Ritkán fordul elő olyan, hogy egy csapatban olyan játékosok szerepelnek, akik saját szurkolóik körében is megosztóak, még ritkábbak az olyanok, akiket egyenesen utálnak a saját fanatikusaik. Most kicsit visszamentünk az időben, és összegyűjtöttünk tíz olyan egykori Loki játékost, akik minimum megosztó személyiségnek számítottak, de a lista elején már olyanokat láttok majd, akiket nem szívesen látnánk újfent DVSC szerelésben… Vigyázat, erősen szubjektív a névsor!
10. Verpecz István
A tizedik helyre éppen beférő Verpecz István talán kicsit kilóg a sorból. Alapvetően ő egy szimpatikus és szerethető karakter volt, viszont lássuk be, hogy sosem volt igazán jó kapus. Az ő szintje valahol az NB I alsó fele és az NB II élmezőnye közé tehető. Alapvetően nem is volt vele senkinek baja, amíg második számú hálóőr volt, ám eljött az az időszak, mikor kikoptak előle a riválisok, és kezdővé avanzsált. Sajnos még emlékszünk azokra a meccsekre, amelyek rajta mentek el, mindegyik közül kimagaslik a Rosenborg elleni EL-párharc. A lényeg az egészben, debreceni időszaka végére már sokan várták azt, hogy találjon magának egy másik csapatot, ami végül a Paks személyében létre is jött 2016 nyarán.
9. Szélesi Zoltán
Talán egy újabb meglepő név a listán. Az egykori újpesti játékos sosem volt meghatározó játékos, és nem is töltött itt sok időt, ám ideigazolásának mikéntje, itteni tartózkodása, mutatott teljesítménye, majd távozásának körülményei miatt mindenképp a listára kívánkozik. Franciaországi légióskodásból tért haza Magyarországra, amikor a BL csoportkörbe bejutott együttesünk. Nyilvánvalóan soha nem igazolt volna Debrecenbe, ha nincs ez a lehetőség. Sokan spiclinek tartották őt, állítólag ő volt az, aki elég gyakran csepegtetett információkat az öltözőből a sajtónak. Végül a szezon végeztével el is hagyta Debrecent, miután kihasználta a lehetőséget, hogy megmutathatta magát a BL-ben.
8. Völgyi Dániel
Vannak olyan játékosok, akiket már leigazolásuk napján leír mindenki. Persze ilyenkor vannak olyan hangok is, akik esélyt adnának fűnek fának is, és türelemre intik szurkolótársaikat. Völgyiről tudva levő, hogy eléggé balhés alkat és nem veti meg az éjszakai szórakozások lehetőségét. Ennek ellenére 2015 nyarán szerződtettük őt, pedig akkoriban már az NB II-es Gyirmótban tengődött. Éreztük, hogy nem lesz hosszú és sikeres a debreceni időszaka, és összességében nem is volt sok köszönet abban, hogy itt volt. Bár a debreceni vendéglátó egységek biztosan örültek a bevételnek, amit náluk hagyott. Plusz egy érdekes sztori vele kapcsolatban: amikor Pontes idején kiestünk a kupából az akkor NB III-as Győr ellen, vezetőedzőnk a meccs előtti estén kimenőt adott a játékosoknak. Emberünk kapva kapott az alkalmon, és állítólag megmutatta pár csapattársának az általa ismert és kedvelt győri szórakozóhelyeket…
7. Mindaugas Malinauskas
A BL menetelésünk után Poleksicet eltiltották két évre, így kapus után kellett néznünk. Akkoriban a DVTK-ban félszezont lehúzó litván hálóőrre esett a választás, akit ráadásául a Fradi orra elöl sikerült elhappolnunk, így eleinte örültünk annak, hogy sikerült egy jó hálóőrt szereznünk. Később aztán rájöttünk, hogy nagyot tévedtünk. Rengeteg emlékezetes potyagól fűződött a nevéhez, amit talán sosem felejtünk el, az a Metalist Harkov ellen beszedett utolsó perces gól, amivel elbuktuk a mérkőzést. Szerencsére hamar megszabadultunk tőle.
6. Pölöskey Péter
A híres Pölőt már a Fradiban sem szerette minden szurkoló. Tény, hogy csupaszív játékos volt, tipikusan az, aki küzdeni akarással próbálta pótolni a tudásbeli hiányosságait. Nem lehetett rámondani azt, hogy alibizik, viszont sokszor kellett nézni a szerencsétlenkedését emiatt. Fogtuk a fejünket, mikor leigazoltuk őt azok után, hogy a Ferencvárosból gyakorlatilag kirúgták. A legszebb az volt az egészben, hogy akkoriban Coulibalyt lett volna hivatott pótolni, ami természetesen nem is sikerült neki. Szerencsére nem rontotta itt sokáig a levegőt.
5. Ludánszki Bence
Sokáig gondolkodtam, hogy saját nevelésű játékosok legyenek-e a listán, ám szerkesztőtársaim véleménye alapján amellett döntöttem, hogy lesz. Ludánszki Bence soha nem volt meghatározó játékosa a DVSC-nek, ám utolsó bajnoki címünk évében megkapta a lehetőséget védekező középpályásként, amit első meccsén rögtön góllal hálált meg. Később a szezonban még többször láttuk őt a pályán, majd nyáron a nemzetközi szereplésünk alkalmával szintén pályára lépett a BATE ellen, amit akkor már kevésbé értettünk. Az új szezonban is kapott szerepet, egy Honvéd elleni idegenbeli bajnokin érthetetlen módon állíttatta ki magát. Egyre több ember szemét szúrta a teljesítménye, végül meg is szabadultunk tőle. Jelenleg egyébként az NB II-es Tiszakécskében focizik.
4. Spitzmüller István
Legendássá váló játékosunk, aki megkapta az ikonikus lord jelzőt is, nagyon sokáig volt a DVSC futballistája. Örök epizodista volt, ritkán kapott lehetőséget, de amikor igen, abban nem sokszor volt köszönet. Emlékszem, nagyon sok szurkolónak szúrta a szemét az ittléte, ő vált az ikonjává a sohasem beérő, mégis örökké erőltetett saját neveléseknek. Végül néhány éve ő is itt hagyott bennünket, napjainkban pedig az NB III-as DEAC-ban focizik. Egyébként érdekes jelenség, hogy minden korszaknak megvolt a maga „Spitzmüllere”. Ezek az egyébként saját nevelésű labdarúgók nem a viselkedésükkel, vagy a hozzáállásukkal váltották ki legtöbbször a szurkolók ellenszenvét, sokkal inkább azzal, hogy indokolatlanul sokáig favorizálva voltak a csapatban a nem túl acélos játéktudásuk ellenére. Ilyen szempontból nem is feltétlenül rájuk kellene haragudnunk, hanem magára a rendszerre, illetve azokra az edzőkre, akik megbíztak ezekben a játékosokban.
3. Bajzát Péter
A dobogóra érve megérkeztünk a pikánsabb nevekhez, akik már nem csak megosztóak voltak, hanem egyenesen utálják őket a szurkolók. A harmadik helyen a fél NB I-et megjárt Bajzát Petit találjuk. Egészen fiatalon került ő Debrecenbe, és nem is volt még annyira idős (23 éves), amikor továbbállt 2004-ben Németországba. Később az ETO színeiben gólkirály is volt, majd erősítette a nagy rivális Nyíregyházát is. Legendák szólnak arról, hogy itt tartózkodása idején gyakori vendége volt a debreceni kaszinónak, pletykák szerint fizetése jó részét Szima játékgépeiben hagyta. Mindig is balhés játékos volt, a debreceni szurkolók pedig örökre „szívükbe zárták” őt, a B közép még egy dalt is költött róla:
„Elment a Bajzát Peti a vásárba, csuhajja
Zselét rakott a hajába, csuhajja
Zselé nélkül nem megy neki, ba.. meg az a…-d Bajzát Peti, csuhajja!”
2. Holman Dávid
Holman Dávid a Ferencvárosban nevelkedett, ez már alapból nem túl jó ajánlólevél Debrecenben, de ideigazolásakor sokan örültek neki, mert technikás, tehetséges játékosnak számított, annak ellenére, hogy a Fraditól gyakorlatilag kirúgták őt. Eleinte nem is volt rá panasz, ám az ominózus „majdnemkiestünk” évünkben megmutatta a foga fehérjét: egy undorító felfogású, sértődékeny, alibizős, hisztis kislány szerepét vette fel. Meccseken keresztül nem csinált semmit, majd amikor a hírek szerint játékosmegfigyelők érkeztek, hogy felmérjék a tudását, akkor hirtelen elkezdett focizni (Haladás elleni 4-2-es meccs). Összességében nem nagyon emlékszem olyan Loki játékosra a múltból, akit szívből gyűlöltem volna, ő ilyen volt. Eligazolásának a szurkolók többsége nagyon örült, napjainkban a Slovant „erősíti”, Marco Rossi pedig behívta őt a válogatott legfrissebb keretébe is, a kapitány pedig így nyilatkozott róla: „A kívülállónak időnként úgy tűnhet, a hozzáállása nem tökéletes, de azért is hívtuk meg, mert hisszük, hogy a válogatottban az lesz.” Kis naiv…
1. Kabát Péter
Ki más végezhetne ezen lista élén, mint Kabát… Az ősújpesti támadó kevesebb, mint egy évig volt a DVSC játékosa, azzal a céllal igazolt Debrecenbe, hogy bajnoki címet nyerhessen (nagy pechére pont abban az évben nem nyertünk semmit, amikor idejött, pedig előtte és utána is bajnokok voltunk). Egy valamit köszönünk neki, a Sampdoriának rúgott gólját, amivel nyertünk az Európa Liga csoportkörében. Ismerős az őrbódés sztorija Harkovból, majd a távozása is viharosra sikeredett, még a szezon befejezte előtt szerződést bontottunk vele. Aztán visszakullogott Újpestre, ahol szintén nem nyert sosem bajnoki címet. Őt is szeretjük azóta is, de alighanem az érzelmek kölcsönösek.
