LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Döcögős papírforma

A vártnál sokkal nehezebben, egy félidőnyi előnyt adva vertük meg végül a Vasast. Összességében tehát kimondhatjuk a kötelező győzelem megvan, lehet koncentrálni a folytatásra. Hajduch Csenge elhagyja a DVSC csapatát, a következő idényben az átlövő a Budaörs játékosa lesz.

Egy kieső ellen illik nyerni idegenben is, tavaly ez a Mosonmagyaróvár ellen nem sikerült, kikaptunk tőlük oda-vissza, de az előrelépés nem kérdés, ezt a hibát most nem követtük el. Az újonc Vasas átszállójegyet váltott a legmagasabb osztályba. Anno a kupában és a debreceni bajnokin is simán legyőztük az angyalföldi alakulatot. Abban a reményben vártuk ezt a meccset, hogy Karina és Anna nélkül is magabiztosan legyőzzük fővárosi riválisunkat és sikerül javítani a bőven mínuszban lévő gólkülönbségünkön. Ha csak a végeredményre pillantunk rá, úgy tűnhet most is papírforma eredmény született, hatgólos győzelmet könyvelhetünk el. Kötelező két pont megszerezve. Azonban úgy gondolom, nem szabad ennyivel lezárni a történetet. Nem fogok bele hosszas elmélkedésbe, de számomra egyáltalán nem azt a képet mutatta ez a mérkőzés, amit látni szerettem volna. Győzelem után nem illik a hibákat felhánytorgatni, de én úgy gondolom célszerű feltárni, hogy  mit kellene másképp csinálni a hátralévő két meccsen.

Először is hasonlítsuk össze mi lehetett a két csapat motivációja:
Vasas: kiestek az élvonalból, keretük is változni fog. Többen maradnak az első osztályban lásd Arany Rebeka, akinek hamarosan a Hódos fog hazai pályának számítani. Varga Márta vezetőedző mégis olyan szellemben küldte pályára csapatát, hogy küzdjenek a utolsó pillanatig, minden megmozdulásukon látszódjon az akarat, hogy meg akarják mutatni mire is képesek valójában.
DVSC: A tabellán hátrafelé már nem kell tekintenünk, a kieső Vasas és Kecskemét mellett az MTK, a Békéscsaba, és a Budaörs is tisztes távolságból követ minket. Az Alba Fehérvár csapatával vagyunk versenyben a nyolcadik helyért. Előrefelé sem nagyon tudunk mozdulni, minimális esély ugyan van a hetedik hely megszerzésére, de erre kicsi a sansz, ha legyőzzük a Kisvárdát hazai pályán és majd az utolsó körben az MTK-t is megverjük, akkor is csak úgy léphetünk előre, ha a szabolcsiak kikapnak a Kecskeméttől is a záró fordulóban. Tehát mondhatni tét és teher nélkül kézilabdázhat csapatunk. Azonban nem szeretnék még egy ilyen lazán vett félidőt látni, megértem, hogy ez a szezon kuka, de akkor sem szabad ilyen „majd úgyis behúzzuk” módon hozzáállni egy meccshez. Az elsőtől az utolsó percig törekedjünk a maximumra!

Az összecsapás első játékrészében tompán, pontatlanul és rengeteg hibával játszottak Vida Gergő tanítványai. Egyedül Horváth-Pásztor Bettit lehetett dicsérni a kapuban. Hátránnyal vágtunk neki a második felvonásnak, de ekkor már sebességet váltottunk és már látszódott tudásbeli fölényünk. Arna Sif Páldóttírt kiemeltem legutóbb az FTC elleni bajnokit követően, izlandi beállósunk most is nagyot játszott, négy gólt szerezett, csapatunk egyik legjobbja volt. Szerencsére egy meccs hatvan percből áll, így a gyengébb kezdés után Jelena Despotovic és Lotte Grigel is elkapta a fonalat. Csáki Vikinek is jár a dicséret, szép gólokkal járult hozzá a csapat eredményességéhez. Ebben a szezonban több mérkőzésen is ez a forgatókönyv érvényesült, vagyis papíron gyengébb ellenfelek ellen a mérkőzések nagy részében gyenge játékkal jelentkezünk. Aztán varázsütésre elkezdünk kézilabdázni, amivel magunk javára fordítjuk a meccs állását, több esetben elég ez az öt-tíz-tizenöt perc jó teljesítmény, összképet tekintve azonban nem rózsás a helyzetünk.

Vasas SC – DVSC-TVP 25:31(13-12)

Összegzés: Védekezésünk nem volt a helyzet magaslatán, huszonöt gólt kapni egy kiesőtől rengeteg. Elsősorban ebben kell előrelépni a következő bajnokira. Támadójátékunkra nem lehetett különösebb panasz, nagyobb koncentrációval könnyen kétszámjegyű különbség is kialakulhatott volna. Győztünk, bezsebeltük a két pontot. Folytattuk idegenbeli jó szériánkat, a döcögős szezonkezdet után Fehérvárról, Budaörsről és Békéscsabáról is ponttal, pontokkal tértünk haza.

Lassan vége a szezonnak, így aktuálissá válik „Az Év Közönségdíjasa” szavazás. Véleményt nyilvánítani a klub hivatalos Facebook oldalán lehet május 16-án este 20:00 óráig. Az 2015-2016-os szezonban Vantara-Kelemen Évi, a 2016-2017-es kiírásban pedig Horváth Pásztor Bettina részesült ebben az elismerésben.

Aktuális: A Klub és Hajduch Csenge közös megegyezéssel felbontotta a következő szezonra is érvényes kontraktusát. Az átlövő nyáron érkezett Debrecenbe Székesfehérvárról. Elsősorban védekezésben volt hasznos tagja csapatunknak, azonban Anna Punko kiválása után támadásban is lehetőséget kapott. Csenge eddigi huszonnégy  bajnoki mérkőzésünkön harminckettő gólt ért el. Kilenc sárga lap és tizennégy kettőperces kiállítás fűződik nevéhez. Két alkalommal állt oda büntetőt elvégezni, egyszer hibázott. Átlövőnk a következő idényben a Budaörs játékosa lesz.

További sok sikert kívánunk Csenge! 

Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!