt ügyelni, hogy megfelelő legyen a hozzáállásunk, hiszen tavaly igencsak megszenvedett a csapat a Veszprém ellen és soványka egygólos győzelmet aratott, így kis híján az arcunkba kaptuk a “tortát”. Vasárnap annál a negyedgőzös produktumnál kicsit több kell majd és akkor nem kell miért aggódnunk.

A találkozót 15 órától játsszák az FC Dabas Wellis Sportparkban és a játékvezető Takács Tamás lesz. Munkáját Becséri Gergely és Csatári Tibor fogják segíteni.

HAJRÁ LOKI!

borítókép // fcdabas.hu