A Mihály-napi vásáron nincs annyi minden, mint ami ezen a mérkőzésen történt. Igazi csemegét láthatott, aki kilátogatott szombat kora este a DVSC – Videoton mérkőzésre. Hét éve nem vertük már meg a fehérváriakat, de az előjelek most közel sem vizionáltak sima vendég sikert: a bukdácsoló Szabics-legénység ellen reális esély volt még a győzelemre is. Hogy végül ez nem sikerült, az kicsit a balszerencse, és a játékvezető ténykedése miatt is történt. Ennek ellenére óriásit játszott a csapat emberhátrányban, és rászolgáltunk az egy pontra, ami most talán tényleg győzelemmel felérő döntetlen.
Továbbra is sok a sérültünk, a standard hiányzók mellé most újfent feliratkozott Szécsi, aki ezúttal nem volt a keretben. A múlt heti kezdőhöz képest egy változtatás történt, Korhut Mihály ezúttal a kispadon kezdett, így Bévárdi volt a jobbhátvéd, az ő helyét a középpályán pedig Soltész vette át. A Vidinél is rengeteg a hiányzó, talán még több is, mint nálunk, így az ő kezdőjük is elég felforgatott volt, de egyre több kulcsember tér vissza fokozatosan, a kispadon elég jól csengő nevek foglaltak helyet náluk. Remélhetőleg legközelebb már nálunk is lesznek visszatérők.
A kezdeti kóstolgatás és lagymatag játék után rákapcsolt a Vidi, az első komoly helyzet előttük adódott, Ferecnzi helyén sikerült beindítani a szélsőt, a középre centerezésnél pedig szépen mozgott be a szélről Dárdai a második hullámban, a védőink pedig nem követték le a mozgását, így szemben a kapuval lőhetett, a lövésbe viszont beleért Kosicky, és szerencsére a lelassuló labdát még megkaparintotta a gólvonal előtt. A folytatásban is inkább a vendégeknek voltak komoly helyzeteik, volt egy Nikolics fejes, amit szintén bravúrral védett Kosicky, majd Deslandesnek volt egy olyan mentése a kapu torkában, amilyet általában Chiellinitől szoktunk látni. Akár tudatos volt, akár nem, ez bravúros volt, az ilyen szitukból az esetek többségében öngól születik. Nekünk is volt azért helyzetünk, Bárány például egy beadás után fejelhetett kapura, de rosszul ért bele fejjel a labdába.
Az első félidő jelentős részében viszont az volt az érzésem, hogy sebességben messze elmaradunk a vendégcsapattól. Ami azért is volt furcsa, mert ez a Vidi borzalmasan játszott ma. Nem is emlékszem, hogy mikor láttam tőlük egy meccsen ennyi technikai hibát az elmúlt években. Valami nagyon nem klappol náluk, mert ezzel a játékoskerettel nem itt kellene tartaniuk… De ez legyen az ő bajuk. Viszont pont ezért volt fájó, hogy így sem tudtuk sokszor felvenni velük a versenyt, lassan gondolkodtunk, körülményesen járattuk a labdát. És ilyen játékostársak mellett volt igazán szembetűnő Dzsudzsák játéka, aki az egyetlen volt az első félidőben, aki fel tudta venni a versenyt sebességben a Vidi játékosokkal. Rengeteg labdát szerzett, sokszor olvasta a játékot, és olyan ütemben lépett ki egy-egy passzra, amit normál esetben nem tudott volna megkaparintani. Látszott, hogy ő ezer fokon ég, és sajnos később pont ez ütött vissza nála. Nyilván a kiállítására gondolok, ami sajnos jogos volt a maga nemében, mert mindkét belépője sárgát ért. Az is igaz viszont, hogy mind a Vidi játékosok, mind Vad II utazott Dzsudzsákra. Előbbiek az egész első félidőben faragták és hergelték őt, amire nyilván hevesen reagált több ízben is a csékánk. Pont a második sárgája előtt volt két kulcsmomentum, az egyiknél egy szabadrúgásnál a Vidi játékos túl közel állt a labdához, és hiába jelezte ezt a sporinak, nem foglalkozott vele. Közvetlenül a második sárgás belépője előtt pedig Makarenko húzta-cibálta-rángatta meg őt, ahol össze is szólalkoztak, én már ekkor éreztem, hogy a Vidi játékosok tudatosan utaznak arra, hogy kiprovokálják neki a kiállítást. A Nikolics elleni faultot pedig érzékelhette törlesztésnek is a játékvezető, aki érzésem szerint alig várta az alkalmat, hogy felmutathassa neki a második sárgát. Kár volt ezért nagyon, mert partiban voltunk az ellenféllel, ráadásul a legjobb játékosunkat veszítettük el. Bevallom, én ekkor biztos voltam abban, hogy ki fogunk kapni.
Viszont ha a Vidinél azt hitték, hogy Dzsudzsák kiállíttatásával kihúzták a méregfogunkat, akkor ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. Kellően felbosszantotta ugyanis a csapattársakat a vezér elvesztése, a második félidőre pedig úgy jött ki a maradék 9 mezőnyjátékos, mintha vért ittak volna a szünetben. Ez az a mentalitás, amit örökké hiányolunk a csapattól, és ami a 2000-es években megannyi sikert szült. Az első félidőben látott lomhaságnak már nyoma sem volt, szinte mindenki sprintben közlekedett, önfeláldozó bevetődéseket és szereléseket láttunk, amikor pedig labdát szereztünk, akkor ígéretes kontrákat vezettünk. Bárány lévén lesgólig jutottunk, videózás után viszont elvették a találatot (jogosan). Szabics közben előrefelé cserélt, és behozta Petriakot, valamint a jelentős La Liga rutinnal is rendelkező Kenan Kodrot. Utóbbi nem sokkal a beállása után be is talált, de ezt a találatot is elvették videózás után les miatt (szintén jogosan). Eközben viszont mezőnyben nagyon nem felénk „hajlott” az a síp, ugyanis rengetek mezőnybeli faultnál maradt következetlen a játékvezető: amit a mi térfelünkön lefújt, az a túloldalon mehetett tovább. És itt mondhatnám az első félidőből még Bárány lerántását, ami után előnyszabályt (?) ítélt az ígéretes helyről elvégezhető szabadrúgás helyett, de megnézettem volna a VAR-al a második félidőben a szintén Bárány elleni feltartást a tizenhatoson belül, ami után néma maradt a síp. Ezen kívül még felróható egy-egy elmaradt sárga Stopirának és Fiolának, akik később végül kaptak ilyen színű kártyát, ami viszont következetes bíráskodás mellett már a második lett volna nekik.
A legnagyobb döbbenetet az okozta, mikor a 67. percben Kosicky egy csellel becsapta Bambgoyét, majd a nigériai játékos visszahúzta a mellette elfutó kapusunkat, aki idő közben a lábához is kapott (ez viszont nem a szabálytalanságból fakadt vélhetően, de a sárga elmaradt a szabálytalanságért…). Azonnal jelezte, hogy nagy a baj, vélhetően hosszú időre elveszítettük őt. Szegény embert tehát az ág is húzta, a remekül védő kapusunkat is elvesztettük. A második félidő első negyed órájában még nem lehetett érezni, hogy eggyel kevesebben lennénk a pályán, ám az idő előrehaladtával látványosan fogyott a szusz egyes játékosoknál, Bárány és Sós teljesen elkészültek az erejükkel, őket le is kellett cserélni, előbbit a múlt héten igazolt Németh Krisztián, utóbbit Korhut Mihály váltotta. Az utolsó 10 percre fordulva viszont ismét mintha erőre kaptunk volna, és elővette mindenki a rejtett erőtartalékait. Látványos volt Varga Józsi játéka, aki igazi vezérként robotolt a középpályán, és olyan elképesztő labdaszerzései voltak, amik a 10 évvel ezelőtti játékát idézték. És pont neki köszönhetően kerültünk egészen közel a bravúrhoz a 86. percben: egy előre vágott labdát nem hagyott veszni, és megtámadta a teketóriázó Fiolát, a megszerzett labdát pedig Németh elé passzolta, akinek a lövésébe belevetődött Stopira, pechére kézzel – sárga lap és büntető (itt kellett volna már neki pirosat kapnia, ha korábban figyelmeztetik). A megítélt tizit pedig Ugrai bevágta, extázisban törtünk ki a C szektorban a gólt követően – bennünk is felgyülemlett a feszkó 86 perc alatt az igazságtalannak vélt bíráskodás miatt.
Semmi nem utalt rá, hogy a Vidi kiegyenlít majd innen. Mindenki hősiesen védekezett, álltuk a sarat, nem került helyzetbe a vendégcsapat. Majd egy kapu előtti kavarodás után a sokadik hősies blokkot követően szöglethez készültek a vendégek, viszont a bíró jelezte, hogy várjunk – visszanéztek egy Baráth – Zivzivadze összecsapást, ami közvetlenül a lövés előtt történt. A felvételeket látva jogosnak mondható a megítélt tizi, de azért furának tartom, hogy ezt képesek voltak kiszúrni visszanézés alapján, míg a korábban kifogásolt eseteknél még csak nem is videóztak… Kodro is belőtte a büntetőt, bár a pocsékul ellőtt labdába Gróf még lábbal beleért. Volt még hátra ugyan 4-5 perc, és a Vidi ment is a győzelemért, de azt már végképp nem érdemelték volna meg.
Ha az összképet nézem, akkor reálisnak mondható az iksz, az első félidőben komoly ziccerei voltak a Vidinek, a helyzetek alapján az egy pontra rászolgáltak. Viszont ha a Lokista szemüvegemmel vizsgálom a kérdést, akkor azt kell mondanom, hogy igenis megérdemeltük volna a győzelmet. Óriásit melóztunk emberhátrányban a sikerért, ilyen mentalitással bárki ellen lenne keresnivalónk idehaza. Nagy kár, hogy a ‘spirito’ elővarázsolásához ilyen vezéráldozatok kellenek, mint amilyen most Dzsudzsák kiállítása volt… Viszont hadd jegyezzem meg, hogy ha nincs a piros lap, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ugyanez lett volna a végeredmény 11 a 11 ellen is. Nem arra gondolok, hogy simán nyertünk volna, hanem hogy lehet hogy kikapunk, ha nem pörög fel a csapat a kiállítás után. Nincsen persze ‘ha’, de valamiért azt érzem, hogy a holtponton most ez a kiállítás lendítette túl a csapatot. Mindenesetre jogosan járt a taps a meccs után, hosszabb távon ez a döntetlen tényleg többet érhet puszta egy pontnál. Bár sokszor elmondjuk ezt, és később mindig csalódunk, amikor jönnek ilyen ZTE-szerű meccsek, de most az egyszer tényleg hátha… Hátha láthatjuk legközelebb is ezt a küzdést.
A meccs embere nálam Varga Józsi, aki óriásit melózott az egész meccsen, de főleg a második félidőben vált vezérré Dzsudzsák hiányában. Lehet még dicsérni a megsérülő Kosickyt, valamint Baráthot is, aki az összehozott büntetőt leszámítva szinte hibátlanul játszott a védelemben.
* Dzsudzsák ugyan játszott minimum 30 percet, de a kiállítása miatt nem tartanánk etikusnak a meccs legjobbja címért versenyeztetni…
Megint jön most két hét szünet a válogatott meccsek miatt, és reménykedhetünk ismét, hogy a folytatásban visszatérnek majd a sérültek, és lesz lehetőségünk jobban forgatni a csapatot. Mert az ma is látszott, hogy nem nagyon van kihez nyúlni a padon, meccsek óta nem használjuk ki az öt cserét, mert egyszerűen nincs kit behozni, a mennyiséggel pedig nem szeretnének a minőség rovására menni Husztiék. Legközelebb a pocsék formában lévő Mezőkövesdhez utazunk, az ismét egy hatpontos ki-ki meccs lesz, és ha sikerülne nyerni, akkor komoly lépést tehetnénk a kiesőzónától való elszakadáshoz – meg talán kirúgathatnánk Pinyőt.
