Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es évek végéig csak epizódszerepek jutottak számunkra. Azonban az elmúlt 10-15 év sok izgalmat, számos emlékezetes mérkőzést tartogatott. Ilyen volt például a Wolfsburg, a Bordeaux, a Hajduk Split, a Manchester United elleni derbi is, hogy csak párat említsünk, de nem túl régi emlék a BL és az EL csoportkör sem. Ezeket a mérkőzéseket, a győzelmeket és a kudarcokat is szeretnénk feleleveníteni tizenöt részes sorozatunkban. Sorozatunk újabb epizódja a 2008-as év történéseit hivatott feldolgozni.
Ez most még egyelőre szomorú lesz, bár a macedónok elleni fiaskónál nincs lejjebb, azt hiszem. Igen, már csak egyet kell aludni és jön a dicsőséges 2009, előtte még azonban nem leszünk bajnokok, ezért Kazahsztán és Svájc fogad minket, a cél pedig az utolsó UEFA-kupa – a következő sorozat már Európa-liga névvel indul – csoportköre lenne. Sopiler alert: nem jutunk be a csoportkörbe, az utólag gyanúsnak titulált párharcot kettős győzelemmel abszolválja a futballcsapathoz képes bizarr elnevezésű Young Boys. Ekkor már Herczeg András a klubmenedzser, akinek első éve még felemás, tekintve, hogy a negyedik bajnoki címet nem sikerül bezsebelni, bár a kupát így is megnyeri a Loki.
Hol rontottuk el? Sehol. Olyan a világon nincs, hogy egy csapat folyton csak nyer. Nem lettünk bajnokok, ki is cserélődött a csapat egy része, és hát hol voltak már akkor a 2005/2006-os idény nézőcsúcsai. Az emberek jóllaktak Loki-sikerrel, talán meg is feküdte a gyomrukat ez a három zsíros aranyérem. Bárcsak minden szűk esztendőnk ilyen lenne. Krónikánkat időfonalát márciusban vesszük fel, ekkor megver minket az MTK itthon Kulcsár Tamással, Pátkaival, Zsidaival, Kantával a soraiban. Aztán az utolsó előtti fordulóban becsúszik még egy iksz, egy pontot elvisz a Paks, és már nem lehet behozni a hátrányt. A csapat tehát második, 64 pontot szerez.
SZUD on tour, 2008, Kazahsztán
Idény végén elköszöntünk Égertől és nekivágtunk a külföldi megmérettetéseknek. Első ellenlábasunk, a Karagandi nemzetközi hírnevét fanatikusai szertartásának köszönheti. A civilizált nyugat toleranciája is véges, nem kis felháborodást keltettek a kazah ultrák a birkamészárlással. A Celtic azért szerencsésebbnek mondható szegény patásnál, ugyanis a 92. percben azért csak kiharcolták a csoportkört. A mi mérkőzésünkről közvetítés természetesen nem volt, a DTV összefoglalója megmaradt, ezzel kell beérnünk. A két gól minimális időkülönbséggel született, az utolsó harminc perc álmosan, minden kockáztatás nélkül telt el. 1-1.
Itthon aztán az idegenben szerzett Rudolf-gól tudatában sem kényelmesedtünk el, egészen az első Rudolf-gólig. Utána hagytuk a kazahokat, csináljanak, amit tudnak. Szerencsénkre semmit sem tudtak. Ne legyen kétségünk afelől, hogy egy jobb képességű csapat ezt könyörtelenül megbüntette volna. Mindegy, megvan a mádosik kör, felesleges ilyesmin lovagolni. Összefoglaló megtekinthető a végén még Himnuszt is énekel a tábor, elvégre ma márcuis 15-e van.
Nyugatról nem sok jó hírt hoztunk haza azóta sem, demoralizáló vereségeket szenvedtünk 2008-ban is, meg hát Bern sem volt soha a magyar foci sikereinek a fővárosa: 4-1 lett, nem is 3-2. Pedig nem kezdtük rosszul, vezettünk, volt több lehetőségünk, amíg egyszer feképnél nem hagyták a védelmet, Polekszics elfeküdt, üres kapu, gól. Teljesen más csapat érkezett vissza 15 perc után: a második játékrészben végképp elfogyott a kedv, nullszögből kapunk egy gólt, meg egy kabaréba illő jelenet után már a negyediket. Lefele görbül a száj, 500 [!] szomorú debreceni szurkoló nem értette, hogy mi történt. Egyszerűen bepréseltek minket, Polekszics tartotta az utolsó bástyát brvúrral. A reményt viszont nem lehet feladni.
A második mérkőzést már idehaza játszottuk, akkor még az Oláh Gábor utca nem szúrta az UEFA-ellenőrök szemét, 6000 ember volt kíváncsi, lesz-e csoda. Aztán 30 perc után kapunk egy ronda nagy gólt a ficakba, mégis mit lehet ilyenkor mondani? Igazság nincs, ilyen ez a játék. Oláh kihagy egy nagy ziccert, majd a következő lövése már talál. Ezután még kettőt berámolnak nekünk, hét meg már gombócból is sok. Jön még egy szépítés, 60-as számmal Dudu lövi, Oláhtól kapja a labdát. Vége, nincs tovább, a Split marad az utolsó szép élmény. Hogy jobban fájjon, azért még egy botrány is kirobban a második találkozó körül, bár semmi kézzelfoghatót nem sikerül bebizonyítani, nem is akarom elhinni, hogy bármi ilyesmi történt, mondjon Szöllősi akármit.
Ez volt tehát a jussunk 2008-ra. Egy gyenge győzelem és egy kiábrándító vereség. Viszont ebben az évben érik össze a csapat magja – Cicó, Rudolf, Varga, Szakály -, akik bajnokságot nyernek, majd olyan világklasszisokkal pacsiznak le, mint Gerrard, Torres vagy Carragher. Az év vége pedig Sándor Tamás pályafutásának végével egybeesik, utolsó mérkőzését a Honvéd ellen játsza a legenda október 24-én, 4-1-re nyer a csapat, de elveszít egy zsenit, aki igazi karmestere volt a Debrecennek. Folytatás következik.
Felhasznált irodalom:
Vitos György: Euroloki (2010)
