LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

7/3 – Miért teher a hazai pálya?

Ezen a héten is három témakört feszegetünk a Heti Hármasban. Egyik ilyen, hogy mi lehet az oka annak, hogy idén kevesebb pontot szerzünk hazai pályán, mint idegenben. Emellett szó esett még a mai kupameccsről, illetve a házi góllövő listáról is.

Ezen a héten CsibuJuveFan1897 és Sammy voltak az adás szereplői.

Heti témáink:

  1. A Mezőkövesden kívül mi vagyunk a másik olyan együttes, amelyik idegenben több pontot gyűjtött, mint hazai pályán. Míg a Mezőkövesd otthon 11 pontot zsebelt be, addig idegenben 20-at, nálunk nem ennyire szélsőséges a helyzet, a mi arányunk 18-22 pont, többi 10 csapat meg hozta a „kötelezőt” és otthon jobban teljesítenek. Mi lehet az oka, hogy idegenben több pontot szereztünk idén, mint hazai pályán?
  2. Kedden kupameccs a Felcsút ellen. Szinte reménytelen helyzetből várjuk a visszavágót, így adódik a kérdés, hogy milyen felfogásban játsszunk: legerősebb kezdő, és adjunk bele mindent, vegyes csapat, amivel tisztesen helytállunk, vagy jöjjenek a fiatalok?
  3. Eléri-e idén valaki a 10 gólt a csapatból, és ki lehet végül a házi gólkirály?