A hazai Hajduk Split elleni mérkőzést követően nem igazán tudtam, hogyan is kezeljem a visszavágót. Az egyértelmű volt, hogy a 3-0-s eredmény miatt elegendő lehet akár egy átlagos teljesítmény is a csapattól. De attól kevésbé tartottam, hogy félvállról vesszük majd a találkozót. Attól jóval inkább, hogy a hazai környezetben több, mint 20 ezer szurkoló előtt játszó hazaiak minden követ megmozgatnak majd a visszavágásért. Ha pedig már az elején találnak egy gólt, akkor akár a sajtot is kiénekelhetik a szánkból. „Replay” rovatunk második összefoglalója következik: Hajduk Split vs DVSC.
A Hajduk Split hasonló pályát írt le mint a Loki, csak tíz évvel korábban kezdve azt: 1992 és 2005 között hatszor is elhódították a horvát bajnoki címet, a csapat a fénykorát élte. Mi még csak az első bajnoki címünknél jártunk ekkor, a két csapat párharcából pedig előzetesen kimagaslott Miroslav Blaževic csapata. Niko Kranjcar, Mladen Bartulovic, Dragan Blatnjak és Tomislav Busic értékét is igen magasra becsülték.
Láthattuk, hogy esélyeshez méltó módon mennyire bátran mentek bele az első mérkőzésbe, nyílt támadófocijuk mégsem eredményezett gólt. Ez pedig hatalmas hátránynak ígérkezett, hiába fogadkoztak, hogy hazai pályán majd megmutatják, hogy ez a 3-0 csak egyszeri és helyrehozható hiba volt. A kezdőcsapatuk is erről árulkodott, a háromvédős felállásukkal. A DVSC kapcsán sokatmondó volt Supka Attila odavágót követő nyilatkozata, miszerint: „Úgy érzem, hogyha megfelelően fel tudunk készülni belőlük, hogyha megfelelően tudjuk alkalmazni azt a játékot, ami egy kitámadó csapat ellen kell, kontrákból tudunk veszélyeztetni, én úgy érzem, hogy ott is meg lehet az esély, hogy esetlegesen győzelemmel jöjjünk el. Ha meg lesz a megfelelő önbizalom, meg lesz a továbbjutás.” Sok változtatást nem kellett eszközölnie a kezdőcsapaton, a legnagyobb hiányzónk Habi Ronald volt, akire sérülés miatt nem számíthattunk (ő sajnos hosszú időre kidőlt keresztszalag szakadás miatt). Megtehettük volna, hogy inkább a védekezésre összpontosítunk és nem két csatárral állunk fel, de a Supka-Herczeg páros ragaszkodott a jól bevált taktikához, így a Kerekes-Bogdanovics csatárduónak szavazott bizalmat.
A lelátón már a találkozót megelőzően is komoly hangrobbanásokat hallhattunk, ahogyan arra számítani lehetett, a szurkolókon semmi nem múlt sem egyik, sem másik oldalon. Ahogy elkezdődött a találkozó, Sándor Tamás egyből szép csomagot kapott a lábára, a mérkőzés szlovák (!) játékvezetője, Richard Havrilla azonban még csak észre sem vette az esetet.
Pár másodpercre rá azonban a szurkolók többsége elnémult, látva, hogy Dombi labdát szerez az ellenfél tizenhatosánál. A megszerzett labdát egyből beívelte a hosszú oldalra, de olyan magas ívben, hogy Halmosinak volt ideje egy tízméteres sprint után bal belsővel kapásból kapura lőni, a 11 méterről leadott nem túl jól helyezett lövés pedig Kale kezei, majd lábai között talált utat a kapuba, máris 0-1 a DVSC-nek! Csak egy mondatot idéznék Pétertől, amit a hazai szurkolók felé üvöltött gólmámoros állapotában: „MI VAN?!”.
Ez volt az a pillanat, amikor már biztosra vettem a továbbjutásunkat. Ötöt kellett volna lőnie ellenfelünknek, mi pedig tisztában voltunk vele, ha a Manchester United elleni párharcot akarjuk (hiszen a sorsolást már a visszavágó előtt megtartották), akkor nincs lazsálás! Mindettől függetlenül a meccs még 89 percen át tartott, és várható volt, hogy a hazaiak nem adják majd fel. Ez leginkább a kőkemény belépőiken látszódott meg, amik után hiába néztünk kérdőn a bíróra. Persze Vukmirt sem kellett az ilyesmitől félteni, ilyen szempontból legalább következetes volt a játékvezető és az ő belépőjére sem fújt semmit.
A 6. percben aztán a hazaiak is a kapunk közelébe kerültek, de egy beívelést nem sikerült a kapunk felé továbbfejelniük, így mi támadhattunk ismét. A támadások felépítése mindkét csapatnál hasonlóan épült fel, a középpálya középső szekciójában rövid passzal vagy a visszalépő csatárokat, vagy hosszú passzal a szélen megindulókat próbálták megjátszani. A hetedik percben aztán négy-öt jó passzt követően már a tizenhatosunknál jártak, a lövésre visszatett utolsó passzba azonban Halmosi lépett bele, Damjanovic pedig az ő bokájába. Ellenfelünk megmozdulása minimum sárgát ért volna, de még csak szabadrúgást sem kaptunk az eset után. Pár pillanat múlva Sándor Tamás lerántásáért már igen, ekkor volt idő ápolni gólszerzőnket, aki végül visszatérhetett a pályára.
A 9. percben aztán egy magas indításra kellett pontos ütemben érkeznie Csernyánszkinak, mi azonban a gól óta nem jutottunk el ellenfelünk kapujáig. A 12. percben végül jött az első sárga, de mi voltunk a kárvallottjai: Nikolov rúgta fel ellenfelét. Az eset egyértelmű volt, játékosunk úgy volt vele, hogy bármi áron, de megállítja a szélen elfutó ellenfelét. Sikerült neki. Nem úgy a Hajduknak a következő néhány beívelés és indítás, negyedóra játék után még csak helyzetet sem láttunk tőlük.
Ennek oka két dologban keresendő. Az egyik, hogy a középpályásaink nagyon jól visszazártak, sokszor 1-2 méterrel voltak csak a védelmi vonalunknál előrébb. Még ha egy az egyben meg is verték őket, akkor is volt mögöttük még egy védelmi vonal, aki megállíthatta a fehér-kékeket. A másik, hogy egyéni szinten jó döntéseket láttunk hátvédeinktől. Ez látszódik jól az alábbi gifen is:
Nikolovot megveri a támadó, majd Égerrel találja magát szemben, aki kiront rá, hogy ne tudjon lőni, majd egyből lelassít. Ha a sebességét tartotta volna és őrült módjára rátámad a csatárra, azzal két dolgot ért volna el: vagy tizenegyest érő szabálytalanságot követ el (hiszen le volt róla maradva 1-2 ütemmel), vagy üresen hagyja az alapvonal felé cselező támadót. Ezzel szemben Éger lelassít, leköveti az ellenfél mozgását és bár le van róla maradva, becsúszással szögletre ment. Higgadt, profi megoldás.
A 4-4-2-es hadrendünk jó működését és a nagy Hajduk nyomást egyaránt jól mutatja az alábbi ábra is. A balhátvéd Szatmári sokkal beljebb helyezkedik el, a jobb oldali támadóval pedig egészen hátra visszafut Halmosi. A középpályánk középső szakasza (de még fenn Dombi is) visszaért az előző kontránkból, a labdás játékos támadása helyett pedig zónázunk, hibára próbálva kényszeríteni őket. A Hajduknál öt játékos is szinte egyetlen vonalban vár kiugrásra, passzra készen. A hiba pár passzt követően meg is született, Csernyánszkiig gurult a labda.
A 21. percben Mátén jutott túl Biscevic, és bár egyből körbevettük négyen, jó húszméteres lövését Csernyánszki védte, a kontratámadásunknál pedig Dombit állította meg Djolonga sárgát érően. A szabadrúgás jó 35 méterről járt, Halmosi azonban mesterien csavarta be, Kerekest pedig ezúttal sem lehetett megállítani attól, hogy a kapuba fejelje a labdát! Elképesztő, második kaput eltaláló megmozdulásunk is gólt eredményez, idegenben 0-2, összesítésben 5-0 ide!
Egyetlen rigmus visszhangzotta végig egész Splitet: „Ólé, ólé, óléóléóóléé, debreceni, debreceni, debreceni véescéé”. A középkezdést követően szinte azonnal megszereztük a labdát, ígéretes kontránk azonban az utolsó védőben elhalt; ahogy Bogdanovic is, miután Damjanovic csúnyán rácsúszott a lábfejére. Újabb sárga – ha a meccs elején Halmosi megrúgásáért is kapott volna, akkor ez most pirosat jelentene.
A második szerzett gólunk azonban nem tett könnyelművé minket, a 25. percben is az előzőhöz hasonlóan masszívan védekeztünk. Mint a képen látható, 8 mezőnyjátékosunk is a tizenhatos környékén van, Sándor Tamás az, aki épp becsúszva szerel (!), és Halmosi gyakorlatilag balhátvédként fogja emberét és végül meg is szerzi a labdát.
Pár percre rá Sándor labdát szerzett, egyből adta Kerekeshez, aki pedig kipasszolt a szélen hihetetlen sprintet futó Halmosihoz, olyan pontosan, hogy még csak át sem kellett vennie a labdát a kapuralövéshez. A kapus hamar mozdult a hosszú oldalra, így a labda a rövidbe vágódott. 0-3! SAKK-MATT! Ha létezik olyan pillanat, amikor egy ember szerelmes lehet egy csapatba, akkor ez az a pillanat!
A mellékelt gifen látszódik a gól, de ami miatt ezt külön kiemeltem, hogy nézzétek meg, Halmosi Péter milyen sebességgel hagyja le a középpályásokat, majd a hátvédet is megelőzi a lövés előtt. Ez igen!
Az események tehát nem apadtak, de ekkor már a készenléti erőknek is munkába kellett állniuk, ez ugyanis már sok volt a hazai szurkolóknak, akik petárdákat, görögtüzeket hajigáltak (némelyik a mi szektorunkban landolt), és saját zászlóikat dobálták be a játéktér felé. Nem éppen azt kapták, amit vártak. Ahogy a vízágyús autóra sem számítottak, amit végül nem kellett bevetni az indulatok csillapítására, elég volt, hogy menjen egy tiszteletkört előttük. Fontos hangsúlyozni, nem ránk voltak mérgesek, hanem saját csapatukra, saját játékosaikra. (Megjegyzés: a vezetőedzőjüket egy hónappal később menesztették, a Hajduk Split pedig 2005 óta a mai napig soha többet nem lett bajnok, bár a Horvát Kupát jó néhány évvel később kétszer elhódították.)
A 36. percben jött az első igazán komoly Hajduk helyzet. Szatmári lépett ki a védelemből rossz ütemben, egy gyors kényszerítővel a helyén kapott indítást Niko Kranjcar, aki egyből lőtt, de pár centivel a hosszú kapufa mellett hagyta el a labda a játékteret. Az ezt követő percekben szabadrúgásokból és szögletekből igyekezett szépítő találatot elérni a hazai alakulat, legközelebb ehhez a 41. percben jártak, amikor a felső kapufát sikerült eltalálniuk. De nem ez volt az utolsó helyzetük a félidőben, a ráadás elején ugyanis egy szögletet ejtett ki a kezéből kapusunk, pont egy horvát elé, de Halmosi kivágta a gólba tartó ismétlést – és mögötte Szatmári is ott volt biztosítéknak.
A slusszpoén mégis előttünk adódott, Dombi-Bogdanovics-Sándor-Bogdanovics volt a labda útja, ami után Bogdanovics lehagyta védőit, majd szép csellel el is fektette őket, de passz helyett inkább lőtt, ami 10 centivel a kapu fölé szállt. Óriási helyzet volt – az első, amit mi hagytunk ki.
0-6 volt összesítésben a félidőben, ami azt jelentette, hogy a csodánál is többre lenne szüksége ellenfelünknek: 45 perc alatt 7 gólra. Lehetetlen.
A második félidő Hajduk cserével kezdődött, a beálló Pablo Munhoz a 49. percben tesztelte is kapusunkat, akit azonban nem tudott megzavarni középre tartó lövése. Szintén ő két perccel később veszélyes helyen harcolt ki szabadrúgást, de Kranjcar ezúttal jóval a kapu fölé lőtt. Az 51. percben Grgurovic vágott Dombi alá, a második félidő első lapját így ő kapta. Máskülönben túl sok minden nem történt. A meccs ezen szakaszán érződött leginkább, hogy mi is visszább vettünk a tempóból, gyakorlatilag felhagytunk a támadásokkal, ellenfelünk pedig hiába mutatott be pár szép passzt, valaki mindig odaért és szerelt, közbelépett, szögletre vagy bedobásra mentett.
Aztán eljött az 55. perc, Éger rosszul lépett ki támadójára (ugyanilyen butaságot követett el Szatmári is az első félidőben, amiből Kranjcar majdnem gólt lőtt), a Hajduk pedig ismét remek kényszerítővel játszotta meg Bartulovicot. Ez lehetett volna a szépségtapasz a hazaiaknak, hiszen Bartulovic Csernyánszki mellett a rövidbe helyezett, de a játékvezető lest intett – Máté belógó lába miatt egyértelműen tévesen.
Gyorsan kettőt is cseréltünk. Elsőként beállt Bogdanovics helyére Kiss Zoltán, hogy a középpályát megerősítsük, majd friss igazolásunk, Sidibe érkezett Kerekes helyére. A cserék célja talán nem csak erre a mérkőzésre szólt már, hanem az ezt követőkre: ha nem muszáj, ne sérüljön meg egyik támadónk sem, és az a 35 perc pihenő is jól jön nekik. Hiszen a magyar bajnokság már elindult, pár napja a ZTE ellen meg is kezdtük menetelésünket, ahol a debütálásán Sidibe egyből gólt is szerzett már a negyedik percben, de végül Bogdanovics góljára is szükség volt a győzelemhez (DVSC – ZTE 2-1).
Néha úgy éreztem, hogy kezd unalomba fordulni a találkozó, már-már hiányzott egy kis izgalom. Persze az eredményre nézve ezt egyáltalán nem bántam. A 65. percig kellett várnunk a félidő első Loki-lövésére, de az sem talált kaput. Még az is belefért, hogy Csernyánszki dekázgasson egy hazaadást követően. A 69. percben Kiss távoli lövése már jobbnak tűnt, de Kale védett. A játékunk felettébb leegyszerűsödött, a folyamatos Hajduk nyomás miatt gyakorlatilag minden labdaszerzésünk, szerelésünk után egyből rúgtuk ki a labdát bedobásra, szögletre, csak peregjen vele az idő és lassítsuk az ellenfelet.
A meg nem adott gól óta az első igazán nagy lehetőségre a 73. percig kellett várni, amikor Kiss és Halmosi nagyon szép kontrát vezettek, az utolsó passz hangyányival volt hosszabb a szükségesnél. Azonban a második hullámban érkező Sidibe így is lőhetett, de egy becsúszó láb megakadályozta az újabb ünneplést. Legalábbis egy rövid ideig. Két percre rá ugyanis Sándor hozta játékba két védő között Kiss Zolit, aki ugyanígy tett Halmosival, akinek rutinfeladat volt középre centerezni a labdát Sidibének. Ibrahima Sidibe második meccsén második gólját szerezte a Lokiban, 0-4!
Az örömünnep után Halmosi helyét Böőr foglalta el, és még mindig volt hátra 15 perc. A játék a 65. perc óta a középpályán és az ellenfél térfelén folyt, a Hajduk nem bírta az eredménytelen rohanást. Mert ezt láttuk tőlük nem csak ezen a meccsen, hanem már az odavágón is: fejvesztett rohanást. De nem mindent lehet erőből megoldani. A Loki okos játékkal, az ellenfél hibáira játszva és azokat kihasználva porig alázta horvát ellenfelét. Kiütés, megalázás, földbe döngölés. Mert profikként egy perc pihenőt sem engedtünk magunknak. A kudarc annyira felfoghatatlan, feldolgozhatatlan volt a hazaiaknak, hogy nem elég, hogy pirotechnikai eszközt is dobtak a pályára, de számomra megmagyarázhatatlanul saját zászlóikat, mezeiket, sálaikat kezdték égetni a lelátón. Ez nem egy szokványos mérkőzés volt egy szokványos eredménnyel. Hanem totális K.O. és kivégzés.
A 84. percben aztán megint közel kerültek a szépítéshez, Kranjcar volt megállíthatatlan a védőink számára, de nem Csernyánszkinak, aki hárította az ellenfél erős lövését. Pár perccel később aztán ismét érvénytelen találatot szerzett a Hajduk, egy megpattanó lövést lőttek közelről a kapunkba, de ez tényleg lesről született. Fel sem ocsúdtunk, máris jött az újabb spliti támadás, egy jó indítással mentek el Nikolov mellett, Csernyánszki viszont tökéletesen fogta a szöget, hatalmas védést mutatott be.
Ez volt az utolsó megvillanásuk, a másik oldalon előtte Böőr volt veszélyes fejesével, majd a Kiss-percek következtek. Előbb Sidibétől kapott óriási labdát, de lövését blokkolták, majd Böőr ugratta ki Kisst, aki Bogdanovichoz hasonlóan önző volt, nem passzolta le az üresen mellette futó Sidibének, mindenképp gólt akart szerezni, de Kale is bravúrosan mentett. Szöglettel jöhettünk, a meccs során a másodikkal – míg a horvátoknak 14 is volt belőle – Böőr beívelésére Kiss tökéletesen robbant be középre, és még csak fel sem kellett ugrania, úgy fejelte be ÖTÖDIK gólunkat.
Nem nagyon értettem, miért kellett négy percet hosszabbítani egy már lefutott találkozón, de kivártuk a hátralévő időt, hogy önfeledten, hihetetlen örömmel ünnepeljünk. Összesítésben 8-0-s sikerünk egészen elképesztő. Jöhet a Manchester United!
Osztályzatok
Csernyánszki Norbert – 7
Egyetlen hibája volt, egyébként szép védéseket láttunk tőle, végig jól együtt élt a játékkal.
.
Nikolov Balázs – 6
Nem voltam vele teljesen elégedett, túl korán kapott sárgát és néha túlságosan előre mozgott, így több alkalommal is az ő helyén indítottak támadást. A második félidőre jobban elfáradt, de sok jó közbeavatkozása is volt.
Éger László – 7
Elképesztően jó formában játszott végig, okosan, de kíméletlenül. Bárcsak mindig ilyen védőink lennének majd a jövőben is.
Máté Péter – 6
A beíveléseknél fontos helyzetekben tudta elfejelni a labdát, és bár párszor ütemet tévesztett, az ő védekezése is dicsérhető volt.
Szatmári Csaba – 7
Talán az egyik legaktívabb volt a védőink közül, talán a legtöbbet futott. Jóval többször húzódott be középre, Máté felé. Teljesítményéhez nagyon szüksége volt Halmosi visszazárására is. Pár hibája azért neki is volt, de végül nem kaptunk találatot, ami őt is dicséri.
Dombi Tibor – 7
Gólpassz az első percben, majd alázatos csapatjáték és védekezés amennyire csak tőle telt. A jobb oldalunk kevésbé volt aktív a támadásban az első félidőben, de nem vonta ki magát a játék alól, elég sok kemény belépőt is elszenvedett, sok labdát szerzett.
Dragan Vukmir – 7
Olyat robotolt a pálya közepén, amiért óriási dicséret jár. Szépen semlegesítette a középen induló támadások zömét, kellően kemény, szinte átjátszhatatlan volt.
Sándor Tamás – 7
Jó volt látni, hogy sokat hozzátesz a játékunkhoz, a középpálya minden részén megfordul, visszazár a védekezésbe, sokszor akár ő maga szerel, majd a kontrák során remek meglátásai és passzai vannak. Nem játszott élete formájában, pár szép megmozduláson kívül nem láttunk tőle extrát, de most nem is volt rá szükség.
Halmosi Péter – 10 
Két gól, két gólpassz. Enderson Halmosi legjobb Loki-meccsének tartja ezt a találkozót, nem véletlenül. Azért kap 10-est, mert a góljain, gólpasszain kívül óriási munkát végzett védekezésben is, miközben az egész baloldalt bejárta, hatalmas futásokat bemutatva. És nem rajta múlt, hogy egy-két gólpassz értékű labdáját nem váltottak gólra a társai.
Igor Bogdanovics – 6
Ezen a mérkőzésen nem nyújtott kimagaslót, ha osztanék citromdíjat, talán ő kapná, bár volt egy nagy ziccere, de önző volt; a játékba pedig ritkábban került bevonásra. Mégis, állandó veszélyt jelentett helyezkedésével, letámadásával. 55 percet töltött a pályán.
Kerekes Zsombor – 7
Fejelt gólt, adott gólpasszt és a csapatmunkából is bőven kivette a részét, a rá felrúgott labdákat jól játszotta meg kényszerítőkkel. Élmény volt nézni a játékát még úgy is, hogy őt is lecserélte Supka a második félidő elején.
∼•∼
Kiss Zoltán – 7
Csak azért nem nagyobb, mert kicsit haragudtam rá az önzősége miatt. Viszont gólt fejelt, és beállását követően tényleg megszilárdult a középpályánk, ráadásul igen remekül kapcsolódott be a kontráinkba is.
Ibrahima Sidibe – 7
Második meccs, második gól. Jó igazolásnak tűnik, remélem hosszú távon is ilyen szép számmal örülhetünk majd góljainak.
Böőr Zoltán – 6
Nem sok játékidőt kapott, de ebbe is belefért egy helyzet és egy gólpassz. Nem semmi!
.
∼•∼
Supka Attila
A mai napon remek taktikai érzékkel megmaradt annál a játéknál, amivel sikeres a csapatunk. Bátor kétcsatáros játéka már a mérkőzés elején kifizetődött, de a későbbi gólokban is sok szerepe volt, hogy a megszerzett labdákkal egyből tudtunk keresni két elöl lévő csatárt is. A cserék nagyon jól sültek el, mindegyikük szerepet vállalt még egy-egy gólban és bizonyította: a hazai mérkőzés 3-0-s eredménye nem egy egyszeri, véletlenszerű, hanem egy megismételhető, sőt, gólokat tekintve túlszárnyalható teljesítmény volt.
A mérkőzés összefoglalója
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A színvonal váltakozó volt, de az első félóra fenomenálisra sikeredett. A spliti labdarúgók előtt mindenképp megemelem kalapom, mert hatgólos előnyünknél sem álltak le és igyekeztek gólt szerezni, A második félidő középső periódusa azonban a kialakult eredmény miatt lagymataggá vált, hogy aztán az utolsó 10 perc ismét felpörögjön. A találkozót érdemes lesz visszanézni a jövőben még jó párszor, talán még 15 év múlva is. A csapat teljesítményére nincsenek szavak, szinte tökéletes játék egy egyéni mestermunkával. A játékvezetőt nem fogom megdicsérni. A mérkőzés elején feleslegesen engedte a túl durva belépőket, spliti oldalon elmaradt egy kiállítás, aztán viszont nem adta meg egy érvényes találatukat.
Záró gondolatok: a csapatunk elképesztő tartásról és hihetetlen tudásról tett tanúbizonyságot azzal, hogy idegenben, 3-0-s előnye birtokában is végig profin, megállás nélkül játszott. Az 5-0-s előny semmiképp nem csalóka, ha Kiss és Bogdanovics is passzol helyzetben, talán a közte hét sem lenne teljesen igazságtalan, bár azt se feledjük, ellenfelünk kapufát és érvényes, mégsem megadott gólt is szerzett. Halmosi helyzetkihasználása zseniális volt, és nagyon jó volt látni, milyen gyorsan felfejlődtek a támadásaink, amikhez 3-4 passz és 3-4 támadó is elegendőnek bizonyult. A mérkőzés összképére a korai gólunk rányomta bélyegét, így belefértek néhol az egyéni hibák is. Állítom, hogy a hazai mérkőzésünkön jobb teljesítményt nyújtott a csapat, most azonban átgázoltunk ellenfelünkön, akiknek a védelme mintha pályán sem lett volna ma. Történelmi siker, talán a valaha volt legjobb Loki-kerettel a pályán.
Szép volt, fiúk!
Csibu
