LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ezüstcsata – Ki gondolta volna?

Ki gondolta volna az év elején, hogy a kecskemétiek nem kiesőjelöltek lesznek, hanem az ezüstérem legnagyobb várományosai? Hiába vártuk, hogy előbb-utóbb kipukkan a kecskeméti lufi, de lassan el kell fogadnunk a tényt: az lesz a kisebb csoda, ha végül nem érnek oda érmes helyre. Mert az ezüstérmet azért még kiénekelhetik a szájukból, többek között épp a mi játékosaink, hiszen szombaton velük találkozunk. És ki gondolta volna az év elején, hogy a Loki is reménykedhet majd egy éremben és nem csak egy tisztes helytállás és a bennmaradás lehet a részünk? Most meg itt állunk, várva az ezüstcsatát, s az a csapat, amely győzelmet arat, nagy lépést tehet előre. A Kecskemét akár 8 pontosra is növelheti előnyét, de ha mi nyerünk, két pontra felzárkózhatunk rájuk. A tét tehát nem csekély!

A szezonban korábban már kétszer összefutottunk velük, mindkétszer döntetlen lett a vége. De míg a Nagyerdei stadionban mi bosszankodhattunk rajta, hogy nem jött össze a három pont (no meg akkor még fixen kiesőjelöltnek gondoltuk ellenfelünket), addig idegenben inkább a hazaiak bosszankodhattak, hiszen 2-0-ról egyenlítettünk ki. Érdekes azonban vetni egy pillantást az október végi, legutóbbi Kecskemét elleni kezdőcsapatunkra, mekkorát fordult azóta a világ a téli átigazolási szezon és a sérültjeink miatt. A mostani kezdőnkben várhatóan csak Dreskovic, Ferenczi, Dzsudzsák és Babunski fog szerepelni, esetleg ötödiknek csatlakozik hozzájuk Varga József. Gróf már nincs nálunk, Lagator eltiltott, Kusnyír sérült, Neofytidis azóta csupán öt percet kapott, Bódi november óta nem volt a kezdőben, Szécsi pedig egy hete Kisvárdán még a kispadra sem volt nevezve.
Hasonló kezdőcsapatot várok, mint a Kisvárda ellen, Milosevic a kapuban, előtte Romanchuk, Dreskovic (az eltiltott Lagator helyén), Deslandes és az ismét válogatott meghívót kapó Ferenczi kezdhet. Középpályán megnézném együtt a Dzsudzsák – Loncar – Varga József triót, de utóbbi helyett sanszosabb, hogy az eltiltásból visszatérő Manrique lesz majd, szélen kezdhet Kyziridis és Varga Kevin, csatárposzton pedig Babunski. Ez egyébként azt is jelentené, hogy három olyan játékosunk is kezdő lenne, akire számít hazája válogatottja! Ferenczi mellett ugyanis Loncar Montenegró, Babunski pedig Észak-Macedónia válogatottjában szerepelhet hamarosan. És csak halkan teszem hozzá: ha nincs Megyeri sérülése és David Babunski még mindig nálunk játszana, ez a szám akár öt is lehetne. Egészen elképesztő.
A mieinktől nem várok új taktikai elemeket, megoldásokat. Azt az elképzelést fogjuk követni, amit eddig. Jó védekezés, hátul megtartott labdák és a szélsők kiugratása, majd beadások. Ami ezt nehezítheti, hogy a Kecskemét ötvédős rendszert használ, mélyen visszazárnak, és várhatóan nem fognak nekünk esni, ezért a kulcspárharcokat a pálya közepén várom majd. Ha ott többször is át tudunk jutni, akkor megnyílik majd az esély a gólszerzésre, akár távoli lövésekkel, akár szélre kipasszolt, majd beívelt labdákkal. Az eddigi 23 meccsükön csupán 22 gólt kaptak, és ami még durvább, csak 2 találkozón kaptak ki – csak érzékeltetésképp, az élen álló Ferencváros 3 vereséget is összehozott már.
Jó kérdés, hogy mi mennyire akarunk majd mindent megtenni a győzelemért. Mert bár hazai pályán fogadjuk őket, jelen helyzetünkben inkább azt gondolom, hogy erőn felüli, hogy a harmadik helyen állunk, és az 1-1 pont begyűjtése hosszútávon nem rossz deal az előttünk állókkal szemben. Azonban, ha netán elkezdenénk kacérkodni az érem gondolatával – márpedig Kisvárdán ezt láttam a csapaton – akkor kell, hogy legyen olyan periódus a mérkőzésen, ahol elkezdünk majd kockáztatni. Akkor pedig bármi megtörténhet.
Legvalószínűbb forgatókönyvnek az 1-1-es végeredményt gondolom, a döntetlennel egyik csapat sem feltétlenül lenne elégedetlen, de titkon bízok benne, hogy most nem követünk el olyan hibákat a védelemben, mint az előző két Kecskemét elleni találkozónkon, és képesek leszünk bevenni Varga kapuját. Egy győzelem óriási lökést adna az utolsó 9 fordulóra, ráadásul ismét kezd fociláz eluralkodni Debrecenben, úgyhogy már csak a szurkolók miatt is győznünk kell!
DVSC – Kecskemét | NB I 24. forduló
Március 18. szombat, 15:45 | Nagyerdei Stadion

Mindent bele!
Csibu