LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings – Reloaded #10

Közeledünk a véghajrához, 27 forduló elteltével ismét megnézzük, hogy mi a helyzet az NB I-es csapatok erősorrendjét tekintve. Már csak hat kör van hátra, a lényegi dolgok lassan eldőlni látszanak!

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1., 0)

Hat körrel a vége előtt 9 pontra nőtt az előnyük, ami pár héttel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt. Ám miközben a Fradi magára talált, a két fő üldöző továbbra is bőszen hullajtja a pontokat. Így aztán már akár 2-3 héten belül biztossá válhat az újabb bajnoki címük. A következő PR rész alkalmával alighanem ez már realizálódik is.

2. Felcsút (2., 0)

A legutóbbi hármas etapot három döntetlennel abszolválták, ami elég vékonyka a részükről, tekintettel a helyezésükre és a keretükre. Ennek ellenére is tartani tudják a második helyet, sőt, még növelték is az előnyöket. A szezon hátralévő részében az ezüstérem bebiztosítása lehet a céljuk.

3. Kisvárda (3., 0)

A Várda úgy tűnik tavaszra elfogyott, és most örülhetnek igazán annak, hogy ősszel tetemes előnyt építettek ki a dobogón. A legutóbbi három meccsen szerzett egy pont nem néz ki jól, főleg a Vidi elleni 3-0-ról elbukott meccs mutat nagyon csúnyán. A dobogós hely bebiztosításához még azért kellene nekik 7-8 pont a maradék 6 meccsen, ez azért talán meglesz nekik.

4. Újpest (6., +2, )

Az Újpest szárnyalása tovább tart, legutóbbi 7 meccsükből 6-ot megnyertek, ezzel pedig már a negyedik helyet ostromolják, ami adott esetben nemzetközi indulást is érhet. Sejthető volt, hogy a tulajdonosváltás ténye, illetve az a 2-3 minőségi téli igazolás, ami megtörtént, egyenesbe billenti majd a lilákat. Nagy tanulság lehet ez a mi vezetőségünk számára is majd a nyári átigazolási szezonra való tekintettel…

5. ZTE (5., 0, )

Waltner Róbert váratlanul lemondott néhány hete, miután eladták a házi gólkirály Kosztát Dél-Koreába. Akkor úgy tűnt, hogy összezuhanhat az Egerszeg, ám az eredménysor nem romlott drasztikusan, bár a góllövéssel voltak gondok az elmúlt hetekben. Úgy tűnik, hogy a Waltner-mágia nem is feltétlen a vezetőedző érdeme volt, a háttérstáb egy jól működő rendszert dolgozott ki, ami a vezetőedző nélkül is működőképes.

6. Videoton (7., +1, )

A legutóbbi etap után komolyan felmerült a kiesés veszélye is a fehérváriaknál, ám az elmúlt három meccsen szerzett 7 pont kihúzta őket a csávából. Ennek ellenére nem ők a favoritok a negyedik helyet tekintve, márpedig ennek a Vidinek óriási érvágás lenne, ha lemaradna a nemzetközi kupaszereplésről.

7. Paks (4., -3, )

Úgy tűnik, hogy a Paks-magic viszont ténylegesen elfogyott, a legutóbbi négy meccsen csak 1 pontot szereztek, és ezeken a találkozókon csupán két gólt tudtak szerezni, azokat is büntetőből. Így aztán hiába szárnyaltak a szezon kétharmadában, mostanra kipukkadni látszik a lufi, és közel vannak ahhoz, hogy becsatlakozzanak a kiesés elleni harcba.

8. Mezőkövesd (9., +1, )

A kilátástalanság közeléből menekült meg az elmúlt két hétben a Kövesd a Gyirmót és a Kisvárda elleni sikerével. Azok nélkül most csupán két pontra lenne a kiesőhely, így viszont jelentősen el tudtak lépni az utolsó két helyezettől. A döcögős szezon végére talán nyugodtan fordulhatnak majd rá, de még kéne legalább 3-4 pont a bennmaradás bebiztosításához.

9. Honvéd (8., -1, )

A Honvéd már úgy tűnt, hogy ki tud lábalni ebből a hullámzó teljesítményből, de egy bravúros győzelmet még mindig egy kínos vagy nem várt pontvesztés/vereség követi. Így aztán még nem nyugodhatnak meg, hat pontra van a kiesőhely, a biztos bennmaradáshoz még kellene pár meccset nyerniük – ez azért vélhetően meglesz majd nekik.

10. DVSC (10., 0, )

Vegyes eredménysorral zártuk ezt az etapot, a paksi győzelmünk nem várt és bravúros volt, az Egerszeg elleni hazai iksz borítékolható volt, bár egy erősen nyerhető meccs volt, a Fradi elleni bukta pedig papírforma eredmény. Hat pontos előnnyel megyünk neki az utolsó hat meccsnek, és még mindkét mögöttünk álló riválissal játszunk, saját kezünkben van tehát a sorsunk. Pénteken óriási lépést tehetnénk a bennmaradás felé a Gyirmót legyőzésével – félő azonban, hogy ezúttal is biztonsági focit játszunk majd, és a biztos egy pontból indulunk majd ki. Való igaz, a vereségnél a döntetlen is jobb, viszont jó lenne minél hamarabb lezárni a lényegi kérdéseket. Még 5-6 pont kellene a bennmaradáshoz, ebből a legkönnyebben megszerezhető háromra most van sanszunk.

11. MTK (11., 0, )

A kék-fehérek továbbra is hadilábon állnak a gólszerzéssel, a 27 meccsen szerzett 19 találat nagyon csúnyán fest. És miközben nem tudnak előnyről megnyerni egy meccset emberelőnyben, ne is csodálkozzunk, hogy ott állnak, ahol. Egyelőre még nem írnám le őket, a két kiesőjelölt közül ők jelentik ránk a legnagyobb veszélyt, és nagyon kellene, hogy az utolsó fordulóban esedékes MTK – Loki meccsnek számunkra már ne legyen tétje…

12. Gyirmót (12., 0, )

Számunkra adódhat meg a lehetőség, hogy a mélybe lökjük a Gyirmótot. Ha ugyanis legyőzzük őket pénteken, akkor már csak kisebb csodával tudnának a sárga-kékek megmenekülni. A tavasz eleji hihetetlen győzelmi széria tehát így mit sem érhet, a hátralévő mérkőzéseken már nem jósolok 5-6-nál több pontot nekik, ez pedig kevés a bennmaradáshoz.