LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Amiben a győri vitézek is eltörpülnek mellettünk

Borsodi_design_poszt

Legszívesebben azt írnám, hogy egy újabb fegyvernem, amiben túlerőben vagyunk a Győrrel szemben, de tény, ami tény, a vasárnapi női kézilabda kupadöntőn elszenvedett véres vereséget és a futball harcterén mutatott hazai harmatgyenge ikszelést követően már nem maradt sok front, ahol a kisalföldiek fölé kerekedhetnénk. De lásd, milyen találékony a cívis polgár, erre is hamar meglelte a megoldást!

A gyógyír megtalálásában a sors is nagy segítségünkre volt: a Borsodi mintha ráérzett volna a hajdúsági drukkerek szívfájdalmára, a lehető legjobbkor nyitott új frontot a riválisok elleni küzdelemben, a hadtápos szerepét pedig zokszó nélkül, sőt örömmel vállalta magára.

A küldetés adott: minél több doboz vagy üveg Borsodit elrejteni a gyomorba, még mielőtt az ellenfelek rájuk találnának, s mikor végeztünk egy-egy áldozattal, már csak élesíteni kell a töltetet egy SMS-ben elküldött kóddal, melyet minden áldozat dögcédulaként visel magán. Aggodalomra azonban semmi ok, a szer nem(csak) bennünk érezteti majd szédítő erejét, hanem imádott elit osztagunk, a LOKI bankszámláján is. Minden egyes likvidált Borsodiért 10 Ft zsold jár, a szerencsésebbeket pedig különböző nyereménytárgyakkal tüntetik ki.

A debreceni lelkesedésre nem lehet panasz, önkéntesek tömegei csatlakoztak az egyre terebélyesedő mozgalomhoz elenyésző idő leforgása alatt. Azonban mindez nem elég! A IX. kerület zöldsapkásai ugyanis ravasz harcmodoruknak köszönhetően kupaknyi előnyre tettek szert. Ne tévesszen meg senkit a DVTK álcája sem, akik az NBII-ben lopakodva próbálnak legyűrni minket.

Ám csüggedni egy pillanatig sem szabad. Most kell erősnek lenni, s még inkább rátenni egy lapáttal rekesszel! Gyerünk hajdúsági testvéreim, mutassuk meg az országnak, hogy nem hiába voltunk egykoron Bocskai kedvenc katonái! Május 1-jén vonuljunk abban a tudatban az Üllői úti erődhöz, hogy a Borsodi frontján már megnyertük a csatát, s a háborús győzelemtől is csupán egy hajszál választ el bennünket!