
Egy évvel ezelőtt vezette be az MLSZ azt a támogatási rendszert, melyben igen komoly összeg ütheti a csapatok markát, ha odafigyelnek a magyar és főleg az…
Egy évvel ezelőtt vezette be az MLSZ azt a támogatási rendszert, melyben igen komoly összeg ütheti a csapatok markát, ha odafigyelnek a magyar és főleg az…
Már kevesebb, mint két hét, és kezdetét veszi a 2023-2024-es szezon a Konferencia Liga selejtezőjével. Addig még hátravan néhány edzőmeccs, a csapat pedig túl van az…
Rég vártunk már ennyire nyugodtan nyári felkészülési szezont, mint idén. Tavaly az idegeinkre ment a bizonytalanság a tulajdonosváltás miatt, de volt, hogy amiatt bosszankodtunk, hogy semmit…
A szezon hajrájához érkezve szeretünk számolgatni. Hol ezért, hol azért. Volt, amikor azt számolgattuk, hogy miként maradhatunk bent (itt és itt), de voltak már olyan időszakok,…
Aktuális keretünk egyik legmegosztóbb figurája Dorian Babunski. Akik szimpatizálnak játékával, azt hozzák fel mellette, hogy jó a mezőnymunkája, míg a kritikusai nem csak a jó passzokat,…
Számos tévhit létezik az élet minden területén, amikről meg vagyunk győződve, hogy úgy van, ahogy mi emlékszünk rá, aztán ha jobban utánanézünk, akkor kiderül, hogy mégsem,…
Az elmúlt években ahhoz voltunk hozzászokva, hogy az új év lassan, unalmasan és csendesen indul, már ami a DVSC-t illeti. Nem nagyon voltak edzőtáborok, a bajnoki…
Nyugodtan kijelenthető, hogy 2022 a bizonytalanság éve volt. Nem tudtuk, hogy sikerül-e a feljutás után kivívni a bennmaradást (csak két fordulóval a vége előtt vált biztossá),…
2014. augusztus 5., amely sajnos minden Lokista emlékezetébe, köztük az enyémbe is beleégett: a BATE az utolsó pillanatokban kiejtett minket a BL 3. selejtezőkörének visszavágóján. A…
Ha az előző szezon végén valaki nekem szegezte volna azt a kérdést, hogy ha csak egy játékost igazolhatok a DVSC-be a nyáron, akkor ki lenne az,…
Bár még csak egyetlen hónap és egyetlen tétmeccs telt el a tulajdonosváltás óta, mégis annyi játékos érkezett, hogy érdemesnek találtam megvizsgálni, miben különbözik és miben hasonlít…
A szezon kezdete előtt két nappal ismét szurkolói ankétot tartott a DVSC, a tulajdonosváltás óta először. Az elmúlt időszak érdektelennek titulált ilyen jellegű eseményei után ezúttal…
Egész ígéretesen indult a nyári uborkaszezon, hiszen még hetekkel a felkészülés kezdete előtt sikerült nyélbe ütnünk három igazolást. Még ha első ránézésre nem is mindegyikük tűnik…
Az elmúlt napok bőven szolgáltattak témát a Loki szurkolók körében, ugyanis péntek óta felütötte a fejét a hír, miszerint örmény befektetők érkezhetnek Debrecenbe. A témával kapcsolatban…
Éveken át figyeljük, figyeltük, hogyan változik klubunk élete, lehetőségei, jövőképe. Erre a legjobb objektív lehetőség az, amikor az éves gazdasági jelentésből nyerünk bepillantást a DVSC életébe.…