LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Folytatódik a sorminta?

A hétközi mérkőzés összefoglalójának címében már utaltam arra a különös jelenségre, ami a csapat idei szereplését jellemzi: itthon sima, többnyire háromgólos (és legtöbbször 3-0-ra végződő) győzelmek, idegenben viszont pocsék játék és kínkeserves 1-1-es döntetlenek gyarapítják a sort. A kérdés, hogy vasárnap Szombathelyen ismét utóbbinak leszünk-e szemtanúi, vagy megembereli magát a társaság?

Számokkal alátámasztva egyébként a fenti állítást: 18 mérkőzést játszottunk eddig idén, ebből 9-et itthon, 9-et idegenben – viszont ennek ellenére a DEAC elleni meccset továbbra is hazainak tekintem, így tehát 10-8-ra módosul az állás. A 10 hazai mérkőzés mindegyikét megnyertük, közülük 7-et háromgólos különbséggel, és ezen belül 6-ot pontosan 3-0-ra nyerve (amibe tegyük hozzá, hogy beletartozik a Békéscsaba elleni, játék nélkül megszerzett 3-0-s győzelem is). Ezzel szemben a 8 idegenbeli meccsen csupán 2 győzelem, 5 döntetlen, és 1 vereség a mérlegünk. Az 5 döntetlen mindegyike 1-1-re végződött. A legjellemzőbb eredményeink tehát idén a hazai 3-0 és az idegenbeli 1-1…

Vasárnapi ellenfelünk nem ismeretlen számunkra. Az NB I-ben igen gyakran összecsaptunk a Halival, és a szombathelyi kirándulások legtöbbször kellemetlennek bizonyultak, nem egyszer égtünk meg csúnyán ott, de egy időben akkora mumusainknak számítottak, hogy hazai pályán sem bírtunk velük. Ők idén már zsinórban a második szezonjukat töltik a másodosztályban, két évvel ezelőtti kiesésük után kilátástalan helyzetbe kerültek az anyagiak miatt, ami kis híján az NB II-es licensz elvesztéséhez vezetett, de mindeközben a pályán sem tündököltek, az előző csonka szezonban annak köszönhették a megmenekülésüket a kieséstől, hogy egy hármas győzelmi szériát produkáltak a bajnokság félbeszakítása előtt. A vasiakat egyébként tavaly óta Mátyus János irányítja, és bár azóta az anyagi helyzet némileg stabilizálódott (köszönhetően a tulajdonosváltásnak), attól egyelőre elég messze vannak, hogy ismét az NB I-be jutásért küzdhessenek. Pillanatnyilag a hatodik helyen állnak, 8-5-5-ös mérleggel, 29 pontot gyűjtve. Kissé hektikusan szerepeltek eddig, és bár az utóbbi hetekben szorgosan gyűjtögették a pontokat, utolérte őket is a járvány, így hétközben kissé tartalékos kerettel szenvedtek nagyon sima, 4-0-s vereséget a minket üldöző Budaörs otthonában.

Hogy mekkora a baj a Halinál, azt az is jelzi, hogy felvetődött, hogy halasztási kérelemmel forduljanak a DVSC-hez, ám végül a játék mellett döntöttek. Mátyus János a csapat hivatalos oldalán beszélt a helyzetről: „Sajnos egy már régóta koronavírusos játékosunk negatív tesztje után ismét pozitívat produkált. Miatta és a többi koronavírusos játékosunk miatt felvetődött, hogy halasztást kérünk, de végül úgy döntöttünk, hogy amíg a Haladás ki tud állni egy meccsre, addig játszani is fog. Ez a folytatásban is így lesz.” Egyébként ezt a nézetet vallja a mi klubvezetésünk is, így valószínűleg egyébként sem mentünk volna bele a halasztásba. Hogy pontosak kik betegek, azt az ő esetükben sem tudni, ami viszont tény, hogy a Mátyus János által „használt” játékosok közül Jancsó András, Németh Milán, Kiss Bence, Szekér Ádám, Holdampf Gergő, Kelemen Dávid és Horváth Olivér nem voltak a keret tagjai a szerdai mérkőzésüknek. A keretükben egyébként több NB I-es rutinnal rendelkező labdarúgót is találunk. Mindjárt a kapuban egy ismerős névvel találkozunk Lepkecz Verpecz személyében. Ő remélhetőleg az általunk nem kedvelt arcát mutatja majd, ebben az esetben számíthatunk rúgott gólokra. De rajta kívül említhetjük még Schimmer Szabolcsot, Bosnjak Predragot, Rácz Ferenczet, Devecseri Szilárdot, vagy épp Németh Máriót. Alapvetően tehát nem rossz a keretük, szóval vírus ide vagy oda, nem árt óvatosnak lenni.

Nálunk szerencsére a keret nagy része már felépült a betegségből, és legfeljebb csak a sérüléssel bajlódó játékosokra nem számíthatunk. Ide tartozik Bényei Ágoston, Poór, Bárány, Kundrák, és vélhetően Kusnyír is, illetve minden bizonnyal a szerdán megsérülő Pintér. Elképzelhető, hogy közülük van, aki már most bevethető lesz, sajnos erről nincs információnk. A többiek viszont elméletileg mind hadra foghatók, ráadásul szerdán Korhut és Varga is pihentek, így a lehető legerősebb felállásunk a fenti képen látható lenne. Nem valószínű, hogy ebben a hadrendben kezdünk majd, már csak azért sem, mert az utóbbi meccseken ismét elővette Elemér a három belsővédős formáció, mivel a jobb oldalon nem igazán van bevethető játékosunk (Bényei Balázst hagyjuk). Ezt kiküszöbölendő én egyébként zokszó nélkül lehetőséget adnék a szerdán bajnokin is debütáló Lakatosnak, nem hiszem, hogy rosszabb teljesítményt nyújtana Kinyiknél vagy Bényeinél.

Remélhetőleg nem a csákvári formáját mutatja majd a csapat, hanem az elejétől koncentráltan és motiváltan lépnek pályára a játékosok. Ebben az esetben nem lehet akadály a Hali legyőzése, amit jelen helyzetben el is várok a csapattól. A kérdésre vasárnap kora este kapunk majd csak választ, a 16:15-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport+ közvetíti, a játékvezető pedig Oláh Gábor lesz.