LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Jó ebédhez keleti rangadó

Szeretett csapatunk a 32. fordulóban ismét pályára lép, az ellenfelünk pedig a nagy rivális Nyíregyháza gárdája lesz a Nagyerdei Stadionban. Remélhetőleg egy könnyen emészthető mérkőzés vár ránk a vasárnapi húsleves és rántotthús mellé, avagy visszaidézhetjük a 2000-es évek elején a vasárnapi ebédhez tálalt focimeccsek hangulatát.

Kezdjük a találkozó felvezetését a két csapat párharcának történelmével és az utóbbi egymás elleni csaták felelevenítésével. Az NB I-ben 20 alkalommal találkozott egymással a két klub, ebből 12 debreceni siker született, e mellett öt döntetlen, és mindösszesen három Szpari siker. Most egy NB II-es találkozón mérhetik össze erejüket a szomszéd megyei csapatok. A tavaly őszi találkozón, Nyíregyházán Jánvári góljával már negyedóra után az előny a hazaiaknál volt, amelyet Pintér egalizált az utolsó pillanatokban, a 93. percben. Meglepő lehet, de már 2016 óta nem játszott a két csapat Debrecenben tétmérkőzést. Ekkor egy Magyar Kupa visszavágó helyszíne volt a Nagyerdei Stadion, melyen 5-0-s, kiütéses Loki siker született. Nagy „kedvencünk”, Takács Tamás lőtt mesterhármast, mellette Tisza és Djelmic találtak még be, ezzel kialakítva a 7-1-es összesített végeredményt. Ezt talán szívesebben is nézzük vissza, mint az őszi bajnokit.

Hétközben is játszott bajnokit a két klub, a DVSC a Dorog otthonában lépett pályára, ahol 2-0-ra győztek a hazaiak Kanalos és Szerencsi góljaival, igaz a Loki több, mint egy félidőt emberhátrányban játszott Kusnyír kiállításának köszönhetően, bár ez nem lehet magyarázat egy NB I-re pályázó csapatnál. A Szpari a kiszámíthatatlan Budaörsöt látta vendégül a hétközi fordulóban, és kiütéses, 5-0-s sikert aratott. Hornyák duplázott, mellette Márkus, Gresó és Hamed volt még eredményes.

Az összeállításunkban nem várok meglepő húzást, szimplán a legerősebb csapat kifutását a pályára, egy ilyen rangadón nem lehet tartalékolni:

Szerintem egy pár gól különbség van a két csapat között, 2-0 vagy 3-0 elfogadható eredmény lenne, de persze egy ekkora rivális ellen csak a gólokat kevésnek tartanám, szükség van egy domináns játékra, esélyt se adjunk a Szparinak, mutassuk meg, hogy több van a két csapat között, mint ősszel volt, és hogy többet tudunk a szerda délutáni produkciónál.

A találkozó holnap 12:15-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, sajnos ez a rangadó is szurkolók nélkül telik el, azonban az M4 Sport közvetíti a találkozót.

Hajrá Loki!