Mezőkövesden zártuk az egyhetes országjáró körutunkat, mely múlt héten Felcsúton indult, kedden pedig Győrben állomásozott. Az előző két meccs sem volt szemkápráztató, de mindent összevetve, az eredményekkel elégedettek lehettünk. A kieső helyen álló Mezőkövesd ellen egyértelműen győzelmi reményekkel léptünk pályára szombat délben, de minden várakozást alulmúlt a produkció.
A beharangozó alatti kommentszekcióban többen kérdezgették tőlünk, hogy mi a bajunk a kora délutáni meccsekkel. Már ott is kifejtettem röviden, de szánnék még neki egy bekezdést. Engem személy szerint jobban meccshangulatba tud hozni egy villanyfényes találkozó. Emellett (és most szigorúan a saját preferenciáimat fogom sorolni) jelen esetben egy fárasztó munkahét után kénytelen voltam szombat reggel (is) korán kelni, hogy időben odaérjek Mezőkövesdre. Másrészt az ebédidőben megrendezett meccs felborítja az ember bioritmusát is, harmadrészt pedig egy vereség után képes vagyok a nap hátralévő részében azon kattogni, ami nyilván lehúzza az ember hangulatát is. Na most ha ez egy esti meccs után van, akkor viszonylag hamar lehet rá egyet aludni, ilyenkor viszont még előttem az egész nap… Na meg ennek a cikknek a megírása is. Szóval sok-sok tényezőt lehetne még sorolni, ami miatt én személy szerint nem preferálom a korai meccskezdést, és a pozitív oldalra nem sok mindent tudok felírni.
Kusnyír, Lagator, Romanchuk, Ferenczi, Ojediran, Loncar, Dzsudzsák – Ők heten voltak azok a játékosok, akiknek 8 nap alatt ez volt a 3. meccsük kezdőként. És további öt olyan játékos volt még (Bódi, Oliveira, Bévárdi, Bárány, Majdevac), akik szintén pályára léptek mindhárom meccsen, igaz nem mindegyiken kezdőként. Nehéz nem észre venni, hogy mennyire szűkös a keretünk a rengeteg sérülésnek és egyéb problémának köszönhetően. Hiába tért vissza nemrég a sérüléséből Manrique, Oliveira, vagy épp Dreskovic, cserébe az utóbbi 1 hétben elvesztettük Dominguest, Szécsit, Tubolyt, és a mai meccskeretből Varga is hiányzott. De Mojzis például a Vidi ellen már játszhatott pár percet, most viszont újfent kidőlt, csakúgy, mint a régebb óta hiányzó Kyziridis. Példátlan ez a sérüléshullám, ami jelenleg sújt minket, és nem ezzel akarom mentegetni a csapat idei szereplését, de azért lássuk be, más lenne a helyzet, ha több variációs lehetősége lenne a stábnak, és mondjuk lehetne picit forgatni is a csapatot egy ilyen erőltetett menetben.
Szép csendben megjelent egy új szponzorfelirat a mezen
Hogy picit összefűzzem az előző két gondolatmenetet, a mai meccs eleje arra a jelenségre emlékeztetett, mint mikor jól telezabálod magad ebédkor, és rád jön a kajakóma. Ez különösen hétközben kellemetlen, amikor a kedve is elmegy az embernek a munkától egy kiadós ebéd után, de hétvégén is szívesen dől le ilyenkor az ember a tv előtt egy kis sziesztára. Na, ezt lehetett érezni a csapaton ma, mintha jól telekajálták volna magukat a meccs előtt, és emiatt álmoskásan, ólomlábakon lépdelve kezdtük volna a meccset. Pedig ez a jelenség nem egyedi, ugyanezt láthattuk Felcsúton és Győrben is, mindkét meccsen hasonlóan pocsékul kezdtünk, csak egyik ellenfél sem büntette meg a hibáinkat, és erre Blagojevics is felhívta a figyelmet a mai meccset követő sajtótájékoztatón. Érdemes lenne erre valami megoldást találni, sürgősen…
Szóval alig 10 perc telt el és már 2-0-ra égtünk, két távoli lövésből szerzett góllal, amiknél a lövő játékost senki nem támadta meg. Lehet persze bosszankodni, hogy két lövés / két gól, meg hogy minden összejön az ellenfélnek, ami máskor nem, de gyönyörűen asszisztáltunk mindkét találathoz. A 25. percben sikerült szépítenünk egy szép fejesgóllal, és ezt követően azért én éreztem, hogy lehet még itt keresnivalónk. Többnyire mi birtokoltuk a labdát, a játék az ellenfél térfelén folyt, és azért azt nem lehetett mondani, hogy ne lennének meg a lehetőségeink. A félidőben tehát vesztésre álltunk ugyan, de reménykedtem abban, hogy egy alapos fejmosást követően a második félidőre úgy jövünk majd ki, mint Diósgyőrben, ahol teljesen benyomtuk a hazai csapatot, és ott csak a szerencse, illetve a hazai kapus mentette meg az ellenfelünket attól, hogy kiegyenlítsünk. Most ráadásul „csak” egygólos hátrányt kellett volna ledolgozni, egy sokkal szerényebb képességű ellenfél ellen.
Na mindezek után számomra a második félidő óriási csalódás volt. Gyakorlatilag úgy pörgött le az a 45+4 perc, hogy Dzsudzsák ajtó-ablak ziccerén kívül (ami ráadásul már a 80. percben történt) nem volt valamirevaló helyzetünk. Rohadt ötlettelen és pontatlan adogatás, tesze-tosza játék jellemezte a csapatot csomó technikai hibával tarkítva. Kedvenc jelenetem az volt, mikor valamikor a meccs hajrájában egy kövesdi védő által oldalra kibikázott labdát akart Lagator összeszedni ahelyett, hogy kiengedte volna bedobásra, de olyan sután sikerült beleérnie a labdába, hogy végül a hazai csapat dobhatott… De rengeteg ilyen hülye megmozdulása volt Ferenczinek is, akinek a teljesítményén nem sokat szépít az első félidős gólpassza. De igazából írhatnék bárkit, gyakorlatilag Bárányon kívül senki nem nyújtott értékelhető produkciót a mezőnyben.
A szerkesztőtársakkal csetelve a meccs közben egyöntetűen megállapítottuk, hogy ez volt a Blagojevics-éra első igazán vállalhatatlannak titulálható meccse. Nem láttunk küzdést, nem láttunk focit, nem láttunk semmit, csak egy ténfergő játékosokból álló halmazt a pályán. Mert ez ma még csak csapat sem volt. Nem véletlenül volt elégedetlen a szép számú vendégtábor sem a meccs után, és kérte számon a mai teljesítményt a csapaton. Úgyhogy mindezek fényében nem meglepő, hogy a szezon során először eltekintünk a mezőny legjobbja szavazástól – viszont Bárányt ténylegesen dicséret illeti a gólja és a hozzáállása miatt, így önhatalmúlag neki ítéljük a meccs legjobbja címet.
Nagyon nem jött jól ez a vereség, már csak azért sem, mert az előző etapos négymeccses nyeretlen széria után úgy tűnt, hogy visszatalálunk a helyes útra, de ez most egy újabb kijózanító pofon volt. Korai még ilyen kijelentéseket tenni, de lehet, hogy el kell engednünk a dobogós vágyainkat. Kicsit mintha eltűnt volna az a varázs, ami tavaly pontosan azt a pluszt jelentette, amivel sikerült odaérni a dobogóra. De nyilván rohadt sok van még hátra, és egyáltalán nem akarom temetni magunkat. Ezt a pár meccset az őszből valahogy túl kellene élni (nagyon sok idegenbeli meccsel sajnos…), aztán egy nyugis téli felkészüléssel még menthető ez a szezon tavasszal.
