
Két vesztes meccs után, nyolc napon belül a harmadik mérkőzésünkre készültünk – abban a tudatban, hogy egy újabb vereséggel már komoly negatív hullámba kerülhetünk, pláne a…
Két vesztes meccs után, nyolc napon belül a harmadik mérkőzésünkre készültünk – abban a tudatban, hogy egy újabb vereséggel már komoly negatív hullámba kerülhetünk, pláne a…
Szeptember végére maradt a 2. fordulóból elhalasztott Paks-DVSC mérkőzés lejátszása. A hazaiak jó szériából, mi viszont két gyengébb meccsből érkeztünk az összecsapásba, és sajnos az előjeleket…
Az ötödik fordulóban az újonc MTK-t fogadtuk, tehát újabb hazai meccs következett. Ez a tény, valamint a könnyűnek hitt ellenfél kecsegtetett mindenkit a 4/4-es rajt reményével.…
A Rapid Wien elleni odavágó eredménye és kiváló játéka után bizakodhattunk, nem reménytelen a továbbjutásunk. Több mint 16 ezer szurkoló előtt azonban nem hogy nem sikerült…
Viszonylag ritka az, hogy egy vereség alkalmával nem saját csapatunkban keressük a hibát, hanem a külső körülményekre mutogatunk, mondjuk ki, bírózunk. A tegnapi mérkőzés után azonban…
Épphogy kihevertük a Fradi és a Felcsút elleni hazai vereségeket, újabb fontos meccs várt ránk a Nagyerdőn. Az ellenfél ezúttal a második Kecskemét volt, de a…
Valahol törvényszerű az, hogy annak a játékosnak a góljával szívunk, akit jegeltünk az edzőváltás után, és télen könnyű szerrel le is mondtunk róla. És törvényszerű az…
A Fradi ellen hosszú évek után először úgy léphettünk pályára, hogy előzetesen háromesélyesnek tűnt a mérkőzés. Az elmúlt fordulókban ugyanis nem csak a mutatott játék volt…
Rohadt bosszantó úgy kikapni, hogy kétszer is vezettünk, és láthatóan ma sem lehetett panaszunk a szerencsére, főleg a második gólnál. Nem játszottunk kimagaslóan, jobban focizott a…
A Fradi elleni idegenbeli meccsek azok a naptárban, amikre általában előre beírjuk magunknak a 0 pontot. Nem sok babér szokott ellenük teremni, na, pláne idegenben (eddig…
A múlt heti bravúros győzelmünk, ami mellé kellő alázat, fegyelmezett, és helyenként jó játék is társult, picit elbizonytalanított minden szurkolót. Persze a meccs után sorra jöttek…
Nem számítottunk sziporkázó játékra az elmúlt két bajnokit követően, és látva a kezdőnket bő 1.5 órával a kezdés előtt, a rossz érzés csak tovább erősödött bennünk.…
A 4. forduló zárómeccsén, hétfő este abban reménykedtünk, hogy Mezőkövesden sikerül végre megszerezni az első győzelmünket az új szezonban. Két nyeretlen csapat találkozott, csak míg a…
Tükörsima vereséget szenvedtünk a Vidi elleni presztízsmeccsen, úgy, hogy egy percig sem volt esélyünk. Manapság már kevés az, ha egy csapat akar, pláne hogy ez az…
Az elmúlt hetek hullámzó teljesítményei és eredményei elbizonytalanítottak sok szurkolót. Melyik a csapat igazi arca? Az, amelyik a tabella első négy helyén álló csapat ellen 10…