LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mint két tojás?

Egy új sorozatot indítunk el ezzel a poszttal, amely egy kicsit kilép a szürke, magyar valóságból, könnyedebb témája és hangvétele reményeink szerint egy kis mosolyt csal a hétköznapokba. Nem vádolunk senkit, nem szónokolunk az erkölcsi magaslatról az alant küzdőknek. Ez a cikk nem is egy elemzés a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetéről, az akadémiák vélt hasznosságáról, a stadion és infrastruktúra kérdéséről, hanem csak egy egyszerű összehasonlítás.
Azért fellelhető benne egy kis furfang is, mert nem ám olyan egyszerű, unalmas két játékost összehasonlító elemzés készítettünk, hanem túllépve az észszerűség és a józan ész határán alkottunk egy katyvaszt. Mármint nem a hasunkra ütöttünk, és írtunk valamit, hogy legyen, hanem vélt vagy valós tulajdonságokat fedeztünk fel bizonyos személyekben, akik ezek miatt hasonlítanak egy másik személyre.
Egy poszthoz képest már így is hosszú a bevezető rész, így rá is térnénk a lényegre, nehogy a kedves Olvasó el találjon aludni, mint ahogy a középiskolás diákok szoktak a Goriot apó első ötven oldala alatt. Tehát fogtunk egy debreceni játékost – no, nem fizikailag, hanem csak elméletileg – akit összehasonlítottunk egy nemzetközi hírnévvel rendelkező, kivételes képességű labdarúgóval. Első alanyunk nem lehetett más, mint a transfermarkt.de német portál szerinti legértékesebb játékosunk, Varga József. A mostani párja vagy alteregója, esetleg gyermekkorukban elválasztott ikertestvére, a francia Claude Makelele. Tudjuk, hogy valószínűleg az ikertestvér-elméletnek nincs sok, tényszerű alapja, de mégse vetjük el, hiszen mindig történnek furcsaságok. Gondoljunk bele, Karinthy Frigyesnek – aki Budapest legcsúfabb férfija volt – az a Böhm Aranka volt a felesége, akit a főváros legszebb asszonyának tartottak. Na de kicsit elkalandoztunk, térjünk vissza az összehasonlításra.
A nyilvánvaló fizikai hasonlóság mellett – magasságban csak öt centi az eltérés, hetven kiló körül mozognak – több tulajdonságuk is egyezik. Nem ismernek elveszett labdát, képesek lennének lefutni még a kengyelfutó gyalogkakukkot is, ami szerencsétlen farkas bénázásait elnézve nem kis teljesítmény. Ők pontosan azok a típusú játékosok, akik mindegy hol, mikor és hogyan mindent megtesznek azért, hogy a csapatuk érdeke megvalósuljon, ha kell önfeláldozóan belevetődnek egy lövésbe vagy maguk szereznek gólt. Makelele fantasztikus karriert tudhat maga mögött, Franciországban játszott a Nantes-ban és a Marseille-ben, az itt eltöltött hat év alatt kétszázegy meccsen tizenegy gólt lőtt. Majd kilencvenynyolctól öt éven keresztül játszott Spanyolországban előbb a Celta Vigoban, majd a Real Madridban, csak öttel kevesebb spanyol első osztályú mérkőzéssel rendelkezik. A következő öt évben a Chelsea csapatát erősítette, itt jegyezném meg, hogy a Real ezután következő szegényes korszakának ez volt az egyik oka, ahol száznegyvennégy Premier League-es meccsen jutott szóhoz. 2008-ban a Paris St. Germainhez igazolt, vagyis hazatért. Most pedig következik az a felsorolás, amit teljes szívből kívánunk Varga Józsefnek is, Claude Makelele díjai: francia, spanyol illetve angol bajnok, angol ligakupa, Community Shield, FA-kupa, spanyol szuperkupa, BL-, Európai Szuperkupa- és Interkontinentális Kupa-győztes. Szenzációs teljesítmény.
A mi Józsikánk nagyon tehetséges labdarúgó, kiváló a maga posztján és szerény ember. Egy igazi futballista. Nem ismer elveszett labdát, akkor erő lakozik benne, hogy egy NFL meccset is simán sérülés nélkül úgy, hogy nincs rajta semmilyen felszerelés. Képesnek tartjuk arra, hogy olyan eredményei legyenek, mint Makelele-nek. Amiben még összehasonlíthatóak, hogy mindketten válogatottak, Varga még csak nyolcszoros, de lesz ez még jóval több is. Makelele viszont hetvenegyszeres válogatott, már 2004-ben visszavonult, de később meggondolta magát, végül 2008. június 17-én véglegesen tette mindezt. Aki 2004-ben könnyeket ejtett érte, a tesó kódex alapján nem tehette meg újból négy évvel később.
Nagyon sok olyan szó van, amivel ezt a két játékost jellemezni lehetne, oldalakat lehetne vele teleírni, mi csak néhányat említenénk meg: perpetuum mobile, erő, küzdelem és győzni akarás. Végül pedig engedje meg a kedves Olvasó, hogy fényezzük egy kicsit ezt az alföldi legényt: évtizedek múlva azt a posztot, ahol játszik nem szűrőnek, védekező középpályásnak vagy labdaszerzőnek fogják hívni, hanem egyszerűen csak vargajózsinak.

39Egy új sorozatot indítunk el ezzel a poszttal, amely egy kicsit kilép a szürke, magyar valóságból, könnyedebb témája és hangvétele reményeink szerint egy kis mosolyt csal a hétköznapokba. Nem vádolunk senkit, nem szónokolunk az erkölcsi magaslatról az alant küzdőknek. Ez a cikk nem is egy elemzés a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetéről, az akadémiák vélt hasznosságáról, a stadion és infrastruktúra kérdéséről, hanem csak egy egyszerű összehasonlítás.

Azért fellelhető benne egy kis furfang is, mert nem ám olyan egyszerű, unalmas két játékost összehasonlító elemzést készítettünk, hanem túllépve az észszerűség és a józan ész határán alkottunk egy katyvaszt. Mármint nem a hasunkra ütöttünk, és írtunk valamit, hogy legyen, hanem vélt vagy valós tulajdonságokat fedeztünk fel bizonyos személyekben, akik ezek miatt hasonlítanak egy másik személyre.

Egy poszthoz képest már így is hosszú a bevezető rész, így rá is térnénk a lényegre, nehogy a kedves Olvasó el találjon aludni, mint ahogy a középiskolás diákok szoktak a Goriot apó első ötven oldala alatt. Tehát fogtunk egy debreceni játékost – no, nem fizikailag, hanem csak elméletileg – akit összehasonlítottunk egy nemzetközi hírnévvel rendelkező, kivételes képességű labdarúgóval. Első alanyunk nem lehetett más, mint a transfermarkt.de német portál szerinti legértékesebb játékosunk, Varga József. A mostani párja vagy alteregója, esetleg gyermekkorukban elválasztott ikertestvére, a francia Claude Makelele. Tudjuk, hogy valószínűleg az ikertestvér-elméletnek nincs sok, tényszerű alapja, de mégse vetjük el, hiszen mindig történnek furcsaságok. Gondoljunk bele, Karinthy Frigyesnek – aki Budapest legcsúfabb férfija volt – az a Böhm Aranka volt a felesége, akit a főváros legszebb asszonyának tartottak. Na de kicsit elkalandoztunk, térjünk vissza az összehasonlításra.

40

A nyilvánvaló fizikai hasonlóság mellett – magasságban csak öt centi az eltérés, hetven kiló körül mozognak – több tulajdonságuk is egyezik. Nem ismernek elveszett labdát, képesek lennének lefutni még a kengyelfutó gyalogkakukkot is, ami szerencsétlen farkas bénázásait elnézve nem kis teljesítmény. Ők pontosan azok a típusú játékosok, akik mindegy hol, mikor és hogyan, mindent megtesznek azért, hogy a csapatuk érdeke megvalósuljon, ha kell önfeláldozóan belevetődnek egy lövésbe, vagy maguk szereznek gólt. Makelele fantasztikus karriert tudhat maga mögött, Franciországban játszott a Nantes-ban és a Marseille-ben, az itt eltöltött hat év alatt kétszázegy meccsen tizenegy gólt lőtt. Majd kilencvenynyolctól öt éven keresztül játszott Spanyolországban előbb a Celta Vigoban, majd a Real Madridban, és csak öttel kevesebb spanyol első osztályú mérkőzéssel rendelkezik. A következő öt évben a Chelsea csapatát erősítette, itt jegyezném meg, hogy a Real ezután következő szegényes korszakának ez volt az egyik oka, ahol száznegyvennégy Premier League-es meccsen jutott szóhoz. 2008-ban a Paris St. Germainhez igazolt, vagyis hazatért. Most pedig következik az a felsorolás, amit teljes szívből kívánunk Varga Józsefnek is, Claude Makelele díjai: francia, spanyol illetve angol bajnok, angol ligakupa, Community Shield, FA-kupa, spanyol szuperkupa, BL-, Európai Szuperkupa- és Interkontinentális Kupa-győztes. Szenzációs teljesítmény.

A mi Józsikánk nagyon tehetséges labdarúgó, kiváló a maga posztján és szerény ember. Egy igazi futballista. Nem ismer elveszett labdát, akkora erő lakozik benne, hogy egy NFL meccset is simán sérülés nélkül úszna meg úgy, hogy nincs rajta semmilyen védőfelszerelés. Amiben még összehasonlíthatóak, hogy mindketten válogatottak, Varga ugyan csak nyolcszoros, de lesz ez jóval több is. Makelele viszont hetvenegyszeres válogatott, már 2004-ben visszavonult, de később meggondolta magát, majd 2008. június 17-én akasztotta véglegesen szögre a stoplist. Aki 2004-ben könnyeket ejtett érte, a tesó kódex alapján nem tehette meg újból négy évvel később.

41

Nagyon sok olyan szó van, amivel ezt a két játékost jellemezni lehetne, oldalakat lehetne vele teleírni, mi csak néhányat említenénk meg: perpetuum mobile, erő, küzdelem és győzni akarás. Végül pedig engedje meg a kedves Olvasó, hogy fényezzük egy kicsit ezt az alföldi legényt: évtizedek múlva azt a posztot, ahol játszik nem szűrőnek, védekező középpályásnak vagy labdaszerzőnek fogják hívni, hanem egyszerűen csak vargajózsinak.

(A képek forrása: nst.blog.hu, realmadrid200708.wordpress.com, nemzetisport.hu)