De annak nagyon. Meg annak is, hogy lehet hogy találtunk egy jó kapust. A Kisvárda ellen kezdtük meg a tavaszi menetelést, és nem túl biztató előjelekkel várhattuk egy meccset. A csapaton végigsöprő covid-hullám szétcsapta a felkészülésünket, és kissé szedett-vedett csapattal kellett farkasszemet néznünk a szezon meglepetéscsapatával szemben. A látottak alapján az egy ponton kívül nem sok másnak örülhetünk, de kérdés, hogy elvárhattunk-e ennél többet ebben a helyzetben.
A kezdőcsapat gyakorlatilag azokból állt össze, akik megúszták a betegséget, a felgyógyult játékosok többsége pedig legfeljebb csak a kispadon foglalt helyet a nem megfelelő kondíció miatt. A várdaiak ezzel szemben hellyel-közzel megúszták a dolgot, 1-2 játékost leszámítva a legerősebb kezdőjüket küldhették pályára. Az péntek este derült ki, hogy a héten Gróf tesztje is pozitív lett, és mivel Kosicky is csak nemrég épült fel a többhónapos sérüléséből, valamint ő is átesett a fertőzésen, így újoncot kell avatnunk a kapuban Hrabina Alex személyében. Mindezek alapján én féltettem magunkat az új szituáció miatt. Elég szarul festett a védelmünk, Poór hosszú kihagyás után a védelem jobboldalán, a szintén sérülés miatt közel fél évet hiányzó (bár nekünk szurkolóknak nem nagyon hiányzott) Charleston pedig a bal szélen kezdett. És bár középen már az ősz végére egész jól összeállt a Pávkovics – Deslandes duó, a védelem két széle és a kapusposzt nagyon nyugtalanított. A többi poszton még viszonylag jól is néztünk ki a kezdőt tekintve.
A Kisvárda már a 10. percben villant egyet, egy mélységi beívelésnél Charleston helyezkedett botrányosan (miatta nem volt les), így Bumba teljesen szabadon vehette mellre a labdát 11 méterre a kaputól, de Hrabina jól zárta a szöget és nagyot védett közelről. A folytatásban kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, a vérnyomásunk pedig legfeljebb akkor emelkedett meg, mikor Deslandes sorra rugdalta a luftokat (az első félidőben hármat számoltunk), vagy Charleston gyertyái, illetve az oldalvonalon túlra kipasszolt labdái miatt bosszankodhattunk. Mi csak elvétve jutottunk el az ellenfél tizenhatosáig, helyzetbe pedig egyáltalán nem is kerültünk. Távoli lövésekkel próbálkoztunk, főleg Ugrai kereste a lövőhelyzeteket, de ezúttal ő is nagyon pontatlan volt, a lövései többnyire laposak és gyengék voltak. Szembetűnő volt a két csapat közötti sebességkülönbség gondolkodásban és fizikálisan is. Nem tudtunk labdákat szerezni, mindig épphogy lemaradtunk az emberről, amikor pedig hozzánk került a labda, akkor körülményesen próbálkoztunk építkezni, a várdai letámadásokkal pedig nem bírtunk, mivel nem igazán volt labda nélküli mozgás, így szinte sosem volt szabadon megjátszható társ. Ilyenkor pedig általában a labdás játékos megindult, és vagy addig forgolódott, cselezgetett, míg elvesztette a labdát, vagy szimplán előre rugdaltuk a játékszert. Kár, hogy Szécsinek, Ugrainak, Soltésznak és Dzsudzsáknak esélye nem volt ezekkel mit kezdeni. A félidő utolsó 5 percét nagyon megnyomta a Várda, Hrabinának két óriási védése is volt (előbb Baráth labdavesztése után éles szögből lőhettek a vendégek, amit lábbal hárított, majd egy Bumba-löbbölés után Mesanovic fejesét tolta a felsőlécre), és még egy lehetőséges büntetőt is megvaroztak, de ki tudtuk húzni a szünetig.
A szünetben cseréltünk, az első félidőben haszontalan játékot bemutató Soltész helyett az új szerzemény, Dorian Babunski érkezett, ezzel végre lett egy tényleges centerünk a pályán (Szécsi kihúzódott a szélre). Az látszott Dorian mozgásán, hogy nem ügyetlen gyerek, kifejezetten jól tartotta meg a labdákat, és általában jól is osztogatta le. Az első húsz perc ismét eseménytelenül csordogált, a 60. percben Szécsi labdaszerzés után végigrobogott a jobbszélen, majd a tizenhatos előterében ácsorgó Dzsudzsák elé tálalt, aki megtalálta a lövőhelyzetet, de ballábas lövése pont Dombó lábához ment, aki így hárítani tudott – lényegében ez volt a legnagyobb gólszerzési lehetőségünk a meccsen. A 64. percben újabb két cserével frissítettünk (Varga és Ugrai helyett a másik Babunski és Bódi érkezett), majd az újabb komoly helyzet a 69. percben jött, sajnos ezúttal sem tőlünk. Egy Dzsudzsákra nem jellemző módon elszórt labdából került ziccerbe Asani, de Hrabina ezúttal is jól jött ki a kapujából és védett újfent bravúrosan. A mi csapatunkban nem éreztem az átütőerőt, lényegében a túlélésre és az egy pont megszerzésére játszottunk, a Kisvárda pedig ezúttal nem fogott ki jó napot, mert hogy jobb napjaikon ezt a Lokit 10-ből 9-szer biztosan elverték volna. Az utolsó 5-10 perc megint húzósra sikeredett, próbált szinte egy lapra feltéve támadni a vendégcsapat, ami azért elég beszédes dolog. A sanszuk a 91. percben úszott el, amikor Prenga megkapta a második sárgáját, a slusszpoén pedig a miénk lehetett volna, ha a 94. percben Bódi 20 méterről beveri a szabadot. Szebb napjain simán be is verte volna, de most kapu mellé tekert.
Az egy pont rendben van ez ellen a Kisvárda ellen, az újabb, immáron zsinórban harmadik kapott gól nélküli meccs szintén nagyon jól mutat (bár a védelmünk most katasztrófa volt), de amit támadásban mutattunk most is, meg még decemberben Gyirmóton, az kiábrándító. Arra azért lehetett számítani, hogy Carrilloval nem fogunk szép focit játszani, és kicsit célfoci jellegű lesz majd a játékunk, de azért az tényleg durva, hogy 90 perc alatt nem tudunk egyetlen helyzetet sem kialakítani, és csak abban reménykedhetünk, hogy egy jól eltalált Ugrai vagy Dzsudzsák lövés, esetleg egy pontrúgás érhet találatot. Ezen mindenképp változtatni kell majd, és ki kell találni valamit. Persze nagy segítség lehet majd, ha a kulcsemberek visszatérnek és 100%-osak lesznek. Ilyen szempontból nekünk a február és a március eleje a túlélésről szól majd. Fizikálisan biztosan nem lesz rendben a keret nagy része, nem véletlen, hogy a covidból visszatérők tegnap csak a kispadon kezdtek. Azt gondolom, hogy érdemi erőnlétről itt majd valamikor a március közepi válogatott szünet után beszélhetünk. Addigra remélhetőleg lecseng a korona is, felépülnek a sérültek és meggyógyul mindenki. Abban a két hétben pedig lehet majd valamicskét pótolni abból, amit január elején nem sikerült kivitelezni.
Beszéljünk egy kicsit Hrabina Alexről, mert megérdemli
forrás: dvsc.hu
Tegnap újoncot avattunk a kapuban, 26 évesen debütált kapusként az élvonalban Hrabina Alex. Az ő története egyébként nagyon érdekes, tudniillik ő egyszer már bemutatkozott az NB I-ben, de nem kapusként: 2015 februárjában egy emlékezetes mérkőzést rendeztek Pakson, az akkori idióta szabályok miatt a vendég Nyíregyháza a télen szerződtetett játékosait nem nevezhette a decemberről elhalasztott mérkőzésre, és mivel idő közben 11 játékostól megváltak a téli szünetben, így foghíjas csapattal utaztak el, a kezdőcsapatban csatárként kapott szerepet az akkori második számú kapus, Ovszijenko, és kvázi időhúzó csereként a 93. percben pályára lépett a fiatal harmadik számú kapus, Hrabina Alex is – szintén mezőnyjátékosként. Évekig az NB II-ben védett egyébként, majd 2018-ban az NB III-as Cigándhoz szerződött a játéklehetőség érdekében. Itt sikerült magát felépítenie, olyannyira, hogy egy Vidi elleni Magyar Kupa meccsen fel is hívta magára a figyelmet a szenzációs védéseivel. Fél évvel később került a DVSC-hez, amikor volt az emlékezetes Kosicky-saga, és cserekapus után kellett néznünk. Akkor végül maradt Kosicky, de a próbajátékon tesztelt Hrabinával is szerződést kötött a DVSC. Idestova három éve szolgálja tehát a klubot, de tétmérkőzésen eddig még nem mutatkozhatott be a felnőtt csapatban. Többnyire az NB III-as csapatban védett, valamint amióta engedélyezve van a több csere nevezése és bevetése a meccsekre, többször is feltűnt az NB I-es meccsek keretében, de a bemutatkozására eddig nem kerülhetett sor. Bevallom őszintén én nem is voltam annyira tisztára a képességeivel, azt tudtam róla, hogy régebben korosztályos válogatott volt, de furcsának tartottam, hogy adott egy viszonylag fiatal hálóőr, aki megelégszik a harmadik számú kapus szerepével egy NB I-es klubnál, akit csak azért tartanak, hogy az edzéseken meglegyen a létszám, ahelyett hogy mondjuk rendszeresen védene egy másodosztályú csapatban.
Most viszont kivárta a sorát, és egy furcsa helyzetbe csöppenve megkapta a lehetőséget – amivel maximálisan élt. A mérkőzés során legalább 4 elképesztő bravúrt mutatott be, amiknél kvázi ziccerben lőhettek a várdaiak. Különösen tetszett az, hogy nagyon jól együtt élt a játékkal, abszolút nem vonal kapus, és pont ennek volt köszönhető, hogy olyan helyzetekben védett, amikor kvázi kiszolgáltatott volt, mert egyedül vezették rá a labdát. Nem vitás tehát, hogy ő volt a mérkőzés legjobbja – a választás persze ettől függetlenül a tiétek lesz majd. Viszont nagyon érdekes helyzet teremtődött ezzel. Úgy tűnik, hogy van 3 jó kapusunk. Gróf valószínűleg jövő héten még nem lesz 100%-os, mint ahogy Kosicky is rengeteg hónapot kihagyott. Nem kérdés, hogy Hrabinának kell védenie Székesfehérváron. Ha ott is hasonlóan teljesít majd, akkor fel lesz adva a lecke a szakmai stábnak, hogy hosszú távon ki kapjon lehetőséget a három kapus közül. Alapvetően nálam Gróf az első számú, tartom továbbra is, hogy alulértékelt az ő képessége az NB I-ben. Kosicky nálam már csak csere lenne, már csak az életkorából fakadóan is. Viszont itt van nekünk Hrabina, akit egy ilyen meccs után vétek lenne kitenni a csapatból mindaddig, amíg valami látványos hibát nem vét. Nem lenne egyedi eset egyáltalán, ha meg tudna ragadni a kezdőben: a Vidinél ősszel került be a kapuba kényszerből Kovács Dániel, miután az előtte lévő két kapus kidőlt a sorból. Az addig az NB II-ben védő 28 éves kapus azóta alapembere lett a Vidinek, mára ő az első számú kapus. A felcsúti Markek Tamás pedig 30 évesen debütált az ősszel a kapuban a sérülések és a covid miatt, és azóta is ő véd. Meglátjuk tehát, hogy mi lesz a sorsa, én amellett teszem le a voksom egyelőre, hogy amíg jól véd, addig ő maradjon a kapuban.
Jövő héten megyünk a Vidihez, akik most kaptak ki Felcsúton. Továbbra sem érzem verhetetlen csapatnak őket, de sajnos évek óta szívni járunk Székesfehérvárra. Egy döntetlennel már most kiegyeznék azon a meccsen is.
