Azt, hogy jó és domináló játékkal simán el lehet veszíteni egy meccset, az idei szezonban sajnos untig megtanulhatta bármelyik Loki szurkoló. De képes lehet a csapatunk gyenge, sőt, botrányosan rossz játékkal győzni, ráadásul megfordítani egy mérkőzést? A tegnapi, Gyirmót elleni összecsapás 91. percéig nem hittem volna. Úgy tűnik azonban, megváltozott valami a csapat életében, de ezt a három pontot még így is nehéz lenne rózsaszín ködön keresztül szemlélni.
Ahogy hallgattam a mérkőzés előtt a szurkolótársaim várakozásait, megdöbbenten tapasztaltam, hogy mindenki sima, többgólos győzelmet jósol. Én a magam részéről sokkal pesszimistább voltam, és nem csak azért, mert ezt a Gyirmótot még egy góllal is nehéz megverni, és az őszi időszakhoz képest sokat erősödtek, hanem azért is, mivel az idei szezonban nem annyira jellemző ránk, hogy egymás után kétszer jól tudnánk játszani. Márpedig a Vasas meccs teljesen vállalható volt, ezért egy borzalmas, szenvedős és kínos találkozóra számítottam. Bár ez a tipp végül bejött, azért számomra is sok meglepetést tartogatott az együttesünk játéka.
No, nem a kezdőcsapat összeállítását látva néztem nagyot, az kiszámítható módon a „győztes csapaton ne változtass” elvet követte. Az érdekesebb kérdés inkább az lehetett az összecsapást megelőzően, hogy labdatartásra vagy kontrákra játszunk majd, ahogy azt már az előző heti összefoglaló záró gondolatai között is felvetettem. A végső megoldásra azonban szerintem senki nem számított: átadtuk ugyan a lehetőséget a kezdeményezésre az ellenfélnek, de a megszerzett labdákkal nem kezdtünk semmit. Ez eléggé hamar megbosszulta magát: egy szöglet utáni Simon András fejessel a 8. percben előnyhöz jutottak a vendégek, és nem is teljesen érdemtelenül. Már ennél a szituációnál is sok szurkoló jogtalannak érezte a szögletet, és később is számos vitatható játékvezetői döntés született, ezekre azonban nem a mérkőzés összefoglalása során, hanem majd a bíró értékelésénél térek ki részletesebben. A bekapott gól még demotiváltabbá és idegesebbé tett minket, hihetetlenül sok amatőr technikai hiba és rossz megoldás jellemezte a játékunkat, a védelmünkről pedig az érződött, hogy egy erősebb ellenfél csak akkor nem rúgna gólt nekünk, amikor nem akarna. Hátvédsorunk tagjai egymást múlták alul: Osváth a gólnál elkövetett hibája mellett nem tudott egy normális passzt sem adni, Mésziről méterekre pattogtak el a labdák, Brkovic idegesen és sok hibával játszott, veszélyes és felesleges becsúszásokat is megkockáztatva, Ferencziről meg jobb nem is beszélni. Persze előrébb sem volt jobb a helyzet, és a ponrúgásaink is teljesen veszélytelennek bizonyultak. A félidő második felére legalább arra rájöttünk, hogy lövés nélkül nehéz gólt szerezni, azonban ezen megoldásokban sem volt sok köszönet. A legnagyobb helyzetet Feltscher hagyta ki, aki egy fejelgetéssel előrejuttatott labdát küldhetett tisztán kapura, azonban lövése elkerülte a hosszú alsót.
Félidőben úgy éreztük Lucasszal, hogy az elmaradt egyenlítés miatt már legfeljebb csak a döntetlen lehet benne a meccsben, és ezt a félelmünket a korábbi idénybeli teljesítményünk mellett a csapattól látott produkció is alátámasztotta. Pontes nem annyira meglepő módon változtatott is a félidőben: a nagyon gyengén játszó Osváth helyett Könyves érkezett, így Jovanovic lépett hátra jobbhátvédnek. Cserejátékosunk egyből felkavarta az állóvizet, pár perc elteltével a gólvonalról sikerült csak kifejelni lövését. Az 55. percre azonban ismét leült a mérkőzés, és kilátástalannak tűnt a játékunk. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a 61. percben, a „sokezredik” szögletünknél senki nem számított a gólra. Mégis, megtörtént a csoda: Holman beadására Brkovic gyönyörűen érkezett, és a rövid sarokba bólintotta a labdát. Középhátvédünk 5 perc múlva ismét főszereplő lett, csak ezúttal negatív értelemben: az egyedül kilépő Novák Csanádot buktatta, amiért rövid időn beül megkapta a második sárgáját is, így mehetett zuhanyozni. (Érdekesség egyébként, hogy fél minutummal korábban még nálunk maradt ki a meccs legnagyobb lehetősége, Holman közeli fejesét tolta bravúrral kapufára Nagy Sándor.) Ekkor vált még kilátástalanabbá a helyzetünk, hiszen jó helyről járhatott a szabadrúgás, ráadásul emberhátrányba is kerültünk. Előbbi veszély azonban hamar elhárult, mivel a vendégek az égbe lőtték hatalmas lehetőségüket, utóbbi tény pedig inkább az addig is katasztrofális védekezésünkre nyomta rá a bélyegét, a támadójátékunk szinte még jobb is lett. Brkovic helyére egyébként Filip lépett hátra, akiről hamar kiderült, hogy nem vérbeli védőjátékos, képtelen volt stabilizálni a hátsó alakzatot. Nem sokkal később hátrányba is kerülhettünk volna, Jovanovic azonban elképesztően nagyot mentett sarokkal a gólvonalról, majd rá fél perccel Danilovic védett szépen. Ezt követően egyre csapkodóbbá vált a játék, mindkét oldalon sorra maradtak ki a kisebb-nagyobb helyzetek, főleg a vendégek jutottak el könnyedén a kapunk elé, azonban rendre rossz megoldást választottak. Nálunk a legnagyobb gondot az utolsó negyedórára fordulva Holman jelentette, akinek köszönhetően nem csak egy, hanem egyenesen két emberrel kevesebben voltunk a pályán: támadó középpályásunk egész egyszerűen nem volt hajlandó játszani, és az esetek többségében csak hátráltatta a támadásépítésünket, beállva a labda útjába. Nem véletlen, hogy egy idő után már az egész stadion fütyülte őt, nem emlékszem rá nagyon, hogy egy Loki játékosnak sikerült volna ezt elérnie. Erős és teljesen jogos kritika volt, ezt követően nem szívesen látnám a következő meccsen újra a kezdőben Holmant.
Sokáig azon gondolkoztunk Lucassal, hogy ki érdemelné a citromdíjat Ferenczi, Tőzsér és Holman közül. Hajlottunk a megosztott citromdíjra, egyfajta citromfára, de aztán Holman le-, Ferenczi pedig felértékelte némileg a teljesítményét. (Tőzsér még erre sem vette a fáradtságot.)
Aztán ahogy az egyenlítő gól is váratlanul történt, úgy a 91. percben is a semmiből jött az újabb fordulat: Ferenczi tette vissza a jobb lábára a labdát, majd középre ívelt, és a fent ragadt Mészáros gyönyörű felhőfejese behullott a bal felső sarokba. El kell ismerni, fantasztikus megoldás volt veterán védőnktől. Innen már érezni lehetett, hogy valószínűleg megnyerjük a meccset, a hátralevő percek nagyon feszülten ugyan, de csak leperegtek. Győzelmünk fontosságát valószínűleg nem kell magyarázni: a Diósgyőrt 5 ponttal leszakítottuk, az MTK is mögöttünk maradt, a Mezőkövesd és az Újpest pedig belátható távolságon belülre került, előbbi 1, utóbbi csapat pedig 2 pontra van tőlünk.
A játékosok értékelése:
Branislav Danilovic – 5
A gólban érzésem szerint ő is benne volt kicsit, ott hibázott, viszont a második félidőben részben neki köszönhetjük, hogy meccsben maradtunk. A csapat egyik legjobbja tudott lenni annak ellenére, hogy egyáltalán nem ez volt élete meccse, és ez eléggé szomorú.
Osváth Attila – 3
Megkopaszodott védőnknek bár emlékszem egy-két szép mentésére, de ezekkel együtt is messze az eddigi leggyengébb produkciója volt a Lokiban. (Lehet, hogy igaza volt annak a szurkolónak, aki megjegyezte: biztosan a hajában volt az ereje.) Helyezkedési és technikai hibák sorozatát mutatta be, el sem akartam hinni, amikor már ötödjére rúgta ki egymás után bedobásra a labdát indítás helyett. Indokoltnak éreztem a félidei lecserélését.
Dusan Brkovic – 3
A mérkőzés egyik főszereplője volt. Önmagához képest nagyon gyengén és frusztráltan játszott, a gólja viszont fontos pillanatban jött, és ügyesen csinálta, ahogy bemozgott és megtalálta a rést a rövid saroknál. Aztán viszont a piros lappal annak ellenére megint negatív főszereplővé vált, hogy sok más választási lehetősége nem volt.
Mészáros Norbert – 5 
Összességében azért kapja meg végül a mérkőzés legjobbja díjat, amiért múlt héten Könyves: az ő egyéni villanása nélkül nem tudtunk volna győzni. A gólja nélkül viszont csak 3-ast, legfeljebb 4-est adnék neki, aki azonban ilyen gyönyörűen fejel az ellenfél kapujába az utolsó percben egy olyan meccsen, ahol ennyire nincs benne mindez a levegőben, az nálam megérdemel plusz osztályzatokat is. Amit viszont védekezés címszó alatt a társaival együtt a tegnapi mérkőzésen bemutatott, azt rossz volt nézni, bár egyáltalán nem őt éreztem a leggyengébb láncszemnek…
Ferenczi János – 3
… Hanem Ferenczit, akinek az egész találkozón átjáróház volt az oldala. Látszott, hogy a Gyirmót – ellentétben a legutóbbi, Vasas elleni meccsel – tudatosan rájátszott balhátvédünk hibáira, és sorra vezették zavartalanul azon a szélen a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat. A sportközvetítések „remek” szakemberei elaléltak volna a gyönyörtől, akkora üres területeket karikázgathattak volna be a bal oldalunkon, és ezen a középpályásaink (pl. Könyves, Handzic) is csak időnként tudtak segíteni. Egy kicsit azért mégis megvédeném játékosunkat, a hosszabbítás perceiben sokat hozzá tudott tenni a játékunkhoz, és nem feltétlenül csak a gólpasszára gondolok. Ráadásul korábban, Könyves hatalmas helyzetében is fontos szerepet játszott, így annak ellenére megadok neki egy nagyon-nagyon gyenge 3-ast, hogy a védőteljesítményét nézve inkább az 1-esre szolgált volna rá. Jó lenne végre találni valakit helyette a balhátvéd pozíciójában, mert ez nagyon nem az ő terepe, egy sorral fentebb viszont lenne fantázia a játékában. (Ami a mérkőzés végi, szurkolóknak címzett beszólását illeti, ezt a jelentet nem láttam, én is csak a hozzászólások között olvastam róla, így abban nem is tudok állást foglalni.)
Ioan Filip – 5
Középhátvédként jelentősen visszaesett ugyan a teljesítménye, azonban azt megelőzően, főleg az első félidőben neki tetszett a legjobban a játéka. Ezúttal sokkal több labdát szerzett és fontosabb helyzetekben mentett, mint azt korábban megszokhattuk, ráadásul a támadásokkal is rendszeresen fellépett. Láttam rajta az akarást, és ez minden hibájával együtt tetszett. Az elmúlt egy-két meccsen valamennyire kezd feljavulni a teljesítménye, remélem, hogy megmarad ez a tendencia a jövőben is.
Aleksandar Jovanovic – 4
Rengeteg hibát vétett, védekezésben és támadásban egyaránt, viszont ismét végighajtotta a meccset, és volt egy hatalmas mentése a gólvonalról a második játékrészben. Ezek némileg javítják a teljesítményét, azonban jobbhátvédként őt is nagyon gyengének éreztem.
Tőzsér Dániel – 2
Ajjaj… Eddig is sokszor beszéltünk arról, hogy csapatkapitányunk hajlamos az alibizésre, és arra, hogy eltűnjön a mezőnyben, ezen a meccsen azonban a már említett jelenségen kívül más dolgok sem tetszettek vele kapcsolatban: egyrészt rengeteg, komolynak mondható technikai hibát vétett, ami eddig nem jellemezte a játékát, másrészt megint nem volt hajlandó kapura lőni, inkább addig tologatott és cselezgetett, ameddig már lehetősége sem maradt rá, ha pedig néha mégis kapura tüzelt, akkor garantáltan megtalálta azt a kicsi területet, ahol pont a kapus állt. Ja, és amikor nem hibázott, akkor meg alibizett, ahogy azt már az elején is említettem. Ez a produkció is bőven elég lett volna a citromdíjra jobb helyeken, de ezen a meccsen túl erős volt a konkurencia…
Frank Feltscher – 3
Valami elromlott nála. Folyamatosan dühöng, reklamál, veszekszik, kulcshelyzetekben pontatlan, rossz döntéseket hoz, és nem küzd eléggé alázatosan. Ismét kihagyott egy nagy lehetőséget az első félidőben, de nem is ezzel van a bajom, hanem a már leírt jelenséggel.
Holman Dávid – 1 
A blog történetében még senki nem kapott 1-es osztályzatot, és elismerem, furcsa, hogy pont egy győztes mérkőzésen kerül sor erre legelőször, ráadásul egy olyan játékos esetében, aki kis híján még gólt is szerzett, és csak a kapus bravúros védése miatt nem történt meg mindez. (Akkor pedig egyértelmű, hogy nem adtam, adhattam volna ezt az értékelést neki.) Ráadásul ő adta a gólpasszt Brkovic találata előtt, és ezen kívül is voltak jó megoldásai, így még érthetetlenebbnek tűnhet a dolog. Mégis, úgy érzem, hogy nem tudnék jó szívvel ennél jobb jegyet adni Holman Dávidnak, mert amit ezen a találkozón, főleg az utolsó 15-20 percben művelt, arra nincsenek szavak, mert a bicskanyitogató, arcátlan és felháborító kifejezések nem adják vissza eléggé részletgazdag módon azt, amit szurkolóként vele kapcsolatban megéltem. Sokszor mondtuk már, hogy elfárad a meccs végére, nem bír 90 percet erőnléttel, de itt nem ez történt. Egyszerűen nem volt kedve focizni, és ennek a lehető leglátványosabb módon adta tanúbizonyságát. Megállt elöl, és nem csinált semmit. Ha jött a labda, vagy átlépte, vagy nem mozdult egy miliméternyit sem érte, esetleg csak hagyta, hogy leszereljék. Még csak azt sem mondanám, hogy alibizett, mert ott legalább úgy tesznek a játékosok, mintha csinálnának valamit, ő viszont még erre sem vette a fáradtságot. A legjobban mégis azzal dühítette fel a stadiont, amikor veszélyes kontratámadást vezethettünk, ő pedig megállt a kaputól 20-25 méterre, és flegmán ráemelte, hátha véletlen behullik. Szinte láttam, ahogy gondoltban megrántja a vállát, hogy „ki nem sz*rja le, mi lesz a vége, csak kerüljön már el tőlem a labda minél messzebb”. Nem tudom, mi lehetett ennek a hozzáállásnak az oka, de Loki focistától szerencsére – ezen a szinten – ilyet eddig még nem láttam, és többet nem is szeretnék ehhez hasonlót átélni. Az elégtelen osztályzat tehát nem elsősorban az egész meccsen nyújtott teljesítményét tükrözi, hanem ezt a botrányos viselkedést.
Hyun-jun Suk – 4
Nem játszott jól, főleg a beadásai sikerültek borzalmasra, de a hozzáállását ezúttal sem érhette panasz. Rásprintel folyamatosan a labdákra, zavarja az ellenfél kapusát és védőit, ezen kívül használja a feíveléseknél a testi fölényét. Az viszont látványos volt ezen a meccsen, hogy csak örlődött egyedül, és nem maradt nagyon ereje arra, hogy a gólszerzésre fókuszáljon.
∼•∼
Könyves Norbert – 4
Jól szállt be a meccsbe, megélénkült a támadójátékunk a szünetet követően neki is hála, ráaádásul csak a gyirmóti védő hatalmas mentésének volt köszönhető, hogy nem egalizált alig pár perccel a pályára lépését követően. Később azonban visszaesett a játéka, de ezzel együtt is Holman helyett szívesebben látnám őt a csapatban.
Haris Handzic – 4
Sokat küzdött, nem is játszott rosszul, de a klasszikus csatárerényeket most sem mutatta meg. A testi fölénye bámulatos, őt aztán tényleg nehéz elnyomni, és meglepően jól ad be, ami már az edzőmeccseken is látszott, Holman fejese előtt szélsőket megszégyenítő technikával varázsolta a fejére a labdát. Ez viszont azért furcsa, mert neki a posztjából kiindulva inkább érkeznie kellene középen, ebben pedig olyan sokat eddig nem tudott mutatni.
Danilo Sekulic – 0
Tizenegyest harcolhatott volna ki, de néma maradt a bíró sípja, talán inkább jogosan. Most sem éreztem annyira rossznak, mint korábban, ugyanakkor a középpályás védekezésünk nem stabilizálódott érdemben a beállításával.
∼•∼
Leonel Pontes
Taktikailag nem sikerült annyira jól felkészítenie és motiválnia a csapatot erre a mérkőzésre, mint a múlt heti Vasas ellenire. Ezen kívül az is furcsa lépés volt a részéről, hogy Sukot hozta le Holman helyett a pályáról. A győzelmet viszont nem kell megmagyarázni, az önmagában igazolja a döntéseket, és egyébként is olyan embernek tűnik portugál vezetőedzőnk, aki magában levonja a szükséges következtetéseket. A mérkőzés végi nyilatkozata pedig ismét rendkívül szimpatikus volt: elismerte, hogy vereséget érdemeltünk volna, mégis nyertünk, korábban voltak meccsek, amelyek fordítva történtek, de pont ez a szép a futballban. (Nagyjából én is ezt gondoltam a találkozóról, így jó volt hallani egy ilyen értékelést, mert nem éreztem azt, hogy másik sporteseményt néztünk.) Azt hiszem, nálam ez a hozzáállás rengeteget jelent, ebbe a hazug közegbe nagyon hiányzott már egy őszinte hang.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A csapatunk játéka botrányosan gyenge volt, amit csak a győzelem ténye tud némileg kompenzálni. A mérkőzést biztosan nem mutatnám meg senkinek, akit meg akarok győzni arról, hogy milyen szép sport a labdarúgás, de az utolsó pillanatos gól és a fordulatok miatt egy elégséges szintet azért az is elért. És akkor jöjjön kicsit részletesebben a játékvezető értékelése. Az 1-es ezúttal nem csak a szokásos „ellenünk fújt a bíró” effektus miatt jár, bár ez is jócskán érzékelhető volt; Bognárnak ugyanis sikerült mindkét fél számára rosszul vezetni a mérkőzést. Ennek ellenére egy-két helyzetben mégis meg kell őt védenem. Egyből ilyen a gyirmóti gól előtti szöglet. Ránézésre teljesen egyértelműen kirúgásnak kellett volna következnie, azonban pont előttem történt az eset, ezért őszintén el kell mondanom, hogy egy kicsit tényleg hozzáért a labdához az egyik védőnk. Csak hajszálnyit, de látható volt, szóval ott jó döntés született. Ennek ellenére mégis a bíró számlájára is írom a kapott gólt, mert érdemes visszanézni, hogy Sukot egyértelműen visszahúzták és rángatták a beadást követően, és mivel a labda közelében volt, ezért pláne szabadrúgásnak kellett volna következnie a javunkra. További hibát követett el a bíró a lapok következetlen megítélése során is, többször is megúszták a vendégek az egyértelmű figyelmeztetést, míg nálunk Brkovic első sárgáját túlzottan szigorúnak éreztem. A kiállításnál jogos döntés volt a szabadrúgás, a szabálytalanság tényének és annak helye szempontjából egyaránt, viszont érdekes hiba, hogy nem azonnali pirosat kapott hátvédünk, hiszen utolsó emberként szabálytalankodott tiszta gólhelyzetben kitörő játékossal szemben, ami miatt egyből ki kellett volna állítani. A szabálymódosítás ugyanis csak büntető esetén enyhített ezen, ott nem kötelező piros lapot alkalmaznia a játékvezetőnek ilyen helyzetben. A gyirmótiak által reklamált, szöglet előtti szituációról nehéz egyértelműen állást foglalni, nem láttam tisztán, hogy jogos volt-e a sarokrúgásunk, de ha tényleg úgy kommunikált a játékvezető, ahogyan azt Urbányi kifogásolta a sajtótájékoztatón, akkor az furcsa. Ettől függetlenül nem érzem jogosnak a felvetését, hogy ők nem olyan csapat, mint mi, és őket nem támogatják meg bírói segítséggel, mert ha van együttes, amely igazán panaszkodhat erre, akkor sajnos azok mi vagyunk. (Elég csak a két csapat előző, gyirmóti meccsére gondolni.)
Összegzés:
1. Még mindig egy kis Holmanozás
Lehet, hogy már unalmas, hiszen az események leírása és a játékosok értékelése során is részletesen kitértem erre a témára, de azért még leírnék pár gondolatot Holman Dávidról. Ez a meccs a tökéletes lenyomatát adta szerintem annak, miért nem lett sikeres játékos Lengyelországban középpályásunk, és mi miatt gondolom azt, hogy nem fog tudni igazán nagy karriert befutni soha, annak ellenére, hogy egy technikás és jó képességű játékosról beszélünk. Azért, mert ilyen mentalitással és hozzáállással nem lehet sokra vinni. Egy játékos, aki látványosan nem hajlandó semmit sem csinálni, olyan, mintha „durcázna” a pályán, csak akadályozza a csapatát, hamar megutáltatja magát azokkal a szurkolókkal is, akik addig szerették.
Jobb oldali kép: A játékgyárak bemutatták a csocsóbábuk új reklámarcát
Az őszi szezonban is sok, fontos helyzetben döntött rosszul Holman, de elnéztük neki, egyrészt gyönyörű góljai miatt, másrészt azért, mert összességében látszott rajta az akarás, még ha érezhetően el is fáradt mindig az utolsó fél órára. Itt viszont nem erről volt szó, és legyen bármi is a hátterében a viselkedésének, ez vérlázító, mert a saját csapattársait, edzőjét és szurkolóit árulja el ezzel a viselkedéssel. Az ennek kapcsán alkotott véleményemet, és nem feltétlen az egész meccsen nyújtott teljesítményét fejeztem ki az 1-es osztályzattal (kicsit szubjektíven), és pont ezért kapott végül Ferenczi egy gyenge 3-ast, mert a lefújás előtt, szinte tényleg az utolsó erejével is ment előre, és adott be fantasztikusan egymás után kétszer, a másodikból pedig megszereztük a győzelmet. Lehet, hogy az egész meccset nézve Holman jobban játszott, mint Ferenczi, akin elment az egész védekezésünk, de nagy volt az akaratbeli különbség utóbbi javára, és néha ez többet számít, ráadásul jelen esetben egy gól is lett az eredménye.
Légifelvételen is megörökítették Holman helyezkedését
2. Negatív felhangok, avagy érthetetlen győzelem
Nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett sem, hogy teljesen érthetetlen, hogyan nyerhettük meg ezt a meccset. Bár mondhatnánk, hogy ilyen a foci, de sokszor azt éreztem, hogy mindkét csapat a vereségre hajt, annyira nevetséges dolgok történtek a pályán. Az első 30 percben nem hogy jól játszani, de még játszani sem volt kedvünk, teljesen indiszponáltan és lesz*rom módon álltunk az egészhez. Aztán fel-feljavultunk periódusokra, de azok az időszakai a meccsnek sem lesznek maradandó emlékek. A Gyirmót helyzetkihasználása is „érdekes” volt a második játékrészben, ennyi rosszul meglőtt labdát ritkán látni, ráadásul jó helyzetekből. Valamiért nagyon tetszett nekik a labdafogó háló az üres vendégszektor előtt.
Mindig is utáltam a spekulációkat, amelyek túlmennek a szokásos elemzéseken, mert szerintem nehéz belelátni a dolgok hátterébe, de azért érdekességként álljon itt egy kép, amelyet a blog facebook oldalán már közzétettünk pár órával ezelőtt:
Én ennél többet nem is szeretnék hozzátenni a dologhoz, legfeljebb annyit, hogy legyen bármi is az oka ennek a nagyon furcsa – és legfeljebb csak emiatt emlékezetes – meccsnek, az biztos, hogy soha nem láttam még olyan Loki mérkőzést, ahol ennyire érdemtelenül és váratlanul, a semmiből nyertünk. Ezt tükrözik az osztályzatok is, nem véletlen, hogy a gyenge teljesítménnyel párosuló vereség esetén szoktunk ilyen jegyeket osztogatni. Lehet emlegetni persze a fanyalgást, hogy nekünk semmi nem elég jó, de akik látták a meccset, és nem csak az összefoglalóból indulnak ki, szerintem megértik a kritikus hangvételt. Azt azonban elismerem, hogy ennél az értékelésnél kijöhetnek a szubjektív, szurkolói érzelmek is, mert kivételesen a LokiBlog egyöntetűen máshogy látta a játékosok teljesítményét, mint az Instat elemzés, ahogyan majd arról Juvefan írni fog.
3. Egy kicsit azért örülhetünk is
Ennek ellenére ne legyünk elégedetlenek. Jelenleg egy igazán fontos cél lebeghet a szemünk előtt, a bentmaradás, illetve annak minél korábbi bebiztosítása, ebbe az irányba pedig nagyon fontos lépést tett a csapat. Persze a következő két mérkőzés (Mezőkövesd és MTK) még nagyobb mérföldkő lesz a klub életében, ezeken a találkozókon legalább 4 pontot kellene ahhoz gyűjtenünk, hogy tényleg megnyugtatóbb helyzetbe kerüljünk. Az egymás után aratott két győzelem segíthet kicsit rendbetenni a lelkeket, és önbizalmat kölcsönözhet a csapatnak, bár néha úgy érzem, hogy a játékosaink mintha folyamatosan az önbizalomhiány és elbizakodottság/érdektelenség között ingadoznának, így nem irigylem Pontest. Ki tudja, milyen akadályok állnak az útjába, amikről nem is tudunk…
Érthetetlen, de nagyon fontos győzelmet arattunk tehát, és szurkoljunk annak, hogy a hátralevő fordulókban végre a mi javunkra tévedjenek a bírók, az ellenfél játékosai rúgjanak öngólt, és arassunk minél több érthetetlen győzelmet. Most csak a túlélés számít. Akár szépen, akár csúnyán. Bárhogy.
Hajrá Loki!
Enderson
(képek forrása: dvsc.hu)
