LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Bennmaradást érő győzelem

Kedd délután az NB I 31. fordulójának nyitánya várt ránk Mezőkövesden. Nem csak az bosszanthatott minket, hogy a korai időpont (16:30) nem kedvez az idegenbe utazóknak, hanem az is, hogy könnyebb lett volna úgy pályára lépnünk, hogy tudjuk, mit játszottak a mögöttünk lévő csapatok. Az egyértelmű volt, hogy a győzelem „mindent visz”, de nem tudhattuk, mennyit kell kockáztassunk a sikerért.

De Loki szurkolók így is szép számmal megjelentek a vendégszektorban és a Fehérvár elleni találkozó után volt is mit törlesztenie a csapatnak feléjük.  Reméltük, hogy az elmúlt években oly fontos mezőkövesdi meccseinken látott sikersorozatunk (előbb a Diósgyőr ellen 2017 májusában, majd 2020 júniusában a Mezőkövesd ellen) folytatódni fog.

A találkozó előtt a kezdőcsapatot elnézve bizakodó voltam. Sós az elmúlt mérkőzésein jól játszott, megérdemelte, hogy kezdjen. A középpályára visszatért Baráth Péter, a védelembe pedig Deslandes.  Ferenczi helyére bekerült Korhut, az elmúlt meccsein pedig szürkén teljesítő Dorian Babunski helyére Tischler. A kapuban is változtattunk, műtétje után most először játszhatott Gróf. Rajtuk kívül ismét a kezdőben kapott lehetőséget Pávkovics, Kusnyír, Varga, Babunski és Dzsudzsák. Jó volt ez így, aminek hatására ráadásul a cserelehetőségeink is megnőttek, függően a mérkőzés alakulásától. Lássuk, mi történt a két félidőben, percre és eseményekre lebontva:

‘4. Dzsudzsák keresztbe fut a labdával, jó a passza Sóshoz, a rövid sarokra tartó lövést védi a kapus.
‘5. Drazic kap szép labdát Cseritől, de Deslandes mellett könnyen esik el, így nincs se gól, se tizenegyes.
‘9. Deslandes blokkol szögletre egy veszélyes lövést.
’11. Jurina elé pattan a labda, aki nem sokkal téveszt kaput.
’28. David Babunski egy szép lövőcsel után célozza meg a hosszú felsőt, de tekerése mellé száll.
’35. Óriási Gróf védés, Farkas érkezett a hosszún egy beadásra, de nem volt elég erős a lövése.
’44. Nem tud felszabadítani a Mezőkövesd, Sós labdát szerez, bepasszolja középre, ott pedig Pávkovics helyezi belsővel a labdát a léc alá! 0-1.

’46. Sós tör be a tizenhatoson belülre, lövése célt téveszt, és bár van kontakt védővel, nincs tizenegyes.
’50. Cseke fejelhet egy beadás után, de az fölé száll.
’58. Szöglet után Tordai rosszul ér labdába, Tischler félfordulatból próbált kapura lőni, de mellé ment.
’61. Drazic bombáz rá egy újabb beadást jó hét méterről, de csak a kapufát találja el.
’63. Szöglet után fejesből próbálják bevenni Gróf kapuját, de mellé.
’69. Szép kiugratás Dzsudzsáktól, de Korhut nem tudja góllal befejezni az akciót.
’92. Bévárdi az ötös sarkáról lő, de véd a kapus.

A játék az első félidőben elég hektikus volt, itt is, ott is akadtak helyzetek, de főleg a mezőkövesdiek próbáltak rést találni Korhut oldalán. A mérkőzés színvonala nem volt valami magas, érződött, hogy egyik csapat sem szomorkodik, amíg döntetlen az állás, de mindkettőben benne van, hogy azért a vezetést nem lenne rossz megszerezni. Pávkovics 44. perces gólja nagyon fontos pillanat volt, nem csak azért, mert pont a félidő vége előtt esett, hanem azért is, mert Carrilloval még egyszer sem vesztettünk el olyan mérkőzést, amelyiken vezettünk. A maradék időt már csak ki kellett valahogy bekkelni. A Mezőkövesd jól meg is nyomta a második félidő első 20 percét, de a hazaiak csak kapufáig és nagy helyzetekig jutottak. A cseréink jól szálltak be, az utolsó 20 percben gyakorlatilag nem volt jelentős esemény, a Mezőkövesd mintha elfáradt volna, mi pedig remekül, csapatként védekeztünk és megtartottuk a vezetést!

A hétvégi MTK győzelem után meg kell valljam, azért volt bennem egy kis ijedtség, de így most tényleg fellélegeztem. Két fordulóval a vége előtt ha matematikailag még nem is, de gyakorlatilag biztos a bennmaradás!

Mivel többen kérdeztétek, és hogy lássátok, mennyire elképzelhetetlen, hogy megtörténjen, itt van annak forgatókönyve, hogyan eshetünk ki.  Az MTK megnyeri mindhárom hátralévő mérkőzését. A DVSC elbukja hátralévő két mérkőzését. Így azonos pontszámmal állna a két csapat. Ilyenkor előbb a több győzelem rangsorol (ez döntetlen), majd a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége, ami jelenleg nekünk -4, az MTK-nak pedig -28. Ezt a 24-t kellene ledolgoznia az MTK-nak, azaz míg mi mondjuk kikapnánk kétszer 5-0-ra, addig az MTK pedig mindháromszor nyer 5-0-ra. Így a mi gólkülönbségünk -14, az övék pedig -13 lenne. Könnyen belátható, ez mennyire csak a számok nyelvén működik. Az MTK-nak ráadásul nem feltétlenül minket kell néznie a bennmaradásáért, hiszen a Honvéd csak 5 pontra van tőlük, és a Honvéd is már csak 2 mérkőzést fog játszani.

Sok elemzést ebbe a meccsbe most nem tennék bele, célfocit játszottunk, olykor szerencsénk is volt, de visszavágtunk a hazai vereségért. Carrillo személyi változtatásai és taktikája is hatékonynak bizonyult. Ha van „meccs legjobbja”, most én mindenképp őt is megnevezném, hiszen ritkán látható módon a Vidi elleni kezdőhöz képest öt személyt is lecserélt. A játékosok közül kimagasló teljesítményt nyújtott Deslandes és Pávkovics, de a többiek játékára sem lehetett panasz. Szavazzatok, nálatok kik voltak a legjobbak?

Még mindig durva belegondolni, hogy a 31. fordulóig kellett várni, hogy kijelenthessük, biztosan bennmaradtunk, és ellenkező eredmény esetén most mennyire tartanánk attól, hogy az MTK utolér minket. De a történetnek jó vége lett. Folytatás hétvégén a Felcsút ellen, majd a zárófordulóban az MTK ellen, hogy aztán az egész szezont értékeljük.

Hajrá Loki, szép volt fiúk!
Csibu

ui.: A képeket Balage készítette, aki ezúttal is a helyszínen szurkolt a csapatnak!