LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings – szezonértékelő

POWER-RANKINGS-580x351Folytatjuk szezonértékelő cikkeink sorozatát, következő írásunkban az idén végigvezetett Power Rankinsg sorozatot értékeljük ki, azaz a csapatok végső sorrendjét vesszük latba, ki hogy teljesített, ki teljesített várakozáson alul, és ki nyújtott kimagaslót. Illetve az is kiderül, hogy jómagam a szezon során melyik csapatot hányadik helyre jósoltam, és ezek alapján mennyit tévedtem.

Minden csapat helyezése után zárójelben az egyes Power Rankings sorozatokban jósolt helyezés látható, a végén pedig, hogy a legelső sorozatban jósolt helyhez képest mennyit tévedtem.

16. Kaposvár (16., 16., 16., 16., 16., 16.) – (0)

Nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy a Rákóczi végső helyezését már hat forduló után telibe találjam: a szezon elején is sorra szenvedték el a vereségeket, közte igen nagy arányúakat is. Gyakorlatilag az elsőtől az utolsó fordulóig a 16. helyen álltak, így nem lehetett más a végeredmény, mint a kiesés.

15. Mezőkövesd (15., 15., 13., 15., 14., 15) – (0)

Sikerült a másik kieső személyét is eltalálnom hat kör után, de ezt sem érzem nagy jóstehetségnek. A Kövesdnek volt az egyik leggyengébb kerete a mezőnyben, bár Véber nagyúr személye miatt benne lógott a levegőben a meglepetés lehetősége. A szezon közepén volt egy fellángolásuk, mikor hosszú fordulókon keresztül bent maradó helyen álltak, de a Paks feltámadásának ők itták meg a levét. Véber menesztésekor már borítékolható volt a kiesés.

14. Puskás Akadémia (12., 11., 14., 13., 13., 14.) – (-2)

A Videoton fiókcsapatának, Felcsútnak a játékoskerete alapján bőven a középmezőnyben kellett volna végeznie, hiszen az összes, Vidibe be nem férő játékos, valamint jókora mennyiségű kiégett NB I-es focista alkotta a keretet, és az akadémia jelző névleges fenntartása érdekében néhány fiatalt is bedobtak alkalomadtán a csapatba. Ennek ellenére egész szezonban hátul kullogtak, sajnos sikerült kiharcolniuk a bent maradást. Jómagam mindössze két helyet tévedtem velük kapcsolatban az elején.

13. Újpest (9., 10., 9., 9., 11., 13.) – (-4)

Az Újpestet a szezon elején sem vártam nagyon előre, de azt gondoltam, hogy legalább az alsóház első helyét megcsípik, és ez sokáig így is tűnt. A bajnokság legvégére azonban elképesztő módon leeresztettek, amikor kiderült, hogy a licensz átruházás sikeres volt, és nem szűnik meg a csapat. Pluszba még a végén mindent feltettek egy lapra a kupagyőzelem érdekében – ami össze is jött -, így összességében nem lehetnek elégedetlenek a lila-fehér szurkolók, bár mindössze három csapatot tudtak csak megelőzni a bajnokságban.

12. Lombard Pápa (13., 13., 10., 11., 10., 11.) – (+1)

A bajnokság elején a Pápa nagyon jól kezdett, és az élmezőnyben állt. A hatodik fordulót követően a negyedik helyen álltak, ennek ellenére én már akkor is a 13. helyre jósoltam őket. Összességében nem tévedtem sokat, mert a bajnokság előrehaladtával szépen elfoglalták reális helyezésüket, és a szezon végére ők is épp úgy leeresztettek, mint az Újpest.

11. Paks (5., 8., 12., 14., 15., 12.) – (-6)

Na itt tévedtem a legnagyobbat. A szezont ők is jól kezdték, aztán egy elképesztően hosszú nyeretlenségi széria következett, folyamatosan csúsztak lefelé a tabellán, és a bajnokság háromnegyedénél már kieső helyen álltak. Végül jött egy nagy feltámadás, zsinórban nyerték a meccseket, így egészen a 11. helyig léptek előre, de azért rendesen szorult a hurok egy időben.

10. Kecskemét (10., 9., 11., 10., 8., 8.) – (0)

A Kecsó szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és gyakorlatilag a 11.-8. hely között ingázott. Úgy tűnt, hogy lehet sanszuk a felsőházban végezni, de végül a szezon végi leeresztésnek köszönhetően ez elmaradt, és a 10. hely jutott nekik.

9. Honvéd (6., 6., 8., 8., 7., 10.) – (-3)

A Kispest is jól kezdett, és a szezon kétharmadáig még talán a dobogóra is volt esélyük. Aztán produkáltak egy szép nyolcmeccses vereségi szériát, amit sajnos pont ellenünk szakítottak meg. Közben edzőváltás, szemléletváltás, minden volt Kispesten, így a bajnokság végét teljesen feladták.

8. MTK (11., 14., 15., 12., 12., 9.) – (+3)

Az MTK több csapathoz hasonlóan hullámzó szezont futott, hiszen az elején még viszonylag jól kezdtek, aztán az ősz végére egészen az utolsó előtti, kiesőhelyre csúsztak vissza. A téli erősítések jól sikerültek, Torghelle leigazolása főnyeremény volt, így a fővárosi csapat meg sem állt a felsőházig.

7. Pécs (14., 12., 7., 7., 9., 7.) – (+7)

Amennyire túlbecsültem a Paksot az év elején, annyira alábecsültem a Pécset. Nem volt kimagasló játékoskeretük, ami a téli bohózat után tovább gyengült, ennek ellenére folyamatosan nyerték a meccseiket, és tartották a felsőházi pozíciójukat. A tavasz végére ők is elfogytak, de addigra már nem volt számukra igazi tétje a bajnokságnak.

6. Haladás (8., 7., 6., 6., 3., 5.) – (+2)

Az örök nyolcadik Haladás (az előző három szezonban egyaránt a 8. helyen végeztek) most a szezon jelentős részében túlteljesített, de a hullámvölgy akkor érkezett Szombathelyen, amikor a legkevésbé sem kívánták: nagy sanszuk lett volna a bronzérem megszerzésére, de akkor sorba jöttek a botlások, végül a hatodik hely lett meg. A nyáron hatalmas átalakuláson esik át a csapat, sok játékost veszítenek el, kérdés, hogy jövőre milyen célokért küzdhetnek.

5. Diósgyőr (7., 3., 4., 4., 6., 6.) – (+2)

Miskolcon boldogok lehetnek az idei teljesítménnyel, még ha a bajnokságban nem is brillíroztak annyira, mint azt elvárták volna maguktól, azért ez az 5. hely sem rossz, pláne, hogy mellé két kupadöntőt játszhatott a gárda, és bár a fontosabbikat, a Magyar Kupát elveszítették az Újpesttel szemben, a Ligakupát behúzták a Vidi ellenében, így nem maradtak trófea nélkül. Ráadásul az Újpest kizárása miatt ők indulhatnak az Európa Ligában, így 34 év után indulhatnak ismét a második számú európai kupasorozatban.

4. Videoton (1., 1., 2., 3., 5., 3.) – (-3)

Az élcsapatok közül kétség kívül a Videoton szezonja volt a legnagyobb csalódás. Messze a legnagyobb költségvetéssel dolgozó csapat, talán játékoskeretet tekintve is a legjobb, mégis pocsék évet futottak. Az elejével még nem volt gond, sokáig az élen állta, a megelőzésükre egészen a 15. fordulóig kellett várnunk. Onnantól aztán megindult a lejtmenet, produkáltak egy olyan hosszú gyenge sorozatot, melynek köszönhetően egészen a harmadik helyig csúsztak vissza, a bajnoki cím már rég elszállt nekik, és a végére a Fradival kellett harcolniuk a harmadik, még EL indulást érő helyért. Végül itt is elvéreztek, így jövőre nem léphetnek ki az európai kupaporondra, amit talán nem is bánnak. Új edző, vélhetően átalakított játékoskeret, meglátjuk, hogy jövőre mire mennek majd.

3. Ferencváros (3., 5., 5., 5., 4., 4.) – (0)

A Fradi végső helyezését telibe találtam, bár év közben egy lyukas garast sem adtam volna arra, hogy végül megszerzik a harmadik helyet. A téli edzőváltás telitalálat volt, a német Doll összekapta a Fradit, és meglett a bronz, amivel kiharcolták az EL indulást, az új stadion miatt ez úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér. Emiatt is, illetve az anyagi helyzet miatt is, jövőre a Fradival is komolyan ekll számolni a bajnoki címet illetően.

2. Győr (4., 4., 3., 2., 2., 2.) – (+2)

A Győr nagyon gyengén kezdte a szezont, hat meccs után valahol a 10-14. hely környékén tanyáztak, ennek ellenére akkor tudtam, hogy minimum a 4. helyen fognak végezni. Télen edzőváltás volt Győrben is, a válogatotthoz távozó Pinyő helyét Horváth Ferenc vette át, és bár döcögősen kezdték a tavaszt, utána egy elképesztő szériát futottak, gyakorlatilag a Pécs elleni vereséget követően az összes meccsüket megnyerték, kivéve az ellenünk esedékes rangadót, amin mint utólag kiderült értékes döntetlent szereztünk hazai pályán. Végül mindössze a rosszabb gólkülönbségük miatt csúsztak le a bajnoki címről, úgyhogy jövőre velük is komolyan kell számolni.

1. Debrecen (2., 2., 1., 1., 1., 1.) – (+1)

Valóra vált az, amire a szezon elején a legvérmesebb Loki drukkerek sem mertek gondolni: bajnok lett a DVSC! A szezont mi is jól kezdtük, aztán jött egy nagyon apró hullámvölgy, aminek köszönhetően sokáig üldöztük a Videotont, illetve egy ideig még a Diósgyőrt is. Aztán a 15. fordulóban átvettük a vezetést, és onnantól ki sem adtuk a kezünkből. A tavasz elején hamar lerendezhettük volna a nyitott kérdéseket, például ha a Győrt megvertük volna a debreceni meccsen, akkor már hét körrel a vége előtt bajnoknak tekinthettük volna magunkat, de minek után döntetlent játszottunk, majd az azt követő két meccsen csak egy pontot szereztünk, így a magunk dolgát nehezítettük meg, és egészen az utolsó fordulóig kellett várni, mire matematikailag is bebiztosítjuk a bajnoki címünket. Végül az utolsó meccs sem sikerült jól, így a Győr beért minket pontszámban, és csak a jobb gólkülönbségünknek köszönhetően lettünk bajnokok. Várjuk a hasonló folytatást jövőre is, immár az új stadionban!

Végezetül egy kis statisztika: csupán 4 csapat végső helyezését találtam el hat forduló után, ezek a Kaposvár, a Mezőkövesd, a Kecskemét és a Fradi. Emellett 7 csapat végső helyezését alábecsültem, tehát a várakozásaimmal ellentétben jobb helyen végezetek, ezek közül legalább három helyet tévedtem 2 csapat, az MTK és a Pécs esetében (utóbbinál egészen hetet tévedtem, ami a legnagyobb különbség volt). Illetve 5 csapat teljesítményét túlbecsültem, itt négyet is találunk, akiknél legalább három helyezést tévedtem, ezek pedig az Újpest, a Paks, a Honvéd és a Videoton, itt a Paks esetében tévedtem a legtöbbet, hat helyet.