LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Semmitmondó korrektség

dvsc-paks

Legyőztük a Paksot? Igen. Jól játszottunk? Nem. Rosszul játszottunk? Nem. Emlékezetes meccs volt? Nem. Bosszantó meccs volt? Nem. A három pont a lényeg? Igen is, meg nem is. Lehet mondani bármit is erről a meccsről? Nem igazán. Talán csak annyit, hogy korrekt volt a játék és korrekt az eredmény. Csak sajnos ez a korrektség unalmas és semmitmondó, még ha valamelyest biztató is.

A Paks ellen nehéz igazán jó meccset játszani. Nem lehetetlen (pl. a veretlen bajnoki szezonban 4-2-re győztük le őket hazai pályán), de nem is gyakran sikerül. Az atomvárosi csapat ugyanis inkább a Mourinho féle „park the bus” játékelv lebutított verzióját játssza, ami nem szokta elősegíteni a gólzáporos, közönségbarát meccseket. Ezzel a prekoncepcióval vágtunk neki a meccsnek.

A kezdőcsapatok nem okoztak különösebb meglepetést, mivel a Vasast simán vertük egy hete hazai pályán, ezért Kondás Elemér még a cseresoron sem változtatott, a kezdőnkön meg pláne nem. A Paksnak egyébként ez volt az első tavaszi bajnokija, mivel múlt héten elmaradt az MTK elleni idegenbeli meccs egészségügyi okokból.

lokipakslineup

A mérkőzés elején meglepő módon kicsit beszorított minket a Paks, főleg pontrúgásokból próbáltak veszélyt teremteni. Érdekes volt megfigyelni, hogy már a kirúgásaink elvégzésénél is letámadtak, megakadályozva ezzel azt, hogy Radosevic leguríthassa valamelyik védőnknek a labdát. Az is feltűnő volt, hogy főleg a védelmünk bal oldalán próbálkoztak.

Aztán szép lassan elcsitultak a kezdeti paksi „rohamok”, és átvettük a játék irányítását. Különösen aktív volt a Horváth-Szakály-Bódi-Holman négyes, úgy tűnik, hogy az ő összjátékaikban van fantázia. Végül mindez góllá érett: Iványi bíró amiatt érzett bűntudatában, hogy nem adott meg korábban egy jogos büntetőt nekünk egy Horváth ellen elkövetett szabálytalanság miatt, inkább befújt egy tizenhatoson belüli ütközést. A megítélt tizenegyest Sidibe higgadtan értékesítette, ezzel az első félidő derekán előnybe kerültünk.

Ezt követően unalomba fulladt a meccs, amit csak a Paks egy-két veszélyesebb helyzete zavart meg. Amikor már úgy tűnt, hogy a félidő hátralevő része csendben lecsorog, akkor jött a váratlan fordulat: Korhut hosszan előrevágott labdáját elnézte a komplett paksi védelem, Holman lecsapott rá, egyedül vihette a kapura a labdát, és valami egészen pimasz módon alábökött a labdának, ami így a kapus fölött áthullva a kapuban kötött ki. Hét közben a Gent-Wolsburg 2-3-as BL-meccsen Draxler szerzett hasonló gólt, lehet, hogy Holmannak is ezért jött meg a kedve ehhez a megoldáshoz. Gyönyörű gól volt!

Ezzel nem csak az első játékrész ért véget, hanem a meccs érdemi része is, mivel a második félidőben már egyik csapat sem törte magát. A Pakson sem lehetett érezni, hogy életüket és vérüket adják a pontszerzésért, mi is legfeljebb csak a második félidő elején próbáltuk növelni az előnyünket, aztán már hallgatólagosan megegyeztek a felek, hogy inkább hagyják az egészet a francba. A tisztesség kedvéért azért érdemes feleleveníteni a fordulás utáni eseményeket is: először Holman hozott kétszer is rossz döntést (nem sikerült jól lekezelnie a labdát, aztán akadályozta Horváthot), majd Bódi szabadrúgását fogta Molnár némi nehézség árán. Ezután a Paks is elvégzett egy veszélyes szabadrúgást (a labda a háló tetejét is érintette), majd Coulibaly önzőzött el egy helyzetet egy gyönyörű csel után. Ezzel nagyjából ki is fújt ez a félidő, Iványin kívül senki nem gondolta, hogy még hosszabbítani kellene a végén, ő azonban 3 perccel megtoldotta még a csapatok szenvedését.

Játékosok értékelése

Bozidar Radosevic – 0
Bozidar_Radosevic_kEgész meccsen nem volt kapura tartó lövése a Paksnak, így nem adhatok neki 6-ost, pedig megérdemelné, mert nagyon jól mozdult ki a kapuból az összes labdára, egy sem jött ki róla, ráadásul az indításai is mindig veszélyesek voltak. Továbbra is azt lehet mondani, hogy végre kapus van Debrecenben és nem portás.

Lázár Pál – 4 – A mérkőzés citromdíjasa 
lazar_pal_1Azon kívül, hogy támadásban szinte semmit nem tudott produkálni, védekezésben is akadtak hibái, ráadásul a második félidőben akár ki is állíthatta volna őt Iványi. Nem ez volt élete meccse.

Mészáros Norbert – 6
meszaros-norbert_2Nem tudom, hogy mi történt vele, lehet, hogy csak a kritikákra akar válaszolni a teljesítményével, de a tavaszi meccseinken mintha megtáltosodott volna. Hátul nagyon magabiztos, sőt, ezen a meccsen még az előre játéka is meglepően jó volt. Ha ilyen formában marad, akkor a tavaszi szezonra megfelelő megoldás lehet.

Dusan Brkovic – 6
brkovics_dusan_1Hozta a tőle szokásos megbízható, jó játékot. Szinte észre sem lehetett venni, hogy a pályán van, de ez egy hátvéd esetében inkább dicséret. Nem tudom, mi lenne velünk, ha ő kiesne a védelemből.

Korhut Mihály – 5
korhut_mihaly_3A meccs elején átjáró ház volt az oldala, folyamatosan bentebb védekezett a kelleténél, alig volt olyan szituáció, amikor szerelni tudott volna, ráadásul rengeteg labdát szórt el. Aztán fokozatosan feljavult a teljesítménye, a meccs végére a statisztikái is kiemelkedőek lettek, ráadásul adott egy gyönyörű gólpasszt. Támadásban többet tudott mutatni, mint Lázár, és a pontrúgásai is egészen jók voltak, most inkább a középen érkezők határozatlansága miatt nem tudtunk belőlük jobban veszélyeztetni. Ennek ellenére én nem éreztem annyira meggyőzőnek a teljesítményét, mint azt a számadatok mutatják.

Bódi Ádám – 7
bodi_adam_2Bár voltak hibái, de olyan alázattal és lelkesedéssel játszott, amit már régóta hiányoltam tőle.  Jó lenne, ha mindig így küzdene, látszik rajta, hogy motiválja a válogatottság lehetősége. Lehet, hogy ő is ebben látja az utolsó esélyét a kitörésre.

Aleksandar Jovanovic – 6
Jovanovic_kNagyot küzdött, mindkét pozícióban megállta a helyét, viszont előre játékban sokszor körülményes. Persze a pálya közepén jobban szem előtt volt, mint jobbhátvédként, de szerintem Lázárnál jobb teljesítményt nyújtott a védelemben is.

Szakály Péter – 6
szakaly_peter_2Megint eléggé felemás teljesítményt nyújtott, szép megoldások, labdaszerzések és passzok mellett borzasztó körülményes megoldások, hibák. Ennek ellenére kiharcolt egy büntetőt, még ha nem is feltétlenül volt jogos, és nem játszott olyan rosszul, mint pl. az ősszel azt többször is tette, ezért egy bíztató 6-ost megérdemel. Ha a kapu előtt nem lenne ennyire bizonytalan, és gólokat is szerezne, ismét a csapat erősségévé válhatna. Az mindenesetre látszik, hogy Holmannal jó az összhang közöttük.

Horváth Zsolt – 6
Horvath_Zsolt_kIsmét voltak nem olyan jó megoldásai, viszont eléggé sok kulcspasszt adott, amikkel végül a társak nem tudtak élni. Ezen kívül kiharcolt egy büntetőt is, csak ezt Iványi máshogy gondolta. Szívesen megnézném egyszer Sidibe helyett centerként, mivel úgy tűnik, az lenne a legideálisabb pozíció a számára.

Holman Dávid – 7  A mérkőzés legjobbja 
Holman_David_kLőtt egy gyönyörű gólt, ráadásul a labdáinak ezúttal is szemük volt. Nagyon jól lát a pályán, és szerencsére nálunk a helyzeteit is sokkal jobb arányban értékesíti, mint tette azt a Fradiban. Szerintem páran már fogják a fejüket az Üllői úton, hogy ennyiért elengedték őt.

Ibrahima Sidibe – 5
sidibe_ibrahima_2Csak a belőtt büntetője miatt kapja meg ezt az osztályzatot, egyébként nem volt meggyőző a játéka. Kár őt játszatni, főleg az életkorára tekintettel. Sokkal jobban járnánk, ha be tudnánk valaki olyat építeni előre, aki még évekig megoldást jelenthet. Sidibe nem ilyennek tűnik.

~o~

Adamo Coulibaly – 5
coulibalyFélek tőle, hogy már sosem látjuk a pályán azt a Coulibalyt, aki annak idején eligazolt a Lokiból. Nincs meg benne a lelkesedés, csak kényelmesen ellötyög. Ezen a meccsen volt egy-két szép megoldása, amikor felvillant a régi Coulibaly, de sajnos az a gólveszély már nem jellemzi a játékát, ami miatt többször is gólkirály tudott lenni.

Varga József – 4
Varga_Jozsef3_kEz megint nagyon gyenge teljesítmény volt tőle. Formán kívül játszik, ráadásul őt a válogatott sem motiválja, mert szemmel láthatólag nincs esélye bekerülni a keretbe. Kár érte, mert az ő karrierjében is több lett volna.

Tisza Tibor – 0
Tisza_Tibor_kBeállt. Nagyon nem tudok róla mit mondani, azon kívül, hogy némileg meglep a mellőzése, ősszel az egyik legveszélyesebb játékosunk volt, ami még akkor is jelenthetne valamit, ha a „vakok közt félszemű a király” elven alapult mindez.

~o~

Kondás Elemér
kondas_elemer_3A szokásos „győztes csapaton ne változtass” elvet vallotta, ami valahol érthető, és be is jött, de azért kipróbálhatna egy-két módosítást. (Például Tisza játszhatna Horváth helyén, a doki pedig Sidibe helyett, egy sorral előrébb.) Az viszont látszik, hogy bármit is mutatnak a statisztikák, erőnlétileg nem áll jól a csapat, megint nagyon visszaesett a teljesítményünk a második félidőre.


A mérkőzés összefoglalója

eredmenyjelzopaks

—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –      A bírói ítéletek   —

Nem volt ez annyira gyenge meccs, de különösebben jó sem; olyan kis semmilyen, felejthető összecsapást játszottunk. A Paks az elejét leszámítva leparkolta a buszt a kapu elé, mi pedig csak rövid periódusokig játszottunk jól. Hátul viszont főleg a középhátvédeknek köszönhetően stabilak voltunk, ezért ez a pár megvillanás is elegendő volt a viszonylag magabiztos sikerhez. Iványi játékvezető szokásos önmagát is alulmúlta, gyakorlatilag azt lehetett érezni, hogy mindig az előző tévedését próbálja kompenzálni. Az elején nem adott meg nekünk egy büntetőt, ezt kompenzálva aztán megadott egy sokkal kevésbé egyértelműt. Aztán a második félidőben kiállíthatta volna Lázárt második sárgával, mivel azonban nem tette, ezért később Szakály Dénest sem állította ki a Paksból, miután jóval sípszó után elrúgta a labdát. Mindkét oldalon láthattunk egy-egy veszélyes szabadrúgást, azonban ezek is teljesen röhejes okból jártak: a miénk azért, mert Bódi rálépett a labdára és elesett, a Paksé meg azért, mert a játékosuk hátulról nekirohant a labdát fedező Szakálynak. Arról már nem is beszélve, hogy mezőnyben is rengeteg, gyermeteg hibát vétett Iványi, ráadásul a paksiak keménykedését sem torolta meg soha. Bár talán Iványi egyik tévedése sem nevezhető meccs kimenetelét döntően befolyásolónak, de bármelyik lehetett volna az.

Nézzük végezetül, hogy mire következtethetünk ebből a meccsből:
1. Úgy tűnik, hogy végre sikerült egy olyan játékost igazolnunk pénzért, aki tényleg minőségi erősítést jelent a csapatnak. Holman tényleg mindent megtesz azért, hogy Bernd Storck felfigyeljen rá, és már most igazi vezére a csapatnak.
2. Reális esély mutatkozik a dobogós helyezések egyikére, illetve arra, hogy tavasszal sokkal jobban szerepeljünk, mint ősszel. (Ez mondjuk nem nehéz, tekintve, hogy mennyire pocsék produkciót mutattunk be a szezon első felében.) Egyébként is hagyományosan a tavasz az erősebb féléve a Lokinak, szóval nem kizárt mindez.
3. A válogatott, mint motiváló tényező, valamint a klubvezetést ért rengeteg kritika miatt vélhetően nem csak eredményes, hanem jobb játékot is láthatunk majd, ha más nem, legalább időnként, bizonyos meccseken.

Másik oldalról viszont ez a győzelem tényleg semmitmondó volt. Egyáltalán nem lettünk ugyanis okosabbak pl. azzal kapcsolatban, hogy:
1. Tényleg van-e valós szándék a közönség visszacsalogatására? Bár Kondás Elemér azt nyilatkozta a meccs után, hogy a szünetben kérte a csapatot, rúgjanak még gólokat, a második félidő mégsem a mindent elsöprő erejű támadásokról szólt. Az, hogy néhány játékosunk bizonyítani akar ilyen-olyan okból, vezethet ahhoz, hogy néha láthassanak élvezhető megoldásokat a nézők, de nem biztos, hogy mindez a mélyben is a hozzáállás megváltozásához vezet. (Azaz valójában ez sem a nézőkért van, és nem a nézőknek szól.)
2. Lesz-e még valaha jó hangulat a Nagyerdei Stadionban? Számomra teljesen elképzelhetetlen volt az, hogy valaha is a Paks szurkolói nagyobb hangerővel képviseltessék magukat, mint a hazai, debreceni közönség. Most pedig sikerült mindezt elérniük: 4, azaz négy dobbal! Ennyi elegendő jelenleg ahhoz, hogy elnyomja a hazai publikum zaját a Nagyerdei Stadionban. Nem akarok most részletesebben belemenni, mi minden vezetett idáig, de számomra eléggé kilátástalannak tűnik a helyzet.
3. Mi lesz a klubbal? Néhány győzelem egymás után könnyedén elterelheti a figyelmet az átfogóbb kérdésekről és problémákról, míg egy rosszabb széria rámutat azokra. Mindkettő csalóka a maga módján, mindkét szituáció „szélsőérték”, de a „merre tovább” kérdése akkor is megmarad, ha most tavasszal esetleg megtáltosodik a csapat és befut a dobogóra. A keretünk teljesen elöregedett, a szakmai stáb elveszítette a szurkolók egy jelentős részének a szimpátiáját, és nem úgy tűnik, hogy valaha is visszanyerheti azt, a klubvezetést egyre több jogos vagy jogtalan támadás éri különböző helyekről, a játékosokat pedig nem igazán tudja motiválni az üresen kongó stadion, az unalmas játék viszont nem vonz ki embereket. Ezek a semmitmondó, korrekt győzelmek, mint a Paks elleni is volt, semmi esetre sem jelentenek valós kitörési lehetőséget ebből az ördögi körből, és a mélyebb szinten meglévő problémákat sem képesek orvosolni.
Örüljünk tehát ennek a három pontnak, de kezeljük a helyén. Az igazi erőmérő úgyis a jövő heti, Újpest elleni bajnoki lesz.

Hajrá Loki!
Enderson

(A borítókép forrása: dvsc.hu)