LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Továbbra is veretlenül?

Három forduló elteltével veretlenül, a negyedik helyen, pluszos gólkülönbséggel állunk. Ennél jobb kezdésben nem sokan reménykedtek. Ennek ellenére, akik látták mindhárom meccsünket, azok tudják, hogy nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Holnap a Zalaegerszeget látjuk vendégül a Nagyerdei Stadionba, ahol az a kérdés, hogy folytatódik-e a veretlenségi sorozat?

A két csapat utoljára a 2019-2020-as idényben találkoztak egymással, mielőtt kiestünk. A szezon elején, a harmadik fordulóban egy izgalmas meccsen győztünk hazai pályán 3-2-re, majd Zalaegerszegen 2-0-ás siker, Garba duplájával a télen. A Nagyerdei Stadionban pedig tavasszal a ZTE nyert 3-0-ra, ez volt a Covid miatti első zártkapus mérkőzés, és ezzel a vereséggel indultunk meg igazán a lejtőn, mielőtt berekesztették volna a bajnokságot hosszú hónapokra. Én, az említett meccseknél egy számomra kedvesebb Loki-ZTE mérkőzést idéznék fel. 2011-ben, amikor mi bajnokok, a kék-fehérek utolsók lettek, akkor egy igen fordulatos találkozót játszottak a csapatok az Oláh Gáboron. A vendégek már 2-0-ra mentek a szakadó esőben, amikor beindult a Loki-henger és Nikolic triplája mellett, betalált Nagy Zoltán is (a kapus segítségével), és egy büntetővel Coulibaly zárta le a mérkőzést.

Nézzük a közel múltat, az első három fordulóban, hogyan teljesített a két csapat. Vendégeink az első körben 1-1-et játszottak a Fehérvár ellen, majd Mezőkövesden szenvedtek 3-2-es vereséget. Az előző fordulóban pedig félbeszakadt a mérkőzésük a hatalmas vihar miatt, amikor is 2-1-es hátrányban voltak a Felcsút ellen a 70. percben. Ezt a maradék 20 minutumot szerdán pótolták a csapatok, a hosszabbításban még egyszer betalált a Felcsút. A mieink egy 4-1-es sikerrel avatták fel a Honvéd új stadionját, aztán két döntetlen következett, az Újpest és a Paks ellen is 1-1 pontot szereztünk.

Hiányzóinkat tekintve Bárányra és Pávkovicsra biztosan nem számíthat Huszti Szabolcs, illetve Charlestonra, Bódira és Poórra sem valószínűleg. Szerintem Charlestont Deslandes pótolhatja a múlt heti kezdőhöz képest, Poórt pedig Nikolic, egyébként nem várok különösebb változásokat.

A zalai csapat rossz formáját összevetve a mi gólerősségünkkel, én abban bízok, hogy tudjuk hozni a találkozót, de biztosan nem lesz könnyű dolgunk, szoros mérkőzésre számítok és remek hangulatra, legalább 6-7 ezer nézővel ismételten. Bízom benne, hogy a negyedik fordulóban megszületik az első hazai sikerünk, amellyel tapadunk az élbolyra. A Paks ellenihez képest remélem kicsit stabilabbak leszünk hátul és a középpályán, nem lenne jó, ha ismét egy átjáróház lenne a térfelünkön. Annyi biztos, hogy az eddigi eredményeinknek akkor lesz igazán értéke, ha ezt, a kiesés elleni harc szempontjából is rendkívül fontos mérkőzést meg tudjuk nyerni. Az eddig látottak alapján mondhatni, hogy ez kötelező feladat a csapat számára.

A találkozó szombaton 16 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, amelyet az M4 Sport élőben közvetít, de remélhetőleg, aki teheti az a stadionban fog szurkolni.

Hajrá Loki!