Most elég volt az egy félidő foci

Bár lehet, hogy a többség egy szimpla meccsként fogta fel a péntek esti DVSC – Gyirmót találkozót, több volt ez annál, ahogy azt csütörtöki LZ adásunkban, és a pénteki beharangozónkban is felvezettük: igazi hatpontos ki-ki meccs, ami akár hosszútávon is befolyással lehet a szezonunk hátralévő részére. Nincs kétségem afelől, hogy vereség esetén menesztették volna a stábot, a csapat pedig mentális szakadékba zuhant volna. Szerencsére nem fogjuk megtudni, hogy vajon igazam lett volna, mert egy második félidei gólparádéval kiütöttük a Csertői-csapatot.

Ahogy azt jeleztük, néhány sérült felépült a kéthetes szünetben, így Deslandes visszatérhetett a kezdőbe, Varga, Szécsi és Bárány pedig már a kispadon foglalhattak helyet és vész esetén vártak a bevetésre. A kezdőnket újfent megkavarta picit Huszti Szabolcs, a visszatérő Deslandes bekktársa maradt Baráth Péter, akitől bár nagyon féltünk, eddig nem okozott csalódást belső védőként. Korhut így kikerülhetett eredeti posztjára, a bal szélre, Ferenczi pedig egy sorral előrébb rohamozhatott. Elöl ismét a jó formának örvendő Ugrai kapott szerepet, mögötte pedig az a Soltész, akiben úgy tűnik, hogy bízik a stáb. A Gyirmót nem árult zsákbamacskát, a tipikus Csertői-féle antifutballal rukkoltak elő, kettős védelmi vonal, nevezetesen 4 védő, előttük egy sorban 5 középpályás, legelöl pedig egyetlen támadó. Tök egyszerű játékstílus, nem támadtak le, hanem mélyen hátra húzódva felhúzták a kettős védelmi vonalat, betömörültek, faragtak, rúgdosódtak, támadásban pedig bíztak a kontrákban és a pontrúgásokban, köszönhetően a magas embereiknek. Ez egyébként amellett, hogy egy roppant kellemetlen (és élvezhetetlen) játékstílus, nekünk duplán rossz, mert rendszerint szenvedni szoktunk az olyan csapatok ellen, ahol nincs terület a támadásépítésre.

És igazából ennek ittuk meg a levét az első félidőben. Hiszen 45 perc alatt írd és mond egyetlen valamirevaló akciót sikerült vezetnünk, az is Baráth Péter szemfülességének köszönhetően, aki remekül vette észre Ugrait a védők között, és egy szép mélységi passzal hozta őt helyzetbe. Más kérdés, hogy ez a lehetőség kimaradt. Ezt leszámítva a támadásaink lassúak, esetlegesek és ötlettelenek voltak. Becsülettel járattuk a labdát, nem voltunk restek akár a félpályáról hazaadni Kosickynek, hogy elölről kezdjük a támadásépítést, amit persze a közönség egy idő után már nem díjazott. Hiányzott a kreativitás, a bemozgások és a futások, megint állófocit játszottunk, amivel az életben nem lehet megbontani egy ilyen defenzív ellenfelet (jellemző momentum volt, amikor Ferenczi elfutott a bal szélen, nagy nehezen üresre játszva magát, majd beívelte magasan a tizenhatoson belülre úgy, hogy az égvilágon senki nem volt ott a mieink közül). Ennek lett az az eredménye, hogy egy idő után elkezdtünk kapkodni, elszórtuk a labdákat, idegesen játszottunk, a Gyirmót pedig felbátorodott látva a töketlenkedésünket, így a félidő végére már több helyzetük és veszélyesebb támadásuk volt, mint nekünk, a játékrész végén például egy szögletet követően a kapufát is eltalálták. Az világosan látszott, hogyha megszereznék a vezetést, akkor óriási gondban lennénk – nem éreztem azt a csapaton, hogy onnan tudtunk volna fordítani, vagy akár csak egyenlíteni.

A szünetben így 0-0 volt az állás, és a játékunk nem kecsegtetett sok jóval. Nem vártak Husztiék sem, már a szünetben kettőt cseréltek, jött Sós és Bárány, utóbbi annak ellenére, hogy előzetesen 20-30 perces játékosnak volt titulálva sérülése után, de nem volt mit tenni, kellett egy mozgékony center a csapatunkba – Ugrai így visszább léphetett a lecserélt Soltész helyére, Sós pedig Ferenczi pozíciójába jött, aki a sárga lapja miatt (is) lecserélt Korhut helyére zárt vissza. Nagyon hamar sikerült szerencsére megszereznünk a vezető találatot, mit ad Isten egy pontrúgás után, amit ki más, mint Dzsudzsák ívelt középre. A Deslandes által lefejelt labdát Bévárdi vágta be közelről a kapuba.

Gólra gól a legjobb recept egy ilyen meccsen, ez pedig jött is négy perccel később, amikor Dzsudzsák parádés labdával indította mélységből Ugrait, gyenge lövése a védő lábán megpattanva vágódott védhetetlenül a kapuba. Megnyugodni nem lehetett, egy gyors góllal még könnyen visszajöhet a meccsbe az ellenfél, pláne a DVSC ellen. Ez jött is alig pár perccel a második találatunk után, de egy újabb négyperces, bohózatba illő VARozás után érvénytelenítették a gólt. Némi kompenzációt érzek a két héttel ezelőtti fradis eset kapcsán, hasonlóan érdekesen sikerült meghúzni a vonalakat, részletesen majd hétfőn beszélek erről az ST-ben, szemléltetve is a játékvezetők újabb nevetséges akcióját. Két gyors gól, majd egy visszavont szépítő találat sok csapatot a padlóra küldene, ez történt a Gyirmóttal is, akik innentől kezdve teljesen szétestek, mi pedig köszöntük szépen és éltünk is a lehetőséggel. Előbb egy bedobás utáni lekészített labdát vágott be parádésan jobbal Sós a hosszúba, majd egy újabb klasszis Dzsudzsák indítás után lőtt szép gólt ziccerből (Marco Rossi reméljük nézte a meccset). A kegyelemdöfést Ugrai adta meg, aki egy újabb remekbeszabott lövéssel szerezte meg az ötödik gólunkat.

A negyedik találat után igazából már csak azon izgulhattunk, hogy sikerüljön kapott gól nélkül lehozni a meccset, ami lélektani szempontból is fontos lett volna (meg azért is, mert ez utoljára márciusban, a Pécs ellen sikerült). Voltak azért hajmeresztő hibáink hátul, de összességében a védelmünk most jól működött, nem voltak rossz helyezkedések és ki nem kényszerített hibák a belső védőinktől. Még az is lehet, hogy hosszú távon ez a Baráth – Deslandes páros nem is lesz rossz. Előbbi egy labdaügyesebb, passzolni és indítani is tudó játékos, utóbbi pedig egy fizikálisan erős, és olykor határozottan szerelő egyén. Ha vicces akarnék lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy ők ketten a szegény ember Bonucci – Chiellini védőpárosa. A vége így sima lett, és azt is megengedhettük magunknak, hogy a fiatal Gyönyörű Gergő is kapjon pár percet.

Többen is pályáznak a meccs embere címre, én elsőként újfent Dzsudzsákot emelném ki, aki három gólunkban játszott közvetlenül szerepet, ráadásul ezek közül kettő az első két gólunknál volt. Ugrai a két gólja miatt dicsérhető, a végét már ellinkeskedte (félpályáról rálövi, 40 méterről ível keresztbe a kapu elé, stb), de ha minden meccsen lő 1-2 gólt, akkor még ezt is elnézzük neki (az megvan, hogy hat góljával már egyedül vezeti a góllövőlistát?). Tetszett még a csereként beszálló Bárány és Sós játéka is, előbbi két gólpasszal, utóbbi két góllal vette ki részét a győzelemből. Szavazzatok, hogy ki volt a legjobb!

Kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér, és örömteli hogy gólparádé lett belőle, illetve hogy nem kaptunk gólt. Figyelmeztető jel volt azonban újfent az első félidei játékunk, amit nem tudok továbbra sem hova tenni, ez ugyanaz a szánalmas teljesítmény volt, mint amit a ZTE ellen csináltunk, csak most egy gyengébb ellenfél nem tudta ezt kihasználni (pedig közel állt hozzá). Ilyen fontos meccseken számomra elfogadhatatlan ez a hozzáállás, és picit beárnyékolja ezt a szép sikert az első félidőben látott produkció. Fontos, hogy két lábbal maradjunk a földön ezután a siker után, és vonatkozik ez csapatra és szurkolókra egyaránt. Hiszen nézzük a tényeket: az első félidei szar játék után két gyors góllal törtük meg az ellenfelet, az egyik pontrúgás után esett (ami mindig benne van, főleg a mi játékunkban), a másik pedig óriási szerencsével. És azért nem volt arról szó, hogy tucatjával dolgoztuk ki a helyzeteket, és ezek közül ötöt gólra váltottunk. Ha szigorúan vesszük, akkor nagyjából 6-7 helyzetből lőttünk öt gólt. Persze lehet dicsérni a helyzetkihasználást, de azért lássuk be, nagyon beadta most a gép nekünk, ami nincs mindig így sajnos.

Jön most újabb két hét szünet a bajnokságban, Veszprémben cseresorral is lehet nyerni, a Kisvárda ellen pedig remélhetőleg még több sérültünk tér vissza, és a játékunk is egyenletessé válik.

fotók // saját