LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Az önmagunkba vetett hit kupája

Az Atlantic Cup hárommérkőzéses küzdelemsorozata volt hosszú ideje az első, mely méltó esemény volt a DVSC közelmúltjához viszonyítva. Olyan csapatok ellen mérkőzhettünk meg a messzi Portugáliában, akik ellen igazi erőpróbán mérettethettünk meg. Összefoglaló a téli edzőtáborról, a portugál kaland értékelése.

portugal

Felkészülés az edzőtáborra

A januári hónap eleje semmi szokatlant nem hozott: sem próbajátékosok, sem kilátásba helyezett érkezők, sem komoly események nem történtek. Bár ezt megszoktuk már, egy kiesés ellen küzdő csapattól több aktivitást vártunk akár edzőmeccsekről, akár igazolásokról legyen szó. Távozókról, meg első csapathoz került ifijátékosokról persze volt szó.

Távozók: Szakály, Mészáros K. (kölcsönbe), Kuti, Balogh, Castillion, Djelmic
Érkezők: Barna, Varga K.
Felkerült: Kerekes, Csősz, Nagy, Koval
Érkezhet: Saláta, Osváth, Bőle, Köteles, Mengolo, Gil, Feltscher, Viana

Az edzések, szintfelmérések, orvosi ellenőrzések töltik ki játékosaink idejének nagy részét. Reméljük kemény és megfelelő alapozást kapnak, kőkemény hónapok várnak rájuk. Amit két DEAC elleni edzőmeccs vezet fel (1-0, 3-1), január 25-én pedig a Kisvárda (2-2) és a Balmazújváros (0-1) jelzi, hogy ez még mindig kevés. Közben leigazoljuk Osváthot (kölcsönbe), Mengolot és Feltschert. Nem tűnik túl acélosnak a felhozatal, bár Osváth kitűnik a felkészülési meccseken.

Irány Portugália

Az elért kellemetlen eredmények, az új igazolásokba vetett reményvesztés (lecsúszás Vianáról) nem volt jó ómen a portugál út előtt. Számos ifijátékost és a súlyos betegséggel valódi élet-halál harcot vívó Horváth Zsoltot itthon hagyva, a Ferencváros elleni tavasznyitót (február 18) szem előtt tartva készültünk a Djurgardens elleni első összecsapásra. A tétnélküliség lehetőséget teremt a nyugodt játékra, a taktikai formációk kipróbálására, az új játékosok beépítésére, a fiatalok kipróbálására komolyabb csapatok ellen. Eredménykényszer nélkül lehet játszani, amire most hatalmas szükségünk van. Nem is győzelmeket vártunk a Lokitól (sőt, egyenesen féltünk a nagyobb vereségektől), hanem azt, hogy jó játékot, jó erőnlétet, megfelelő taktikai fegyelmet, egy-egy szép egyéni megmozdulást és adott esetben néhány debreceni gólt tegyenek hozzá az “Atlanti-kupához”.

vs Djurgardens

Danilovics
Jovanovic (Osváth 74.), Mészáros (Szatmári 65.), Brkovics, Ferenczi (Barna 65.)
Könyves (Szekulics 65.), Filip, Tőzsér, Ventura
Holman (Kóródi 74.)
Chuka (Takács 83.)

Csapatunk a 4-4-1-1-es formációban állt ki a svéd csapat ellen, akiknek a kapuját a sokat megélt Isaksson védte. A két csapat értéke közel azonos, bár míg mi jelenleg az NB I alsó részén helyezkedünk el, addig a Djurgardens a tizenhatcsapatos svéd bajnokság élcsapatai közé tartozik, 5-6. helyezései az elmúlt évekből jelzik, hogy erősebb ellenfélről van szó. A találkozó első felében teljes mértékben kiütközött a két csapat közötti különbség, mi mintha megilletődötten kezdtünk volna. Könyves buta szabálytalanságát követően jogos tizenegyesgóllal szerzett vezetést a Djurgardens – mintha nem lett volna elég gond, hogy a meccs előtt Mengolo sérülést szenvedett, nem is játszott már a kupán. A második félidőben viszont szinte alig akadt helyzete a svédeknek, Szekulics és Osváth beállása jót tett a védelemnek. A támadásainkban teljesen súlytalan Chuka és Takács mellett Tőzsér volt nagyon láthatatlan, nem úgy Holman, akinek több veszélyeztetése is volt, illetve tehetségünk, Kóródi, valamint próbázónk, Ventura, aki már a pár nappal azelőtti, Gwangju FC elleni 1-2 alkalmával is pályára lépett. A találkozó végeredménye 1-0 maradt (Walker, 23. perc), ami teljesen vállalható eredmény volt, bár a mutatott játékunk csak a második félidőben volt közel az elfogadhatóhoz.

vs Aarhus

Danilovics (Verpecz, 46.)
Jovanovic (Kóródi, 70.), Szatmári (Szilvási, 70.) Brkovics, Barna
Feltscher (Ferenczi, 70.) Tőzsér, Szekulics, Ventura (Könyves, 83.)
Holman (Osváth, 52.)
Handzic (Takács, 70.)

A formáció maradt a megszokott, a játékosállomány változott. Az érkező Kelava még nem kapott lehetősége, de Handzic és Feltscher egyből a kezdőben kapott helyet. Szilvásit pedig hosszú idő után láthattuk újra szerephez jutni. Az első 30 percben egy nagy Ventura lövés több nagy Aarhus helyzet követte, a védelmünkön nagyon könnyedén áttörtek és több alkalommal csak a szerencsén múlt, hogy 0-0 maradt az állás. A dán “kiscsapat” értéke szintén megegyezik a Djurgardens és a DVSC keretével, bár keretükben nem nagyon találunk igazán ismert játékost. A tizennégycsapatos dán bajnokság 9-10-12. helyezett csapatáról van szó, őket ha nem is illett megverni, de mindenképp szoros találkozóban reménykedtünk. Reményünk az első félidőben góllá is érett, sőt, miután Tőzsér egy labdaszerzést követően kiugratta Holmant, nem sokkal később Handzic is szép labdát adott Feltschernek: mindkét összjátékból gól született! A második félidő kevésbé volt eseménydús, Holman lecserélése látványosan rontott támadásainkon. A 70. perc sorcseréjét követően nem csak Szilvási, hanem Kóródi, Ferenczi és Takács is lehetőséghez jutottak.

 vs Shakhtar Donetsk

Danilovic (Kelava, 80.)
Jovanovic (Osváth, 70.), Brkovic, Mészáros (Szilvási, 70.), Barna (Ferenczi, 46.)
Feltscher (Kóródi, 70.), Filip, Tőzsér, Sekulic
Holman (Bíró, 84.)
Handzic (Könyves, 80.)

A csoportunkban megszerzett második hely azt jelentette, az ukrán óriással vívunk a nyolccsapatos kupa harmadik helyéért. 2005-ben már találkoztunk velük, a 6-1-es összesítésbeli kiütés nem kellemes, de reális eredmény volt. Most sem bizakodhattunk igazán, ellenfelünk a legerősebb összeállításában lépett pályára. Pyatov – Srna (Bernard, 67.), Kucher (Ordets, 67.), Rakitskiy, Ismaily (Boroachuk, 83.) – Fred, Malyshev (Azevedo, 83.) – Marlos, Dentinho (Kobin, 67.), Taison (Kovalenko, 67.) – Gustavo (Stepanenko, 83.). A két klub között tízszeres értékbeli különbség van, az ukrán csapat “mindössze” 100 millió euróval erősebb kerettel rendelkeznek, egy-két ellenünk is pályára lépő játékos annyit ér, mint a teljes DVSC állomány! Viszont két olyan csapat küzdelmét láthattuk, akik bizonyítani akartak saját maguknak is: míg nekünk a bennmaradás élet-halál harcára kell lelkiekben is felkészülni, addig a donyeckiek azzal a Celta Vigoval játszanak az Európa Ligában, akik a spanyol kupa elődöntőjéig jutottak.

A DVSC látványosan zártabban rendezkedett be, néhol az ötvédős rendszer elemeit is felfedeztük. A labda elképesztő ritkán járt pirosmezes lábaknál, akkor is csak felszabadításra, vagy néhány passzra futotta. Nem bántuk, mert az első húsz percet átvészeltük. Persze aztán jött Gustavo és Dentinho (alias Kondás Kristóf) a 27. és 29. percben, hogy villámgyors két góllal mutassanak példát arról, hogyan kell kihasználni, ha egy védelem hibázik. Aztán jött egy villámgyors kontratámadás, Jovanovic-Holman-Sekulic-Handzic-Feltscher volt a labda útja, utóbbi hiába fejelt a kapu közepébe, Pyatov lekésett róla, 2-1!  Parádé, és végre egy felszabadult játék. Nagyon régóta nem volt ilyen jó érzés DVSC meccset nézni. Nem csak méltó ellenfele voltunk az ukránoknak, hanem olyan játékot produkáltunk, amivel állítom, bármely NB I-es csapatot képesek lennénk megverni. Végre sikerült az első helyzetet gólra váltanunk, rendben volt a taktikánk, és még azt se feledjük, megfosztottak minket egy jogos tizenegyestől. Brkovic ugyan közel járt egy piros laphoz (tétmeccsen biztosan lezavarják, utolsó emberként rántotta vissza ellenfelét), de végig okosan játszva maradt a 2-1. Vesztettünk, de szinte győztesen hagyhattuk el a pályát!

Értékelés

A kupa 4. helyezése nem rossz, és bár csak 1 győzelmet sikerült elérnünk, nem lehetünk elégedetlenek. A mutatott játék mellett sokkal fontosabb volt, hogy erőnlétben nagyot léptünk előre. Bizakodva, de kicsit azért félve is várjuk a tavaszt. A Sahtyar elleni meccs visszaadta kicsit a hitünket, meglátjuk mindez meddig tart ki…

Emlékezetes játékot nyújtott: Holman, Feltscher, Handzic, Ventura (ő biztosan nem lesz egyelőre a játékosunk)
Jó teljesítményt nyújtott: Danilovics, Kóródi, Tőzsér, Filip, Sekulic
Átlagosan játszott: Osváth, Brkovic, Ferenczi, Szatmári
Gyengébben játszott: Jovanovic, Mészáros, Barna, Könyves, Takács
Kevés játéklehetőséget kapott: Kelava, Szilvási, Bíró, Verpecz, Chuka

Hajrá Loki!
Csibu