LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A Loki ellen nem könnyű Barcának lenni

Nagyjából két év elteltével újra életre hívjuk egy elfeledett sorozatunkat, melyben fordulóról fordulóra összegyűjtjük a hétvége legérdekesebb, legviccesebb jeleneteit az NB1-ből. A mostani játéknap is tartogatott érdekességeket a számunkra, és szerencsére eléggé sok örömteli eseménynek lehettünk a részesei. Következzék tehát a Görbe tükör sorozat legújabb része, mely az OTP Bank Liga 2017/18-as kiírásának 10. fordulóját veszi górcső alá.

görbetükörúj

A hét játékosa (Sándor Tamás-díj):

Ha csak a saját házunk táján nézünk szét, szerencsére nagy volt a konkurencia a Felcsút elleni meccsen. Én végül az összefoglalóban Tőzsér Dánielt választottam a mérkőzés legjobbjának, de Könyves vagy Varga Kevin is bőven rászolgált volna erre a díjra. Amennyiben az összes csapatot nézzük, akkor Novothny Soma bizonyult győzelmet érő mesterhármasának köszönhetően a hét játékosának.

A hét csalódása (Pintér Attila-díj):

Stílusosan a díj névadója, Pintér Attila érdemelte ki ezen a héten ezt az elismerést, miután – számukra – csalódást keltően lefociztuk őket a legjobb formában lévő csapatok rangadóján. A vendégek trénerének különösen fájó lehetne (ha lenne némi önkritikája), hogy mennyire fölé tudott nőni Herczeg András taktikailag. De ne aggódjunk, Pinyő szokás szerint reálisan értékelte az eseményeket.

„Pontatlanok voltunk egy kicsit a beadásainknál, de azt gondolom, megvolt az a 3-4 lehetőségünk, amiből tudtunk volna gólt szerezni, hiszen 0-0-nál nekünk voltak lehetőségeink, ha mi tudjuk berúgni a lehetőségeinket, akkor azt gondolom, mi tudunk vezetni, és teljesen máshogy alakul a mérkőzés. Ezért szép ez a labdarúgás. Menni kell tovább, még egyszer mondom, a játékosok teszik a dolgukat, mind edzésen, mind a mérkőzésen. Nem vagyunk a Barcelona (szigorúan „c”-vel ejtve – a szerk.), hogy minden mérkőzést megnyerjünk, de azt gondolom, hogy jó úton vagyunk.”

Egy hete, a Mezőkövesd elleni 1-0 után még máshogy gondolta, akkor a következőket nyilatkozta:

„A Barcelona is türelmesen játszik, keresi a réseket, most kicsiben mi is ezt tettük.”

pinyőmém

A Loki ellen nem könnyű Barcának lenni

Bildnummer: 13624530 Datum: 18.05.2013 Copyright: imago/Cordon Press/Miguelez Sports Valencia CF Coach VALVERDE - Ernesto Valverde Tejedor (48) during round 36 of the BBVA league, soccer match between Getafe CF - Valencia CF at the Coliseum Alfonso Perez estadium, Madrid - Spain by May 6, 2013. CORDON PRESS // Gregorio Lopez. PUBLICATIONxINxGERxSUIxAUTxHUNxONLY ; Fussball Spanien Primera Division 2012 xas x0x 2013 quer BBVA Coach Coliseum Alfonso Perez estadium Entrenador Ernesto Valverde Tejedor Estadio Coliseum Alfonso Perez futbol Getafe CF glopez Gregorio Lopez jornada 36 leage BBVA liga BBVA primera division round 36 soocer Valencia CF VALVERDE Image number 13624530 date 18 05 2013 Copyright imago Cordon Press Miguelez Sports Valencia CF Coach Valverde Ernesto Valverde Tejedor 48 during Round 36 of The BBVA League Soccer Match between Getafe CF Valencia CF AT The Coliseum Alfonso Perez Estadium Madrid Spain by May 6 2013 Cordon Press Gregorio Lopez PUBLICATIONxINxGERxSUIxAUTxHUNxONLY Football Spain Primera Division 2012 xas x0x 2013 horizontal BBVA Coach Coliseum Alfonso Perez Estadium entrenador Ernesto Valverde Tejedor Estadio Coliseum Alfonso Perez Futbol Getafe CF Gregorio Lopez Jornada 36 Leage BBVA League BBVA Primera Division Round 36 Occasion Sooc Valencia CF Valverde

A Barcelona edzője helyén kezeli az elmúlt hetek sikereit

Mondott egyébként még más érdekességeket is a Loki meccs után, például az alábbiakat:

„A második félidőben felvállaltuk a nyíltabb játékot, de nem ezért lett 3-0, hiszen pontrúgásokból kaptuk a gólokat.”

A hét edzői húzása (Dárdai Pál-díj):

Lehet, hogy hazabeszélek, de Herczeg András formáció-váltása az első játékrész közepén nyerő döntésnek bizonyult. A többi meccs közül főleg Nebojsa Vignjevic „all-in” cseréi érdemelnek említést, melynek köszönhetően hátrányból fordítva sikerült 4-2-re győzniük Mezőkövesden.

A hét gólja (Adamo Coulibaly-díj):

Bár valóban szép volt Varga Roland Diósgyőr elleni találata, azonban elfogultság nélkül is úgy gondolom, hogy Tőzsér Dániel szabadrúgása a szezon gólja díjért is versenyben lehetne. Még mindig sajnálom, hogy nincs róla kapu mögötti felvétel, onnan látszott igazán, milyen hihetetlen ívet írt le a labda a levegőben.

tozserkifli

A hét legnagyobb potyája (Lubos Ilizi-díj):

Az Újpest kapusa, Pajovic nem először mutatta meg a szezonban, mennyire egyszerű dolog potyagólt kapni. Ezúttal az egyébként nagyon gyengén játszó Fótyik elé ütött egy nem túl nehéz beadást, a mezőkövesdiek hátvédje pedig az üres kapuba lőtt.

A hét legjobb kapusteljesítménye (Nenad Novakovic-díj):

Bár Hegedűs is meccsben tartotta sokáig ellenünk csapatát, a legjobb kapusteljesítmény mégsem az övé, hanem Dibusz Dénesé volt, aki elképesztő bravúrok sorával nullázta le a diósgyőrieket. Ha viszont a forduló védését kellene megválasztani, nálam egyértelműen Hegedűs hárítása volt az Könyves kapáslövését követően.


4:45-től szinte folyamatosan jönnek Dibusz védései


6:43-tól a videón Hegedűs bravúrja

A hét legviccesebb jelenete (Pavol Durica-díj):

Bár ez a jelenet inkább szomorú, mint vicces, mondhatni, kínunkban nevetünk rajta, de tökéletesen rámutat a hazai bíráskodás elképesztően gyenge színvonalára. Már az is röhejes önmagában, amit többször szóvá tettünk korábban, hogy Szabó Zsolt fővárosi származású bíróként folyamatosan vezethet meccseket pl. a Fradinak, de a mostani hibája különösen is kirívó volt. Történt ugyanis, hogy Priskin (kicsit finomított verzióban) megismételte a Pepe elleni könyökösét, ezúttal Karan ellen, azonban amíg a válogatottban pirosat, addig itt szabadrúgást kapott érte. Ja, igen, hogy ne legyen félreértés, a javára ítéltek szabadrúgást. (A következő díjazottunk, Bódog Tamás egyébként emiatt ült fel egy ideig a lelátóra tiltakozásként.)

 
Ja, egy kis bónusz: Szabó Zsolt volt az a játékvezető, akit annak idején a Videoton azzal vádolt meg, hogy fojtogatta Juhász Rolandot.

A hét nyilatkozata (Mészöly Kálmán-díj):

„Gratulálok a Ferencvárosnak!”

Mindössze ennyit nyilatkozott Bódog Tamás a Fradi elleni 2-0-ás vereséget követően. Újságírói kérdésre „bővebben” is kifejtette gondolatát:

„Rossz formában vagyunk, keveset futunk, kikaptunk kettő nullára.”

Arra, hogy miért ült fel a lelátóra, a következőket válaszolta:

„Szerinted miért?” „A csapatom mozgására voltam kíváncsi, mert teljesen más, ha onnan fentről nézed, ahogy mozog a védelem és a támadósor.”

Az első kapott gólról pedig az alábbiakat mondta:

„Lehet, hogy kapushiba volt, csak éppen mi jöttünk volna bedobással.”

Bódog Tamás hetek óta egyre frusztráltabban nyilatkozik és viselkedik. Vitathatatlan, hogy van rá oka, rengeteget tévednek a bírók az utóbbi időben a kárukra, ettől függetlenül véleményem szerint sokszor átlép egy a határvonalat a viselkedése. Lehet, hogy jó edző, de az emberi kvalitásai már kérdésesek. (Egyébként Kondás Elemér is mesélhetne róla, mennyire hatékony módszer a bírókat szidni. Minden ilyen megszólalása után csak még inkább utaztak ránk a játékvezetők…)

A hét statisztikája (Zombori Taktikus Sándor-díj):

Háromból három hazai meccsén gólt szerzett Varga Kevin, ráadásul mindegyiken az első félidőben, ugyanabba a kapuba. Elképesztő teljesítmény ez egy debütánstól.

A hét lúzere (Spitzmüller-díj):

Holman Dávid távozása előtt 5 meccsen 2 pontot szereztünk, míg a távozása óta 5-ből 5-öt nyertünk, és az utolsó előtti helyről a dobogó alsó fokára léptünk fel. A tiszteletére készült tehát az alábbi kép.

holmanmeme

A hét képe (Egervári Sándor-díj):

A Vasas ideiglenes otthonaként szolgáló Szusza Ferenc Stadionban valószínűleg a felcsúti szakemberek tarthattak oktatást, mivel áramszünet miatt félbeszakadt a meccs, melyet végül nem is tudtak folytatni, így októberben kerül sor a pótlására.

villany-e1506189901534

mucsimém

A Puskás Akadémia szakértője tart oktatást a Szusza Ferenc Stadionban 2017. szeptember 23-án, a Vasas-Haladás meccs alatt

A másodosztály legérdekesebb eseménye (Nyíregyháza-díj):

Megszakadt Kondás Elemér veretlenségi sorozata a Kisvárda kispadján, miután hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedtek a Szolnoktól, így visszacsúsztak az MTK mögé a 2. helyre. (Érdekesség, hogy a felcsúti fiókcsapat, a Csákvár is leszerepelt a hétvégén, miután hazai pályán szenvedtek megsemmisítő, 6-0-ás vereséget a Békéscsaba ellen.)

A forduló válogatottja

Dibusz Dénes teljesítményéről már esett szó, mint ahogyan a tegnapi összefoglalóban két középhátvédünk, Szatmári Csaba és Kinyik Ákos remekléséről is. Bár a paksi Kulcsár Dávid ezútttal nem a hátsó alakzatban kezdett, mégis, védő létére nagy dolog, hogy győztes gólt tudott szerezni a Balmazújváros ellen. Filip Holender hosszas kihagyás után pontot érő góllal tért vissza a Honvéd kezdőjébe a forduló rangadóján. A másik oldalon a Videoton gólját is egy középpályás szerezte, az amúgy is jól játszó Anel Hadzic személyében. Tőzsér Dániel és Varga Kevin helye szintén megkérdőjelezhetetlen, jó látni, hogy ennyi debreceni képviseltetheti magát a legjobb tizenegyben. A támadók közül Könyves Norbert és Novothny Soma teljesítményéről már írtam, hozzájuk csatlakozik Varga Roland, aki hetek óta ihletett formában játszik. Jó lenne, ha a válogatottban is valami hasonlót tudna mutatni.

fordval10

A hét edzője Herczeg András, míg a hét cseréje Tischler Patrik, aki szinte első labdaérintéséből fontos gólt szerzett.

(Köszönöm a segítséget Juvefannak a mémek elkészítésében.)