LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A lét a tét

el11Elhamarkodott kijelentésnek tűnik, de mégis a szezon egyik legfontosabb mérkőzésére kerül sor csütörtök este. A tét ugyanis az, hogy folytathatjuk-e a szereplést a második számú kupasorozatban, vagy csatlakozunk a Vidihez, illetve a Győrhöz, és már az augusztust sem érjük meg Európában. Erről persze hallani sem akarunk, és hatalmas lehetőség kapujában vagyunk, mert következő ellenfelünk nem képvisel nagyobb játékerőt a norvégoknál, sőt…

Az odavágón a vártnál jobban játszottunk, ezt a norvégok is elismerték. Kérdés, hogy ezt a játékot tudjuk-e hozni holnap is? Annyi már biztos, hogy az első meccsen pályára lépő tizenegy játékosból három hiányozni fog. Morozov megbetegedett, Damahout elintézte Kovács, Bódi pedig eltiltott. A helyettesítésük fejtörést okozhat. Joel helyettese nem kérdés, hogy Zsidai, bár a héten ő is kihagyott több edzést, de saját elmondása szerint 100%-os állapotban van. Morozov helyett viszont már kérdés, ki ugrik be? Mészáros! – vágná rá kórusban mindenki. És ezzel nem is tudnánk vitatkozni, ha nem szombaton lépett volna pályára először idén, és akkor is csak 60 percet játszott. Megéri kockáztatni a pályára lépését? Benne van a pakliban, hogy összeszed egy újabb sérülést, miképpen az is, hogy a kevés játék rámegy a teljesítményére. Viszont a helyette szóba jövő Brkoviccal az a „gond”, hogy Mátéval nem játszott még együtt, így némi összeszokatlanság lenne. Másrészt az első meccsen tapasztalt felállással (Morozov-Máté) vélhetően rámentünk arra, hogy a norvégok fejjel véletlenül se tudjanak megverni minket (elsősorban természetesen Kovácsra gondolunk), így ez is Mészi mellé állítja a választást, mert Brkovic a maga 182 centijével nem tartozik az égimeszelők közé. Bódi hiánya is több kérdést vet fel, ha 4-4-2-ben állunk fel, akkor nincs nagy gond, Cicó kimegy a helyére, és megvagyunk, de vélhetően marad az első meccsen tapasztalt 4-1-4-1. Ebben az esetben Kulcsár vagy Ferenczi lehet alternatíva, személy szerint utóbbi mellett tenném le a voksom. Annak ellenére, hogy ő és Szakály is bal lábas, de a meccsen több ízben cserélgethetnék egymás posztját, amivel a vendég védőket is meg lehetne zavarni. Illetve Cicó szintén bármikor cserélhetne Szakállyal, további variációs lehetőséget teremtve.

 

 

A Strömsgodsetnél az első meccsen számos kezdő ember hiányzott, a hírek szerint nagy része felépült ezeknek a játékosoknak, így csapatkapitányuk, az első számú kapus, Adam Larsen-Kwarasey is a kezdőben kaphat helyet. Továbbra is hiányzik azonban legértékesebb játékosuk, Vilsvik. A formációjukban nem várható változás, ugyanazt a 4-3-3/4-3-2-1-es felállást fogják alkalmazni, amit az odavágón, valamint a hazai bajnoki meccseiken. Kulcskérdés, hogy a pontrúgásokat jól védekezzük le, mert egy ilyen helyzetből kapituláltunk az odavágón. Ezzel együtt kiemelhetjük a vendégcsapat kontrajátékát, az nonszensz, hogy 2-1-es vezetésnél emberhátrányban a 93. percben lekontrázzanak minket, és ezzel legyen 2-2, márpedig a kinti meccsen ez történt. Figyelmetlenség. Erre holnap nagyon figyelni kell. Bármilyen bután is hangzik, egy bekapott gól belefér, de cserébe egyet rúgnunk is kell. Azonban nem szabad a tűzzel játszani, minél hamarabb magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést, és a mérkőzés első harmadában betalálni. Utána nekik kell futni az eredmény után, és egy-két jó kontrával, és az első meccsen mutatottnál jóval jobb helyzetkihasználással – ez elsősorban Sidibére vonatkozik – el lehet dönteni a párharcot.

A végére egy kis statisztika. Ez elmúlt négy (!) európai kupameccsünket egyaránt emberhátrányban fejeztük be. Tavaly a BATE ellen Nikolov, a Bruges ellen Ramos és Rezes, múlt héten pedig Bódi jutott a kiállítás sorsára. Ilyen hendikeppel még az NB1-ben is nehéz jó eredményt elérni, a nemzetközi kupákban pedig, ahol nagyobb a tét, és jobbak az ellenfelek, még nehezebb. Emiatt nagyon oda kellene figyelni a belépőkre, mert Magyarországon más felfogásban vezetnek a bírók, és talán engedékenyebbek, mint más országok játékvezetői. Az odavágó nagy mértékben hasonlított a tavalyi BATE meccshez – vezetés után a hosszabbításban elszalasztott győzelem, valamint kiállítás -, viszont végkifejletben remélhetőleg nem arra a párharcra fog hajazni.

Telt ház várható Nyíregyházán, szóval a szurkolókon nem fog múlni. Bele kell hajszolni a csapatot a győzelembe, és meg kell mentenünk az NB1 megmaradt becsületét az európai porondon. A tét tehát nem kicsi, reméljük sikerül helyt állnunk, és kiharcolnunk a továbbjutást. HAJRÁ LOKI!!!