LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mecsekaljai kirándulás

lokipecsNincs megállás, a hétvégén már a negyedik fordulót rendezik a bajnokságban, az erőltetett menet újabb állomása pedig Pécs lesz. Az a Pécs, amely ebben a szezonban eddig elég stabil teljesítményt nyújtott, ami Supka Attila aktuális csapataira mindig is jellemző volt. Nekünk azonban ki kell javítanunk a két hete Kaposváron elszenvedett csorbát, és tartanunk a lépést a többi élcsapattal. A feladat viszont nem egyszerű, és már a szemünk előtt lebeg a csütörtöki Európa Liga meccs is.

Bizonyára mindenki emlékszik még a két csapat tavaszi mérkőzésére, melyen parádés játékkal 4-0-ra nyerve megszereztük a klub történetének hatodik bajnoki címét. Azonban az őszi pécsi meccs már egy jóval feledhetőbb, unalmas 0-0-t hozott. A hétvégén azért reményeink szerint egy sokkal jobb mérkőzést láthatunk majd. A Pécs kifejezetten jól kezdte a szezont, hiszen idegenben 3-2-re verték a Paksot, majd két értékes döntetlent értek el a Fradi és az MTK ellen.

Komoly kérdésként vetődik fel nálunk, hogy a csütörtöki meccsre gondolva pihentetjük-e a kulcsembereket. Az elmúlt egy hónapban folyamatosan szerda-szombat ritmusban játszott a csapat, ezen a héten viszont nem volt nemzetközi meccsünk, volt azonban válogatott összecsapás, ahol négy kulcsemberünknek is jelenése volt, és játszottak is jócskán. Viszont a Brugge elleni meccs még messze van a szombatitól, így azért bízhatunk benne, hogy nem kell még egyszer végignéznünk egy, a kaposvárihoz hasonló förtelmet. Azonban eddig sajnos elég pechesnek mondhatjuk magunkat, mert már elvesztettünk két alapembert hosszabb távra, a keretünk pedig – minőségileg – így is szűkös, így nem veszthetünk el újabb kulcsembereket, főleg a védelemből.

pecslokitactic2

 

A Pécs fő fegyvere támadóikban rejlik, régi ismerősünk, Bajzát örökös veszélyt rejt a kapu előtt, míg a Kaposvárról igazolt Grumic kiválóan fejel és lábbal is veszélyes. Érdemes lesz még Wittrédi Dávid játékára odafigyelni, ugyan is az eddigi mérkőzésekből könnyedén leszűrhető, hogy bátran tüzel a kaputól távol is, és a második hullámban is jól érkezik. Szűrőként a Honvédtól elcsábított Akassou ténykedik majd, aki sokak szerint az NB1 legjobb védekező középpályásai közé tartozik. A védelmük viszont zavarba hozható, amire a Coulibaly-Sidibe páros alkalmas is. Érdekesség lehet, hogy az egykori debreceni Bodnár László ellenünk debütálhat a Pécs színeiben.

Nálunk első sorban a stabil középpálya lehet a nyerő húzás, amit Ramos és Szakály biztosíthat. Kérdés lehet még, hogy Bouadla szerepet kap-e majd a meccsen, ha más nem csereként, vagy a csütörtöki Európa Liga meccsen akarjuk először élesben bevetni idén. A Kecskemét ellen Coulibaly az eddig megszokottól eltérő pozícióban futballozott, bal szélről indulva bolondította az ellenfél védelmét, és próbálta meg kiszolgálni a társakat. Ez a szerepkör ezen a meccsen is nyerő lehet a számára. A védelmünk az elmúlt meccseken nem működött stabilan, ezen is jó lenne változtatni a fontos csütörtöki meccs előtt.

Összességében tehát egy nagyon nehéz meccs vár ránk, és az újbóli sok utazás sem a mi malmunkra hajtja a vizet. Bízzunk azonban a csapatban, és abban, hogy megszerezzük első idegenbeli győzelmünket idén.

HAJRÁ LOKI!

(A kép forrása: pecsma.hu)