Három hét után folytatódott a bajnokság, és a 9. forduló mind az NB I-ben, mind az NB II-ben őrült és/vagy meglepő végeredménnyel záruló meccseket hozott. Ezekről…
Rovat: Podcast
Csodás élményt nyújtott a válogatott NL szereplése még úgy is, hogy a döntőnek is beillő olaszok elleni meccset elvesztettük. H9 extra élő adásunkban a Németország és…
Amikor július végén elköszöntünk a szezonbeharangozó adásunkban, nem gondoltuk volna egyrészt, hogy majd két hónap múlva jelentkezünk a következő adásunkkal, másrészt hogy ez idő alatt ennyi…
Nem rendeztek bajnoki fordulót ezen a hétvégén, de jövünk ma is élő adással, mert van miről beszélni! Rossi keretet hirdetett az NL meccsekre, a Fradi győzött…
A Fradi megállíthatatlan, Eli bá’ visszatért, az NB I-ben és az NB II-ben újfent fordulót rendeztek. Kibeszéljük a hétvége legfontosabb eseményeit!
A hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt meccs az Újpest – Ferencváros derby volt, mely történelmi mészárlást hozott, de volt itt azért egy Loki – Vidi rangadó is,…
Az NB I-ben még három csapat is nyeretlen, és éppen ennél a háromnál már talán inog a kispad az edző alatt. Igen, sajnos az egyik csapat…
Gálázott a Fradi, bravúros győzelmet aratott a Vidi a hétközi kupafordulóban. Ezek mellett szó esik a hétvégi NB II-es, valamint a csonka NB I-es fordulóról is.…
A H9 mai adásában a Fradi csúfos kiesése, a Vidi kötelező továbbjutása és a Várda helytállása, a döntetleneket halmozó NB I-es forduló, és az általunk érintett…
Már a második fordulót rendezték a hétvégén mindkét osztályban, de a kupacsapatok is érintettek voltak hét közben. Kiemelten foglalkozunk majd természetesen a DVSC – KTE meccsel…
Hétvégén végre elrajtolt a bajnokság, lezajlott az első forduló az NB I-ben és az NB II-ben is. Meglepetések akadtak bőven, mi pedig első fordulókibeszélő adásunkban értékeljük…
A héten kezdődik az új szezon, a csapatunkat érintő legfontosabb kérdés pedig az, hogy készen állunk-e rá? Ez is kiderül ma esti élő adásunkból, melyben a…
A héten kezdődik az új szezon, a Hamis Kilences mai élő adásában pedig esélyt latolgatunk az NB I és az NB II előttünk álló idényével kapcsolatban.…
A Hamis Kilences második élő adásában folytatjuk a hangolódást a közelgő szezonrajtra, beszélünk az edzőváltásokról, a felkészülésről, az eddig nem taglalt átigazolásokról, és kicsit a nemzetközi…
Ma este elstartol új projektünk, a Hamis Kilences. Az első élő adásban bemutatkozunk, beszélünk a magyar válogatott Nemzetek Ligája szerepléséről, valamint a klubcsapatok legfontosabb történéseiről, átigazolásairól.…