LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Babunski gól + jó védekezés = győzelem

Vasárnap kora délután várt ránk a nehéznek, de egyáltalán nem lehetetlennek tűnő feladat: ponttal távozni Paksról. Ehhez nagyon összeszedett védekezésre volt szükség és mindenképp jobb játékra, mint az Újpest ellen. Összefoglaljuk, mi történt!

A Paks elleni legutóbbi mérkőzésünk óta a zöld-fehérek elképesztő sorozatba fogtak. Az ellenünk lejátszott 1-1 után zsinórban kilenc találkozón szereztek legalább 2 gólt. Előző héten azonban a Felcsút megállította, és a szezonban először (!) 0 gólon tartotta őket. A mieink a klub 120. születésnapját ünnepelték, de az ünnepbe belerondított, hogy a meccs nagyobb részén borzalmas teljesítményt nyújtottunk és végül vereséget szenvedtünk. Könnyen lehet, hogy a Carrillora kevésbé jellemző viszonylag nagy csapat-átalakítás is megzavart bennünket, ilyen szempontból nem volt jó előjel, hogy a Paks elleni kezdőcsapatunkban – igaz, többnyire sérülések, betegségek miatt – ismét számos változtatással találkozhattunk. Hrabina, Poór, Charleston és Varga is kezdőbe került Gróf, Kusnyír, Ferenczi és Bévárdi „kárára”. Poór, Pávkovics, Deslandes, Charleston előtt a Dzsudzsák, Varga, Baráth, Babunski és Bódi ötös kezdett a középpályán, ékként pedig ezúttal is Dorian Babunski szerepelt. Ez elsősorban azt ígérte, hogy a középpálya közepét dominálni fogjuk, Dzsudzsák jobb szélen fog játszani, a Babunski testvérek pedig közelebb játszhatnak majd egymáshoz.

A mérkőzés első 25 perce abszolút kiegyenlített, de gólra törő játékot hozott. Volt 1-1 veszélyes közeli szabadrúgása és beívelt pontrúgása mindkét csapatnak, illetve nekünk az első percben egy nagyobb helyzetünk, de gól egyikből sem született. Aztán nagyot fordult a játék képe, és szép fokozatosan már csak a paksi támadásokat figyelhettük. A 33. percben kellett először védenie Hrabinának, egy éles szögből, de 7-8 méterről leadott lövésnél. A 36. percben aztán már csak centik választották el a góltól a hazaiakat, Haraszti gólba tartó lövése Pávkovics lábán épp annyira pattant meg, hogy gól helyett kapufát könyveljünk el. Idő közben butaságokért Poór, Varga és David Babunski is besárgázódtak és több VAR-szituáció után is izgulnunk kellett, de egyik sem ért büntetőt. A félidő végére percenként jöttek kapunk elé a paksi szögletek, beadások, Hrabina olykor bizonytalankodott ugyan, de végül vagy mentett, vagy a betömörülő védelmünk felszabadított. A négyperces ráadás egy veszélyes Dorian fejessel indult, de gól ebből sem született, 0-0 maradt az eredmény.

A második félidőre változtatás nélkül jöttünk ki, pedig Varga és Poór sárgája minimum veszélyes volt, Dzsudzsák Balázs pedig szinte láthatatlan volt a jobb szélső pozícióban, a félidő vége pedig nem kecsegtetett sok jóval… És a 46. percben majdnem gólt is kaptunk, de Bódi szinte a gólvonalról menteni tudott. Az 50. percben azonban váratlanul lövőhelyzetbe került David Babunski. A – nem sokkal korábban sárgát kapó – testvérétől kapott labdát szépen vette át, majd vitte el két védő mellett és elég helyet csinált magának, hogy 16-ról lőjön. A lövés pedig tökéletes volt, a védhetetlenül csapódott a rövid alsó sarokba. Az izgalomról az újabb VAR-vizsgálat és Andó-Szabó gondoskodott, hiába tűnt egyértelműnek a szituáció: a pályán meghozott ítélet ugyanis les volt, és több percig tartó vonalazást követően végül nekünk kedvező döntés született, azaz ÉRVÉNYES lett David Babunski gólja, ezzel első találatát szerezte a Lokiban.

Az 57. percben aztán majdnem jött az egyenlítés, Ádám Martin közeli lövését Hrabina védte bravúrral, a kipattanóból pedig Haraszti ismét a kapufát találta el – ezúttal védő közbeavatkozása nélkül. A hátrányban játszó hazaiaknál jöttek is gyorsan a cserék, de a beíveléseiket valahogy mindig sikerült hatástalanítanunk, igazán komoly gólhelyzet az ezt követő negyedórában nem történt.

A VAR léte miatt úgy érzem, kevesebb szó szokott esni a játékvezetőkről, hiszen a leglátványosabb hibáikat az esetek többségében jól javítják a videószobában ülők. Ez épp elég ahhoz, hogy a mezőnyben meghozott ítéleteik felett is könnyebben szemet hunyhassunk. Andó-Szabó tevékenységét azonban most kevésbé tudom szó nélkül elengedni, kritikán aluli volt a kettős mércéje, ami leginkább a lapok megítélésénél szembetűnő. Ugyanazokra a szabálytalanságokra minket sokkal könnyebb szívvel sújtott sárgákkal, nem úgy a paksi játékosokat. A legnagyobb kérdőjel az esetében a 73. percben Szabó Bálint belépője volt. Vargát úgy talpalta telibe, amire még a semleges szurkolók is felkaphatják a fejüket, a VAR szoba viszont egyértelmű jelzést adott a játékvezetőnek, nem ér kiállítást a súlyos szabálytalanság. Nem csak a döntéssel nem értek egyet, hanem azzal sem, hogy a játékvezető helyett hozták meg ezt a döntést, őt még csak ki sem hívták a monitorhoz.

Mindezen elég időm volt morfondírozni, mert a mérkőzés utolsó öt percére úgy érkeztünk, hogy bár hatalmas paksi fölény volt a pályán, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Olyan volt a paksiak játéka, mint a miénk az Újpest ellen 1-2-es állásnál. Támadnak, de mintha hiányozna belőlük a gólhoz szükséges plusz és csak a beadásokban bízhatnak. Ekkor már több cserénk is a pályán volt, a 86. percben pedig lezárhattuk volna a találkozót. Dzsudzsák cselezgetett a tizenhatosnál, és tökéletes labdát adott Tischler Patriknak, aki azonban közelről mindkétszer az elé kiugró kapust találta telibe. Egészen elképesztő, hogy maradhatott ki.

Idő közben aztán Haraszti nem kapott sárgát ugyanazért, amiért David Babunski korábban igen (visszadumálás a bírónak); Ádám Martin nem kapott sárgát könyöklésért (Pávkovicsot ápolni is kellett); Baráth ellenben egy belépőért igen, pedig talán el sem találta ellenfele lábát. Varga zoknija a percek múlásával Szabó korábbi belépője miatt szépen fehérről pirosra változott; majd jött a 6 perces ráadás és egy más típusú piros-szituáció: Szélpál ütközte le utolsó emberként a kiugró Bényeit és egyből pirosat kapott a játékvezetőtől. Na ezt a VAR szoba sem tudta már megemészteni, ebben az esetben (ellentétben a korábbival) kihívták a monitorhoz Andó-Szabót, aki a tv-ből is erősnek tűnő pirosat nem sárgára változtatta, hanem a PAKSNAK ÍTÉLTE A LABDÁT. Mindenki döntse el, hogy inkább a nevetséges, a szánalmas, vagy az elképesztő jelzővel illeti inkább az ítéletet.

A hatperces (!) ráadás így végül kilencre (!) húzódott, de a Paks íveléseiben ezúttal sem volt elég erő, kihúztuk a hátralévő időt és jelenlegi helyzetünket ismerve nagyon fontos három pontot szereztünk. Nem játszottunk szépen, minimális számú helyzetet dolgoztunk ki, de az, hogy nem kaptunk gólt akkor is hatalmas dicséret, ha a Paks ma nem a legjobb játékát nyújtotta, illetve több alkalommal is a kapufa segített be. Különösen értékessé teszi a győzelmet, hogy idegenben, kérdéses bírói ítéletekkel, sok hiányzóval játszva egy nálunk előrébb tartó csapatot fektettünk két vállra; a forduló többi eredménye miatt pedig ismét lépéselőnybe kerültünk és hat pontra kerültünk a kiesőzónától.

A csapat legjobbjai között említeném a gólja miatt David Babunskit, a jó védőmunkája miatt Charlestont, illetve a válogatott behívóját a héten megkapó Baráth Pétert, de ezúttal is kíváncsiak vagyunk, ti kit láttatok a legjobbaknak!

Most válogatott szünet következik, hogy aztán április 2-án fogadjuk a ZTE-t és ráforduljunk a bajnokság hajrájára. Izgalmas lesz.

Hajrá, Loki!