LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Visszatalálni a győzelmi ösvényre

Túlzás nélkül állíthatom, hogy eddig a debreceni vezetőség részéről finoman szólva sem volt sikeres húzás Kondás Elemér leváltása. Mondom ezt úgy, hogy nem volt váratlan a tar mester menesztése, de ezt leginkább télen lett volna ildomos meglépni. Akkor ugyanis lett volna némi idő a minimális összehangolódásra a stáb és a játékosok között, így viszont tizenkilencre lapot húzott Tőzsér Dániel sportigazgató és a szegedi erődemonstráció után mostanra kiderült, a tudatalattinkban felhalmozódó félelmeink sajnos beigazolódni látszanak. Szerdán az Ajka és előtte az angyalföldiek ellen is kiderült, hogy bizony a keretünknek, de főleg a hátsó alakzatunknak is bőven vannak korlátai, így aztán át kellett engedni az addig birtokolt bársonyszékünket a tavasszal nagyon is magára találó, állami pénzen hizlalt Vasasnak. Javításra szerencsére már szombaton lesz lehetőségünk, hiszen a tabella alsóbb régiójában szerénykedő Kaposvár fog vizitálni a Nagyerdőn.

Ha a két csapat formáját nézzük, akkor talán egy paraszthajszállal jobb a mérlege a korábbi szövetségi kapitány, Várhidi Péter csapatának, hiszen nekik csak három vereségük van tavasszal, szemben a mi négy buktánkkal. Viccet félretéve, két pocsék formában lévő csapat találkozik egymással és kulcskérdés lehet mindkét fél számára a pontszerzés; győzelem esetén második helyét erősíthetné meg a hazai együttes az üldöző Gyirmóttal szemben, míg a vendégek a középmezőny alsó felében találhatnák magukat és egy kis levegőhöz juthatnának a kiesés elkerüléséért folytatott harcban. Reméljük erre nem lesz lehetőségük a hétvégén.

Jelen helyzetünkben csakis egy magabiztos, lehetőleg sokgólos győzelem lehet az egyetlen elfogadható opció, ez némileg le tudná hűteni a kedélyeket is, hiszen az elmúlt napokban elszenvedett vereséget mellett még a klub kommunikációja is kicsapta a biztosítékot a szurkolók körében – teszem hozzá, jogosan. Azt érzem, hogy most egy nagy nehezen összekínlódott győzelemmel sem elégedne meg a kritikus szurkolóréteg, ezért mindenképp a szegedihez hasonló teljesítményre és eredményre lenne szükségünk leginkább.

A győzelem kulcsa viszont első sorban a védelmi hibák kiküszöbölése. Ne legyen olyan lyukacsos, mint az ementáli sajt és jó lenne leszokni arról is, hogy hátul feleslegesen passzolgatunk, mert abból könnyen baj lehet, amire szerdán is láttunk példát. Az edzői stáb felelőssége is, hogy a rossz beidegződéseket (ráülünk az eredményre, felelőtlen labdaeladások) megszüntessék a fejekben. Ami a kezdőcsapatunkat illeti, amennyiben lenne rá mód, a védelmünket teljesen kicserélném és egyúttal reménykedem abban, hogy Kusnyír és Korhut esetleges szerepvállalásával némileg stabilizálódna a hátsó alakzatunk, mert a védőelmünk baklövései mintha elbizonytalanították volna az ősszel még parádézó Grófot is a kapuban. Ferenczire eltiltás miatt biztosan nem számíthat a stáb, de rajta kívül vélhetően mindenki hadra fogható lesz.

Tragédia még nincs, mindenesetre elég nagy pálfordulás következett be azzal, hogy a kilencpontos előnyt seperc alatt elherdáltunk, így a kényelmes tavaszi szezon helyett igencsak izzadtságszagú meccsek várnak még ránk. A csapatnak ezek után a kínos betlik után kutya kötelessége lesz a lehető legtöbb pontot begyűjteni hazai és vendég környezetben is. Ellenkező esetben még a feljutásunk is veszélybe kerülhet. Az pedig már tényleg nagy blama lenne… Egyelőre azonban csak a szombatra fókuszáljuk és húzzuk be a kötelező hazait! Az talán gyógyír lehet a sebekre.

A mérkőzés szombaton 14 órakor kezdődik, a játékvezető Ducsai József lesz. A Debrecen Televízió élőben közvetíti az összecsapást és online streamen is követhető lesz a meccs.

HAJRÁ LOKI!