A Fiorentina elleni hazai 3-4-es vereség után a 2009-2010-es Bajnokok Ligája E csoportjában a 4. fordulóra, és visszavágásra készültünk. Olaszországba látogattunk a hatpontos Fiorentinához, bízva abban, hogy összeszedettebb védelemmel jók lehetünk legalább az egy pontra. Ez most egy különleges meccsbeszámoló lesz, ugyanis a szokásos összefoglaló mellett egy túrabeszámolót is olvashattok a cikk végén!
Csapatunkat most is szép számban kísérték el a drukkerek, több mint kétezren vállalták be a közel 1200 km-es túrát, felemelő érzés volt Liverpool után Firenzében is látni, hogy mennyi embert mozgatott meg a BL csoportkör, és mennyien vállalták be a hosszú és költséges utazást. A DVSC szurkolók mindenképp felnőttek a Bajnokok Ligája színvonalához!
forrás: szud94.hu
A lilák az Avramov, Comotto, Gamberini, Dainelli, Pasqual ötössel a védelemben, a Marchionni, Donadel, Zanetti, Vargas középpályássorral és az ellenünk igen jól játszó Mutu-Gilardino csatárpárossal készültek. Az első mérkőzéshez képest tehát csak egyetlen poszton változtattak: bal szélre Marchionni került be Santana helyett.
A fehérmezes Loki kapuját ezúttal Pantic védte, Mészáros sérülése miatt pedig ismét Szélesi játszott Komlósival párban. A védelem két szélén Leandro és Bodnár szerepelt. Ami számomra meglepőbb volt, hogy a középpályát jelentősen átalakította Herczeg András. Czvitkovics és Varga mellé bekerült Ramos, Laczkó, és Fodor is; utóbbi várhatóan gyakran váltja majd a pozícióját Leandroval. Így a tíz mezőnyjátékosunkból 5, azaz ÖT (!) játékosunk eredeti posztja szerint szélsővédő… Az egyetlen csatár ráadásul nem a labdatartásban és helyzetteremtésben kiváló Coulibaly, hanem az előző találkozón és a Levski ellen is álomgólt szerző Rudolf Gergely lett.
A 2005-ös BL-döntőt vezető Manuel Mejuto Gonzalez sípszavára kezdődött a találkozó, ami a felállásunkból fakadóan így egy zártabb védekezést és kevesebb bekapott – bár kevesebb rúgott gólt is ígért. Az Artemio Franchi stadionban, Firenzében csupán nagyjából 20.000 helyi, viszont 1500 vendégszurkoló foglalt helyet a lelátón, szólt is egyből pár magyar rigmus és természetesen zúgott a Hajrá, Loki!
Az 5. percig kellett várni az első helyzetecskére, Mutu átrágta magát Ramoson és Komlósin, de Varga visszaért és szögletre mentett előle. A kisszögletből beívelés lett, de Dainelli melléfejelt. Az eset Komlósinak fájhatott legjobban, aki a fejbőre Dainelli kezétől felrepedt, és elég csúnyán vérzett. Az ő kiesése azt jelentette volna, hogy nem marad középhátvédünk, minden bizonnyal Fodor húzódott volna be Komlósi helyére, akit Kiss váltott volna fel a padról.
Négy perc emberhátrányt nem tudott kihasználni a Fiorentina, ami azonban nagy gond volt, hogy Komlósi nem tudott visszatérni, így életbe lépett az általam is vizionált Kiss-Komlósi csere. Elképesztő, hogy 80 percig úgy kellett játszanunk a BL-ben, hogy nem volt pályán csapatunkban középhátvéd!
Kiss Zolit ráadásul egyből ápolni kellett, egy ütközés után kapott egyet a mellkasára – de szerencsére nem volt komoly gond. A 13. percben Vargas készítette maga elé szépen a labdát, lövése azonban mellément. Fél percre rá viszont megszületett a hazaiak vezetést jelentő gólja, egy kiugratás után a középen egyedül tartózkodó Mutu kapott labdát, aki fejjel Pantic mellett a kapuba helyezett. 1-0.
A 15. percben végre mi is kapura lőttünk, Ramos tudta megtartani a labdát az ellenfél tizenhatosánál, labdája jó volt Rudolfnak, aki azonban nem tudott komoly erőt beleadni rövidre tartó lövésébe, amit így védett a kapus. nem sokkal később Bodnár köszönhette meg, hogy nem kapott sárgát becsúszó szerelése után. A megítélt szabadrúgásból Gilardino fejelt fölé.
A Fiorentina kezdeményezett többet, de sok hibát vétettek mezőnyben, mi pedig a megszerzett labdákkal csak ritkán tudtunk az ellenfél középpályáján átjutni – ebben talán az igen komoly esőzésnek is nagy szerepe volt. A 25. percben aztán egy lövést kellett blokkolnunk, majd Panticnak védeni egy középerős lövést, az ellentámadásból pedig Avramovot is tesztelte Rudolf ismét egy nem túl erős lövéssel.
A 27. percben Ramos kapott sárgát, miután rálépett Zanetti lábára; majd Dainelli is erre a sorsra jutott, mikor Rudolfot utolsó emberként visszarántotta nem messzire a kezdőkörtől. A 33. percben aztán kényszerű cserére kényszerült a Fiorentina is, Kroldrup állt be Gamberini helyére. Egy percre rá szöglettel jöhetett az olasz csapat, Gilardino fejese súrolta a felső kapufát. Ezt megúsztuk. Az ellentámadásból Rudolf nagyon szépen készítette vissza a labdát lövésre az igen aktívan játszó Laczkónak, akit azonban öten is körbevettek, így nem tudott lőni.
A 38. percben Fodor a saját térfeléről indította szélen Leandrot, aki a kaputól jó 40 méternyire egy labdaátvétel után egyből kanyarította azt Rudolf elé, csavarása pedig tökéletes ütemben találta meg támadónkat, aki csak üggyel-bajjal ugyan, de egy akrobatikus mozdulattal mégis lőni tudott, Kroldrup mellől. Avramovot teljesen meglepte a hosszú sarokba csapódó labda, kiegyenlítettünk! 1-1!
Egy perccel később aztán Gilardino kapott labdát középen, a kapura tett labdáját azonban Pantic szépen hárította, nagy gólszerzési esély volt. Felpörgött a Fiorentina, nagy nyomást helyezett ránk, Ramos pedig újabb elkésett becsúszása akár újabb lapot, így számára egy kiállítást érhetett volna, de Mejuto Gonzalez e nélkül is gyorsan nyugalomra intette a feleket. A félidő végén azért előttünk is adódott még egy lövőhelyzet, de Bodnár bombáját szögletre blokkolták, majd Leandro pontrúgását elmérte a kapus, de a hosszú oldalon lemaradtunk a labdáról. Az utolsó percben aztán Vargát rúgták meg csúnyán, de a játékvezető következetes maradt és nem adott lapot – az viszont érdekes volt, hogy még szabadrúgást sem kaptunk. Azonban a félidő DÖNTETLENNEL zárult, először fordult elő a BL csoportkörében, hogy a DVSC nem hátrányban vonult be az öltözőbe!
A második félidőre érkezett Zanetti helyére Montolivo, aki talán támadásban is többet segíthet a középpályán a Fiorentinának, akik nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy hazai pályán ponto(ka)t veszítsenek az újonc ellen. 40 másodperc elteltével Gilardino mellett Fodor volt vakon, de a támadó szerencsére célt tévesztett, labdalevétele viszont így is tankönyvbe illő volt.
A 47. percben nem csak Fodor, hanem az egész középpályánk és középső védőink csak szemmel követték, ahogy szétpasszol minket a hazai csapat, Mutu távoli lövését viszont elképesztő bravúrral, szép vetődéssel tolta szögletre Pantic. A szögletből aztán szintén bravúrra volt szükség, de a közelről érkező labda nem pattant ki róla, így ismét góltól mentette meg csapatát.
Masszív egykapuzás folyt a pályán, a lilák – először a párharc során – szinte tökéletesen adták-vették a labdát, a korábbiaktól eltérően jóval kevesebbszer hibáztak. Ezt könnyen megtehették, mert nem fogtunk embert, nagyon szellősen védekeztünk, Szélesi pedig ugyanúgy túl bátran mozdult ki a védelem tengelyéből, mint korábban Komlósi, és egy újabb ilyen hiba után újfent Panticnak kellett mentenie a rövid elől, a kipattanóra pedig mesterien érkezett Leandro és felszabadított. Egy percre rá újabb Pantic védést láthattunk, érett a Fiorentina gólja, hozzá sem tudtunk szagolni a mérkőzéshez.
És jött is a gól, Fodor nem tudta követni Montolivo beadásánál Dainelli bemozgását, aki centikkel megelőzte a kapujából rosszul kimozduló Panticot, és befejelte a labdát a kapunkba. Ismét a Fiorentinánál volt az előny, 2-1.
Egyből váltottunk, a sokat futó, de majdnem a kiállítás sorsára jutó Ramos helyére jött Coulibaly, így 4-4-2-re váltottunk, de nem biztos, hogy ez jó csere volt, hiszen éppen a középpályán voltunk nagyon bizonytalanok. És hiába kapsz le egy középpályást és teszel be a helyére egy csatárt, attól talán még csak jobban megnehezíted a védelem dolgát. De természetesen az is igaz, hogy hátrányban, ha komolyak voltak a pontszerzési szándékaink, váltani kellett és Ramos pályán hagyása kockázatos volt. Én ekkor még mégis inkább az alábbi felállást választottam volna: Pantic előtt Bodnár, Fodor, Szélesi és Laczkó/Leo. Előttük Kiss-Varga középen, két szélen Dombi és Laczkó/Leo, Czvitkovics pedig Rudolf mögötti irányítóként. Ez egy szerintem biztonságosabb megoldás lett volna, és a Fiorentina fölényét látva biztosan nem ekkor kockáztattam volna meg, hogy még jobban kinyílunk. Nem az 52. percben kellett kiharcolnunk a döntetlent.
Hogy mennyire nem állt le a Fiorentina, jól mutatja, hogy egyből újabb helyzetbe kerültek, de Gilardinot ezúttal háromszor is jól előzte meg Pantic. Az 56. percben aztán végre végig tudtunk vezetni egy akciót, Bodnár kétszer is beadhatta szélről a labdát, de sajnos nem veszélyeztettünk belőle. Ezt követően a fiatal Fodor neve mellé végre egy jó védekezést is felírhattunk, veszélyes helyzetben tartotta fel jól Marchionnit.
Az 60. percben aztán mondhatni eldőlt a mérkőzés, amikor egy beadás a röviden Gilardino előtt elsuhant, de a hosszún Montolivo üresen kotorhatta be pár méterről a labdát a kapunkba. A játékosról bár konkrétan Laczkó maradt le, a legnagyobb hibát ismét Szélesi követte el, aki sokadjára rongyolt ki a védelemből, így Leandronak kellett Gilardinot fognia, ahelyett, hogy Montolivon, saját posztján védekezett volna. 3-1. Megérdemelten.
Teljesen összeomlottunk, a Fiorentina passzainál már sem testben, sem lélekben nem voltunk jelen, az egész csapat mintha csak egy csocsóasztal bábuiból állt volna, Marchionni pedig egy mesteri passzt még mesteribb pöccintéssel helyezte kapunkba, Pantic ezúttal is tehetetlen volt. 4-1. Gyakorlatilag még bosszankodni sem volt időnk a harmadik kapott gól miatt, már jött a negyedik.
Ettől függetlenül tovább próbálkoztunk, Rudolf végre már bejutott a tizenhatoson belülre, de lőni már nem tudott, majd Leandro elcsúszva ért bele Laczkó passzába, így indítva a leshatárról Coulibaly-t, és ha csak egy kicsit rövidebb a labdája, garantált gólt szerzünk, Rudolf már benn várta üresen a passzt, azonban Avramov tökéletesen együtt élt a játékkal, és mentett támadónk elől.
A harmadik cserénket is kihasználtuk, miközben ellenfelünk kapusát ápolni kellett. Szakály érkezett a láthatóan elfáradt Laczkó helyére. Mégis Mutu lövését kísértük újfent csak szemmel, de Pantic védeni tudott. Ennek ellenére ez a változtatás már sokkal jobban állt a csapatnak, hirtelen egyre jobb támadásokat kezdtünk vezetni, ami láthatóan nem tetszett ellenfelünknek. A változtatás azért volt érdekes, mert Szakály nem balra került be, hanem egyből váltott Czvitkoviccsal, aki kiment balra, míg Szakály jobbra, és több veszélyes támadásban is benne volt. Sőt, a 70. percben kapott labdát, amit 16 méterre az alapvonaltól középre kanyarított úgy, hogy két védő között is tökéletesen találta meg a szintén csereember Coulibalyt. Avramov csak beleérni tudott a fejesbe, de a labdát már csak a kapujából tudta kiszedni! Majd kisebb vitába is került támadónkkal, nem igazán akarta hagyni, hogy gyorsan elvégezzük a középkezdést. De ez az eredményen nem változtatott, 4-2, szépített a Loki!
Volt még hátra húsz perc, és láthatóan nem adtuk fel, a hazai publikum ráadásul rövid füttyszóval jelezte, szerintük hiába vezet csapatuk, ez a két bekapott gól nem éppen hízelgő csapatukra nézve. A játékosok nem is elégedtek meg az eredménnyel, a 74. percben szereztek még egyet, egy szabadrúgásból szépen ívelték be középre a labdát, játékosaink pedig elképesztő módon hagyták szabadon az ellenfél játékosait, páran háttal állva a beadásnak, néhányan megállva a beadás pillanatában (Czvitkovics, Fodor, Leandro), mások pedig csak kocogva emberük után (Szakály, Kiss). Szélesi meg lehajolt a labda elől. Egyedül Coulibaly igyekezett emberén maradni, de Montolivo róla is levált. Végül Gilardino fejelhetett, aki köszönte szépen a lehetőséget, 5-2-re módosítva az állást.
A 76. percben minden mindegy alapon mentünk előre, Szakály újabb jó beadását ezúttal lábbal lőtte kapura Coulibaly, de akrobatikus lövését blokkolta Dainelli. Coulibaly pedig hiába reklamálta, hogy kezezés történt, valójában ellenfele vállát-fejét találta el. Jött a pályára Vargas helyére Santana, Dainelli révén pedig egy újabb vérző játékost láthattunk, akinek a lövéstől felszakadt a szemöldöke. Ő azonban egy perc múlva visszatérhetett.
Ezután kicsit leült a mérkőzés, a 84. percben Czvitkovics lőtt távolról nem sokkal mellé, majd Coulibaly úszott meg egy sárgát. Próbálkoztunk becsülettel, de további gólhelyzet már nem adódott előttünk, azonban a mérkőzés tartogatott még egy emlékezetes jelenetsort, amit soha nem fogok elfelejteni. A lefújást követően a Fiorentina ugyanis sorfalat állt az öltözőbe vonuló játékosainknak. Óriási gesztus, sportemberi magatartás, igazi fénypont volt ez a BL csoportkörében. A tisztelet olyan jele, amit nem sokszor látni futballpályán, még más nemzetek kapcsán sem!
A csatát tehát elvesztettük, de mindezt emelt fővel, becsülettel, alázatosan. Példaértékű hozzáállással.
Osztályzatok
Dorde Pantic – 5
Nagyon nehéz őt pontoznom. Egyrészt kapott öt gólt, ami nem mutat szépen, de ebből négy alkalommal is kiszolgáltatott helyzetben volt. Óriási pechje, hogy hiába voltak elképesztő védései a második félidő elején, a nagy nyomást nem bírta és a második bekapott gólnál nagyon rosszul jött ki, mondhatni, hogy az a gól az ő számlájára írható. Azonban cserekapusként került be ismét a kezdőbe és a rossz kimozdulás sem zavarta meg, volt számos szép védése később is.
Bodnár László – 5
Védelmünkbe jól zárt vissza, amikor pedig támadtunk, hasznosan segítette a középpálya, s olykor a támadók dolgát. Volt több távoli lövése, de ezúttal már jobban figyeltek ezekre a védők.
Komlósi Ádám – 0
Ezen a mérkőzésen nagy szükségünk lett volna rá, hiába nem teljesített jól a korábbi mérkőzéseken. Korai sérülésével azonban középhátvéd nélkül maradtunk, ez már önmagában szinte megpecsételte a sorsunkat, amiről viszont nem ő tehet.
Szélesi Zoltán – 3 
Rendben, hogy nem klasszikus belső védő, de olyan alapvető hibák sokaságát követte el a mérkőzés során, amikből gólok és gólhelyzetek sokaságát szenvedtük el.
Fodor Marcell – 4
Komlósi kiválásával ezúttal is különös feladatkör várt rá a védelem közepén. Nem volt elvárható, hogy különösen magas színvonallal teljesítsen egy számára némileg idegen poszton, ennek megfelelően voltak hibái, sokszor maradt le az emberéről. De gyakran hozta nehéz helyzetbe Szélesi, és olykor szép szerelést is láthattunk tőle, ezért most nem bántanám különösebben. Talán tanul ezekből a szituációkból, amit később még kamatoztathat majd az NB I-ben.
Leandro de Almeida – 6 
Komlósi kiválásával kis túlzással a fél csapat pozícióváltásra kényszerült, így Leandro is hátrébb került, eredeti pozíciójába, pedig nekünk ezen a mérkőzésen középpályásként nagyobb szükségünk lett volna rá, amit jól mutat, hogy így is képes volt gólpasszt adni Rudolfnak. Voltak nagy mentései, egyértelműen a védelem, és csapatunk legjobbja volt.
Czvitkovics Péter – 4
A védekezőbb felfogású játék nem feküdt neki, a második félidő közepétől már sokkal többször mutatta meg magát, lövései is voltak, de az első félidőben bántóan eltűnt.
Luis Ramos – 4
Az első félidőben megmutatkoztak hiányosságai, számos alkalommal centikre maradt le emberéről, vagy a passzról, ebből következően több elkésett belépője is volt, kisebb csoda, hogy nem állították ki. Nagy pozitívum azonban, hogy talán a legtöbbet futotta csapatunkból az első félidőben.
Varga József – 4
Neki kellett volna összefognia a középpályát, ehelyett sokszor csak kereste a helyét, olykor azt éreztem rajta, hogy kicsit megzavarodott Komlósi cseréjét követően és a másik négy középpályás sűrűjében. Amikor 4-4-2-re váltottunk, az ő játéka is egyből feljavult. Az ő pozitívuma nem a futásban, hanem a kemény párharcokban és megalkuvás nélküli játékban volt megtalálható – a gyengébb összteljesítmény ellenére is.
Laczkó Zsolt – 5
Az első félidőben nagyot játszott, több szép elfutást mutatva be balszélen és jól segítve a támadásainkat. A második félidőben azonban nem bírt a Fiorentina rohamaival, cseréje jogos volt.
Rudolf Gergely – 6
50 percen át egyedül őrlődött középen, ennek ellenére szép gólt szerzett. A második félidőre már elfáradt, erre pedig fejben a sokgólos különbség is rátehetett egy lapáttal, mert a show-t helyette Coulibaly vitte tovább.
∼•∼
Kiss Zoltán – 4
Csereként jött be 10 percnyi játékot követően. A Ramos-Varga-Kiss szűrő-triumvirátus azonban nem működött jól, sokszor nyomozta a labdát, nem játszott igazán jól, de azért neki is volt egy-két szép megoldása, ami ezen a szinten viszont így is kevésnek bizonyult.
Adamo Coulibaly – 6
Nem egészen egy félidőt kapott, de így is betalált, sőt, még adódott is előtte 2-3 helyzet. A gólja után felélénkült vele támadójátékunk és az ő hozzáállása is kellett, hogy egy pillanatra, a 2-3 gólos különbség ellenére se adjuk fel.
Szakály Péter – 6
Az első mérkőzése volt a csoportkörben, ami azt a Szakályt idézte, aki később oly fontos játékosunkká vált. Több beívelése is veszélyes volt, egy-két hibát leszámítva jól játszott össze a csapattársakkal, és még gólpasszt is adott, mindezt 25 perc játék alatt. Talán jót tett neki, hogy a kispadra kényszerült és friss erőként szállhatott be a meccsbe, bizonyítási vágytól fűtve.
∼•∼
Herczeg András
Szegény nagyon nehéz helyzetben volt már a találkozó előtt is, nem beszélve Komlósi gyors sérüléséről. A játékosai mindent megtettek, hogy mentsék az ő becsületét is, de van bennem két komoly kérdés. Az első, hogy miért öt középpályással álltunk fel (köztük több szélső védővel), így megtörve az addig játszott 4-4-2-t, ha pedig már így tettünk, miért nem Coulibaly volt az ék elől. A második, hogy a második bekapott gólunk után, a legnagyobb Fiorentina mezőnyfölényben miért védekező középpályás – csatár cserét húzott meg, ezzel még jobban kiszolgáltatva az egyébként is számos sebből vérző védekezésünket. Ezeken túl azonban jó döntés volt a Pantic-Poleksic csere, és Szakály padoztatása is, valamint véleményem szerint Komlósi kiválására is jól reagált. Összességében azt mondom, ennél többet nehezen lehetett volna kihozni ebből a meccsből, így a tisztes helytállásért jár neki is a gratulációm.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Sok gólt, de nagyon sok védelmi hibát láttunk és kevés igazán klasszis teljesítményt. Rudolf gólja mindenképp emlékezetes marad majd számunkra. Csapatunk a lehetőségeihez képest így is végig igyekezett, nem omlott össze, és bár védekezésben rendkívül sok hibával játszottunk, ne felejtsük el, hogy mindezt középhátvédek nélkül értük el. A játékvezető összességében jól vezette a mérkőzést, nekünk 2-3, az ellenfélnek 1 sárgát nem osztott ki, de a tizenegyesgyanús eseteket jól ítélte meg és igyekezett a háttérben maradni, amit én mindig tudok értékelni.
A csapatunk tehát kikapott, mondhatni újabb súlyos vereségbe szaladt bele, hiszen az öt kapott gól nem mutat túl jól. Azonban szereztünk két találatot is, ami mindenképp gyógyír sebeinkre, nem beszélve ellenfelünk tiszteletadásáról a mérkőzés lefújását követően. Ez a találkozó is beíródik a Loki legendáriumába és én úgy gondolom, kellemes emlékekkel fogunk rá visszatekinteni az eredmény ellenére is.
Végül pedig átadnám a szót Juvefannak, aki bevállalta a hosszú utazást és a helyszínen buzdította a csapatot, a továbbiakban az ő túrabeszámolóját olvashatjátok.
Amikor bejutottunk a csoportkörbe, faterommal eldöntöttük, hogy az egyik idegenbeli mérkőzésre szeretnénk elkísérni a csapatot. Az augusztus végi sorsolás után viszonylag hamar sikerült eldöntenünk a helyszínt. Lyon nem annyira izgalmas célpont, ráadásul december közepén nincs is jó idő, Liverpool pedig messze van, repülős utat pedig nem szerettünk volna, busszal pedig elég necces a távolság miatt. Így adta magát a Fiorentina – DVSC összecsapás, hiszen Firenze viszonylag közeli célpont, emellett egy szép város is, ahol vannak látnivalók, no meg az sem volt hátrány, hogy a november eleji összecsapáson várhatóan még nem számíthattunk zord időjárásra. Az pedig csak bónusz, hogy én az olasz foci (és Olaszország) szerelmese vagyok, igaz épp az egyik legnagyobb rivális csapaté. 🙂 Így aztán amint lehetőség volt rá, azonnal jelentkeztünk az egyik szervezett buszos utazásra.
Mivel a mérkőzést szerdán rendezték, így az indulás kedd estére volt belőve. A találkozó hely az Oláh Gábor utcai stadion főbejárata volt, itt várt minket a busz. A csoportunk vezetője az a Szilágyi Zoli bácsi volt, aki hoszzú-hosszú éveken keresztül állt a DVSC alkalmazásában, akkoriban ha jól emlékszem a Létavértes vagy a DVSC-DEAC technikai vezetője volt. Nem tudom már pontosan, hogy mennyien verbuválódtunk össze, de azt tudom, hogy a buszunk nagyjából megtelt. Este 8 óra tájékán megkezdtük hosszú utunkat, két vagy három embert a fővárosban vettünk fel, így egy rövidebb kitérőre is sor került emiatt. Aztán már csak 2-3 óránként álltunk meg rövid szünetekre. Az utunk Szlovénián keresztül vezetett Olaszországba, az egyik pihenőnél találkoztunk a Bors napilap szerkesztőivel, akik egy rögtönzött interjút és csoportképet is készítettek rólunk.
A buszon aludni egyébként borzalmasan kényelmetlen volt, de ki lehetett bírni. Firenzébe valamikor másnap délelőtt 11 tájékán érkeztünk meg, az időjárás elég lehangoló volt, ugyanis szakadt az eső. A helyiek nagyon szívélyesen fogadtak minket, bevittek minket buszokkal (ingyen) a belvárosba, hogy szétnézhessünk Firenzében. Mivel az időjárás pocsék volt, így többen dobták ezt a lehetőséget, mi azért tettünk egy próbát, de hamar beláttuk, hogy így nincs sok értelme. Sétáltunk egy kicsit a belvárosban, de komoly látnivalókhoz nem jutottunk el. Egyébként sok Loki szurkolóval találkoztunk, a helyieket pedig nem zavarta, hogy piros-fehér relikviákkal „feldíszítve” sétálgatunk az utcákon. Aztán a megbeszélt időpontra visszamentünk ahhoz a ponthoz, ahova a busznak kellett volna érkeznie értünk. Csakhogy nem érkezett, és hiába vártunk több mint fél órát, nem is jött, így kénytelenek voltunk taxit fogni. Mivel az Artemio Franchi Stadion a külvárosban fekszik, így borsos 35 eurós áron jutottunk vissza a taxival. A parkolóhoz visszaérkezvén kiderült, hogy a sofőrünk elfelejtette, hogy vissza kéne jönnie értünk, pontosabban azt hitte, hogy már mindenki visszajött… Az esti mérkőzésig még volt pár óránk, addig is megkaptuk a jegyeinket, illetve a helyiek készültek még egy kis meglepetéssel, ugyanis megvendégeltek minden vendégszurkolót egy tipikus olaszos tésztás vacsorával (ezt is ingyen).
Aztán amikor már csak egy óra volt a kezdésig, elindultunk a stadion felé. Elég szigorú, talán két- vagy háromlépcsős ellenőrzés volt, ha jól emlékszem a helyi szervek a személyi igazolványainkat is elkérték és összevetették a jegyen szereplő adatokkal. Az időjárás továbbra sem volt kegyes, szakadó esőben várta a közel kétezer debreceni szurkoló a kezdést. A helyiek újabb kedvességét jelezte, hogy ingyen osztogatták az esőkabátokat. Maga a mérkőzés nagy élmény volt, különösen akkor kezdődött fergeteges ünneplés, mikor az első félidő hajrájában sikerült egyenlítenünk. Ez volt a csoportkörben az első (és mint később kiderült az egyetlen) olyan meccsünk, aminél úgy mehettünk a szünetre, hogy nem álltunk vesztésre. Aztán persze a Fio megrázta magát és gyorsan berámolt három gólt a második félidő elején, amire aztán mindkét csapat 1-1 góllal válaszolt még, így alakult ki az 5-2-es hazai siker. Külön érdekesség volt, hogy a helyi műsorközlő magyarul (!) is elmondott mindent, de ne úgy képzeljétek el, hogy egy tolmács vette át a mikrofont, hanem ugyanaz az ember beszélt nekünk a saját nyelvünkön, aki aztán a hazai tábornak önfeledten üvöltve konferálta fel a gólszerzőket. A mérkőzés vége felé többször is „Jó utat hazafelé!” mondattal zárta a monológjait.
Nagyon szimpatikus volt az olaszok hozzáállása a mieinkhez, a mérkőzés végén a hazai játékosok sorfalat álltak a levonuló Loki játékosoknak. Minden bizonnyal ezzel fejezték ki tiszteletüket, hogy két ilyen remek mérkőzést játszottunk ellenük, hiszen gondoljunk bele, két hétgólos mérkőzés ritkán születik egy BL párharcban. A hazaút ugyanolyan unalmasan és fáradtan telt, mint az odafelé tartó. Szerda este éjfél előtt indultunk el, és valamikor másnap délután 5 körül érkeztünk haza. Az utazástól eltekintve tényleg egy remekül sikerült túra volt ez, és biztos hogy belevágnék máskor is, ha lenne rá lehetőségem. A végére készültem egy kis videómontázzsal is, a minőség olyan amilyen, 2009-ben még kaputelefon minőségű kamerák voltak a „buta” telefonokban. 😀
Szép volt, fiúk!
Csibu
