
Egy egyszerű játékot találtunk ki nektek. Összeállítottunk egy tablót 16 egykori vagy jelenlegi labdarúgónkkal, és válasszatok közülük pontosan négyet, majd írjátok meg, kik alkotják a ti…
Egy egyszerű játékot találtunk ki nektek. Összeállítottunk egy tablót 16 egykori vagy jelenlegi labdarúgónkkal, és válasszatok közülük pontosan négyet, majd írjátok meg, kik alkotják a ti…
A bajnokság félbeszakadása sok mindent átírt, így értelemszerűen a havonta jelentkező szavazás sorozatunkat is. Mivel márciusban még két mérkőzést lejátszottunk, májusra pedig újabb kettő átnyúlt, így…
70 nap után folytatódott az NB I, az első fordulóból elhalasztott FTC – DVSC mérkőzéssel. Bár mi szereztünk vezetést, még az első félidőben fordítani tudott a…
A zárt kapuk mögött megredenezett DVSC – ZTE bajnoki mérkőzés értékelésére van most szokás szerint lehetőségetek, várjuk a játékosok osztályzatait holnap délig!
Nagyon fontos három pontot szereztünk a Kisvárda elleni kiesési rangadón, amivel két helyezést is előrébb léptünk a tabellán. Most pedig ismét rajtatok a sor, hogy értékeljétek…
Az év első szavazásán ismét lehetőségetek volt arra, hogy kiválasszátok január és február legjobb Loki játékosát. Erre legutóbb novemberben volt lehetőség, a decemberi szavazást ugyanis a…
Viszonylag sokat kellett várni az év első hónap legjobbja szavazására, ugyanis a tavaszi szezon már január végén kezdődött, de az egyetlen januári mérkőzésnek értelemszerűen nem akartunk…
OTP Bank Liga, 23. forduló, Ferencváros – DVSC. Várjuk észrevételeiteket, gondolataitokat a mérkőzéssel kapcsolatban, emellett pedig a szokásos módon lehetőségetek van a játékosok egyéni értékelésére is,…
Szent Loki visszatért? Nem csak az eredmény, a mutatott játék is az őszt idézte. Rajtatok a sort, hogy mindezt pontszámmal jutalmazzátok!
Elvesztette tavaszi veretlenségét a Loki, a Mezőkövesd 3-1-re győzni tudott a Nagyerdei Stadionban. Most pedig szokás szerint rajtatok a sor, hogy értéjeljétek a játékosok teljesítményét!
OTP Bank Liga, 20. forduló, DVTK – DVSC. Alighogy véget ért az összecsapás, de ahogy már megszokhattátok, ezúttal is kíváncsiak vagyunk arra, hogy ti hogy értékelitek…
A hét közben rendezett 19. fordulóban 1-1-es döntetlent játszottunk a Videoton ellen. Bár győzni ezúttal sem tudtunk a fehérvári csapat ellen, de legalább egy pontot itthon…
OTP Bank Liga 18. forduló, Felcsút – DVSC 0-0. Értékes pontot szerzett a Loki idegenben a tabella negyedik helyezettje ellen, kis szerencsével a győzelem is meg…
Tavaly év végén kísérleti jelleggel indítottuk el a mérkőzés utáni játékososztályzás lehetőségét az olvasóink számára. Mivel a tapasztalatok jók voltak, így tavasszal is folytatjuk ezt. Ezúttal…
Egy hete hirdettünk meg egy szavazást, melyben az évtized – egész konkrétan a 2010-es évek – DVSC álomcsapatát kerestünk. Posztonként volt lehetőségetek leadni a szavazatotokat, most…