LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Bravúr kellene

017 (2)Talán a bajnokság legnehezebb meccse áll előttünk, ugyanis az OTP Bank Liga tizenhetedik fordulójában a toronymagasan listavezető FTC-hez látogatunk. A zöld-fehérek múlt héten kisebb hullámvölgybe kerültek, így talán a legjobbkor hozott minket össze a sorsolás, azonban ez még visszafelé is elsülhet…

 

A Loki veretlensége már nyolc forduló óta tart, azonban ebből négy találkozón döntetlen született, így annyira jó formában azért nem vagyunk. A legnagyobb problémánk ( ki ne tudná) továbbra ia a góllövés, tizenöt meccs alatt mindössze négyszer tudtunk legalább két gólt szerezni, ami meglehetősen sovány teljesítmény egy Loki szintű csapattól.

Ezzel szemben ott a Fradi, akik a múlt heti vereség ellenére is tizenkét ponttal vezetik a tabellát, és kb már most megnyerték a bajnokságot. Kár lenne tagadni, hogy manapság ők játsszák a legjobb focit idehaza, a támadó sorban pedig olyan játékosok állnak rendelkezésükre, mint Böde, Lamah vagy Gera, így pedig a helyzetek kihasználása sem jelenthet gondot.

loki-fradi results

Az utóbbi meccsek eredménye (forrás: nso)

Legutóbb augusztusban találkozott a két csapat, a Nagyerdei Stadionban vertek meg minket a zöldek három góllal, tehát lenne miért visszavágni. Egyébként, ahogy a fenti képen látható, viszonylag vegyes eredmények születtek a közelmúltban a két csapat párharcában, ebből tehát nehéz megjósolni a meccs kimenetelét.

Kicsit térjünk rá a kezdőcsapatokra, mert nálunk ezúttal mindenképp lesz változás. Nem meglepő módon, egyre többen vannak a csapat sérültjei között. Ezen a héten Kulcsár és Máté is csatlakozott azok közé, akik idén ősszel már biztosan nem lépnek pályára, de nem bevethető Varga sem, valamint a hosszabb ideje harcképtelen Balogh János és Novakovics sem. Ha minden igaz, Zsidai azért felépült, és múlt héten végre Lázár is ismét játszhatott, úgyhogy talán megoldható egy erős csapat pályára küldése. A kapuban Radosevic biztos pont, előtte pedig a Lázár, Mészáros, Brkovics, Korhut négyes kezdhet. Nagy Zoli engem múlt héten csak arról győzött meg, hogy nincs helye a kezdőben, így őt mindenképpen cserélném, kérdés, hogy Lázár bírja-e a kilencven percet, de ha Nagy kezd, az egy Fradi ellen kb azonnali vereséggel ér fel. Középen ismét kezdhet a Szakály, Tisza, Jovanovics hármas, ahol a bosnyák játékosunk töltheti be a védekező szerepkört. Jobb szélen a megsérült Kulcsár helyett kezdhet Bódi, míg Balogh Norbi és Sidibe helye gyakorlatilag betonbiztos, a cserepadról pedig Coulibaly léphet be segíteni a csapatnak.

fradi loki kezdők

A Fradinál nagyobb ok nincs a változtatásra, az alapcsapat nagyon erős, így egyáltalán nem kell idomulniuk az ellenfél játékosaihoz sem.  játék nagy részében vélhetően dominálnak majd, így leginkább a védőinkre hárul majd nagy feladat, pl Böde Dániel megállításában.

A győzelem (de már a pontszerzés is) ezúttal nagy bravúr lenne, de bízzunk a legjobbakban. A találkozó szombaton 18:00-kor kezdődik, az M4 közvetíti.

Hajrá Loki!

(kép: dvsc.hu)