LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Balsors akit régen tép

De vajon hoz-e ránk víg esztendőt a következő szezon? Egyszer minden sorozat megszakad, ez tény! A DVSC kézilabdacsapatát sújtó sérüléshullámok is véget érnek egyszer. Mikor? Remek kérdés ez, valószínűleg ebben a szezonban már nem. A bajnokságban a Budaörs ellen játszunk holnap, legutóbb pedig az Érd látogatott a Cívisvárosba.

Mikor hétfő délután leültem megírni ezt a cikket, már sokkal pozitívabb szemmel láttam az Érd elleni pénteki bajnokit, mint aznap este közvetlenül a meccs után. Útban hazafelé rengeteg gondolat kavargott bennem, nem tudom pontosan megnevezni ezt az érzést, ami hatalmába kerített. Csalódottságnak nem mondanám, mert előzetesen nem vártam csodát, de mégis ott motoszkált a tudatomban, hogy igenis még így megfogyatkozva is lett volna esély elkapni a Magyar Kupában ezüstérmet szerző alakulatot. Egész végig rohantunk az eredmény után, néha azt éreztem, ez megfelel az Érdnek is, csak annyit játszanak, amit feltétlenül ki kell adniuk magukból. Ettől függetlenül is úgy értem haza, ebben sokkal több volt. Vasárnap visszanéztem a mérkőzést, ekkor már nyugodtan gondoltam végig, hogy mennyire elengedte kezünket Fortuna ebben a szezonban. Ekkor már a pozitív gondolatok voltak többségben, Betti remek védései, Tóvizi Petra szép góljai, csapatunk tisztes helytállása. Elfogadtam a tényt, hogy nekünk most ennyi adatott meg. Ez a szezon már menthetetlen, csupán szépségtapaszokkal tudjuk javítani a korántsem rózsás összképet. Egész évben mindig arra várunk, hogy sérültjeink felépüljenek. Szerencsére Lotte most már tudta vállalni a játékot, így hosszú kihagyás után láthattuk ismét a pályán irányítónkat. Vagyis most „csak” Punko és Yezhykava volt maródi. A mérkőzés közben sajnos ezt a névsort ismét bővíteni kellett, ugyanis Madalina Zamfirescu ismét „feliratkozott”. Mada a mérkőzés második félidejében az egyik érdi időkérés után, védekezés közben Bulatovicra lépett ki, majd a saját hatosán belül fogott talajt. Rögtön érezni lehetett, hogy komoly baj van, ugyanis játékosunk sírva hagyta el a játékteret. Szegény az ősszel már sokat bajlódott a bokájával, nem hiányozna ha őt is elveszítenénk a bajnokság hátralévő részére.

Mint azt a beharangozómban is kiemeltem, teher nélkül kell pályára lépnünk a jóval esélyesebb Érd ellen. Úgy láttam, ez rendben is volt, mert tényleg nem látszott a görcsösség a lányokon. Sajnos azonban nem sikerült meglepést okozni, több támadásunk során is azt véltem felfedezni, nem merünk váratlant húzni, a sablonos figurákat erőltetjük, ami nem jár eredményességgel a kemény érdi védőfallal szemben. Egy az egyben nem voltunk elég bevállalósak. Támadásainkat középen erőltettük, szélsőink alig kaptak labdát, a bejátszások a beállóknak sem voltak igazán pontosak. Harminc perc alatt csupán csak kilenc gólt szereztünk. Most nem jelentkezett a Fehérváron tapasztalt Jeca faktor sem. El kell ismerni, Szabó Edina alaposan felkészült és felkészítette játékosait, mit is várjanak a piros-fehér hölgykoszorútól. Negatívum az is, hogy nem sikerült kikapcsolni Krpez-Slezákot a játékból. A szerb-magyar kettős állampolgárságú szélső nyolc gólig jutott. Voltak ezek között klasszikus szélső találatok és a mai rohanó gyors kézilabdára jellemző lerohanásos gól is. Az a jóslatom is beigazolódott, hogy ha Janurik elkapja a fonalat, akkor a szokásosnál is nehezebb mérkőzés vár ránk. Kapusparádét láthatott a Hódosba kilátogató drukkerhad.

A második játékrész  jobban alakult számunkra, mint az első. Leginkább szembetűnő változást Tóvizi Petra játékán lehetett észrevenni. Fiatal beállósunknak a mérkőzés első felében nem választott jó megoldásokat, több alkalommal még a labda megfogása is komoly gondot okozott számára, aztán a szünet után fejben rendezte a sorokat és az addigi hibáit kijavítva öt gólt rámolt be Janurik kapujába. Azonban nem csak a számunkra kevésbé örömteli dolgokat szeretném kiemelni, hanem azt is, hogy azon az estén Horváth-Pásztor Betti is felnőtt a feladathoz. Kapusunk ihletett formában védett, büntetőt is hárított. Régen láttam Bettit ennyire „beindulni”. Nem is kérdés, hogy a mérkőzés legjobbja címet most ő érdemelte ki. Pályára lépett egy büntető kivédése erejéig ifjú reménységünk, Szabó Dorci is.  Kapusaink tehát remekül helyt álltak a narancs-fekete mezes érdi támadósorral szemben. Lotte Grigel játékán látszott a meccshiány, azonban azt még így is leszűrhettük, remek érzéke van ehhez a játékhoz. Többször próbálkozott gyors indításokkal, bár ezen próbálkozások sikerességének hatásfokán még bőven van mit javítani. Ezen egyetlen dolog segíthet, a gyakorlás. Edzésről edzésre, meccsről meccsre.  Nekünk már a következő év csapatát kell építeni, belső embereink szerencsére jövőre is Loki mezben futnak ki a pályára hétről hétre. Röviden összegezve: a nagyobb merítési lehetőséggel rendelkező vendégcsapat kihasználta rutinját és elvitte a két pontot a Hódosból! Védekezésünkre nagy panaszunk nem lehet, a Fehérvártól huszonöt, az Érdtől huszonnégy gólt kaptunk. Nem szabad szomorkodni, ez most így alakult de hamarosan már a következő meccsre kell koncentrálni. 

DVSC-TVP – Érd 21:24

Péntek délután a huszadik fordulóban a Budaörs csapatához látogatunk. Mihály Attila tanítványai ellen az ősszel sem volt könnyű dolgunk, hazai környezetben november 3-án bajnokcsapatunkra emlékeztünk, majd három góllal megvertük fővárosi ellenfelünket. Részünkről azon a találkozón Anna Punko nyújtott kiemelkedőt, orosz légiósunk akkor hét alkalommal volt eredményes. Valamint akkor Zamfirescu és jobbszélsőink is egyaránt négy-négy góllal járultak hozzá a győzelmünkhöz. Hornyák Ági és Szöllősi-Zácsik Szandra igencsak megszórtak minket a Hódosban, nem mehetünk el szó nélkül Juhos Kata teljesítménye mellett sem. A fővárosiak első számú heteslövője eddig ötvenhárom alkalommal állt oda a vonalra és negyvenegyszer gólra is váltotta a büntetőt. Az előbb említett játékosokra nagyon kell figyelni, illetve van rá esély, hogy a korábbi lokista, Pálos-Bognár Barbi is pályára lép ellenünk. A budaörsiek eddig tizenhárom pontot gyűjtöttek, ami a táblázaton a tizedik pozícióra elegendő. Csak két ponttal vannak lemaradva tőlünk, így itt egy újabb indok amiért muszáj behúznunk ezt a meccset. Biztosra ugyanakkor nem mehetünk, ugyanis hazai környezetben veszélyesek igazán, legnagyobb tettük a Siófok kilenc gólos legyőzése volt, igaz ehhez kellett az is, hogy a Balaton partiak nagyon rossz napot fogjanak ki. Viszont ami mérvadó számunkra, hogy az Alba is csak az egyik pontot tudta elhozni a fővárosból, illetve az előző körben Fehérváron is csak egy góllal kapott ki a Budaörs. Két közvetlen riválisunk tehát igencsak megküzdött egymással.

Ami minket illet, az utóbbi két meccsünkön javuló tendenciát mutattunk, erre lehet és kell is alapozni. Variációs lehetőségeink továbbra is szűkösek, ugyanakkor ilyen helyzetekben láthatjuk meg mire képes Román Dorina vagy éppen Pénzes Laura. Vida Gergő jól ismeri fiataljainkat, bízzunk bennük! Természetesen itt egy újabb lehetőség Lotte Grigelnek is, hogy újabb lépést tegyen formája visszanyerésének érdekében. Csapategységünkben bízva érzem, hogy elhozzuk a két pontot a Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnokból. Egy idegenbeli siker pozitív löketet adhat a hazai Kohász elleni derbi előtt. Vereségünk esetén azonban beborulna az ég játékosaink feje fölött, önbizalmukat igencsak megtépázná egy újabb nem várt pofon. Ne ijedjünk meg saját árnyékunktól péntek 13. ide, vagy oda! Remélem a lányok nem babonások! A mérkőzés a klub Youtube csatornáján lesz követhető.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány az „A” válogatott keretébe Sirián Szederekét, a „B” keretbe pedig Hársfalvi Júliát és Horváth-Pásztor Bettit hívta be.

Végezetül következzen néhány fontos információ a következő szezonról: Az NB I lebonyolítása nem változik, az előző évekével teljesen azonos maradt, tehát tizennégy csapatos bajnokság, huszonhat mérkőzés. Az első bajnoki forduló napja 2018. szeptember 2., az utolsóé pedig 2019. május 19. Újdonságként engedélyezik az elektromos időkérést, ilyenkor az edzők egy gomb megnyomásával kérhetnek időt. Ez azonban nem lesz kötelező. Az országos televízió által közvetített mérkőzésekre, az általános szabálytól eltérően, egy órával kezdés előtt le kell adni a nevezett játékosok névsorát, és azon már nem lehet változtatni. A Magyar Kupában változás, hogy az idei bajnokság első és második helyezettje már az 5. fordulóban (ez a negyeddöntő) bekapcsolódik a küzdelmekbe. Ráadásul kiemelés nélkül, azaz akár egymással is összekerülhetnek.

K&H Liga Női NB I 20. forduló:
2018. április 13. Péntek 18:00

Budaörs Handball – DVSC-TVP

Játékvezetők: Bacs József – Bóna Szabolcs

Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!