Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. Sorozatunk tizennegyedik alanya nem más, mint a mamut becenévre hallgató kőkemény védő, Máté Péter.
Püspökladányban született 1984. december 2-án. 1996-ban került a Debreceni Olasz Focisulihoz, 2000 óta pedig a DVSC igazolt labdarúgója volt. Mindössze 18 éves volt, amikor bemutatkozott az NB I-ben. A 2004-2005-ös szezonban rutinszerzés céljából kölcsönadtuk őt Diósgyőrbe, ekkor mindössze 20 éves volt még. A DVTK-nál alapember lett, 26 mérkőzésen három gólig jutott a szezon során. A következő szezonban visszatért Debrecenbe, és rögtön a kezdőcsapatban találta magát. Az idősebbek még biztosan emlékeznek, hogy milyen jó kis párost alkotott Éger Lászlóval a védelem tengelyében. Kettejük vezérletével megvédte bajnoki címét a Loki, így 2006-ban is ünnepelhettünk. Játékára külföldön is felfigyeltek, így 2006 nyarán a Premier League-ben szereplő Reading 400 ezer euroért kölcsönvette őt.
Első gólja a DVSC-ben (02:00-tól)
Angliai pályafutása ígéretesen kezdődött, hiszen az utánpótlás együttesben remek játékkal, és egy fejesgóllal debütált, ám ezt követően egy másik mérkőzése rémálomszerűen fejeződött be. Egy szokványosnak mondható ütközést követően a jobb térdében elszakadtak a keresztszalagok. Ezzel gyakorlatilag a teljes szezonra kidőlt, így be sem mutatkozhatott a felnőtt együttesben a Premier League-ben. Az angol csapat ezért fél évvel meghosszabbította a kölcsönszerződést, így a 2007-2008-as szezon első felét is a Readingnél töltötte, lehetőséget azonban nem kapott, így 2008 januárjában visszatért a DVSC-hez. A tavaszi szezonban ismét alapembere lett a csapatnak, és közel 1,5 év után ismét tétmeccseket játszhatott, de öröme nem tartott sokáig, egy Siófok elleni Ligakupa-mérkőzésen egy rossz mozdulat után letapadt a lába, nagy fájdalmat érzett és hordágyon kellett levinni a játéktérről. Máté bal térdében (Angliában éppen a jobb lábával járt így) elszakadtak a keresztszalagok, így ismét hosszú kihagyás várt rá.
A 2008-2009-es szezont teljes egészében kihagyta, 2009-ben viszont visszatért a csapatba. A BL selejtezőben pályára lépett a Kalmar elleni mérkőzéseken, a visszavágón azonban kiállították. Legközelebb a Levszki Szófia elleni play-off meccs odavágóján lépett pályára, de 15 perc után cserét kért, ugyanis a térdét fájlalta. Sokáig nem lehetett tudni, hogy mennyire súlyos a sérülése, mint később kiderült, ismét szakadt minden a térdében. Ismét egy év kihagyás várt rá, ez már pályafutása harmadik nagyon súlyos sérülése volt, sok focista vélhetően már a második után sem tudott volna visszatérni a pályára. Máté azonban nem adta fel.
2010-ben tért vissza ismét a pályára, az emlékezetes Litex Lovecs elleni meccsen, ahol a visszavágón az utolsó percben cserélték be őt. Mivel nem volt nevezve a sorozatba, sokáig a levegőben lógott, hogy ki is zárhatnak emiatt minket az Európa Liga csoportköréből, de megúsztuk pénzbüntetéssel. Máté a bajnokságban egyetlen meccsen lépett pályára az ősz folyamán, így tavasszal a több játéklehetőség érdekében a szintén NB I-es Szolnokhoz került kölcsönbe. Ott végigjátszotta a fél szezont, így ismét játékba lendült, és 2011 nyarán visszakerült a DVSC-hez. Jött a veretlen évünk, ahol a Mészáros-Simac duó mellett csak epizódszerep jutott neki, de utóbbi sérülése miatt a szezon utolsó harmadában ismét a kezdőbe került.
Egy, a fontos góljai közül: utolsó bajnoki címünk évében az ő góljával vertük a Videotont idegenben
Nem mondhatjuk, hogy szerencsés pályafutása volt, ugyanis 2012-ben ismét súlyos sérülés következett, a harmadik fordulóban bokaszalag-szakadást szenvedett, emiatt ismét kidőlt fél évre. Tavasszal visszatért, és ismét beverekedte magát a kezdőbe. A 2013-2014-es, és a 2014-2015-ös szezon apróbb sérülésektől eltekintve nyugodtan teltek számára, folyamatosan alapembere volt a csapatnak. Az előző szezonban ismét problémák adódtak vele, az ősz végére lemerült a szervezete (szívproblémákról is lehetett hallani). Emiatt ismét rengeteg hónapot hagyott ki, de a tavasz végére újra játékra kész volt, és négy mérkőzésen pályára is lépett. 2016 nyarán azonban véget ért számára a DVSC-s korszak, 16 év után vált meg tőle nevelőklubja, és a rivális Nyíregyházához szerződött az NB II-be. Az NB I-ben összesen 165 alkalommal lépett pályára, a DVSC színeiben 125 bajnokit játszott. Összesen 13 gólt szerzett, ebből 10-et a Loki labdarúgójaként.
Elmondható tehát, hogy elég hányattatott pályafutás van a háta mögött, már ami a sérüléseket illeti. Viszont tiszteletreméltó, hogy ennyi súlyos sérülés után is rendre visszaküzdött magát a pályára. A 2000-es évek közepén kirobbanthatatlan volt a Lokiból, nem volt véletlen az angliai szerződés sem. Ki tudja, mire vitte volna, ha nincsenek a térdszalag-szakadások. Az utóbbi években sokat kritizáltuk őt mi is, és más szurkolók is (tegyük hozzá, az esetek többségében joggal), azonban elvitathatatlan tőle, hogy rendre oda tette magát a pályán, nem véletlenül viselhette többször is a csapatkapitányi karszalagot. Így hát mondhatunk rá bármit, azt hogy lassú, azt hogy darabos, vagy épp azt, hogy az edző kedvence volt, és akkor is játszatták, mikor jobb védőink voltak nála, a mi szemünkben ő akkor is a DVSC egyik ikonikus alakjává nőtte ki magát az elmúlt másfél évtizedben. Így tehát neki is helye van a „hall of fame”-ben.
