Gólokra éhezve

Szombaton a Nagyerdei Stadionba érkezik az a Felcsút, ami az előző hétvégén felmosta a padlót az MTK-val, és jelenleg 5 pontot verve ránk igyekszik elcsípni azt, amiről mi az előző heti Vidi elleni vereség után már lassacskán lemondhatunk: a dobogót. Ha a matematikai reményt fenn akarjuk tartani, ha a Fradi elleni kupameccsre jó előjelekkel akarunk érkezni, s ha kicsit ki akarjuk egyenesíteni a februári mérlegünket, akkor gólokra éhezve kell pályára lépnie csapatunknak.

Az elmúlt mérkőzések nem alakultak számunkra valami dicsőségesen. Bár az Újpestet megvertük, és a Diósgyőr ellen két gólról mentettük döntetlenre a meccset, a Ferencváros és a Fehérvár ellen nem szereztünk pontot – érdekes módon éppen azokon a találkozókon, ahol sokkal szebb képét mutatta a Loki. Az eredményesség mellett viszont – ami hosszú távon még rosszabb – sorra vesztettük el a játékosainkat is. Kusnyír szalagszakadást szenvedett, Oliveira a hírek szerint az NB III-as kerethez került, Kyziridis eligazolt, Varga szerződését felbontottuk, az eddig betonbiztos Dreskovic talán a legrosszabb teljesítményét nyújtotta a Fradi ellen, Thor pedig nem volt bevethető a Fehérvár ellen (és a pénteki edzésfotókon sem szerepelt).

Ami pedig igazán megtépázta mind a szurkolókat, mind a csapatot mentálisan, hogy a Fehérvár ellen nem találtunk be, a Fradinak is csak egy szerencsés gólt lőttünk, és az Újpestnek is csak azután találtunk be, hogy emberelőnybe kerültünk és becseréltük Dzsudzsák Balázst. A négy meccs öt rúgott gól nem feltétlenül hangzik borzalmasan, de Bárány gólínsége (9 meccse nem talált be) és a helyzeteink gyenge kihasználása minimum frusztrálóan hathat. Jelen körülmények között a szerdai Fradi elleni Magyar Kupa meccs talán az egész tavaszunk legfontosabb találkozója lehet, éppen emiatt nem is várom azt, hogy a PAFC ellen teljes erőbedobással és a lehető legjobb összeállításban játsszunk. De azt mindenképp, hogy gólra éhesen fog pályára lépni a csapat. A szombati erőfelmérő számomra legfontosabb feladata, hogy átszakadjon az a bizonyos gát és helyzetek, gólok özönét zúdítsuk ellenfelünkre.

Persze ez nem lesz egyszerű feladat. A Felcsút teljesítménye bár erősen hullámzó, de kapott gólokat tekintve a Fradi után a legjobban védekező csapat a ligában. (Sorrendben: Fradi 22, Felcsút 24, Paks 26, DVSC 28 kapott gól eddig.) A naptári évet rosszul kezdték, hiszen kikaptak a Pakstól (2-1) és nagy meglepetésre a Zalaegerszegtől (0-1), de aztán legyőzték a Kisvárdát (0-2) és az MTK-t (6-1). Ahogy nálunk, úgy náluk sincs kimagasló gólszerző, csapatszinten igyekeznek az ellenfél fölé nőni, az MTK elleni hatost például hat különböző játékosuk hozta össze.

Nagy változásokra a kezdőben annak ellenére sem számítok, hogy Blagojevic a székesfehérvári találkozó után kijelentette, nyomni kell egy resetet a támadásainkkal kapcsolatban és újra kell gondolnunk a rendszerünket. Azt valószínűsítem, hogy ezek inkább csak apróbb utasítások, a játékosok számára kitűzött egyéni feladatok, meglátások lesznek, mint sem egy teljesen átszabott taktika. Szinte biztos vagyok benne, hogy Megyeri, Bárány, Domingues, Dzsudzsák, Pellumbi, Ferenczi, Ojediran és Baranyai kezdeni fognak, de a többi poszton azért vannak kérdőjelek. Visszakerül vajon Dreskovic a védelem közepébe, vagy Lagator lesz Pellumbi párja? A Fehérváron kezdő Loncar és Szécsi ezúttal is kezdőként kap lehetőséget, vagy helyettük Manrique és Kocsis fog játszani kezdőként? Esetleg ismét kipróbáljuk azt, hogy Szuhodovszki és Dzsudzsák egyszerre legyen a pályán, vagy azt, hogy Lagator a középpályán adjon még nagyobb stabilitást a csapatnak? Szombaton kiderül, addig is itt az én kezdőcsapatom:

A két csapat nagyjából azonos játékerőt képvisel, a fogadóirodáknál is csak apró különbség van a kimenetelek között (2.55 a DVSC győzelem, 3.2 a döntetlen, 2.7 a Felcsút sikere), szinte megjósolhatatlan a végeredmény. A hazai pálya előnye bár kedvezhetne nekünk, de a Felcsút ellen a Nagyerdei Stadionban 2018 októbere (!) óta nem győztünk, pedig azóta volt itt 6 bajnoki és 1 kupatalálkozó is (4 vereség és 3 döntetlen). Itt lenne az idő, hogy véget érjen ez a széria és behúzzuk ezt a ki-ki meccset!

Aki teheti, jöjjön ki a stadionba és szurkoljunk együtt a csapatnak!
Hajrá, Loki!

SZAVAZZ A JÖVŐ ÉVI MEZEKRŐL!