Szűk egy hét van hátra az albán bajnok elleni BL-selejtezőig, így elérkezett az ideje annak, hogy számot vessünk az uborkaszezon történéseivel, s elmondjuk, mit várunk a csapattól a nemzetközi porondon. Minden szezon végeztével felmerül a kérdés, milyen előjelű változások mentek végbe a honi ligában. Az élcsapatok szurkolói megengedőbbek a színvonalat érintő polemizálások során, míg a futottak még kategóriát képviselő gárdák szimpatizánsai sose látott mélypontot emlegetnek, s igyekeznek sörbe fojtani a kiábrándultságot. Az európai kupaszereplés tulajdonképpen döntőbíróként funkcionál az örökzöld vita sodrában. A bajnok voltaképp a magyar futball becsületéért szélmalomharcot vívó lovag. Most újra a mi feladatunk kiharcolni, hogy fény pislákoljon az alagút végén, s állva maradjunk addig, míg megkezdődik a valódi lovagi torna.
Ismerős arcok
Most már gyakorlatilag kijelenthető, hogy sikerült egyben tartani a társaságot, s ez ad leginkább okot a bizakodásra. A keret európai mércével mérve nem nevezhető mélynek, a padról nem nagyon tudunk olyan játékost megnevezni, aki reálisan nézve fordulatot hozhat egy kihegyezett párharc forgatókönyvébe. Ennek ellenére dőreség lett volna felforgatni a tavalyi együttest. A magyar bajnokság vége és a selejtezősorozat kezdete közötti időszak csekélysége nem teszi lehetővé a kísérletezgetést, vadidegen reménységek beépítését, s egy kicserélődött csapat ütőképessé kovácsolását. Azt a Lokit, amely a főtábláig jutott, anno rengetegen megbélyegezték, mondván, hogy az elmúlt évtized leggyérebb felhozatala. Most ismét sokan hangoztatják, miszerint az elmúlt évek leggyengébb keretével nyertünk bajnokságot… Ám valljuk be őszintén a magyar klubok vezetői, ha megszakadnak sem tudnak összetákolni olyan együttest papíron, amely a harmadik fordulótól kezdve bárki ellen toronymagas esélyes volna. Az anyagi mozgástér ráadásul beszűkült, totálisan értelmetlen vakmerő és ésszerűtlen költekezésbe bonyolódni. Bölcs döntésnek tűnik bízni inkább a folytonosságban, a kialakult bajtársias kohézióban, a klubot övező családias légkörben, s nem mellékesen remélni a vakszerencsét.
Szakály Dénes leigazolásának meghiúsulása miatt egyáltalán nem búslakodunk. Nem tartjuk olyan kalibernek, hogy megérte volna pénzt áldozni érte. Már maga az ötlet megszületése is különös, semmilyen szempontból nem indokolt a szerződtetése. Salami ismételt lepasszolása úgy fogható fel, mint amikor az űrsikló kiüríti a felesleget, mielőtt fénysebességre kapcsolna. Őszintén szólva nekünk az sem lett volna ellenünkre, ha Janikát sikerül áruba bocsátani. Az elmúlt két éve pocsékul sikeredett, a vágyat a megszakadásra sem igazán érzékelni. Nem ragaszkodnánk hozzá, azonban a kupaszereplés hátha megmozgatja, s méltóztatik majd megizzadni. Nagyon vártuk egy szélső védő érkezését, abból a prózai okból kifolyólag, hogy ne Nikolov legyen az elsőszámú csere opció. A vezetőség dolgozott rajta, de végül úgy ítélte meg, hogy nem kínálkozik kifizetődő ellenszer a probléma orvoslására.
Sidibe
Egy minőségi támadó becserkészése amolyan kötelező feladat volt. Sidibe visszatérése a lehető legjobb megoldás. Még akkor is, ha teljesen nyilvánvaló, kell neki idő, hogy újra megtalálja a helyét a csapatban. Nem fogja rögvest lezseren lődözni a gólokat. Ám tisztában vagyunk a képességeivel, tudjuk mi várható tőle, s idővel ott folytatja majd, ahol abbahagyta. Kifejezetten előnyös, hogy jobban akart ő visszajönni, mint mi visszaszerezni. Coulibaly méltó vetélytársat kapott, aki jelentősen csökkenti a függést Adamo aktuális performanszától, s növeli a variációs lehetőségek számát. Az a minden hájjal megkent típusú csatár, aki nélkülözhetetlen a végjátékban. A csatársor veszélyességi faktora ugrásszerűen megemelkedett. A Belgiumban gyűjtött tapasztalatok, s a hálaérzet csak megerősítenek bennünket abban a hitben, hogy ez a befektetés busásan fog kamatozni.
Az ellenfél
A Skenderbeu az egyik legtradicionálisabb egyesületnek minősül Albániában. Közel hetven év kihagyás után, tavaly újra bajnoki címet nyert a gárda, idén pedig címvédőként ismételni tudtak. A cseh tréner, Stanislav Levy jól felépítette az együttes játékát, hozzánk hasonlóan egy összeszokott csapatról beszélhetünk, amelynek az elsődleges ismertetőjegye a szervezett védekezés. A keretet elsősorban hazai játékosok alkotják, másfelől olyan játékosok közül mazsoláznak előszeretettel, akik Szerbiában vagy Horvátországban nem találnak maguknak megfelelő kenyéradót. Ugyanakkor ott sem ismeretlen jelenség, hogy elkallódott, néminemű U-válogatott múlttal bíró afrikai vagy dél-amerikai játékos befér a kezdőbe. Kiemelkedő klasszis nincs a csapatban, de a középpályán a csapatkapitány Blendi Shkembi, s az albán válogatott Gjergj Muzaka veszélyes tandemet alkot. Ők határozzák meg leginkább a Skenderbeu által nyújtott produkciót. A csatárok nem brillíroztak az elmúlt szezonban, a veterán Daniel Xhafaj mindössze 11 találattal gólkirály tudott lenni, így nem csoda, hogy prioritást kapott egy épkézláb támadó magukhoz édesgetése az átigazolási időszakban. A friss szerzemény Bekim Kuli a nagy rivális Dinamo Tiranától érkezett, s bár eredetileg egy támadó szellemű középpályás, Levy inkább csatárként számít a szolgálataira. Összességében a Skenderbeu abszolút verhető ellenfélnek tűnik, kiejtésük nem okozhat gondot. Az igazat megvallva, illene kettős győzelemmel búcsúztatni az albánokat.
Szuperkupa
Diplomatikusan fogalmazva a játék küzdelmes jellege dominált a találkozón. Pedig rendkívül erősen, dinamikusan kezdtünk. Úgy tűnt, mintha jóval előrébb járnánk a felkészülésben, mint a Videoton. A bajnoki összecsapáshoz hasonlóan komoly fejtörést okozott nekik a letámadásunk, az első félidőben egyáltalán nem jelentettek veszélyt a kapunkra. A mieink ellenben egész formásan kevergettek az ellenfél térfelén. A második játékrészben feljavult a Videoton, markáns mezőnyfölényt alakítottak ki. Támadásban rendkívül keveset mutattunk, dadogott az átmenet védekezésből támadásba, számtalan labdát elszórtunk. A Videoton tulajdonképpen megdolgozott a szerencséjéért, ugyanakkor azt a bizonyos gólt még sokáig fogjuk emlegetni, annak érvénytelenítésével elvette a győzelmet tőlünk a játékvezető, aki amúgy is nevetségesen ténykedett.
A csapat mindent egybevetve összeszedett képet mutatott, a második félidei gyengébb játék dacára is reális esélye nyílt idegenben elhódítani a Szuperkupát. A tizenhatos környékén viszont hiányoltuk a tudatosságot, s még inkább a célratörőséget. Jövő kedden mindenképp bevállalósabb, tökösebb játékot várunk. A találkozó – hiába hangzik közhelyszerűen – tényleg kiváló főpróbaként, erőfelmérőként szolgált. Egy kellő komolysággal, presztízzsel bíró meccs zajlott, amely maximális koncentrációt igényelt, s az ellenfél és az időjárás együttesen szenvedésre is kényszerített. Az újfent bebizonyosodott, hogy jól tűrjük a nyomást, legyőzni kínkeservesen nehéz bennünket. Remélhetőleg ez az erényünk megmarad a tőlünk erősebb csapatokkal szemben is. Mi tagadás, cool lett volna ismételten megfricskázni a Videotont saját közönsége előtt, de ezerszer jobban izgat, meddig jutunk a kedden induló kalandtúrában. A játékosok mindenesetre nagy dobásra készülnek, ha a BL nem is, az Európa Liga csoportköre elérhető. A legutóbbi két próbálkozás sikere után az mindenképp jogos elvárás velünk szemben, hogy ne égjünk le. Már pedig ezt csak úgy lehet elkerülni, ha legalább két kört megyünk a BL-ben.
(A képek forrása: uefa.com, haon.hu)
