Nem véletlen adta Juvefan a „Kiegyenesedünk végre?” címet a mostani mérkőzés beharangozójának. A Dorog és Balmazújváros elleni katasztrofális hazai találkozók után az előző héten már láthattunk biztató jeleket, de azért átütő erejű, lehengerlő fociról nem beszélhettünk. Most pedig következett egy, Herczeg András által is hatpontosnak nevezett rangadó: a közvetlenül mögöttünk, a 4. helyen található Újpestet láttuk vendégül. Győzelem esetén 6 pontosra nőhetett volna az előnyünk, de ez után a találkozó után felesleges is ilyenekről beszélni. Sok más mindenről viszont muszáj.
Volt időszak, amikor nem tudtuk volna elképzelni, hogy hazai pályán az Újpest mumusává váljunk. Az új Nagyerdei Stadionban viszont ez történt: miközben lassan már minden jött-ment csapat legyőzött minket saját pályánkon, addig a lila-fehérek pont ellentétes utat jártak be. Az Oláh Gábor utcán ugyanis rendre szenvedtünk ellenük, miközben más együtteseket porig aláztunk, a stadionváltás óta viszont nem tudtak nyerni ellenünk idegenben.
A kezdőcsapatunk teljes mértékben egyezett a Juvefan által megjósoltakkal, és egyúttal megtörtént az, amit pár éve még el nem tudtunk volna képzelni: csak magyar játékos lépett pályára a Loki színeiben. Ezúttal Szatmári és Jovanovic hiányoztak eltiltás, míg Filip és Mengolo betegség vagy sérülés miatt. A meccs előtt látni lehetett tehát, hogy nagyon sovány a kispadunk, és nehéz lesz minőségileg frissítenie a csapatot Herczeg Andrásnak a találkozó közben.
A mérkőzés elején viszont nem lehetett panaszunk: szemmel láthatólag nem azzal a „leszarom” mentalitással jöttek ki a pályára a fiúk, mint a Balmaz elleni hazai bajnokin, és Takács Tamás révén viszonylag hamar meg is szerezhettük volna a vezetést, hórihorgas támadónk azonban se nem lőtt a kapuba, se nem passzolt pontosan a hosszún érkező Sósnak, hanem hosszas gondolkozás után gyengén az egyetlen újpesti védőt hozta játékba, aki a közelben járt. Hatalmas, vélhetően a mérkőzés kimenetelét befolyásoló hiba volt. Takács javára írom viszont azt, hogy nagyon küzdött, ezt követően is rendre kivette a részét a támadások felépítéséből, de mintha ezen a tegnapi napon el lett volna átkozva.
Ugyanez igaz volt a csapatunkra is: hiába jutottunk többször is veszélyes helyről szabadrúgáshoz, Bódi és Tőzsér is gyengén végezték el ezeket a lehetőségeket, hiába passzolgattunk néha kifejezetten szépen, ha a befejezéssel mindig probléma volt. Az első játékrészben azonban az Újpest sem mutatott jobb játékot, így viszonylag eseménytelenül, de egyértelmű Loki fölénnyel telt el a félidő. A végeredményt illetően itt már felsejlett bennem, hogy nyerni valószínűleg nem fogunk, ugyanis az idei szezonban csak olyan mérkőzéseinken tudtuk megszerezni a három pontot, ahol a szünetig sikerült betalálni az ellenfél hálójába.
A második játékrészben aztán mintha még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltunk volna, sorra alakítottuk ki a veszélyes helyzeteket, de hol Sós, hol Takács hibázta el a befejezést. Nem úgy az Újpest: Novothny Soma amint helyzetbe került, azonnal kegyetlenül ki is használta azt, és érdemtelenül bár, de a futball örök törvényeinek megfelelően vezetést szerzett a vendégeknek az 58. percben. A 67. minutumban aztán tovább folytatódott a kálváriánk: Ferenczi kapott egy rúgást a lábára, és bár az érthetetlen módon továbbengedett támadásból nem született gól, de balhátvédünket hordágyon kellett levinni, és félő, hogy komolyabb a baj. A hátrány és Ferenczi kényszerű kiválása sem tört meg azonban minket, és érezni lehetett, hogy benne lóg az egyenlítésünk a levegőben. Ennek ellenére kis híján a lila-fehérek növelték az előnyüket, amikor egy szöglet után Novothny fejelt a felső lécre. Az ellentámadásból pedig a mérkőzésen először, és egyben utoljára nekünk volt szerencsénk: az egész meccsen bizonytalan Pajovic érthetetlenül szaladt ki egy labdáért a tizenhatos sarkához, egymást zavarták a védővel, Könyves pedig köszönte szépen, és besétált a labdával az üres kapuba.
Ekkor a 76. percben jártunk, és reménykedhettünk benne, hogy akár a győzelem is összejöhet a csapatnak. Érkezett egyből Tabakovic Takács helyett, és nem is szállt be rosszul a mérkőzésbe. A társak viszont annál gyengében muzsikáltak: a középpályás sorunk tagjai egymást múlták alul, érezhetően egyre fáradtabban játszottak. Mindeközben az is nagyon látványos volt, mennyire átjáróház a középpályánk: bár ügyesen váltottunk védekezésből támadásba, de a labdavesztéseink után egy pillanat után felért a kapunk elé az Újpest. Valószínűleg ezért döntött úgy Herczeg András, hogy nem Nagy Kevint hozza be, és a széleken frissít, hanem Csősz Richárddal próbálja meg a középpályánkat stabilizálni. Sajnos ez azonban több szempontból sem bizonyult jó döntésnek. Egyrészt innentől kezdve mintha visszaestünk volna az előrefelé játékban, másrészt pedig a védelmünk sem lett stabilabb. Végül pedig éppen a három, csere szempontjából érintett játékosunk hibázott a második bekapott gólunknál: Barna lemaradt, nem zárta a bal oldalt, Varga, aki helyett bejöhetett volna Nagy Kevin, csak nézte az eseményeket, nem segített be a védekezésbe, Csősz pedig már nem tudta utolérni Pajovicot, aki gyönyörűen futott el a szélen, a vonal előtt sikerült centereznie, Kinyik feje mellett elszállt a beadás, a csereként beállt Tischler pedig a kapuba lőtt. Mivel mindez a 90. percben történt, így érezni lehetett, hogy itt vége a meccsnek, és az Újpest valóban rutinosan megtartotta a labdát. Kikaptunk tehát, annak ellenére, hogy a játék képe és a hozzáállásunk alapján nem érdemeltünk vereséget.
Játékosok értékelése:
Nagy Sándor – 0
Egyértelműen nem az ő hibája a vereség: a gólokról nem tehetett, egyébként pedig egész meccsen magabiztosan, jól védett, kapus poszton érezhetően erősebbek voltunk az Újpestnél, ami a többi csapatrészről már nem mondható el. Sajnálom, hogy megint úgy kapott két gólt, hogy mindent tőle telhetőt megtett ennek elkerülése érdekében.
Bényei Balázs – 4
Az előrefelé játékban teljesen láthatatlan volt, de a védekezés résznél sem éreztem annyira magabiztosnak. Az is tény viszont, hogy nem az ő oldaláról kaptuk a gólokat, főleg a második félidőben az Újpest egyértelműen inkább a védelmünk bal szélét próbálta megbontani.
Mészáros Norbert – 4
Egyáltalán nem mondom, hogy hibátlanul játszott, de ezen a mérkőzésen ezzel együtt is példaértékű volt számomra a hozzáállása. Benne jár már a korban, de mégis jobban odateszi magát, mint pár fiatalabb játékosunk. Ugyanakkor sajnos ők ketten hibáztak Kinyikkel az első újpesti gól előtt, ahogy Herczeg András is kiemelte, rosszul váltottak.
Kinyik Ákos – 4
Mindkét kapott gólunkat közelről nézte, de elsősorban ezzel együtt sem az ő számlájára írnám ezeket a helyzeteket, bár vitathatatlanul hibázott. A játéka sajnos sok esetben még kiforratlan, minden meccsünkön vannak rosszabb periódusai. Ennek ellenére a jobbak között volt, és több szép megoldására is emlékszem.
Ferenczi János – 5 
Nekem tetszett a játéka, védekezésben és támadásban is sokat fejlődött. A második félidőben ráadásul a távoli lövése gólt érdemelt volna, neki most tényleg pechje volt, pedig szép megoldást választott. A sérülése a lehető legrosszabbkor jött, nem csak azért, mert nincs stabil helyettese, hanem a javuló formája miatt is.
Tőzsér Dániel – 3
Egyfelől ezúttal adott szép mélységi indításokat, a támadások építését a szokásosnál talán érdemibb módon segítette. Ugyanakkor a szabadrúgásai botrányosan rosszak voltak, ami nagy pazarlás egy ilyen meccsen. Védekezésben pedig komoly hibákat vétett, pl. az Újpest második gólja előtt, ahol teljesen feleslegesen letámadta a vendégek labdakihozatalát, és így zavartalanul bejátszották mögé, a helyére az üres területbe a labdát, átrobogva a középpályánkon. Nagyon rutintalan megoldás volt az egyik legrutinosabb játékosunktól.
Varga Kevin – 3 
Ismét nagyon gyengén játszott. Az első félidőben még mutatott is egy-két szép dolgot, de aztán teljesen visszaesett. Támadásban folyton rossz döntéseket hoz: amikor lőni kellene, passzol, ha passzolni kellene, lő; ráadásul gyakran belebonyolódik a cselekbe. Védekezésben talán még rosszabb a helyzet, az ő felelőssége is komoly a második bekapott gólnál. Bár ő kapja a citromdíjat, de igazság szerint a középpályáról szinte bármelyik játékosunk megérdemelte volna hozzá hasonlóan.
Bódi Ádám – 4
Az elmúlt meccsekhez hasonlóan most sem volt az igazi. A pontrúgásai sem valami jók, mezőnyben pedig eladott labdák, alapvető technikai hibák, rossz döntések jellemzik. Ráadásul a második félidőre ő is nagyon elfáradt. Ugyanakkor ezúttal látszott rajta az akarás, a gólpassza pedig nagyon szép volt, így talán a legkevésbé őt kritizálnám a középpályánkról.
Sós Bence – 3
Az elején még tetszett a játéka, de aztán szép lassan kiütközött az összes hibája, gyengesége: kihagyott ziccerek, rossz döntések, folyamatos reklamálás indokolatlan esetekben. A második félidő elején rossz volt nézni, ahogy hatalmas előnyből indulva léphetett ki teljesen üresen, de annyira lassan és rossz irányba futott, hogy végül simán utolérték. Az övé is nagyon gyenge produkció volt a középpályánkról.
Könyves Norbert – 3
Ritkán érzek ilyet, de szívem szerint neki adnám a citromdíjat, annak ellenére, hogy fontosnak tűnő gólt szerzett. Olyanra ugyanis még senkitől nem emlékszem a Loki mezében, hogy egy egész meccset lehozott volna anélkül, hogy akár csak egy jó megoldást is csinált volna. A 76. percig úgy tűnt, támadónk lesz az első, akinek ez összejön, de aztán betalált. Ha viszont valaki azt gondolja, áttört a gát ezt követően, nagyot téved; pontosan ugyanolyan gyenge játékot mutatott ezután is. Ráadásul Novothny mellőle fejelt zavartalanul a felső lécre, úgyhogy a hátul nyújtott teljesítményét sem tudom dicsérni. Egyedül a gólja menti meg a 2-estől és a citromdíjtól.
Takács Tamás – 4
Rengeteg rossz döntés és megoldás, főleg az elején az elrontott ziccere. És mégis, rá nem tudok dühös lenni, mert láttam rajta, mennyire küzd és akar. Ráadásul sok jó megmozdulása is akadt a rengeteg negatív mellett, így nincs szívem lehúzni a teljesítményét ennél jobban. Vele kapcsolatban tudok abban reménykedni, hogy csak vissza kell nyernie az önbizalmát és a jó formáját, és megint jönnek majd a gólok.
∼•∼
Barna Szabolcs – 4
Nagy kár azért a bekapott gólért a végén az ő szempontjából is, mert addig elfogadható teljesítményt nyújtott, bár a támadásokat ezúttal sem tudta segíteni. Az viszont látványos volt, hogy a vendégek megpróbálták kihasználni a rutintalanságát, és tudatosan az ő oldalán vezették szinte az összes támadásukat, amely végül meg is hozta az eredményét. Fel lehet tenni a kérdést, hogy miért nem szerezhette meg fiatalabb korában a meccsrutint, és akkor talán lenne egy használható balhátvédünk. Így viszont nehéz lesz a dolga a következő meccseken…
Haris Tabakovic – 0
Jól szállt be a mérkőzésbe, nagyot küzdött, de látványosan nem akadt társa. Hiába szerezte vagy tartotta meg a labdákat, nem volt kivel összejátszania. Emlékszem, mikor próbálta kb. „egy centiről” Sósnak odapasszolni a labdát, de csapattársának még ennek lekezelése is túl nagy kihívást jelentett.
Csősz Richárd – 0
Sajnálom, mert látszott rajta az akarat. Ugyanakkor fizikailag gyengének tűnik az NB1-hez, lepattan az ellenfelekről, és a kapott gólnál is tehetetlennek bizonyult.
∼•∼
Herczeg András
Sajnos ezúttal a szakmai stáb sem nyúlt annyira szerencsésen bele a mérkőzésbe. Bár azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy ilyen kispaddal nehéz jól cserélni, de Csősz beállítása nem bizonyult jó döntésnek. Amellett pedig szintén nem tudok szó nélkül elmenni, mennyire látványosan rossz a csapat erőnléte még a tavalyi, kiesés ellen küzdő társasághoz képest is.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés első félideje lagymatag, a második viszont izgalmas volt, így egy erős közepes találkozónak mondanám. A jó osztályzatot azért nem kapja meg, mert eléggé sok hiba tarkította a játékot mind a két oldalon. A csapatunk teljesítményét szintén nem tudnám ennél gyengébbre értékelni, mivel láttam az akarást a játékosokon, és időnként még szép támadásokat is vezettünk. Ugyanakkor a minőség és profizmus hiányzott belőlünk. Iványi szinte hibátlanul vezette a mérkőzést, azonban Ferenczi sérülésénél érthetetlen, miként engedhette tovább a játékot, ráadásul helyzetbe került ebből a szituációból az Újpest, így egy jegy levonást kap. Összességében azonban nem foghatjuk a játékvezetőre a végeredményt.
Záró gondolatok:
1. A futball néha igazságtalan, de megvannak a maga törvényei
Ez a mérkőzés két szemszögből közelíthető meg. Egyrészt fájó és igazságtalan a végeredmény, mert végig inkább mi támadtunk, nekünk voltak a nagyobb helyzeteink, akart és küzdött a csapat, és szemmel láthatólag semmi nem jött össze, kivéve a szerencsés potyagólt, amit szereztünk. A vereség tehát ilyen szempontból nézve érthetetlen.
Ugyanakkor ismerjük jól a foci örök törvényeit. Ha kihagyod a helyzeteid, az ellenfeled megbünteti. A jobb csapatnak van szerencséje. Az egyéni villanások, képességek dönthetnek el egy kiélezett mérkőzést. Ezek mindegyike közhely, de egytől egyik beigazolódtak a tegnapi mérkőzésen. Nem kell egyébként sem annyira messzire menni az időben ahhoz, hogy lássuk, mindez a nemzetközi porondon is hasonlóan történik. Tottenham-Juventus 1:2, aki látta esetleg szerda este.
A lényeg tehát az, hogy hiába vagyunk lelkesek, ha kiesnek a kulcsemberek, nem kapjuk el a fonalat, hiába küzdünk, az legjobb esetben is csak egy döntetlenre lesz elég, kivéve, ha nagyon rossz napot fog ki az ellenfél is. Fontos azonban leszögezni, hogy küzdés nélkül még ennyire sincs esélyünk, mint az látszott a Balmazújváros ellen. Most pedig, az Újpest meccs rámutatott arra, hogy mennyit jelenthet az, ha egy csapatnak van két jó védekező középpályása és két jó támadója. Ennyi volt tegnap a minőségbeli különbség, na meg a kispadon helyet foglaló játékosok rutinja, de ez a döntő pillanatokban egyből ki is ütközött. Az eredmény tehát igazságtalan volt ugyan, de ebből a szempontból nézve egyáltalán nem érthetetlen.
2. Miért beszél a harmadik helyezett csapat edzője a kiesésről?
Ahhoz viszont, hogy megértsük, miért is kerültünk ilyen helyzetbe, és miért nem a mi javunkra billen el ezekben a kiélezett szituációkban a mérleg nyelve, érdemes elemezni kicsit Herczeg András mérkőzés utáni nyilatkozatát. Nem gyakran történik ugyanis olyan egy, a bajnokság közepénél dobogós csapat edzőjével, hogy a kieséstől kezdjen el hirtelen félni, és azt mondja: ideje elkezdeni dolgozni a bennmaradásért. Lehetséges, hogy csak Herczeg András ennyire pesszimista? Vagy akár éppen ez a negatív hozzáállás a baj, mert ez veszi el a csapat önbizalmát? Egyébként is, tényleg reális veszélyként fenyeget minket a kiesés? Én nem hiszem, bár tény, ha minden meccsünk ilyen lesz, akkor nem dőlhetünk nyugodtan hátra. Ezzel együtt is sokkal inkább olyan érzésem van hetek óta, mintha az edzőnk valamilyen fontos üzenetet próbálna átadni: azt, hogy nagy a baj, akkor is, ha ez most nem annyira látványos. A harmadik helyen álló csapat esetén a kiesés emlegetése azt sugallja ugyanis, hogy bár volt egy sikeres időszakunk, de távlatilag nézve ezzel a háttérrel koránt sem ilyen pozitív a jövőképünk. Ez pedig sajnos tökéletesen igaz, és ha most hirtelen megint elkapnánk a fonalat, és az élmezőnyben végeznénk, akkor sem szabad figyelmen kívül hagynunk ezeket a szavakat. Az sem véletlen talán, hogy Herczeg András a rengeteg sérültet is emlegette, éreztetve, mennyire lehetetlen egy ilyen gyenge és szűk kerettel hosszú távon jó eredményeket, győzelmeket szállítani.
Vonjuk le tehát a következtetést. Lehet, hogy az idei szezonunkat megmenti majd az őszi sikerszériánk, de ha semmi nem változik, akkor hosszabb távon ugyanúgy egy kiscsapat lesz belőlünk, akik legnagyobb kifutási lehetőségként legfeljebb egy nyugodt szezonról álmodhatnak, amikor nem fenyegeti őket közvetlenül a kiesés réme. A dobogó, a sok saját nevelésű, „fiatal” játékos, az idegenlégiósok „tudatos” leépítése; ezek mind-mind illúziók és hazugságok, mert valójában egyazon dolog áll mögöttük: a pénz és akarat hiánya. Szép lassan mindenki érzi, hogy változásra lenne szükség, és véleményem szerint talán Herczeg András is ezt üzeni, amikor a kiesést emlegeti. Azt is látom és érzem viszont, ahogy félnek a szurkolók az esetleges negatív következményektől, amivel egy új helyzet járhatna. Igen, tudjuk, hogy Szimának már nem szívügye annyira a Loki, mint régen, és folyamatosan lecsúszunk vele, elherdálva az értékeinket, de mi lenne, ha jönne egy új tulaj, aki egyáltalán nem érezné át, mit jelent a címer és a klub, aki nem ismerné a helyi viszonyokat? Hallani pletykákat róla időnként, hogy gond van a klub háza táján, és sokan mondják erre: akkor derüljön ki, ha tényleg van minek, és legyen megtisztulás. De elviselnénk szurkolóként az ezzel járó negatív következményeket?
3. Március 15. üzenete
Pár nap múlva itt van egyik fontos nemzeti ünnepünk, és az eddig leírt kérdések sok szempontból párhuzamba állíthatóak az 1848-as eseményekkel. Bár nem állítom, hogy hasonló fontosságú téma egy nemzet sorsa egy fociklubéval (nyilván nem az), de azért a kérdést érdemes feltenni: milyen áron éri meg forradalmat csinálni? Különösen izgalmas ezt március 15-e tükrében megvizsgálni, mivel akkoriban sem arról volt szó, hogy minden annyira elviselhetetlenül rossz, hogy már nincs vesztenivalónk. (Ellentétben az 1956-os időszak előtti évekkel, ahol állandósult a félelem és bizalmatlanság légköre a társadalomban.) Kaptunk azért jogokat, kiemelt helyzetünk volt más nemzetekhez képest, és szép lassan, apróságokban pozitív változások is történtek az évtizedek során, de valahogy a lényeget tekintve nem stimmeltek a dolgok. Nem lehettünk a magunk urai, nem tudott teljesen kibontakozni az identitásunk. A forradalom nem volt elkerülhetetlen, mert meg lehetett volna alkudni a helyzettel, de valamilyen szempontból, így utólag mégis evidensnek tűnik. Az eredményét ismerjük, főleg rövidtávon sokat veszítettek a résztvevők és a nemzetünk is, de aztán távlatibb szempontból nézve, mégis utat nyitott a nagyobb önállóság és pozitív változások felé. Ha pedig napjaink narratíváját nézzük, kevesen vitatják, hogy dicső fejezete ez a történelmünknek minden fájdalmas részletével együtt.
A klubunk jelenében is érik egyfajta forradalom, radikális megújulás, de félünk a következményektől. Ijesztő szembesülni a bizonytalannal, és ezért sokkal könnyebb belekapaszkodnunk a – sokszor illuzórikus – pozitív apróságokba: egy sikeres sorozat, egy újabb bemutatkozó saját nevelésű játékos. És igen, ezek önmagukban nézve jó dolgok lennének, de kérdés; ha minden változatlan marad, milyen jövő vár ránk. Fontos tisztában lenni egy esetleges radikális változás kockázataival, de a történelem számtalanszor bizonyította, hogy áldozatok, bátorság nélkül nehéz előrejutni. Legyen szó akár egy nemzetről, akár egy konkrét ember életéről, akár egy cégről, klubról. Mert lehet, hogy a tavaszi szezonban is lesz olyan, amikor bemennek majd újra a helyzeteink, de a problémákat ez is csak elfedni tudja majd. Újabb mentsvár lesz, amibe belekapaszkodhatunk, miért nem kell megújulni, kockáztatni. De előbb-utóbb muszáj lesz szembesülni a problémákkal, mert egy közösség, amely nem képes kiállni magáért és megküzdeni a problémáival, a jövőjéért, bukásra van ítélve.
Hajrá Loki!
