LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

No red card, no party

gollumEllentmondást nem tűrően szerepel eddig a Loki az idegenbeli kiesési rangadóin: idén már a harmadikat húztuk be tegnap a Gyirmót otthonában, és nagyon úgy néz ki, hogy nem lesznek gondok a bentmaradással, ha így folytatjuk. Persze hiába okoz ez a 2:1-es siker ahhoz hasonló átmeneti eufóriát, mint amilyet Szméagol, Folyóköz félresikerült gyermeke érzett akkor, amikor végre leharapta Frodó ujjáról az Egy Gyűrűt, hiszen a külső szemlélő csak egy megnyomorodott élőlényt lát, aki másodpercekre van attól, hogy a Végzet hegyének lávájába zuhanjon. Körülbelül ehhez tudnám hasonlítani, amit jelenleg érzek egy olyan meccs után, amit agyon tudtunk volna nyerni, ehelyett mindenáron megpróbáltunk elveszíteni. Még jó, hogy Braniszlav Danilovics nem volt ebben partner.

A szeptemberben magára találó (még a listavezető Vasast is legyőzték hazai pályán), majd októberre ismét csúnyán visszaeső Gyirmót FC-nek pontot, pontokat kellett volna szerezniük hazai pályán, ha komolyan gondolják a bennmaradást. Urbányi István legényei ennek érdekében a Sebők – Achim, Bojovics, Jancsó, Présinger – Kiss Máté, Paku – Vass Patrik, Filkor, Sallói – Simon Attila összeállításban futottak ki az Alcufer Stadion gyepére.

gyirlokfA DVSC ezen a héten se törődött a légióskorlázozással, 6 idegenlégióssal kezdtünk. Persze nincs mit tenni, ha egyszerűen nincs jobb, a fiataljaink pedig sehol sincsenek. A kapuban Braniszlav Danilovics, előtte még mindig Ivan Bobko játszott a védelem bal oldalán. Középen Mészáros és Brkovics, jobb oldalt Aleksandar Jovanovics. A középpálya közepén Tőzsér és Filip szerepeltek, míg a széleken a jól megszokott Szakály illetve a múlt héten semmit sem mutató és eddig eléggé szemétigazolásnak bizonyuló Könyves helyett Mészáros Karol rohamoztak. A gólokért Holman Dávid és Robert Vittek feleltek, szerencsére nem is vallottak szégyent, de erre még visszatérünk.

A mérkőzés pontban hat órakor kezdődött, az első 5 percéről pedig krónikus streamhiány miatt le is maradtam. Szerencsére az m4sport.hu volt olyan kedves, hogy a hatodik perc tájékától fogva nézhetővé tegye a meccset, így azt már láthattuk, ahogy Robert Vittek meglövi a szezon egyik, ha nem a legszebb DVSC-gólját a 9. percben: jó 30 méterről pókhálózta le védhetetlenül Sebők kapujának bal felső sarkát egy elemi erejű bombával. 1:0.
Őszintén szólva meglepett, hogy ilyen korán vezetést szereztünk, nemrég olvastam ugyanis egy elemzést a Gyirmót csapatáról, amiben azt ecsetelték, hogy annyira szervezetten védekezik a csapat, hogy Európa-szinten is kiemelkedően kevés gól esik a meccseiken. Ha kikapnak, legtöbbször 1:0-ra, ha pedig nyernek, akkor is nagyon sokszor csak 1 góllal teszik. Így arra számítottam, hogy a Loki (aminek ha meghallja a nevét mostanában egy futballfanatikus, nem a gólfesztiválok, de még csak nem is a gólok jutnak az eszébe) meg fog szenvedni a hazaiakkal. Ehhez képest az első percekben Urbányi szavaival „szanaszét futballoztuk” a gyirmótiakat, ami hamarosan újabb gólt eredményezett. A 13. minutumban Szakály és Vittek játszott össze, a derék tót csatár pedig forintos labdát tett Holman Dávid elé, aki szinte ugyanonnan szinte ugyanoda bombázott egy hatalmasat (bizonyára azért, mert a nem is oly rég még ott lakó, majd hajléktalanná vált keresztespók naívan nekiállt új házat építeni Sebők felett), és máris eldőlni látszott a mérkőzés. 2:0.

karol1

Bár a Loki visszább vett a tempóból, a Gyirmótnak továbbra sem volt momentuma, nekünk viszont alkalomadtán adódtak kisebb-nagyobb helyzeteink. Ez érezhetően elkezdte frusztrálni a hazaiakat, akik nem egyszer alattomos szabálytalanságokkal próbáltak kompenzálni megtépázott egójukért. A 22. percben követték el az első (de nem az utolsó) sárgát érő szabálytalanságot, Achim rúgta fel Szakályt. A 32. percben Mészáros Karol etette meg csúnyán az egyik gyirmóti játékost, aki törlesztésképpen hátulról felrúgta, Vad 2 azonban nem nyúlt a zsebébe. Nem úgy a 42. percben, amikor Tőzsér Dániel gondolt egyet és megpróbálkozott egy bouadlázással. (bouadlázni, ige, sportzsargon: felesleges szabálytalansággal kiállíttatni magad egy megnyert meccsen és nehéz helyzetbe hozni a csapatodat. Leggyakoribb formája: hátulról, páros lábbal. Eredete: inkább hagyjuk) Elsőre túlzott ítéletnek tűnt és sárgánál komolyabbat nem adtam volna érte, de minél többször láttam visszajátszva, sajnos egyre inkább kénytelen voltam elismerni, hogy egy alattomos és veszélyes hátulról való rácsúszás volt, ami nem a labdára ment, így jogos a kiállítás. Azért nem éppen ezt vártam egy olyan rutinos rókától, mint Tőzsér Dani, a hetek óta mutatott minősíthetetlenül pocsék focijáról nem is beszélve. Már az első félidő végén is érezni lehetett, hogy felbátorodott a Gyirmót, de azért ezek nem egy BATE-szintű csapat, hogy még az első félidőben kiegyenlítsenek, így 2:0-ás debreceni vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A szünetben a Cola Song Innától lenyugtatta kicsit az idegeimet (a kommentátor ugyanis kiment szünetre, de egyenes adásban közvetítették a pálya közepét egész szünetben), ennek ellenére sejtettem, hogy meg fogunk mi még itt szenvedni a 3 pontért. Persze azt nem hittem, hogy ennyire.

jovas

Történt ugyanis, hogy már az 53. percben tizenegyest kaptak a hazaiak! Erősen véleményes eset volt, amiről még perdöntő felvételt sem láttam, mert csak egyszer játszották vissza, és pont előtte bufferelt a stream, ezért kb. 128-as felbontásban figyelhettem csak, ahogy Bobko összekoccantja egy gyirmóti támadó sarkait, az meg esik egy látványosat, miközben a labda még csak nincs is a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Kiss Máté vállalta el, de borzasztó rosszul rúgta: a gyengén helyezett lövést könnyedén hárította Danilovics. Innentől gyakorlatilag minden második percben szükség volt derék szerb kapusunk szolgálataira, mivel hogy nagyon a nyakunkra húztuk a Gyirmótot. Sallói és Filkor helyzeteinél is bravúrokra volt szükség.

Közben a 62. percben az elfáradó Vittek helyett egy védekezőbb felfogású játékos, Danilo Szekulics folytatta, a megsérülő, de addig nagyot játszó Mészáros Karolt pedig a doki váltotta. Fontos még megemlíteni, hogy a 61. percben a látványosan túlpörgő Présinger besárgult, mert később még lesz jelentősége.

Ahogy annak is lett, hogy a 71. percben ez a szívdöglesztő szerb babapofi, a.k.a. Szekulics egy jó 3-4 lépésről, feltűnés nélkül követte a kapura törő Madarász Márkot, aki olyan 12-14 méterről gyakorlatilag zavartalanul lőhetett kapura, és még az addig parádésan védő Danilovics sem érhetett le a lövésre. 2:1, szépített a Gyirmót. Szekulicsnak pedig veszek egy vonatjegyet vissza Újvidékre, amint kinyit a nemzetközi jegypénztár a Rózsa utcán. Remek titkosügynök lehetne, védekező középpályásnak viszont gyatra.

filipes

Itt lett csak igazán izgalmas a meccs! Szinte rögtön válaszolhattunk volna előbb Jovanovics, majd Szakály révén, majd szintén nem sokkal később Simon lövésénél mutatta be sokadik bravúrját Braniszlav. Ám a 81. percben a hazaiak is megfogyatkoztak, amikor Présinger veszélyes játékért megkapta a második sárgáját. Danilovicsnak viszont nem lett kevesebb munkája a létszám-kiegyenlítődéstől. A 84. minutumban, majd pedig a 90.-ben is Madarász lövésénél hárított hatalmasakat, utóbbit egyenesen a gólvonalról vágtuk ki. Az utolsó percekben mégis mi dönthettük volna el a meccset, ám mind Nagy Zoltán, mind Horváth doki, mind Szakály túlkomplikálták a helyzeteiket. Na jó, Nagy nem, ő csak simán fölé lőtt egy kevéssel. De maradt a 2:1, így már a harmadik idegenbeli kiesési rangadónkat nyertük meg idén.

Ám ezen a ponton álljunk meg egy szóra! Fontosnak tartom még hogy megosszam a világgal legújabb felfedezésemet, ami egy újabb Loki-betegség diagnosztizálása. Az a közös ugyanis a mezőkövesdi 1:0-ban, a diósgyőri 3:1-ben és a tegnapi meccsben, hogy mindegyik lehetett volna ezerszer könnyebb, de mindegyiken nehéz helyzetbe hozott minket egy túlpörgő játékos kiállítása. Hogy épp ki az, eddig nem tűnik posztspecifikusnak, hiszen először egy csatár, Tisza Tibi, majd Miskolcon egy védő, Brkovics, most pedig egy középpályás, Tőzsér voltak az elkövetők. Valahogy a következőképp néz ki egy ilyen mérkőzés a Lokinál:

hibaztatas

Gyönyörű szépen simán kerekezünk (futballozunk) egy virágos rét mentén, majd valakinek az az ötlete támad, hogy egy botot akasszon a küllők közé. Ha pedig ezt egy rendes játékerőt képviselő együttes tennénk, a büntetés tuti nem maradna el. Az az egy szerencsénk, hogy ezt kiesőjelölt csapatok ellen játsszuk, illetve az, hogy van egy Danilovicsunk, aki tipikusan olyan kapus, hogy egy-két bravúr után „belövik” őt az ellenfél csatárai és egy oda nem illő nitrogénatom nem sok, azt se engedi át a gólvonalon. Kérdés, hogy meddig lesz még itt.

Osztályzatok:

Branislav Danilovic – 8
k_danilovicsJátszott már nagyot Debrecenben, de ekkorát talán még soha. Miután a nyakunkra húztuk a Gyirmótot, bravúrt bravúrra halmozott és még büntetőt is hárított. Ha csak eggyel kevesebb labdát fog meg, odavan két pont, mi pedig még nagyobb slamasztikában lennénk. Ez a szezon pedig egy gyirmóti pontvesztés nélkül is eléggé hogy is mondjam… A bekapott gólról egyébként nem tehetett.

Aleksandar Jovanovic – 5
jovanovic_kAz elmúlt hetekhez hasonlóan átlagos teljesítményt láthattunk tőle, nem emelkedett ki sem védekezésben, sem támadásban, amolyan tipikus “jovanovicsos” teljesítmény volt ez. Azzal a különbséggel, hogy most azért volt egy-két kapura is veszélyes lövése.

Dusan Brkovics – 5
brkovics_kÉrdekes, hogy nem ő pörgött túl a mai meccsen, hanem pont egy olyan, akitől amúgy nem várná az ember. Dusan hozta a szokott szintet védekezésben, de azért támadásban is észrevetette magát egy fejessel.

Mészáros Norbert – 5
meszaros_kEgy Gyirmót elleni meccset még ennyi idősen is lehoz rutinból, Filippel kiegészülve stabil kis hátsó alakzatot alakítunk ki. Most, hogy biztos hogy nem Szilvási fog a helyébe lépni, ő meg így is az utolsó utáni szezonját futja, lehet belső védő után nézelődni a piacon.

Ivan Bobko – 4
bobko_kButaságot csinált, még ha erősen véleményes is volt a róla megítélt tizenegyes, ezért az 1 pont levonás az egyébként tiszta ötös teljesítményéből. A meccs végén még egy felesleges sárgát is összehozott magának, de ennek ellenére még mindig ő a kedvencem az újonnan igazolt játékosok közül. Szerintem luxus balhádvédként játszatni, mert a kvalitásai mellett ő lehetne az NB I legjobb balszélsője. De hát mit csináljunk, ha Korhut Misi javában habzsolja az életet izrael legjobb csapatában, mi meg csak Völgyi Danit hoztuk a helyére?

Tőzsér Dániel – 3 fop1
tozser_kAmilyen gyorsan belopta magát a Loki-szurkolók szívébe érkezése után, most ugyanolyan gyorsan rombol le minden róla kialakult pozitív képet. A legutóbbi háromhetes szünet óta csak rossz meccse volt itt, de mégis ez volt mind közül a legrosszabb. Felesleges és amatőr hibával állíttatta ki magát és hozott minket forró helyzetbe és minimum egy további meccsre elmeszelte magát. Jelenlegi formája alapján inkább hátráltatja a DVSC-t, mint segíti.

Ioan Filip – 4
filip_kNem nagyon rémlik, hogy fenn volt, de azért nagy hibát sem vétett.

Mészáros Karol – 6
meszaroskarol_kNekem tetszett a mai produkciója. Pontes jól érzett rá, hogy nem azt a Vasasból kukázott csődtömeget kell ismét megpróbálni, hanem inkább a máskülönben eddig nem sok jót mutató Karolt. Volt egy nagyon látványos megkerülős csele, ami után felrúgták. Bobkohoz hasonlóan magyar szinten kiemelkedő vonalszélső lehetne belőle. Bízzunk benne, hogy nem sérült le és a Kövesd ellen végre bizonyít.

Holman Dávid – 5
holman_kBombagólt szerzett és nagyon aktív volt az első félidő első felében. Elég baj, hogy nem bír végigdolgozni egy meccset, a második félidőre mindig látványosan leromlik a teljesítménye. Ezért az átlagos pontszám.

Szakály Péter – 5
szakaly_kFiliphez hasonlóan nem nagyon rémlik, hogy fenn volt. A második gól és a 95. perces nagy helyzete között, amit őrá jellemző módon túlkomplikált, nem adott sok életjelet magáról. De mivel hibát se nagyon vétett, kap egy ötöst.

Róbert Vittek – 7
vittek_kTudom, hogy hosszú távon nem megoldás a Loki csatár- és gólínségére. Tudom, hogy nem ő a kopasz szlovák Jézus. De pontosan azért igazoltuk le, amit a mai meccsen nyújtott. Húzott egy merészet a 9. percben és megmutatta, nem véletlenül volt annak idején akkora spíler, majd nem sokkal utána adott egy gólpasszt is. Ha nincs Tőzsér, ki tudja, lehet hogy most azt írnám, ő döntötte el a meccset. Így viszont Danilovics „ellopta” róla a reflektorfényt. Csak így tovább, Robert!

∼•∼

Danilo Szekulics – 3
szekulics_kRólad már volt szó, Danilo. Nem fogta Madarászt elég szorosan és miatta jött fel a Gyirmót. Télen alighanem mehetsz haza.

Horváth Zsolt – 4
horvath_zsolt_kkA végén eldönthette volna a meccset a mi javunkra, ám csúnyán elcselezte magát majd fölédurrantott.

Nagy Zoltán – 0
nagyzoli_kKeveset játszott.

∼•∼

Leonel Pontes
leonel_pontes_kSimán hoztuk volna a meccset, ha nincs Tőzsér butasága, ami azt bizonyítja, hogy a társaságot jól felkészítette. Szekulics beküldésénél a szándék jó volt, mégis hibának bizonyult, de nem volt alternatíva a VKP posztjára. Még mindig úgy tűnik, utaznak ránk a bírók, ezt a portugál tréner már többször szóvá is tette. Reméljük nem az ellehetetlenítése folyik országszinten. Mindezek ellenére jövő héten is győzelmet vár tőle a debreceni közönség.


Összefoglaló

gyirloke


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Maga a meccs abszolút nézhető és fordulatos volt, még ha látványos és színvonalas nem is (a bombagólokat leszámítva). Tipikus november-estés (tudom hogy még október van) vasaláshoz vagy chateléshez való háttérzaj-alapanyag. Csakis azért kellett lerágnunk a körmünket a végén, mert csapatként nem nyújtottunk jó teljesítményt az első negyedórától eltekintve. Páran kis túlzással életük meccsét futották, mások viszont katasztrofálisan játszottak, aminek majdnem csúnya vége lett. Egy jobb csapatot nem vertünk volna meg ilyen focival. A játékvezetés annak ellenére megbukott nálam, hogy Tőzsér pirosának jogosságát sajnos nem vitatom. Vad 2 megint mindent elnézett mezőnyben a hazaiaknak, ki is csúszott a kezéből elég hamar az irányítás, ránk viszont többször is túlzott szigorral sújtott le.

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas

(a képek forrása a gyirmotfc.hu)