LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A vereség nem opció

Túllépve a Paks elleni eufórián és Baráth megdöbbentő és szurkolói berkekben megbocsájthatatlan ferencvárosi transzferén, az ötödik helyezett DVSC ismét idegenben fog vizitálni, amely ezúttal első látásra a tabella alapján egy könnyű mérkőzésnek tűnik, de a látszat csalhat, hiszen ellenfelünk a tizenegyedik helyezett Budapest Honvéd szinte borítékolható, hogy sebzett oroszlánként fog küzdeni, amit már az előző fordulóban is bizonyítottak.

A Kecskemét otthonából ugyanis nagy meglepetésre egy pontot el tudtak hozni a francia Brandon Rodrigues hathatós közreműködésével, ami Dean Klafuric és csapata számára némi reménysugárnak számított, hiszen a 10. helyen álló székesfehérváriakkal szemben csak két pont az elmaradásuk, így bőven megvan bennük a motiváció, hogy első tavaszi sikerükre törjenek a Loki ellen. A 2023-as naptári évben viszont eddig még csak edzőmeccsen tudtak nyerni a piros-fekete mezesek, ami január 17-én a szerb élvonalbeli Kolubara Lazarevac ellen sikerült 1-0 arányban. A gólt akkor is a mostanság „gólgyárossá” avanzsáló, fentebb említett gall támadó középpályás szállította, aki ősszel a Lokomotív ellen is betalált azon a 4-3-as flúgos futamon a Nagyerdei Stadionban is. Éppen ezért egy veszélyes ellenfél lehet a Honvéd azzal együtt, hogy a csapatban több jó pedigrével rendelkező támadó szellemű játékos (Lukic, Samperio, Jonsson) is van, de jelenleg úgy fest, hogy nem találják a góllövő cipőjüket – remélhetőleg nem ellenünk fog ez bekövetkezni. Valamint a hátsó alakzatuk sem itt lesz majd egy csettintésre bevehetetlen erőd. Biztosnak tűnik azonban, hogy a Kisvárdáról egy az egyben megszerzett megbízható védőpáros, Prenga és Cirkovic nem igazán nyújtja élete formáját a tizenkilencedik kerületben, ami meglátszik a kapott góljaik számán.

Ennek ellenére a Loki játékosainak ezzel nem szabad foglalkozni, hiszen nem lehet más cél, mint visszavágni az előző bajnokságban még tavasszal elszenvedett 4-2-es vereségért, és szorgalmasan gyűjtögetni a pontokat. Leírva ez nagyon egyszerűnek tűnik, de a pályán még ezt meg is kell valósítani a fiúknak. Remélhetőleg mindenki okult az őszi mérkőzésünkből, a fentebb említett kilencven perc ugyanis Srdjan Blagojevic bemutatkozó meccse is volt a Nagyerdőn. Az első félidei három gólt hozó hazai gólparádét és felszabadult játékot követte egy meglehetősen nyögvenyelős második játékrész, amikor a kispestiek még a skót Tam Courts irányításával feljöttek négygólos hátrányból egy gólra, de végül csak behúztuk azt a meccset. Azóta azonban sok minden történt a két csapat háza táján és a két csapat szurkolói közül a debreceniek lehetnek elégedettebbek, hiszen eddig tavasszal veretlenek még Dzsudzsákék és feltett szándékuk, hogy ezt a sorozatot minél tovább nyújtsák. Ennek érdekében a DVSC szakvezetője a „győztes csapaton ne változtass elvet” fogja vallani, vagyis úgy vélem nagyban fog hasonlítani a Paks elleni kezdőhöz a vasárnapi. Egyedül a sérülés és az esetleges eltiltások írhatják felül mindezt, ami egyelőre teljes mértékben a szerb trénert igazolja.

Már említettem, hogy mostanában felettébb őrült és gólgazdag összecsapásokat játszanak egymással a felek. Ha viccesen akarok fogalmazni, a közelmúltban lejátszott találkozók alkalmával egy a sportfogadásban használatos opció, a ‘6+’-os olyan biztos volt, mint a lélegzetvétel és szerintem ez ezúttal sem fog megszakadni, ami nem baj, csak ezúttal a lefújás után mi örüljünk a három pontnak. Kikapni mindenesetre nem lenne szabad, hiszen az a célunk, hogy minél hamarabb bebiztosítsuk a bennmaradást. Márpedig egy potenciális kiesővel találkozunk holnap, és ha a tetemesnek mondható előnyünk nem csökken velük szemben, az már egy fél siker.

A vasárnap 17:30-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sporton élőben lehet majd nyomon követni. A játékvezető ezúttal Bognár Tamás lesz.

HAJRÁ LOKI!