LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Szeptember legjobbja: Babatunde Adeniji

A Felcsút elleni szombati mérkőzéssel utolsó szeptemberi tétmérkőzésünket is lejátszottuk. Gyorsan eltelt a hónap, már csak azért is, mert a válogatott szünet miatt csupán három találkozónk volt, amelyek közül az egyik ráadásul egy kupameccs volt egy alacsonyabb osztályú ellenfél ellen. Ismét olyan helyzetbe kerültünk, mint tavaly novemberben: meg kellene választanunk a hónap legjobbját, de ilyen játék és eredménysor mellett nem látjuk értelmét szavazásnak, így a díjat a szerkesztőség Babatunde Adenijinek ítéli oda.

Elevenítsük fel röviden a hónap három találkozóját, és hogy miért is Adenijit választjuk meg a legjobbnak. Az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen kétszer is vezettünk, a második vezető találatot ráadásul Adeniji szerezte csereként beállva egy szép lövés után. Az már nem az ő hibája volt, hogy utána 8 perc alatt sikerült kikapnunk. A Sárvár elleni kupameccset az ő három találatával nyertük meg 3-0-ra, ott tehát ő volt a hős. A hétvégi bajnokin először volt kezdő bajnokin, meg is volt a lehetősége a gólszerzésre két alkalommal is, ám ezúttal pontatlan volt. Ennek ellenére úgy látjuk, hogy e három meccs alapján megérdemli, hogy őt válasszuk a hónap legjobbjának. Na meg persze az sem egy utolsó szempont, hogy a többiek azt sem érdemlik meg, hogy egyáltalán felmerüljön a nevük, mint lehetséges győztes, ezért döntöttünk tehát úgy, hogy nem tartunk szavazást ebben a hónapban.

Remélhetőleg akárcsak tavaly, úgy idén is ki tudunk kászálódni a gödörből, a következő hónap végén pedig nem győzünk majd a csupa jó teljesítményt nyújtók közül választani…