Nem volt most hibapont

Nem győztük hangsúlyozni, hogy mennyire fontos volt a ZTE elleni meccsünk: az már a forduló eredményeiből világossá vált, hogy egy esetleges vereség esetén osztályozós helyre csúsznánk, ami 10 forduló után rendkívül rosszul mutatna. És helyenként javuló játék ide vagy oda, az eredmények önmagukért beszélnek sajnos. Ezúttal tehát nem fért bele még egy olyan etap, mint a paksi bravúrgyőzelem utáni Vasas elleni hazai bukta; most a Fradi elleni bravúrpont után tovább kellett vinni lendületből, ami sikerült is.

A kezdőnket tekintve két változás volt múlt héthez képest, ami kényszerű volt: Tercza nem volt egészséges, így Mejías volt a jobbhátvéd, akit pedig ezáltal Hofmann helyettesített a védelem tengelyében. Mivel kellett fiatalperces is a pályára, így Egri került Baldoni helyére a jobbszélre. A ZTE egy Nyíregyháza elleni 5-1-es, kiütéses győzelemből érkezett, és az ő kezdőjük is csak két helyen különbözött a múlt hetitől.

Az első félidő tapogatózó játékkal indult mindkét csapat részéről. Összességében elég kevés helyzetet is láthattunk, az xG mutatók 0.30 vs 0.33 volt a szünetben úgy, hogy ebben a vezető találatunk is benne volt, amit a félidő hajrájában szereztünk. De ne szaladjunk ennyire előre, addig is történt azért pár izgalmas dolog: Dzsudzsák életerős távoli lökete indította azt a kevés első félidős helyzetet, de láthattunk egy Zete szögletet is, aminél alig maradt le a hosszún érkező játékos a mindenki előtt elsuhanó labdáról. És volt egy lesgólunk, aminél ha nincs az a néhány centis belógás, akkor szerintem a szezon legszebb gólját látjuk. A találatot megelőző támadásépítés és kipasszolgatás ugyanis egészen parádés volt, már-már a Blagojevics-éra első időszakait idéző összejáték után talált be Boskovic.

A 43. percben viszont jött a már említett vezető gól. Említsük meg Egri parádés beadását – aki ezt megelőzően elég sok ígéretes helyzetben hozott egyébként rossz döntéseket, nem tudom mennyire volt ez betudható annak, hogy a 20. perc környékétől eléggé sántikált, de egyetlen fiatalperces lévén nem hiszem, hogy le akarták őt kapni a pályáról már az első félidőben -, de a befejezés Szendreié volt, szépen csúsztatott a vendégcsapat kapujába.

A Zalaegerszeg egyébként kimondottan pocsék teljesítménnyel rukkolt ezúttal elő, gyakorlatilag alig jelentettek veszélyt a kapunkra, a 48. percben viszont kis híján egyenlíteni tudtak, Machado ziccerét ugyanis Andrejev rávédte Guerreróra, a felpattanó labdát pedig Mejías vágta ki a gólvonalról. Ez volt egyébként a vendégek egyetlen valamire való helyzete a 90 perc során, ami azért sokatmondó…

Ami még feltűnő volt, hogy Dénesre mennyire figyeltek a védők: gyakorlatilag folyamatosan ketten őrizték, amikor labdát kapott, nyilván ennek köze van ahhoz is, hogy jól ismerték őt korábbi csapatánál. Ettől függetlenül láttunk tőle is szép kavargatásokat, az 57. perces szólója például gólt érdemelt volna. A fordulat viszont az ő, és Egri lecserélésével érkezett: a két friss ember, Kocsis és Baldoni első labdaérintéseikből összehozták a második találatunkat. Az egész akció Dzsudzsák parádés passzából indult, és amikor többen mondogatják, hogy minek játszik még, és csak hátráltatja a csapatot, akkor az ilyen megmozdulásait tudom csak példaként felhozni, mert a teljes magyar mezőnyben kevesen képesek ilyen megmozdulásokra, amik sokszor nem közvetlen gólpasszok, de egy gólhoz vezető támadás kulcspasszának számítanak.

A megnyugtató, kétgólos előny tudatában már „csak” annyi dolgunk volt, hogy szépen lemenedzseljük a maradék fél órát, lehetőleg kapott gól nélkül. És ez most a Vasas meccsel ellentétben sikerült is. Kocsis egyébként hihetetlenül jól szállt be, óriási lendületet vitt a szélekre, és rendre meg is kavarta a vendégek védelmét, akik Dénes lecserélése után kevesebb figyelmet fordítottak a régóta sérüléssel bajlódó, és egyébként is formán kívül játszó Kocsisra. Ezúttal viszont olyan formában tért vissza, mint amilyen formát a tavalyi szezon elején, Navarro regnálása alatt mutatott.

Az is sokatmondó, hogy a hajrában mi álltunk közelebb a harmadik gólhoz, és nem a ZTE a szépítéshez. Bár Henrique révén volt egy lövésük, aminél Andrejev hárított, de Boskovic kétszer is gólt lőhetett volna (az egyiknél Gundel a forduló egyik legnagyobb védését mutatta be), de a kegyelemdöfést végül be tudtuk vinni a 94. percben: ezúttal is egy Kocsis-Baldoni összjáték hozta meg a találatot, amit végül közel háromperces VAR-ozás és méricskélés után adtak csak meg. Ennek a végeredmény tekintetében csak annyi jelentősége volt, hogy így 0-ra hoztuk a gólkülönbségünket a tabellán.

Nehéz választani meccs legjobbját, csupa jó teljesítményt láttunk. Csibu kigyűjtött pár statisztikát, ami talán adhat kis támpontot. Hofmann brutális volt: 82-szer ért labdába. Ez eddig rekord a meccseinken. Általában 60-70 között szokott lenni a legtöbb labdábaérő (Andrejev, Guerrero, Lang vagy Mejías). 55 pontos passza volt, a második legtöbb Andrejev és Guerrero 33-mal. Boskovic a párharcszámban hozott csapatrekordot: 22 párharcba ment bele, ebből 14-et nyert; továbbá 5 szerelési kísérlete volt, ebből 3 sikeres. Kocsisnak 4 kulcspassza volt, az utolsó harmadban 13/14 jó passz (az egész pályán 15/17). Dzsudzsáknak 8/10 pontos hosszúpassza volt. Hofmannak volt 4 pontos hosszú passza, Langnak 5. Az egész mezőnyben nincs senki más 3+ értékkel. Szendrei gólt szerzett, igaz ötször lesre futott. Baldoni a két gólja miatt, Mejías a nagy gólvonalas mentése miatt, Andrejev a két védése miatt érdemel említést. Egri gólpasszt jegyzett, Dénes most nem hozott kanadai pontot, de 60 percig ő volt a legveszélyesebb játékosunk.

A kettőből az egyik feladatot tehát teljesítettük, itthon tartottuk a három pontot a ZTE ellen. Jön a másik feladat, ami azért nehezebbnek ígérkezik. Kispesten kellene legalább pontot szereznünk, de a látottak tekintetében én győzelmi elvárásokat támasztok a csapat felé. Három ponttal ugyanis végre felléphetnénk a felső házba, és üldözőbe vennénk az élmezőnyt. Nem mellesleg pozitívra billenne a mérlegünk győzelem/vereség és szerzett/kapott gólok tekintetében is.