LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Párhuzamok

champions

A kupagyőzelem örömpercei elmúltak, a bajnokságban már izgulni való nincs – bár azt a libát tömni kéne, hiszen úgy jó, sütve-főve, finom feltéttel tálalva -, ezért belevetettem magam szép magyar ligánk történelmébe. Nem keresve talál az ember, mint az aranyásó, mikor csillogó rögöt vesz észre, úgy meresztettem a szemem a bajnokságot nyert csapatok listájára, hiszen a jövő idényre nézve bizakodásra ad okot.

 

Párhuzam

A táblázat csak egy kiragadott részlet – és elsüthetném most azt a tartalmatlan, elhasznált kifejezést (amely egyébként nyilvánvalóan igaz), hogy a történelem ismétli önmagát -, de mégis megragadta a szememet a felsorolást böngészve.

A tíz éves periódus minden éve ugyanazt hozta – az utolsó még kérdőjeles -, az aranyévek stimmelnek, először az MTK ékelődött be a sorozatos elsőségek közé. A másik két megszakítás két különböző csapathoz fűződik.

Egy év múlva pedig kiderül, hogy a tizedik évben is a Honvéd nyolcvannégy és kilencvenhárom közötti időszak utolsó eredményét másoljuk, vagy nem jön be sorminta, de ha mégis, akkor az utána lévő húsz év ne hasonlítson a kispestiekéhez.

(A kép forrása: dvsc.hu)