LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Januári helyzetjelentés

stadion1Lassan vége van januárnak, hamarosan edzőtáborba vonul a csapat, közeledik a tavaszi rajt, eközben a játékoskeretben is van jövés-menés, mindeközben a stadion is majdnem kész van, úgyhogy itt az ideje, hogy összefoglaljuk a közelmúlt eseményeit, és egy kicsit előretekintsünk.

Kezdjük először a keretet érintő változásokkal. Átigazolásokkal foglalkozó cikkünkben már röviden beszámoltunk ezekről a változásokról, most nézzük kicsit részletesebben. Még a decemberi szurkolói ankéton megtudtuk, hogy légióskorlátozást vezet be a klub, így egy időben csak nyolc légiós lehet a keretben. Emiatt várható volt, hogy legalább két, de inkább három külfölditől elköszönünk a télen. Az első távozónk Vukasin Poleksic volt, az ő eligazolása nem okozott meglepetést, hiszen nagy luxus egy ilyen képességű légióst harmadik számú kapusként tartani, ő Kecskemétre szerződött kölcsönbe, de minden bizonnyal a nyáron ott is marad, ha jó teljesítményt nyújt. A másik távozónk személye sem volt meglepetés, hiszen Aleksandar Trninic távozása is jócskán a levegőben lógott. A szerb légiós tíz bajnokin játszott az ősszel, de nem nyújtott maradandót, és mivel Morozov is bevethető lesz a tavasszal, nem is igazán volt szükség rá, így szerződést bontottunk vele. Ezt követően sokáig benne lógott a levegőben Selim Bouadla távozása, akiért hivatalos ajánlat érkezett Törökországból. Végül a megtartása mellett döntött a klub, viszont az öccse, Slimane Bouadla távozott, vele szerződést bontott a DVSC, a játékos nem érezte, hogy esélye lenne beverekednie magát a kezdőbe, emellett honvágya is volt, így hazatér Franciaországba, de nem biztos, hogy egyáltalán folytatja a futballt. Említést érdemel még Rezes László eladása, az „örök tehetség” középpályásunkat a Nyíregyháza vette meg végleg.

Nézzük az érkezőket. Sokáig csak a két Létavértesről felhozott fiatal, Kertész Tamás és Berdó Péter tartozott ebbe a kategóriába, tegnap viszont két játékost szerződtettünk, ismerjük meg őket közelebbről, tekintsük át a játékos múltjukat, és nézzük meg, hogy mit várhatunk tőlük.

Kovács Ádám

kovacsaA fiatal támadó a III. Kerületi TVE-ben kezdte pályafutását, majd 2005-ben Újpesten is megfordult. 14 éves korától a belga Oud-Heverlee Leuven utánpótlásában nevelkedett, és 19 évesen tért vissza Magyarországra, a Honvédhoz. A Kispest NB2-es csapatában tíz mérkőzésen játszott, két gól fűződött a nevéhez. Fél szezon elteltével Nyíregyházára szerződött, ahol szintén az NB2-ben játszott, 14 bajnokin 5 gól és 4 gólpassz volt a mérlege. Januárban kölcsönbe az NB1-ben szereplő Vasashoz került, így pályára léphetett az élvonalban, öt meccsen kapott szerepet, gólt nem szerzett. Az előző szezon őszét ismét Nyíregyházán töltötte, 12 meccsen 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett. Tavaly januárban a Kecskemétnek adta őt kölcsön a Nyíregy, de nem lépett pályára az NB1-ben. Az idei szezonban az NB3-ban szereplő Nyírbátornak adták kölcsön, nyolc meccsen lépett pályára az ősszel, de mindössze csak egyetlen gólt szerzett. Télen visszatért Nyíregyházára, de lejárt a szerződése, így szabadon igazolhatóvá vált. Ekkor érkezett próbajátékra hozzánk, és sikerült meggyőznie a stábot, így négy éves szerződést kötöttünk vele. Minden bizonnyal úgy számolnak vele Kondásék, hogy ezt a tavaszt esetleg Létavértesen tölti az NB3-ban, segítve fiókcsapatunk bajnoki címért való küzdelmét, illetve ezáltal is felmérhetik, hogy mire képes. Az biztos, hogy az NB1-be jelenleg kevés, így ha marad is, maximum kupameccseken látjuk őt, de ha nem adjuk kölcsön Létavértesre, akkor sokkal valószínűbb, hogy a DEAC-ban fog pályára lépni a tavasszal.

Rene Mihelic

mihelic3A szlovén támadó középpályás Mariborban született, ennek megfelelően az NK Maribor utánpótlásában nevelkedett. Már 17 évesen felkerült a felnőtt csapathoz, ahol egészen 22 éves koráig játszott. Rögtön első szezonjában sikerült gólt szereznie, de a következő évei még jobban sikerültek. Öt szezon alatt 134 szlovén bajnokin 19 gólt szerzett, és 20 gólpasszt osztott ki. Mindent elmond kvalitásairól, hogy az eligazolása előtti időszakban, mindössze 22 évesen ő viselte a Maribor csapatkapitányi szalagját. Tagja volt a Maribor azon „aranygenerációjának”, amely zsinórban nyerte a bajnoki címeket, és a nemzetközi kupákban is szépen menetelt, és akik közül többeket nagyon szép összegért értékesített a szlovén gárda, hogy mást ne említsek, Josip Ilicicet és Armin Bacinovicot összesen 3,5 millió euróért szerződtette az olasz élvonalban szereplő Palermo, majd télen Sinisa Andelkovic is a szicíliai gárdánál kötött ki, 1,2 millió eurós átigazolási díj ellenében. Ebben az időszakban értékesítették Mihelicet is, akiért 900 ezer eurót fizetett a portugál Nacional gárdája. Megjegyzendő, hogy ekkortájt Volas is a Maribor játékosa volt. Mihelic tehát Portugáliában folytatta, ahol két és fél szezon alatt 35 bajnokin lépett pályára, egy gólt és négy gólpasszt jegyzett, tehát nem ment neki olyan jól a játék. Fél szezont lehúzott Bulgáriában a Levskinél, majd a nyáron visszatért a Nacionalhoz, ahol már nem tartottak rá igényt, így októberben a szlovén bajnokság élcsapatához a Zavrchoz igazolt, ahol az utolsó hat bajnokin lépett pályára. A Maribor és a Nacional színeiben összesen 25 nemzetközi – többnyire Európa Liga – meccsen kapott szerepet, és ötször talált az ellenfelek hálójába. Elsődleges posztja támadó középpályás, de bevethető a középpálya két szélén is. Érzésem szerint Selim esetleges eligazolása esetére hoztuk őt próbázni, de aztán hiába maradt Selim, meggyőzte a stábot, hogy helye van a csapatban, és Selim maradása ellenére sem érzem, hogy hiba lett volna leigazolni őt. Egyrészt sérülés bármikor jöhet, és ez esetben nem kényszerülünk a Vadnai-Zsidai sorral felállni, mint az ősszel többször is, másrészt Bódinak is konkurenciát jelenthet majd, az ő játékának pedig egészen biztosan jót tehet majd egy kis ösztönzés.

edzomeccs1Áttérhetünk a csapat felkészülésére. Eddig két edzőmeccset játszott a csapat, a román élvonalban szereplő Botosani ellen 1-1-et, tegnap pedig egy fagyos-havas meccsen az NB2-es Kisvárda ellen 0-1-et játszottunk. Az eredményből nem kell kiindulni, ez számtalanszor bebizonyosodott már. A fő hangsúly azon van, hogy mindenki megkapja a meccsterhelést. Február 3-án edzőtáborba utazik a csapat, méghozzá a törökországi Belekbe, ahol az elmúlt években már számtalanszor edzőtáborozott a Loki. Az ottani edzőmeccsek ellenfeleiről még nem kaptunk tájékoztatást, de egész biztosan komoly, nívósabb csapatokkal tudunk ott meccselni, mintha itthon játszanánk a Gaz Metan, Kassa, és hasonló, közeli csapatok ellen. Remélhetőleg ez a tíz napos összetartás meghozza majd a várt hatást, és a tavaszi szezonban sikerül kiharcolnunk a bajnki címet az új stadionunkban. Update: Kialakult az edzőtábor programja. Február 5-én a bolgár CSZKA Szófia együttesével mérkőzünk meg, ezt követően két dupla meccs követekzik, február 8-án a keret egyik fele a dél-koreai Pohang Steelersel, a másik fele pedig a kazah bajnok Sahtyor Karagandival játszik edzőmeccset. Február 12-én zárásként a japán Shonan Bellmare gárdájával, valamint a már jól ismert román Gaz Metannal játszunk.

stadionfenyek2És ha már új stadion, elérkeztünk utolsó témakörünkhöz is. A Nagyerdei Stadion készültségi állapota már meghaladja a 80%-ot, így semmi akadálya nincs annak, hogy május elején hivatalosan is átadják. Annyit már tudunk, hogy a hivatalos nyitó ünnepség május 1-jén lesz, elméletileg már az ellenfél is megvan, de több információ még nincs erről. Tétmeccsen minden bizonnyal május 11-én, vasárnap, este 18:30-tól avatjuk fel az Újpest ellen, hacsak addig nem lesz kupaelődöntőnk, mert abban az esetben az lehet az első tétmeccs az új arénában. A reflektorok már a helyükre kerültek, tegnap volt az első hivatalos teszt, amikor az összes lámpatestet felkapcsolták, és meglehetősen impozáns látványt nyújtott a hóval belepett, kivilágított stadion látványa. A székek felszerelése két-három hét múlva kezdődik, eközben belső munkálatok folynak, készülőben vannak az öltözők és egyéb klubhelységek. A gyep jól telel, tavaszra kifogástalan állapotban lesz. A staionról rendszeresen frissülő képeket itt és itt lehet megtekinteni.

(A képek forrása: hajdupress.hu, dvsc.hu)

A Maribor és a Nacional színeiben összesen 25 nemzetközi meccsen kapott szerepet, és ötször talált az ellenfelek hálójába.A Maribor és a Nacional színeiben összesen 25 nemzetközi meccsen kapott szerepet, és ötször talált az ellenfelek hálójába