LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A debreceni futball ünnepe, avagy Honvéd itthon

lokihonv540Eljött a nap, kedves Olvasóink! Eljött egy újabb bajnoki kiírás vége, eljött a pillanat, amit minden évben csak egyetlen szurkolótábor élhet át: az örömmámor, amikor a csapat kapitánya magasba emeli a Magyar Bajnokcsapatnak járó aranyserleget. Idén ez a szurkolótábor a Lokistáké, a csapat kapitánya pedig Szakály Peti, akik pedig szombat este a mennybe mennek, azok mi vagyunk: akiknek a vére piros-fehér. DVSC-Teva-Budapest Honvéd beharangozó.

Tisztában vagyok vele, hogy néhány örökké akadékoskodó matektanár még joggal köthetne bele a bajnoki címünk meglétébe. Ha ugyanis kikapunk a Honvédtól, a Győr pedig körülbelül egy tucat gólt lő a Mezőkövesdnek úgy, hogy a gólkülönbségünk egyetlen forduló alatt 14-gyel csökken, akkor még kerülhet a serleg az ország másik végébe. De lássuk be, ez több okból kifolyólag is képtelenség: egyrészt kizárt dolog, hogy kikapjunk a gyengélkedő Kispesttől, másrészt a Győr ha nyer, akkor azt leggyakrabban 1 góllal teszi, maximum kettővel (a Rákóczi elkalapálása a szabályt erősíti). Tehát bele kell törődnünk, hogy idén mi leszünk a bajnokok. (Bármennyire sokszor ingott is meg ebben a hitünk év közben, de erről majd később.)

honvédes_grafika

A vendégek kezdőjét elég nehéz megtippelni, mivel a csapat elég gyászosan szerepel az utóbbi időben, ezért a megbízott vezetőedzőjük, Simon Miklós gyakran változtat a kezdőcsapaton. De legalább így több magyar fiatal kap szerepet a meccseiken, ami talán előrébb lendíti kicsit a hajdan fényesebb kispesti futballt. A kapuban majdnem biztos, hogy Kemenes Szabolcs áll majd, előtte pedig az Alcibiade-Ignjatovics, Baráth Botond, Ikenne King lesz hivatott állni a debreceni rohamokat. Várható ugyancsak több védekező felfogású játékos kezdetése, Hídi Patrikra és Nagyra eshet a választás. Jobb szélen Job, bal szélen Vernes kezdhet, árnyékékként a kispestiek legnagyobb értéke, Vécsei Bálint játszhat, a csúcsék pedig valószínűleg a sokat tapasztalt Keita lesz, de az sem kizárt, hogy a fiatal Kapacina Valér. Persze ne vegye senki készpénznek a tippjeimet.

A mi kapunkat Nenad Novakovics fogja őrizni, aki remélem, hogy egy remek teljesítménnyel koronázza meg egész éves munkáját. Sokat köszönhetünk neki a bajnoki címünkből. Kis túlzással nem volt olyan meccs májusban, ahol Korhut Misi ne kért volna cserét a második félidőben, de mindig összeszorította a fogát, és küzdött a pályán, akár Loki-meccs volt, akár válogatott mérkőzés. Ezúttal is kezdeni fog, nem hinném, hogy kimaradna a buliból. Kondás Elemér nem szeret változtatni a jól működő csapaton, ezért jó eséllyel ugyanúgy fog kinézni a védelem, mint Felcsúton: Brkovics, Máté, Mészáros. Lázár ugyan már bevethető, de Mészi igazán megérdemli, hogy kezdő legyen ezen a meccsen, még ha nem is az eredeti posztján, hanem a jobb szélen.
selimA középpálya már érdekesebb. Nem tartom teljesen kizártnak, hogy az utolsó fordulóra Selim Bouadla fog bekerülni a kezdő tizenegybe René Mihelic helyett. Így Szakály visszakerülhetne kedvenc posztjára, a bal szélre, a támadásokat Zsidai szűrhetné, Selim osztogatná a passzokat és szervezné a játékot, Bódi pedig a jobb szélért volna felelős. Bouadla parádésan szállt be a meccsen Felcsúton, és ettől a cserétől élénkült meg újra a középpálya. Ha pedig tényleg eligazol nyáron, amire jó esély van (télen is csak külön elnöki kérésre maradt itt, és az ő pótlására szerződtettük Mihelicet), akkor egy ilyesmi meccsel kéne elbúcsúznunk tőle.
A csatársor valószínűleg most is Kulcsárból és Sidibéből fog állni, mindkettejüknek jól megy a Honvéd ellen.

dombiNem titok, hogy a meccsen szerepet fog kapni a debreceniek örök kedvence, Dombi Tibi, hogy valóra váljon az az álma, hogy tétmeccset játszhasson az új Nagyerdei Stadionban. A bajnokavatásnak is ő lesz az egyik központi figurája, hiszen nincs még egy olyan debreceni focista, aki mind a hét bajnoki címet megünnepelhette kerettagként. Elképesztő! De több érdekességet nem mondok róla, ha valakit nem kell bemutatni, akkor az ő.
Nem csak számára lesz ez nevezetes meccs, hanem Bódi Ádámnak is, akinek ez lesz a 100. MB1-es, illetve Loki-meccse. Szintén a századikat ünnepli majd Vadnai Dániel, ő persze ezek zömét nem nálunk játszotta le. Mindkettőjüknek gratulálunk!

A mérkőzés végkimenetele nem képezi vita tárgyát, óvatos becslések szerint is legalább kettővel fogjuk verni a vendégeket. A húszezer néző pedig felszabadult focit, lelkes hazai csapatot és többgólos győzelmet vár a, cserébe pedig olyan hangulatot varázsolunk, hogy azt fogjuk kívánni, bárcsak tovább tartana a meccs 90 percnél. A tévén keresztül is ütni fog a hangulat, azoknak, akik már nem kaptak jegyet.

Andó-Szabó sporttárs hármas sípszava után hatalmas fieszta veszi kezdetét, a Loki hetedik bajnoki trófeáját Orbán Viktor fogja átnyújtani Szakály Péternek, aki körbehordozza majd a Stadionban. A szervezők európai szintű show-t terveztek tűzijátékkal és egyéb vizuális elemekkel. A teljes program a dvsc.hu-n megtekinthető:
https://www.dvsc.hu/hirek/nagy-buli-lesz-a-meccs-utan

Aki ott volt legutóbb a Loki bajnokavatásán, az tudja, hogy nagyjából milyen ez, és azt is tudja, ez nem olyan alkalom, amit egy igazi cívis kihagy. Harcoljatok a bajnoki címért! Hajrá Loki, hajrá Debrecen!

Végezetül még egy videót osztok meg, ami két éve készült a hatodiknál. Aki ott volt, azért nézze meg, aki nem volt ott, azért. Kondás mestert ajánlom mindenki figyelmébe, ritka felvételek ezek! 😀

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas